Keresés ebben a blogban

2015. március 3., kedd

Édes tévelygések

Írta: Inkabringa


Közeleg a tavasz, elevickéltünk valahogy március elejéig. Ez még persze nem az a mámoros kikelet, amit szédülten várunk. Ilyenkor Tél úr még visszafordulhat szemöldökét összevonva, de ez már csak erőfitogtatás, netán cinkos odamordulás a tavasznak, hogy ne tollászkodjon tovább, mert eljött a „műszakváltás” ideje. Tél úr lassan távozik, év végén ismét látjuk. Amíg ez a körforgás úgy-ahogy működik, van még némi értelem a világban.

Március első napján mindig koccintunk a tavasz köszöntésére, bár ilyenkor még többnyire csak a képzeletünkben létezik, de mégis érezzük, játékosan lopakodva itt kószál már a kertek alatt.


Az igazán vérpezsdítő, hogy a természet rügyezésével együtt a drótszamaragolás legszebb időszaka is beköszönt, mert az első pompás tavaszi napokat gyönyörű nyár követi, fényárban fürdő hosszú órákkal.

Ilyenkor eljön az édes tévelygések ideje.

Eltévedni bármikor tudok, télben-fagyban is, ám a napsütésben bringázás édes és szeretett tévelygés.
Philippe Loubat
Ismeretlen vagy kevésbé ismerős vidéken ezer százalékosan és előre kalkulálható módon egy kicsit mindig eltévedek. Ha barátokkal bringázunk bele az ismeretlenbe, akkor együtt tévedünk el. Ez egy hendikep, amivel egész jól együtt lehet élni, hiszen minden felismert hibánk közelebb visz másokhoz. Az bizonyos, hogy én nem álltam sorban ott, ahol a térben tájékozódás képességét osztogatták.

Édes tévelygés, amikor egy komolyabb kaptatóra kecmeregve jövünk rá, hogy alant fut a célba vezető kényelmes útvonal, amikor éjnek évadján tekerünk tudj’ isten hova a koromsötét országúton, amikor egy vadregényes erdőn átvágva olyan helyre keveredünk, amit addig észre sem vettünk a térképen.
Philippe Loubat
A napsütéses bringázás közben a tévelygés sem katasztrofális élmény. Tavasszal és nyáron minden jó, még a rossz is jobb. Helyére döccen a világ. Ezért olyan zsongító, hogy most ez az időszak következik.

Napfényben bringázó édes tévelygéseinkhez segítőnk és vezérlő csillagunk Jacques Tati kajla szelleme (ITT megidézhető). Fényes-árnyas utakon önfeledten gurulunk, nem is sejtve, hogy eltévedtünk, de ha tudjuk, az is örömteli, hiszen máskülönben hogyan is bringázhatnánk végig egy sosem látott szépséges útvonalon.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése