Bomlástermék

Írta: Inkabringa

A konferencia egyik praktikus fóruma a szemléletmódokról és probléma megoldási javaslatokról szóló eszmecseréknek. Volt már néhány revelatív konferencia, melyről könyvek és tanulmányok születtek, némelyikük még a tudománytörténetbe is bekerült. Ezek ritka, különleges események. Az általános tapasztalat azonban az, hogy a konferenciák elsöprő többsége két végeredménnyel zárul: vagy unalomba, vagy botrányba fullad. Ez utóbbi történt a ’Fehéren::Feketén – Felelősen a cigány-magyar együttélésről’ című konferencián is április 12-én, pénteken.

Nem voltam ott a konferencián, ezért részletesebben nem tudok, és nem is szeretnék állást foglalni. Csak egyetlen ott elhangzott mondathoz fűznék néhány gondolatot. Bizonyára a jó szándék vezette a szervezőket, amikor a konferencia programját összeállították. Feltételezem, nem gondolták előre, hogy dr. Németh György azt mondja majd, amit mondott. („Én úgy tekintek a cigányságra, mint egyfajta bomlástermékre.”) Az is igaz, hogy egymással versengve határolódott el tőle mindenki. Az igazán üdvös mégis az lenne, ha a társadalom sem lenne már ezen az értelmezési szinten, nemhogy egy magát társadalomtudósnak mondó ember.

Több tízezer oldalt írtak már a romák egykori és jelenlegi helyzetéről Európában. Mérhetetlen nagy a szakirodalma, erről itt a blogon is olvasható egy vázlatos összefoglalás. (Nem fenyegették, csak zavarták Európát címen) Egy biztos, ha valakitől azt hallom/olvasom ebben a témában, hogy „az elmúlt évekhez képest”, vagy „az elmúlt húsz évhez képest” változás várható, akkor máris kedvszegetten terelem más irányba a figyelmemet. A romák több mint hatszáz éve élnek Európában. Ehhez képest néhány évhez mérni a problémák gyökerét és megoldási lehetőségét egyszerűen nevetséges. Nem az elmúlt húsz év gyakorlatától, hanem az elmúlt hatszáz év berögzült fóbiáitól kell megszabadulnia nem-romáknak és romáknak egyaránt. Ez az igazi bomlástermék. A megoldás nem a gazdasági, a szociális vagy bármely más, egymástól elkülönülten kezelt tényezőben rejlik.

Egy társadalmi csoport kirekesztettsége mérhetetlen sok defektet jelez és egyben generál a társadalomban. Nem lehet elvitatni senkitől az őszinte segíteni akarás szándékát. A bajok ott vannak, hogy valakinek kibomlik a lelkében egy nagyszerű gondolat, hogyan lehet a romák társadalmon belüli helyzetét megoldani. Az ország egyik kritikus területén belekezd az ideája megvalósításába, és ha a valóság konok tényein szétforgácsolódnak a reményei, akkor sértetten elvonul onnan, majd keserves tapasztalatairól részletesen beszámol a fellelhető összes fórumon. További gyúanyagot adva az évszázados fóbiáknak. Ha egy szép idea kicsorbul a realitásban, azért nem a realitás a felelős. Az ideákat kell minden esetben a valósághoz alakítani.

Akik ezt tudják, azok évek, évtizedek óta rendíthetetlen kitartással, mindig új és új megoldásokat keresve dolgoznak a terveikért. A kirekesztettek feje fölött ítélkezni nem érdemes, mert a megoldást csak velük együttműködve lehet megtalálni. Nagyon lassú, nagyon küzdelmes út, amely út ráadásul jelenleg még nem is látszik járhatónak. Így azok, akik ezen az úton kitartanak, nem adják fel, mindig újrakezdik, a legnagyobb megbecsülést érdemlik.

Akinek erre időt ad az élet, érdemes lenne utánajárni, hogy csak a romák helyzetével kapcsolatban hányszor mondták már, hogy „végre elindult egy párbeszéd…”, „végre tudunk valami megoldást adni…”, „végre látjuk, hol a probléma…”. Szép hosszú lista lenne.

Addig, amíg a fejek fölötti beszéd, a civilizátori dorgálás és egymásra mutogatás megy, minden „végre…” kezdetű mondat szomorú „végül”-ben cseng le az elemző utókorban.

Ahogy Kassák Lajos írta:

„bizony mondom szomorú krumplicsuszpeizba esik minden fényes kilátás!”