Farsangi ugyan már

 Írta: Inkabringa

Ma van a karneváli időszak vége, Húshagyókedd. Évek óta írok ebben az időszakban a világ valamely pontján élő karneváli hagyományról. Hol erről, hol arról a kontinensről hozok példát. Tavaly épp Ukrajnát. Nem sokkal a háború előtt. Már érezhető volt a szele, de még senki nem akarta elhinni, hogy megtörténhet.

Mindig olyan karneválokat mutatok be, ahol a helyiek, a hétköznapi emberek saját maguk kedvére csinálják a farsangolást, és nem csak turisztikai árucikk, vagy felülről irányított illedelmesség. Kis hazánk nem karneváli ország. Mégis arra gondoltam, hogy idén megmutatom, milyen is volt réges-régen az a régi népi hagyomány, amit farsangolásnak hívtak, és amit Csokonai Vitéz Mihály és a kétszáz éves Petőfi még jól ismerhetett. 

A karnevál szelleme nincs már jelen ebben az országban. Ahhoz kellene jó adag önirónia és a szolidaritás érzése, az egymással keveredés öröme. Csúfolódás a basáskodókon és együttérzés az alávetettekkel. Az önteltség, önimádás, a komfortzónába ragadás nem táptalaja a karnevál szellemének.  A világ minden táján a hatalom birtokosainak kijut a fricskákból és élcelődésből ezen a pezsgő humorú fiesztán. 

Olyan fityiszt mutatást, politikusokat és egyéb hatalmasságokat kifigurázást, ami sok más helyén a világnak bevett formulája a karneválnak, nem is várnék el ebben az országban. De az idei farsang farka megmutatta, hogy ez a fieszta is a feudális "alászolgája tekintetes úr" eszközévé vált e honban. Alulról szerveződő virgonc hatalomkritika helyett a hatalmon levők által irányított szervilis gazsulálás újabb terepe lett. Így aztán kis hazánk - sok egyéb mellett - immáron a karnevál szellemét is elárulta. Elment a kedvem attól, hogy az egykori magyarországi farsangokról írjak.

Jövőre újabb remek karnevált idézek meg a világból. A magyar farsangnak nyoma sincs, elillant innen a karnevál szelleme. 

Talán apró nyomát fedezhetjük fel abban a 17. századi kanásztánc dallamban, aminek szövege egyre aktuálisabb lesz ebben a honban: „Száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol…”

Korábbi bejegyzések a világ karneváljairól:

Malanka (Ukrajna)

Torres Vedras karneválja (Portugália)

Cape Verde karnelválja (Zöld-foki Köztársaság)

Componidori (Olaszország)

Mardi Gras (Amerikai Egyesült Államok)

 

Malanka

 Írta: Inkabringa

Ez a január különösen fagyos. Nemcsak a nagy hidegek, hanem a fenyegetőzések és a veszteségek miatt is. Ismét a bőrünkön érezhetjük, hogy „a nemzetközi helyzet fokozódik.” Ukrajna szomszédos ország. És most fenyegetve van. De egész Kelet-Európában érzünk valami jeges szorítást, amit már az előttünk járó nemzedékek oly sokszor megtapasztaltak. Háború mindig akkor van, amikor a pénz- és hatalomvágy felülírja az emberéletet. Mindenki abban reménykedik, hogy eddig nem jutunk el. Most is, mint mindig, mindenki a politikusokkal foglalkozik. Mi nem. Mi azokkal foglalkozunk most is, mint mindig, akik megszenvedik a kirakatba tett hatalommachinátorok ügyködéseit, és a hatalmi ügyködések ellenére megőrzik magukban a békés egymás mellett élésre való képességet.

Ámde most nemcsak fagyos január van, hanem karneváli időszak is. A világ számos pontján, ha nem is élnek fényes jólétben, mégis képesek együtt, egymás kedvére egy élhetőbb jövőért vidám kavalkádban összegyűlni. A blogban minden évben mutatunk egy karneváli helyet a nagyvilágból. Ilyen karneváli hely Ukrajnában is van. A politikai mélyrepülésen lamentálás helyett most inkább megmutatjuk egy kis szeletkéjét annak, hogy akik ott élnek, képesek együttműködni, együtt örülni, érdemesek arra, hogy békében éljenek. Pedig Ukrajna népe nagyon sokat szenvedett már a történelem folyamán. Aki az Ördögkatlan fesztiválokon találkozott az ukrán énekesekkel és zenészekkel, egy életre a szívébe zárta őket (példa ITT).

Az ukrajnai Bukovinában, Csernivci tartományban, évszázadok óta él egy karneváli hagyomány, a Malanka. Bukovina egyik része Ukrajnában, másik része Romániában van. Ukránok, románok, huculok, cigányok, beloruszok, sokféle nép él itt együtt. A Malanka az itt élő népek keveredéséből, a pogány rítusokból és a keresztény hagyományokból, az elit és a köznép hatásaiból alakult ki. Mint minden valamirevaló karnevál.

Az ortodox újév két héttel később van, mint nálunk, január 14-én. Ilyenkor van ideje a Malanka vidám kavalkádjának. Ez afféle újévköszöntő karnevál. A Malanka pogány hagyománya szerint a világteremtő Praboh istennek négy fia volt. Az egyetlen lánya Lada, akinek két gyermeke született: egy fia, aki a Hold, és egy lánya, aki a tavasz, Malanka. A lányát persze elrabolta az ördög, levitte a föld alá, nem zöldelltek többé fák és nem nyíltak a virágok. Majd kiszabadult a lány, és újra virágba borult a természet. Mint Perszephoné története. A kereszténység egy szent történetté alakította, szépen összesimult a pogány hagyománnyal.

Ahogy az európai karneválokon mindenhol, úgy Ukrajnában is a tavasz, az újjászületés, a jó termés és a békés, egészséges élet „elővarázsolása” a célja a vidám forgatagnak. A Malanka ünnepéről nem hiányoznak a finom falatok. Ezek összeválogatásának is megvan a maga rituáléja. Hasonlít a magyar újévi hagyományokhoz, itt is főként a szerencsehozó disznót fogyasztják változatos módon feldolgozva. Arra törekednek, hogy sokféle étel kerüljön az asztalra, mert ez jólétet ad a családnak egész évre. Aztán jönnek az édességek, a különféle gombócok, a túrós palacsinta és a kutia. A kutia hagyományosan búzából készült édesség, de főzik kölesből vagy rizsből is, fő, hogy gabona legyen az alapja. Telerakják mézzel, dióval, mákkal, aszalt gyümölcsökkel. A kutia az elődök tiszteletének ajánlott étel, a maradékot az asztalon hagyják éjszakára.

Ilyenkor házról házra járnak a maskarások, minden házba bemennek, ott megvendégelik őket, pedig nagy felfordulást hagynak maguk után. Felborítják a bútorokat, kiemelik az ajtót a helyéből, meglapogatják a házigazdát, megisszák a borát, majd távoznak. Ezzel együtt is örömmel fogadják őket, mert a hagyomány szerint elűzik az ártó szellemeket.

A Malanka egy igazi, hamisítatlan maskarás karneváli forgatag. A lányok táncolnak, énekelnek, a fiúk egymás hegyén-hátán a földön henteregnek, és szorgosan űzik az ördögöt. Igazi értéke annak a jelmeznek és maszknak van, amit saját kezűleg készítenek, ezeket megőrzik hosszú évekig. Vannak jellegzetes karneváli szereplők, például katona, öregasszony, cigányok, medve, ördög, és maga Malanka, valamint hős vitéze, Vaszil.

Ez a karnevál az ukrajnai kis települések ünnepe. Nem turistalátványosság, bár tetszetős, nem turisztikai program, bár rendkívül szórakoztató. Az ünnep az ott élő népeké, egymás kedvére, egymás örömére vesznek részt benne. 

Teszik a dolgukat a tavaszért, Malankáért, a jó termésért, a békéért és egészségért. A nap folyamán körbejárnak a vidám maskarások az utcákon, zeneszóra, táncolva. A medve nagyon fontos szereplő. Vannak a közismert medvejelmezbe öltözöttek is, de az igazi Malanka-medve szénából és nádból álló hatalmas jelmezekbe bújik, egyes helyeken virágokkal díszített szárnyakat is kapnak. Ezek a szalma jelmezek rettenetesen nehezek, akár 70-80 kg is lehet a súlyuk. (Példa ITT) A szalmának este is szerepe van, amikor meggyújtják a szalmakévéket és átugrálnak felettük, hogy kifüstöljék az ördögöt. 

A házakba nemcsak rendetlenkedni járnak, hanem fiatal fiúk gabonával is behintik a szobákat, amit aztán egész évben megőriznek a bőség és egészség kedvéért. A fiatal lányok pedig a ház előtt énekelnek. Az ukrajnai népek dalai nagyon szépek.

Aztán reggelig mulatnak, táncolnak, virgonckodnak, ahogy az egy igazi karneválhoz illik. Majd reggel elmennek a folyóhoz, mert úgy tartják, hogy a hosszú duhajkodás után könnyen kinőhet az ördög farka, ezért megmártóznak a dermesztő januári hideg vízben, hogy megtisztuljanak.

A Malanka több száz éves hagyomány, igazi önfeledt karnevál. A nehéz körülmények ellenére idén is megtartották. (ITT) Jó termést, egészséget, békességet kívántak egymásnak. Mi sem kívánhatunk ennél többet: jöjjön el hozzájuk Malanka és élhessenek békében! Bárcsak így lenne.

Kapcsolódó korábbi bejegyzések (a blog bal oldali sávjában is olvashatók):

Torres Vedras karneválja

Cape Verde karneválja

Componidori

Mardi Gras

 

Torres Vedras karneválja

Írta: Inkabringa

A karnevál felszabadító, egymásra figyelő, egymást segítő, demokratikus, vidám, frivol, bátor és fesztelen ünnep. Jellemzője a vitriolos szellemesség és a sziporkázóan kreatív szemtelenség. Sokat változott az évezredek alatt, sok vargabetűt írt le, de maradt az emberi közösségek összetartozásának szimbóluma. Mert lehet csupán élveteg maskarás bolondozásnak tartani, de a karnevál egy univerzális ünnepkör, mely kultúrákat és évezredeket köt össze. Az élet komplexitásának groteszk, szabad, a sokféleségek összetartozását szimbolizáló megnyilvánulása, mely a mindennapok visszásságait és a hatalmon levők leplezett galádságait nyilvánvalóvá teszi. Ahol rátalálnak a karnevál szellemére, ott életkedv, tetterő, tisztánlátás, szolidaritás jár vele. Ezek nélkül nincs egészséges társadalom, de mindezeket nem lehet elérni szigorú dörgedelmekkel.

Az emberi közösségek döntése, hogy a karnevál mivé válik általuk. A Joker című filmben láthattuk a karnevál disztópiáját. És az is előfordul, hogy nem tud felszínre törni a karnevál szelleme: erre jó példa kis hazánk.

A karnevál életkiteljesítő, az emberi közösségek legjobb hagyományait őrző oldalát mutatja Európa legnyugatibb csücskében, Portugáliában zajló karnevál. Torres Vedras egy 80 ezres város 50 km-re Lisszabontól. A karnevál ideje alatt nonstop üzemmódban közlekednek Lisszabon és Torres Vedras között a buszjáratok és vonatok, ahogy más városokból is. Minden és mindenki a karnevált szolgálja a tömegközlekedéstől kezdve a közintézményeken át a polgármesterekig. Ahol értik a karnevál szellemét és lényegét, ott komolyan veszik.

Torres Vedras - Portugália

A legportugálabb karneválnak nevezik a Torres Vedras-i karnevált. A középkorból eredeztetik, mint a karneválok nagy többségét, olykor majdnem eltűnt, ahogy az gyakran előfordul a tékozló emberiség történetében. (Még Bachot is majdnem elfelejtették.) 

A karnevál jelenlegi formája a 20. század elején alakult ki. 1910-ben Portugália köztársaság lett, és 1912-ben már ennek az új társadalmi berendezkedésnek a jegyében karneváloztak Torres Vedras lakói.

Torres Vedras karneválja 1932-ben

A második világháború évei alatt betiltották, Salazar diktatúrája érthetően nem szívlelte a pimasz szókimondás és civil felszabadultság ünnepét, de a karnevál szellemét kiirtani mégsem tudta. Most sem könnyű itt az élet, mégis karneváloznak. A karnevál lényege – történelmi koroktól és helyektől függetlenül - a feje tetejére fordított világkép. Van egy nagyon fontos eleme: a karnevál a civil, hétköznapi emberek önkéntes, kreatív és egymással együttműködő szerveződése. Ahol az elit „ráül” a karneválra, ott a kiválasztottak cicomás belterjes bálozásává válik, vagy a „vedd és edd” konzumkultúra profitábilis termékévé. De az már nem is igazi karnevál, hanem fogyasztási cikk, a hatalmi manipuláció eszköze. Ezt a csapdát szerencsésen, és pláne tudatosan, kikerülte Torres Vedras karneválja.

Már az 1600-as években is karneváli egyesületek alakultak itt, akik az utcai mulatságot szervezték. Az 1920-as években felelevenítették ezt a régi hagyományt. A cél a karnevál szellemének megőrzése, mely a spontaneitást, a közösség erejének megtapasztalását, és a civil emberek részvételének elsődlegességét hivatott megóvni. A karneváli társaságok helyiekből szerveződnek, jelenleg öt ilyen egyesület létezik. Munkájukat nagyon komolyan veszik, egész évben ébren tartják a karnevál szellemét, ami nemcsak a mulatozást jelenti, hanem az egymásra figyelést is. Minden egyesület saját profillal működik. Közös bennük, hogy a karnevál révén társadalmi aktivitásra, közösségi tevékenységre bírják rá az ott élőket.

Torres Vedras karneváli egyesületei figyelnek arra, hogy a közösség minden tagjának javára legyenek. Például a karnevál idejét nem ildomos a saját jövedelem gyarapítására használni. Az étel-ital és egyéb fogyasztásokból (maskarák, álarcok, parókák stb.) befolyt bevételeket a nélkülözők javára fordítják. Minden karneváli egyesület gyűjtéseket, adományozási alkalmakat hirdet egész évben, mellyel a rászorulókat támogatják.

A 2000-es évektől a környezeti fenntarthatóságra is figyelnek a karnevál szervezői. Újrahasznosítható termékeket használnak még a maszkok és jelmezek, óriásbábok készítéséhez is. Együttműködnek számos környezetvédelmi szervezettel, a karnevál védjegye alatt felvilágosító kampányokat támogatnak, a karneváli tematikáikban is megjelenik a bolygó védelme. Karneváli eredetiséggel segítik a környezetvédők munkáját. Nem csupán a legportugálabb, de a legzöldebb karnevállá akarnak válni.

EcoCopo - az ökotudatos pohár, mely a karnevál egyik szimbólumává vált a 21. században

Minden nyáron kihirdetik a karnevál tematikáját, amely a karneváli emlékművel együtt 1999 óta új elem a karneváli hagyományokban. Megújulva megőrizni: ez a hagyományőrzés titka. Természetesen a karneváli téma kihirdetését is utcai táncolással kötik össze. Általában aktuális eseményekhez kapcsolódik a tematika, melyet persze tágan értelmeznek. Volt már a futball, az Európai Unió, a világpolitika, a környezetvédelem, a televízió, a mozi, a zene, a sport, az emberi kultúrák sokfélesége is témája a karneválnak. Idén a mágia és fantázia tematikája köré szervezik a mulatságot.

A pikírt társadalomkritikára minden téma alkalmat ad a portugáloknak. A karneváli emlékművekkel vaskosan kicsúfolják a világ hatalmasait, elkényeztetett sztárjait, félresikerült ügymeneteit. Felszabadult karneváli nevetéssel fogadják Trump, Bolsonaro vagy Putyin ábrázolásait. Nekünk másféle emlékművek jutnak e honban. Nincs is túl felszabadult hangulat.

Karneváli emlékmű

A karnevál napokig tartó lélekfrissítő mulatság, amikor a város és a környék apraja-nagyja összegyűlik, és színes maskarákba bújva az utcán táncol egymással vegyülve, vidáman bolondozva. Megállás nélkül szól a szamba, az utcán egymást érik a Zés Pereiras dobosok. Hiszen több évezredes hagyomány, hogy karnevál idején az emberek elűzik a gonosz, ártó erőket síppal-dobbal, nádi hegedűvel.

A fő attrakció a húshagyó kedd és a megelőző hétvége maskarás fiesztája. A karneváli tematikához illeszkedő jelmezekbe bújnak családok, iskolák, baráti társaságok, munkahelyi közösségek, mindenféle rendű-rangú emberek, és bolondozva-táncolva belevegyülnek a karneváli forgatagba.

Torres Vedras jellegzetes karneváli alakja a Matrafona. Női ruhákba bújt férfiak lepik el ilyenkor az utcákat. Parókák, rúzs, kacér ruhák, harisnya. Ez senkiből nem vált ki homofób indulatokat, mert a Matrafona megbecsült hagyományos szereplője a karneváli menetnek. A feje tetejére fordított karneváli világot jelképezi, ahol a férfiak a nők ruháiba bújnak és kipróbálják, milyen is nőnek lenni. (Ennek megfelelője a számos helyen létező asszonyfarsang, amikor nők öltöznek férfinak és mulatoznak férfi módjára. Valamikor Magyarországon is szokásban volt ez, Boglár Lajos etnográfiai filmet forgatott róla.)

A karnevál alkalmat ad arra, hogy a világot a feje tetejére állítsuk, egymás bőrébe bújhassunk, egymás sorsát átérezhessük.

A komikus, bizarr kinézetű hatalmas méretű fejszobrok is elmaradhatatlan kísérői a karneválnak Torres Vedrasban. Szintén Európa számos pontján ismert a karnevál végén a bábuégetés (itt: Entrudo temetése) és a végtelenül kifacsart és komikus bírósági tárgyalás, amikor az elmúlt év minden hatalmi aljasságát és rossz pillanatát a fejére olvassák, majd a karneváli közösség előtt elégetik. Jöhet a tavasz, a megtisztult remények és célratörések.

A karnevál egy szimbólumerdő, melynek gyökerei az ókorba nyúlnak, és sosem szabadna elengednie az emberiségnek. Látszólag egy rumlis, maskarás, dévaj, komolytalan mulatozás. De valójában segít megőrizni a józan eszünket. 

Korábbi karneváli bejegyzések:
Mardi Gras (New Orleans - USA)

Componidori (Szardínia)

Cape Verde karneválja (Zöld-foki Köztársaság)

A karnevál szelleme

Írta: Inkabringa

Vízkereszt napja van. Ez a nap a farsang kezdete.

Évek óta írok a farsangról, melyet a világ nagy részén karneválnak neveznek. Most sem hagyom említés nélkül. Bár tudom, nincs már farsang e honban. Régóta nincs.

Vannak persze bálok a fényűzőtől a puritánig. Vannak iskolai jelmezes farsangok. Vannak egykori népszokásokat felelevenítő turisztikai-szabadidős programok. Vannak farsangszerű események. Ha valaki ennyivel beéri, mondhatja, van itt farsang.

Pedig nincs. A farsang a spontán életkedv megnyilvánulása. A fennálló rend tótágasra állításának pajkos, dévaj, vidám, karakán és kreatív ünnepe. Lényege, hogy bárki és mindenki részt vehet benne: nem nézőként, nem termék- és szolgáltatásfogyasztóként, hanem aktív világalakítóként.

A karnevál szelleme egy külön adomány, amivel bizonyos emberek, népek rendelkeznek, mások nem. Megérzem, akiben ott van. Nagy bizalommal vagyok iránta.

Magyarországon nincsenek sokan, soha nem is voltak. Sajnos. Szerencsére a világban élnek még ilyen emberek. A karnevál szellemének hiánya nem értékvesztés, inkább egy másféle életminőség és életszemlélet. Nem szempont ez itt. Akadnak azért itthon is olyanok (távol a kirakattól), akikben él a karnevál szelleme, de ez csak nehezíti az életüket e honban.

Most helyénvaló lenne korrekt definícióját adni a karnevál szellemének. Nem szolgálhatok ilyesmivel. 
Nagy vonalakban az univerzális empátiának és a világjobbító frivolságnak, az elementáris tudásvágynak és problémalátásnak meg a pezsgő életszeretetnek valamiféle csodás elegye.

Definíció helyett inkább körülírom néhány példán keresztül. Segítségre lehetnek a könyvek. Talán így könnyebb közel kerülni a karnevál szelleméhez. Bár nem tagadom, kell valamiféle ráérzés, érdeklődés, igény is ehhez.

Kézenfekvő természetesen az ősforráshoz folyamodni: Rabelais Gargantua és Pantagruel-je, és a karneváli kultúrának máig legjobb elemzését adó könyv, Bahtyintól a François Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája.

Megemlítek egy tavaly megjelent könyvet, melyben teljes pompájában nyilvánul meg írójának karneváli szelleme: Lawrence Ferlinghetti könyve, a Kicsi fiú. Egy 100 éves ember, akiben töretlenül él a karnevál szelleme. Lenyűgöző.

A kirakatban állók között nincs most karneváli lélek kis hazánkban. Soha nem voltak sokan. Másféle értékekre és képességekre van szükség a kirakatban álláshoz e honban. Ettől még kiváló, érdemdús emberek. Ha csak a klasszikusokat nézem: ki vonná kétségbe Ady vagy Babits, Kodály vagy Bartók kiválóságát? Pedig nem élt bennük a karnevál szelleme. Azonban hárman biztosan karneváli lelkek voltak. Három merőben eltérő személyiség, ezért másként is élték meg ezt a plusz adományukat: Szentkuthy Miklós, Weöres Sándor és Esterházy Péter. Sajnos már egyikük sem él.

Szentkuthy Miklós nyíltan, sőt harsányan vállalta ezt, ugyanakkor leplezni is kényszerült. Olyan történelmi szcéna adatott neki a 20. századi Magyarországon, annyi korlátoltság és agresszió, hogy igazi létbátorság volt ezt a karneváli öntudatot felvállalni. Nem mintha a 21. századi Magyarország más lenne. Érdemes olvasni Szentkuthy műveit és az önéletrajzi könyvét (Frivolitások és hitvallások).

Weöres Sándor rejtőzködő, szégyellős személyisége elbújt a nagy (vagy inkább végtelenül kisszerű) magyar valóság elől. Egy fura manó volt, aki kétségkívül zseni, és fennen lobogott benne a karnevál szelleme.

Esterházy Péter. Hatalmas hiány és fájdalom, hogy - bár még lehetne – már ő sincs közöttünk. Hármójuk közül talán ő tudott leginkább alkalmazkodni e nem karneváli országhoz. Posztmodern álarca mögé bújva elbűvölően könnyed szabadságot és elegáns nagyvonalúságot képviselt, megvalósította szent és profán karneváli csodáját, és egész életművét áthatotta a szikrázó életszerelmesség.

Vízkereszt van. A farsangi időszak kezdete.

Hiányzik innen a karnevál szelleme. Talán csak elbújt, elijesztették.

Pedig sokat segíthetne ennek az országnak.

Fotó: Jaco Putker

Kapcsolódó írások:
A Nemzet Gargantuája
Bóbita, táncolj! (Zsenimanó ezer éves)
Az olvasók egy éve - Esterházy Péter

Cape Verde karneválja

Írta: Inkabringa

Közeledik a farsang vége, a karneváli időszak csúcspontja. Minden évben megemlékezünk a blogban erről a remek közösségkovácsoló és örömszerző időszakról, a karneválról, más néven farsangról. Sajnos a turistabiznisz már sok helyen átvette a hatalmat a karnevál felett. Hiába, így van ez, ahogy Tandori írta: „agyonhasznodott” világban élünk. Van még azért néhány hely a bolygón, ahol a karnevál őrzi, ami lényege: a civil kurázsi, a civil életkedv vidám és örömteli kibuggyanása. Az előző években mutattunk már amerikai, európai, ázsiai maszkos-zenés-táncos példákat az életigenlésre. Idén menjünk Afrikába.

A Zöld-foki szigetek Afrika és talán a világ legkisebb országai között van. Az afrikai kontinenstől néhány száz kilométerre található az a vulkáni szigetcsoport, amin alig félszáz millió ember él. A Zöld-foki szigetek az embercsoportok évszázados áramlásának és keveredésének messzemenőkig pozitív példája.

Ennek a szép történetnek kegyetlen kezdőpontja volt. A 16. században az addig ember által nem lakott szigetekre a portugál gyarmatosítók Afrikából elhurcolt rabszolgákat telepítettek. Aztán az afrikaiak, meg az őket felügyelő és irányító európaiak egymásba habarodtak, összekeveredtek és ebből lett a kreol népesség. A Zöld-foki szigetek etnikai összetétele olyan tarka, hogy azt bogozni sem érdemes. Ez jól is van így, hisz ez a szlogen örök érvényű: Szeretkezz, ne háborúzz! Kezdetben nem volt aranyélete az itt élőknek, mert a szegénység, a gyarmati elnyomás, a rabszolgaság nem az. Aztán megszabadultak a rabszolgaságtól, majd a gyarmati elnyomástól is, de a szegénység velük maradt. Ettől nehezen szabadulnak, de nincsenek ezzel egyedül a világban.

Ámde ez a kicsinyke ország mégis kiemelkedik az afrikai kontinens polgárháborúkba, törzsi csatározásokba és korrupcióba csúszott országai közül. Békésebb az élet, mint Afrika más pontjain. Pedig nincsenek értékes ásványkincseik, gazdag termőterületeik, ennél fogva munkalehetőségeik sincsenek, nagy az elvándorlás, vizük is alig van, folyton fúj a szél, bár a szigetek csodaszépek. Ki vannak téve a klímaváltozásnak, a világcsődöknek, az emberiség minden rossz döntésének, sokkal inkább, mint mások. Egyszóval annyi bajuk van, hogy ebből kevés is sok. De valahogy e kicsi ország vándorló, egymással keveredő, sokszínű lakói mégis képesek békében megférni egymással és másokkal.

A Zöld-foki szigetek évtizedek óta demokratikus köztársaság és ezt szó szerint kell érteni. A Freedomhouse jelentéseiben sorra kiváló minősítést kapnak (mi bezzeg nem vagyunk az eminensek között). Annak ellenére, hogy nem élnek túlságos anyagi jólétben és nincsenek több évszázados demokratikus hagyományaik, mégis képesek évtizedek óta egy demokratikus berendezkedést működtetni. Ahhoz pedig nem elég az intézményrendszer, ahhoz állampolgári elkötelezettség is kell. Saját példánkon tapasztalhatjuk, mennyire sokat számít ez. Mi hagytuk kicsúszni a kezünk közül. Jó lenne hinni, hogy ebben a kis afrikai országban másfélék az állampolgárok. Persze minden csoda törékeny. Manapság bármikor, bármilyen demokráciáról kiderülhet, hogy csak egy manipulatív kirakat. 

Mindelo

A civil önrendelkezésnek kétségkívül kirobbanó életkedvű példája a karnevál. A Zöld-foki szigetek világhírű énekesnője, Cesaria Evora mondta, hogy ez a karnevál olyan, mint a riói, csak kicsiben. A karnevál fővárosa Mindelo, Sao Vicente szigetének kikötővárosa. Egy negyven ezres városka, nem is mérhető Rio de Janeiróhoz, de a karneválban méltó párja. A riói csillogó világszenzációnak természetes és emberi léptékű párdarabja. Példának okáért itt is van szamba, pergő ritmusokkal, csodás jelmezekkel, vérbő tánccal, egymással versengő karneváli csoportokkal. (Ízelítő ITT látható)

Cape Verde lakóit nem különösebben érinti meg az angolszász popzene, ők a karibi ritmusokat szeretik. Szó se róla, ha szeretünk táncolni, akkor ez kitűnő választás. Márpedig a zöld-fokiak nagyon szeretnek táncolni. Cape Verde karneválja nem oly grandiózus, mint világhírű nagytestvérei, itt a jelmezektől kezdve az utcát és az autókat díszítő girlandokig, a koreográfiáktól az ételekig mindent a helyiek készítenek. Annyira professzionalizálódtak, amennyire kell. A város utcáin és terein vonulnak végig Mindelo tarka jelmezekbe öltözött lakói, a messze földről hazatérő ismerőseik és rokonaik táncoló gyűrűjében. Ez az ő karneváljuk, ahol szeretettel látják a világot – legalábbis, amennyi befér oda belőle. Maguk szervezte, maguk örömére rendezett vidám életigenlő mulatság ez. Elvégre ezért van a karnevál.

Hasonlóság a brazil karneváli hagyományokkal a sárral bekenés vicces ijesztgetése is. Brazília bizonyos helyein valóságos sárfürdőt rendeznek ilyenkor. Mindelo visszafogottabb ennél, a sár (vagy festék) inkább jelzésértékű mókás epizód, a karneváli évődés egyik vicces formája. Zokon senki nem veszi. A zöld-foki karneválnak különleges színfoltja a Mandinga felvonulás. A nyugat-afrikai mandinka népcsoport tiszteletére (sokakat hurcoltak el onnan a gyarmatosítók) nők és férfiak, gyerekek és felnőttek fényes feketére kenik a bőrüket, elrettentő és félelmetes mandinka harcosoknak öltöznek - majd végig bohóckodják és táncolják a karnevált.

Mindelo egyik kerülete Ribeira Bote, ami a Mandinga karnevál központja. Ez kemény gettó. Drog- és alkoholproblémák, munkanélküliség, nyomor. Valahogy mégis, a történelemben időről időre kiálltak magukért, sőt, másokért is. Innen indult például az 1929-es világgazdasági válságot követő súlyos állapotok miatt Ambrosio kapitány éhségmenete a nyomorban élőkért. Ambrosio egyébként nem kapitány volt, hanem ács, egy mesterember, aki megelégelte a maga és sorstársai kiszolgáltatottságát. Jutalma száműzetés lett, de legendája máig él a zöld-fokiak szívében.

A nyomor elzárja az embereket a világtól, láthatatlanok lesznek, ami táptalaja a devianciának. Ebből az önmagába zárt reménytelenségből a világ egyetlen pontján sem lehet kitörni külső támogató közeg segítsége nélkül. Ribeira Bote civil szerveződései a legkülönfélébb módokon próbálják bevonni az itt élőket a világ vérkeringésébe. Ilyen többek között a street art projekt, a Morna Jazz világzenei fesztivál, a Mandinga karnevál. És ilyen a világ számos más pontján is működő közösségi turizmus. Sütnek-főznek, kézműves terméket készítenek, vendégül látják a kirakaton túli világra is kíváncsi turistákat, kölcsönösen tapasztalatokat szereznek egymásról. Ugyanakkor vigyáznak arra, hogy ne váljanak egy arctalan turistaáradatnak kitett gettó-skanzenné. Ezekben a projektekben az ott élők anyagi helyzetének jobbra fordulása mellett legalább olyan fontos a személyes fejlődésük előmozdítása.

Szóval foglalkoztatási ráta ide, világgazdasági helyzet oda, ők nem adják fel. Ami tőlük telik, azt megteszik magukért, még ha a nyomor örvényeivel nehéz is megküzdeni. Várják bizalommal, hogy a világ is megtegye, ami rajta múlik.

Ribeira Bote lakói újévtől kezdve minden vasárnap jelmezbe bújt menetben táncolják végig az utcákat. Képzeljük csak el, ott hosszú hetek óta karnevál van. Bár az igaz, hogy az ottani nélkülözőknek legalább a fagyhaláltól nem kell félniük a téli hónapokban. Na de az is igaz, hogy máshol a jól fűtött lakásokban élők is cselekvésképtelenségbe és gondolattalanságba dermedtek. Ez már a semminek olyan tartománya, amit még Beckett sem tudna megírni.

Mindelo karneváli menete nem a luxusért rajongóké. Nem rejtik véka alá kopottságukat, szegénységüket sem. Végigvonulnak a város nyomorgó és turistacsábítóan szép utcáin is. Lehet, hogy nincsenek közöttük celebek, lehet, hogy a résztvevők nem márkaboltból öltözködnek, sok minden házilagos és barkácsolt, de mégis színes, lenyűgöző és főként fesztelen, bohókás, barátságos és örömteli. Együtt táncolnak szépek és kevésbé szépek, nők és férfiak, fiatalok és idősek, felnőttek és gyerekek, szegények és jómódúak, innen is meg onnan is jöttek. Egymás kedvét kereső őszinte közösségi mulatság ez. Él a karnevál szelleme. Bárcsak megmaradna.

Dithirambikus körmenet

Írta: Inkabringa

Két ünnepnek van most ideje. Az egyik ünnep tucat holmivá degradál egy különleges emberi érzést, ezért semmi értelmét nem látom. A másik ünnep a tucatembert érző-gondolkodó teremtővé emeli, és belesajdul a szívem, hogy nálunk nem létezik.

Valentin-nap van. Az egyik leggiccsesebb „ünnep” e kies honban. Plüssmaci hasára hímzett bársony szívecske. A Valentin-napi bóvlidivat ellenében most citátumok következnek Szentkuthy Miklós életművéből. Kacifántos a stílusa, emojikkal nem leírható, de nőknek és férfiaknak az ilyen sorokért és gondolatokért érdemes megtanulni olvasni.

„Nem érezzük-e a szerelmet néha semmi egyébnek, mint egyetlen kéjideg egyetlen rándulásának, s a legpártfogóbb jóakarattal sem tudunk egyebet látni benne? S nem érezzük-e a szerelmet máskor a bonyolultságok bonyolultságának, a logikai és természeti önellentmondások zűrzavarának, pszichológia és teológia őrült gobelinjének?”
(Fejezetek a szerelemről)

„Ismertség és ismeretlenség finom kémiája: ez a szerelem egyik legfontosabb része.”
(Fejezetek a szerelemről)

„Van-e szebb kifejezője a szerelem táj-jellegének, mint halálos csöndben a női arc?”
(Fejezetek a szerelemről)

„A séták a lánnyal tulajdonképpen dithirambikus körmenetek; a beszélgetések Plotinus-hallucinációk – vagyis az egész szerelmi állapot állandó hídépítés: a csillogó ív az életen kívül levő ösztön alaktalan tüzéből szikárlik elő, és átrepülve fehér iramban az élet széles folyamát, a szimbólumok üres rámái között hull ismét alá, túl az életen.”
(Prae)

 „… a „szerelem”: valami nagyon erős, halál mellett legerősebb titok az életben, érthetetlen (talán értelmetlen), igen-igen középpont, szinte testünkben testünktől idegen hatalom, Madame Minden és Szenyorita Semmi forognak örökké körülötte, és éppen ez az abszolút rejtélyesség és leírhatatlan ereje a fő-fő oka annak, hogy a Nagytermészetben (és az emberben) oly mérhetetlen sok ellentmondó és kísérletező változata van.”
(Szent Orpheusz Breviáriuma)

Kép: Jaco Putker

A másik ünnep a farsang, ami a mai napon, hamvazószerdán véget ért. Össztársadalmi szinten az idei farsangi időszak olyan volt, mint eddig mindig: rettentően unalmas.

A farsang elemi ereje és lényege pedig épp ez: az egyszerű földi halandók világfelforgató világteremtése.A karnevál szelleme és a szerelem ugyanabból a forrásból fakad.

Az idei farsang idején vesztettük el a farsangi szokások jelentős kutatóját, Ujváry Zoltánt. Ujváry professzor szerint a folklór mesebelien szép és ezernyi szálból álló szőttes, ami összeköti a Kárpát-medencében valaha is élt népeket. Érdekes adomái voltak a honi folklórkutatás buktatóiról, gyakran évtizedekre a prüdéria áldozatává váltak mégoly fontos kutatói eredmények is. Prűd az, aki nem ismeri a világmítoszokat, mondogatta. A bulvár meg olyan kapcsolatban van a világmítoszokkal, mint a hazai Valentin-nap a szerelemmel. Ujváry professzor a mára teljesen elfeledett farsangi népszokásokat, maszkos népi játékokat kutatta. Érdemes olvasni a könyveit. Élni tanítanak. Ő már az égiek karneváli szellemei között van.

A karneváli időszak utolsó napjai a világ számos helyén vidám és frivol ünnep. Szép is lenne, ha egyszer kis hazánk is erre az útra lépne, hiszen már annyiféle útra lépett, egyszer ezt is kipróbálhatnánk. Végre nem a kirakatban álló hatalmasokról szólna egy országos ünnep. 

Farsang idején az istenadta nép egymásra figyel. Ez a „démosz szabad, szatirikus, kritikus kitörése”, ahogy Szentkuthy írta. A hétköznapi halandó emberek szellemes játéka, „önmagának egy másik szabad (kötetlen) megvalósulása, saját újjászületése és jobb elvek szerinti megújulása”, ahogy Mihail Bahtyin, a karneváli szellem teoretikusa megfogalmazta. Túlkapások lehetnek, vélik az ellenzők. Az engedelmesen belenyugvó tehetetlenség nem túlkapás? Farsang idején az emberek származásra, vagyoni és társadalmi helyzetre tekintet nélkül egymással keverednek és egymásra figyelnek. Ez a civil kurázsi és öntudat ünnepe. Ha szabad ilyet leírni. Így, a farsang végén. Pláne, hogy nincs is farsang. Itt a böjtnek van divatja.