Százéves bogár

Írta: Inkabringa


Száz éve jelent meg a modernkor legnagyobb hatású műve, Franz Kafkától Az átváltozás. Az elmúlt száz év valamennyi fontos művészeti pillanata Gregor Samsa kitinpáncéljából bújt elő. Ez a metamorfózis már olyan sokakat megihletett, hogy kedvére válogathat mindenki preferált műfajai és alkotói között.

Húsz évvel ezelőtt a skót színész és rendező, Peter Capaldi filmje nyerte az Oscar-díjat a Legjobb rövidfilm kategóriájában. A film címe: Franz Kafka’s It’s a Wonderful Life. A történet nem a művet, hanem a mű keletkezését, jobban mondva világra kínlódását meséli el. Kafka karácsonyeste papír fölé görnyed, hogy a 20. század egyik legnagyobb hatású művének mondatai megszülessenek. Aki romantikus alkotói lélekemelést remél e filmtől, csalatkoznia kell. A nagy mű születését hétköznapi zajok, idegesítő szomszédok és a szerző alkotói gyötrelmei kísérik. Abszurd humorral, ironikus víziókkal megkomponált karcosan nevetős film ez, méltó Kafka sötét humorához. (A teljes film ITT megnézhető.)

Caroline Leaf festőművész és animációs filmrendező 1977-ben készült kisfilmjének címe: The Metamorphosis of Mr. Samsa. Tengerhomok és fény együtthatásából készült animáció egy borzalmas, groteszk, nevetséges világról. 

Kafka Átváltozása a képregény-készítők fantáziáját is megmozgatta az elmúlt száz évben. A bogár-lét és az oda vezető út: ennek képre fogalmazása számos kockázatot rejt magában. Ahhoz, hogy ne váljon egysíkúvá egy jelentős mű értelmezési tartománya, nem elég az alkotói fantáziát szabadjára engedni, tág teret kell hagyni a befogadói fantáziának is. Robert Crumb Introducing Kafka (R. Crumb’s Kafka) című képregényében  David Zane Mairowitz szövegei alapján Kafka műveiből (Az átváltozás, A per, Amerika stb.) és az író életrajzának „rajzba mondásából” jött létre egy műfajában máig kultikusnak tekintett könyv.

Peter Kuper az amerikai alternatív vagy underground cartoon-szcéna elismert képviselője. Az amerikai képregény metódusait és a német expresszionizmust ötvözi műveiben. Saját bevallása szerint Robert Crumb Kafkája erősen inspirálta. Beutazta az egész világot, képregényeiben személyes tapasztalatait rajzolja meg nem kevés társadalomkritikával és éles, olykor sivító iróniával. Kafka novelláját 2004-ben adaptálta képregényre. Újragondolta és újraképzelte az emberi lét bogárrá válásának folyamatát. A metamorfózis metaforáját. ITT megtekinthető.

Sakk a művészetnek, művészet a sakkról

Írta: YGergely

A sakk lassú szenvedélye a játékfilmek feszített ritmusában nehezen adható vissza. A kísérleti film vagy az animáció jobban illik hozzá.

Hatvannégy fekete-fehér kockás táblán önálló, zárt világot lehet teremteni. Vajon e zárt játék-univerzum mennyire alkalmas a művészetek számára? A játékfilm születése óta bajban van a művészetek mozgóképi ábrázolásával.

Egy alkotó, de még a film-iparosmester is csak emberekkel, élethelyzetükkel tud kezdeni valamit: a bábokkal nem, csak a báb mozgatóival. A kísérleti művészet igen: futurista formák képversekben, absztrakt fényformák tánca? Mindez illik a sakkhoz.

A történetet elbeszélő művészet nem tud a sakkozók csendjével mit kezdeni.

A sakkszenvedély nagyon ritkán vegyül vagyonszerzési vággyal. Minden más játék, hát még a kártya, pénzt ígér. A kártyaasztal nagy, bűnös szenvedélyek lobbanásának izgalmas helyszíne.

Ehhez képest két sakkozó némán: feszült szembenállás ez, de valahogy mintha „önbezárva”.

Mit közvetítsen a sakkjátékból a mozivászon? Miért fontos, hogy egy kockával odább a gyalog nem üthető? Az önmagába zárt sakkjáték átélésére kevesebb néző – és ábrázolására még kevesebb alkotó születik.

A sakk minimális ismerete nélkül a néző unalomtól sújtva ül a helyén. Ha szenvedély is a sakk, a tábla mellett, játék közben látványtalan szenvedély.

Moziban külsődleges eszközökkel hitetnék el. Ha képződik is valamiféle sakk-őrület, az akaratlanul groteszkebb és kimódoltabb lesz, mint a zajos kártyaszenvedély.

A fekete-fehér vizuális játéka. A rács-szerkezet, a fény-árnyék kettőssége, ez filmművészet volna. (Érdekes és tehetséges példája Kósa Ferenc főiskolai vizsgafilmje, ahol egy rab a cella padlójára vetülő rácskockákon sakkozik.)

A kísérleti film világa ez. René Clair dadaista remeklésében (Felvonásköz, 1923) Duchamp és Man Ray sakkozik egy magas erkélyen, míg esőzuhatag söpri le a táblát.

Duchamp maga is versenysakkozó volt, a francia olimpiai csapatban a mi Maróczynk ellenfele. Duchamp Hans Richterrel közösen, Cocteau-val harmadikként próbálkozott fényművészetet alkotni 64 kockával. (Fényszonáták 64 kockára).

Richter és Duchamp valakinek a hátára ragasztott sakktáblán játszik, aztán ez a „sakkember” és játékostársai az utcán, majd lépcsőn haladnak.

Duchamp életében két drog volt, a festés és a sakk. Még a hatvanas években is versenyzett, s egy híres fotóján talpig meztelen nő a táblánál, vele mérkőzik (Pasadenai Modern Múzeum, 1963).

A magyar Erkel Ferencen kívül csak Duchamp nagy alkotó és egyszersmind a maga kora élversenyzője – később a spanyol drámaíró Arrabal francia versenysakkozó lett, de nem világmester: Duchamp és Erkel viszont országának első számú művésze és sakkozója.

„A sakk a csend művészete” – mondja Duchamp.

Gyorsan egy későbbi példát: Yoko Ono szellemes ötlete: a „megnyugtató parti” – mindkét fél fehér figurákkal játszik.

Moholy-Nagy életműve rémlik fel: budapesti életmű-kiállításán nem találtunk sakk-művet, pedig foglalkoztatta... Ha már a Bauhausban nem, legalább később, Chicagóban: Richard Filipowskit, költő-iparművészt megkérte, tervezzen egy Bauhaus hagyományokhoz méltó sakk-készletet.

A hagyományos, cselekményre és külső fordulatokra épülő mai nagyjátékfilmek eleve vesztes terepre tévednek.

Aki magára a királyi játékra kíváncsi ezekben a történetet agyaló fikciókban, nagyon rosszul jár. A sakkértőt talán joggal bosszantja, ha (mint a legtöbb sakk-játékfilmben) villámgyorsan, másodpercenként lépnek, ha hatást fokozva rángatóznak, időnként bukfenceznek egy világbajnoki döntőn, de legalább a játék szabályait ne csúfolnák időnként a bábuk elhelyezésével, hibás mozgatásával. Apróság, de tilos odafigyelnünk?

Bergman egyik legjobb, legerősebb opusza A hetedik pecsét. Ellenfelünk itt maga a Halál, aki elegánsan, korrektül, udvariasan viselkedik halandó ellenfelével. Felmerül, fekete vagy fehér színekkel játsszunk a Halál ellen?

És máris többről van szó: ha az életet modellezzünk, a kezdőlépés a Halálé. Vagy ellenkezőleg? Hiszen a fehér bábuk kezdenek, a fekete (a Halál színe) csak válaszol a születésre – válaszol, és győz. Mindig, és törvényszerűen? Akkor viszont mélyen sportszerűtlen ez a fekete színekben versenyző Kaszás… hacsak mégis másról van szó, mint sakkjátszmáról. (Bergman egyébként egy középkori templomi freskó ihletésére bontotta ki, a festő beszélő neve Albertus Pictor).

Lehet, hogy nem a táblát kell figyelnünk. Íme, egy másik freskó: Satyajit Ray: A sakkjátékosok.

A sakk – eredendően lassú ritmusát – sugározza: a filmje is tempós, ráérős. Satyajit Ray közel hozza azt a kultúrát, az indiait, melyből maga a sakk született.

Mer lassú lenni, mer hallgatag lenni.

A hosszú évek óta csak egymással játszó indus középnemesek kertje mögött elvonul a megszálló angol hadsereg, s ők alig figyelnek oda. De, amikor értesülnek, hogy a nyugati szabályok szerint gyorsabban szokás játszani – ezen felháborodnak.

Satyajit Ray filmje népmesei ízű, gazdag szövésű, epikus ritmusú.

Nem sok sakk-remeklést ismer a cselekményes, történetmondó fikciós film. A kísérleti filmek szabadon képszárnyaló műfaja látszik sakk-képesebbnek. Számtalan remekmű-gyanús képsort kínál a kísérleti, fényjáték, animációs film.

Orosz István, a magyar grafika és mozgó animáció egyik legjelentősebb alkotója gazdag munkásságának egyik legjobb darabját alkotta meg egy Lenin-sakkparti rajzfilmre vitelével.

Orosz szellemes és villózó filmgrafikája felülírja a politikai és a sport-érdekességet, miközben lépésről lépésre hű marad a lejegyzett partihoz.

A kiinduló fotó retusálásai ellenére hiteles: Gorkij capri villájának kertjében játszik a „tornyos homlokú” Iljics a párt legnagyobb ideológusával, Bogdanovval, akit később ő maga szorított ki pártból és ideológiából.

A kibicek közül Gorkij hórihorgas alakja igazán feltűnő. Annyira, hogy később az egész partit Lenin és Gorkij játszmájaként tették közzé. Különböző játékosoknak tulajdonítva, ma is szerepel jobb lexikonokban.

Ezt a partit amatőrök nem játszhatták: versenyparti-színvonala van. Sem Iljics, sem Bogdanov, sem Gorkij nem játszhatta – valószínűleg a korai Aljechin-partik közül való.

Orosz István bravúros szemszög-váltással irányítja a játszmát, ráközelítései a bábokra, a táblákra, és a vereségét elismerni képtelen Tornyos homlokúra – meg az egész film nagyon feszes ritmusa a sakkhoz alig értőknek is érdekessé teszik a filmet. 

A játszma végén valaki felborítja a táblát (vajon ki?): hát hiszen ez illik a világmegváltó radikalizmushoz!

„Bravúrstikli” – ez a sakk-szlengben sem ismeretlen műszó dicséret is, finom bírálat is. Orosz filmje bravúros, igazi animációs remeklés, gazdag képi tartalommal. Stiklit a táblát felborító vesztes követett el. Napóleon is megtette még régebben.

Könnyen tehették: sem a sakk, sem a művészet nem kerülhetett másképp a hatalmukba.

Éljen a sakk, éljen a művészet!

Sbórnia falai

Minden világlátványosság a mérhetetlenségig növelt csillogást, robbanó rivalgást, tömeges csinnadrattát vonzza.

Brazília árnyaltabb, mint a karneválok és a futball világbajnokság.

Dédelgetett műfajom a dokumentumfilm mellett az animáció.

Brazília izgalmas és eredeti filmes firkákat mutat a világnak.

Tablószerű áttekintés helyett csak egy-két alkotó a híres-nevesek közül. Már amennyire ebben a műfajban azzá lehet válni.

Carlos Sandanha biztosan hírnevet szerzett a világban a brazil animációs filmeseknek, mert valódi kultuszfilmmé váltak az általa jegyzett Jégkorszak filmek.

Ő a 3D-s plázamozik nézői számára nyújt könnyen fogyaszthatóságában is szellemes többletet ahhoz képest, ami a szappanoperákról eszükbe jutna a brazil filmről.

A Rio és annak folytatása könnyed főhajtás a tüneményesen ezerféle Brazília előtt.

Luis Bolognese tavaly készült Rio 2096 című filmjének főszereplője szintén Brazília. A portugálok partraszállásától, 1500-tól, a jövőben elképzelt csatákig, 2096-ig viszi a történetet.

Azért is nagy siker ez, mert brazil film még sosem került be eddig a nagy hírű animációs filmes seregszemle, az Annecy versenyprogramjába.

Ale Abreu a digitális technikát a színes ceruzával vegyítő filmjeivel sorra nyeri az erre szakosodott világfesztiválokat. 

Tavaly készített filmje, a E Menino e o Mundo (Boy and the world) idén ismét brazil sikert hozott az Annecy-n.

Otto Guerra minden akart lenni, csak animációs filmes nem, még az a szerencse, hogy véletlenül ide keveredett.

Különleges hangulatúak mozgó rajzai, a szarkazmusba ágyazott humor, és a lebegő szürreálba kevert filozofikum uralkodik bennük.

Az Até que a Sbórnia nos separe tavaly bemutatott filmje. Egy világtól vastag fallal elválasztott országról szól, ahol egyszer csak megrepednek a falak és a réseken át beszivárog a nagyvilág.

Zenei alapját a virtuóz mindent zenélő – szintén brazil – André Abujamra adta.

Láthatólag a brazil animáció életre kapott, szikrázik és világlik. Kísérője pedig a brazil zene.

Brazília azonban nemcsak a brazil filmes firkálókat, hanem más nemzetbéli, eredeti és világra nyitott alkotókat is megihletett már.

Alex Budovsky orosz animációs filmrendező. Ebben az országban az animációs filmnek és annak föld alá gyömöszölésének is nagy hagyománya van. Budovsky is inkább a külhont választotta.

A 2004-ben készült  I will return to Old Brazil című filmjének ihletője Brazília, főszereplője egy brazil majom, alapja pedig a brazil zene.

Ihlető kelet-európai szürreál

Írta: Inkabringa

Hrabal centenáriuma kapcsán jutott eszembe, hogy vajon mennyire ismerjük, értékeljük ennek az Európa közepi térségnek az alkotóit?

Benne vannak-e a mindennapjainkban?  Érdekelnek-e egyáltalán valakit?

Kelet- és Közép-Európáról hajlamosak vagyunk lemondó legyintéssel nyilatkozni. Lesajnált, folyton ráncigált, gyakran átszabott, lehetetlen életsorsokra kényszerítő hely.

A nagyhatalmak fényes seregekkel vonuló hódító nemzeteire békaperspektívából kandikálunk.

Egyetlen dologban azonban garantáltan verhetetlenek vagyunk itt a közép-kelet-európai régióban. Talán még a legelvakultabban soviniszta elmék is belátják, hogy ez nem a gazdasági-katonai-diplomáciai ütőképességünk. Az erre való törekvés mindig végromlásba vezetett.

Ez a különleges adományunk, javunk és aduászunk a groteszk szürreál, amit csak ebből a kiszolgáltatott kelet-európaiságból lehetett ilyen tökéletessé csiszolni.

Franz Kafkát tekinthetjük akár origónak is, az ő világából sarjadt az irodalom, film, zene, képzőművészet számos alkotójának komor tónusú, vagy épp vidor, de mindenképp groteszk, valóságon túli, és mégis a valóságot mélyen értő és átélő ábrázolóképessége.

Ez a mi nagy erényünk. A világszámunk, a hódolásra méltó egyediségünk.

A nagyhatalmak fiai ezen abszurd világlátásunk előtt hajtanak fejet. Legalábbis azok, akik az ilyesmire fogékonyak.

A Brothers Quay mindenképp közéjük tartozik. Stephen és Timothy Quay ikerpárként látta meg a napvilágot Angliában.

Az animáció egyedi és világszerte nagyra értékelt képviselői. Filmjeik, kiállításaik, színpadi produkcióik virtuóz és messze ható művészeti események.

Művészetük azonban nem elődök nélküli, és ezt nem is titkolják. Bármilyen furcsa, de kifejezőerejük és világlátásuk ezer szállal kötődik a kelet-közép-európai sötét abszurditású szürrealitáshoz.

Mestereik, ihlető forrásaik között tartják számon többek között Franz Kafkát, Bruno Schultzot, Jan Švankmayert, Walerian Borowczykot, Zděnek Liškát és Lech Jankowskit is.

A Quay fivérek nem titkolt odaadással és tisztelettel fordulnak Európa közepének alkotói felé.

Megérezték és felfedezték bennük azt az általános emberi sötét groteszk világlátást, ami a létezés abszurditását a valóságon túlin keresztül, tisztán szikrázó realitássá teszi.

Az egyik animációs filmjüket Jan Švankmayer cseh animációs filmrendező előtti tisztelgésnek szánták.

Švankmayer a szürrealista animáció legjelesebb képviselője a világon. Sajátosan valón túli világában a Faustot, Don Juant és Edgar Allen Poe-t, de Sade-ot, Kafkát és Čapeket is megidézi.

Ő fejlesztette ki az animációs filmben a stop-motion technikát, melyet a Quay fivérek is használnak filmjeikben. Így a Švankmayer művészete előtt tisztelgő Cabinet of Jan Švankmayer-ben is.

A film zenéjét Zděnek Liška, cseh zeneszerző jegyzi, aki nagyon sok film zenéjét adta pályafutása során. Többek között Jan Švankmayerrel is gyümölcsöző munkakapcsolata volt. De a Jan Kádar és Elmar Klos által rendezett Üzlet a korzón című film zenéjét is ő szerezte.

A Quay fivéreknek a legnagyobb művészi elismerést a Bruno Schultz novellája alapján készült Street of Crocodiles hozta meg.

Bruno Schultz lengyel író a 19. század végén született az akkoriban az Osztrák-Magyar Monarchia fennhatósága alatt levő Drohobicsban, tizenhat éves korában Lengyelországhoz került a városa, jelenleg Ukrajna része.

Bruno Schultz reprezentáns képviselője az Örkény által megírt In memoriam Dr. K. H. G-típusú alkotóknak. Meghalt értelmetlenül, szeszélyből, ostoba agresszióból. Kevés megmaradt írása ellenére az egyik legnagyobb hatású lengyel íróként tartják számon. A Quay fivérek Bruno Schultz írása által ihletett animációja minden világrangsorban előkelő helyen szerepel.

Említsük meg ennek a filmnek is a zeneszerzőjét, mert alapvető támaszát adja a Quay fivérek képi világának, több filmjükhöz is komponált zenét.

Lech Jankowski lengyel zeneszerző, festőművész, kulturális antropológus.

Érdemesek (lennének) valamennyien a nagyobb figyelemre.

A manapság Kelet-Közép-Európában élőknek nem napi igénye, hogy az ő műveikkel találkozzon. Nem ők vannak a fősodorban, nem voltak ott sosem.

Azért mégis mindenkit arra biztatok, hogy nézze-olvassa-hallgassa e szerzők műveit is, kissé elbitangolva a fősodortól. 

Mesék meséje

Írta: YGergely

1980 márciusában a Lille-i Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon az ismeretlen orosz rendező rajzfilmjét semmiféle különleges várakozás nem fogadta.

Jurij Norstein

A vetítés alatt azonban különös dolgok történtek. Egyre nagyobb, feszült csend honolt, majd a közönség önkívületben ünnepelte a huszonöt perces filmet. A dübörgő taps egy nagy művészeti hagyománynak szólt, amit Oroszországban évtizedek óta hatalmas erővel nyomtak a mélybe, s próbáltak megsemmisíteni.

A Mesék meséjének bemutatása valószínűleg nemcsak az animációs film történetében jelentős dátum, hanem az egyetemes filmművészet sem feledkezhet meg róla; sohasem látott gondolati és képi mélységek-magasságokba röpíti a nézőt.

Harmincöt éve készült.

Végtelen, önmagába záródó térbe és időbe lépünk be. De ez a végtelenség egy pontosan megrajzolt kor és táj birodalma. Mint másutt, itt is boldogságra születnek az emberek, de életükbe mindig belesüvít valami, az életüket sohasem élhetik meg. 

Itt havas kertekben vércseppenként óriási almák hullnak egyre nagyobb csendben a földre, itt egyre lassul a mozgás, egyre fogynak az élők. Vonatfütty, katonazene, hangszórók, plakátok, pislákoló fények, kihunyó parázs. Lassan mindenki ködbe vész: itt recseg a sötét, harap a félelem, és csak egy szürke, ijedt farkaskölyök bolyong az üres faházban.

Elhagyott csecsemőt dajkál emberi dallal, mert ha már a ház lakóit megsemmisítette a hatalom és a történelem, akkor az emberiség talán egy csecsemőt ringató farkaskölyökben bízhat igazán.

Akkor és ott, Lille-ben, mindenki a rendezőt kereste. Helyette fürge, bőrkabátos figura pattant a színpadra, s emelte magasba a nagydíjat. 

A jóérzésű fesztiváligazgató sokatmondóan elfordult, amikor megkérdeztük tőle, ki ez a bőrkabátos, és hol a rendező.

Norstein azóta sem sokszor jutott el fesztiválokra. 

A Mesék meséjét azonban 1984-ben Los Angelesben egy nemzetközi zsűri minden idők legjobb animációs filmjévé választotta.

Caravel Collectiv – adventi naptár

Írta: Inkabringa

Az advent már elkezdődött, de talán még nem elkésett egy adventi naptár. Pláne ilyen játékosan kedves formában.

Vácz Péterről szó esett már a blogban, a Nyuszi és Őz című animációs filmje óta a szívünkbe zártuk.

Ifjú tehetség és pályájának újabb állomása egy nemzetközi projekt, a Caravel Collectiv, amelynek bázisa Dél-Franciaországban van. 

Különféle országokból érkeztek, de közös jellemzőjük, hogy fiatalok, tehetségesek, lelkesek és ötletgazdagok. Ezért létrehoztak egy együtt alkotó műhelyt: ez a Caravel Collectiv. 

Caravel Collektiv 

Adventi naptárjuk minden napra rejteget valami finoman szellemes kreatív fantázia-falatot.

Garantáltan mosolyt csal az arcokra származásra, korra, nemre és egyéb gondos megkülönböztetésekre való tekintet nélkül. Bátran lehet nyitogatni az ablakait. 

 Ide kattintva gyönyörködhetünk a meglepetésekben! 

Derűt mindenkinek! 

A Nyuszi és Őz világsiker! - Vácz Péter díjat kapott az Annecy-n

Írta: Inkabringa


Nemrég a blogon már egy bejegyzésben méltattuk az ifjú bábanimációs filmes Vácz Péter ígéretes pályakezdését.(Az alkotóval egy márciusban készült interjú itt olvasható.)

YGergellyel derűs érdeklődéssel követjük ennek a fiatal alkotónak szárnybontását.

Vácz Péter tavaly végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen és diplomamunkája, a Nyuszi és Őz azonnal elindult világhódító útjára. Sorra nyeri a díjakat és elismeréseket.

Fontos lépcsőfok volt a múlt hétvégén lezajlott Annecy, ami a világ legnagyobb és legjelentősebb animációs fesztiválja. Vácz Péter filmjét beválogatták a versenyprogramba. Ez már önmagában is dicsőség.

A Nyuszi és Őz kategóriájában győztes filmalkotás lett! 

A bábfigurák tehát beléptek a világsiker kapuján. Arról, hogyan élte meg Őz az Annecy fesztivált, itt  nézhető meg egy kisfilm.

Örülünk és szívből gratulálunk!

A Nyuszi és Őz című filmet ezen a héten a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon láthatja majd a hazai közönség.  

Ilyenkor kijár a standing ovation.

Nyuszi és Őz – Vácz Péter animációs filmje a világsiker kapujában

Írta: Inkabringa

Világsiker. Már amennyire manapság egy 16 perces abszolút nem botrányokozás céljából készített animációs film világsikert tud befutni. Tomboló hisztéria és rettenthetetlen szupersztárok felvonultatása nélkül. Két animációs figura mégsem masírozhat végig mosolyogva a vörös szőnyegen. Persze miért is ne? Egyszer érdemes lenne megpróbálni...

Van abban valami megrendítő, ha több évtizedes, esetleg félévszázados életművekre tekintünk rá. Korszakos jelentőségű nagy alkotók előtt hajtunk fejet, akik hosszú életük alatt zseniális, máig meghatározó jelentőségű műveket hoztak létre. Hivatkozási alapok.

Ha hatással van ránk az alkotó, akkor „visszatanuljuk” a műveit. Példának okáért Jancsó Miklós kilencvenes években készült filmjeit debütálásukkor nézhettem, de az évtizedekkel korábbi filmeket már a filmtörténet részeként ismertem meg. Miközben ugyanarról az alkotóról beszélünk. Impozáns az ilyen történelmi távlatokban nézhető életmű.  

Ennél már csak az érdekesebb, ha egy alkotó életművét a kezdetektől végigkísérhetjük. Micsoda izgalmas játék, hogy az első szárnypróbálgatástól kezdve nyomon követhetjük egy életmű alakulását!

Erre az izgalmas játékra nyílik most lehetőségünk nekünk, nézőknek.  

A szemünk láttára nyiladozik egy ifjú tehetség, és mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egy – remélhetőleg hosszú és gazdagon rétegzett - alkotói élet kezdetének a tanúi lehetünk. Ez bizony öröm.

Vácz Péter tavaly a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakán végzett. Diplomamunkája, a Nyuszi és Őz, máris elismerést hozott alkotójának az országhatáron belül és kívül. Megkapta idén a Filmkritikusok Díját, és nemrég a Mediawave zsűrijének Tolerancia különdíját.

Animációs filmje országhatárokon kívül is sorra elnyeri az ítészek és nézők tetszését. Bemutatták Cannes-ban, megkapta az indiai EME Awards különdíját nemzetközi diákfilm kategóriában és a világ legnagyobb animációs filmes seregszemléjének, az Annecy-nek versenyprogramjába is bekerült.

Ez a film remek játék a két-és háromdimenziós tér közötti átjárásról, és egyben az egymáshoz csiszolódásról, a másik elfogadásáról.

Vácz Péter pályakezdő fiatalember, aki gyermekkora óta a kézzelfogható anyagok bűvöletében él. Tervezőgrafikusnak indult (a két dimenzióból), de másodéves egyetemistaként rátalált a bábanimációra (a háromdimenziós térre). Fantázia és barkácsolás, kézzelfogható anyag és szellem(esség) - ez lehet majd a védjegye.

Ifjú emberként telve van ambícióval, tervekkel és tetterővel. Valamint tehetséggel. Már csak egy zseniális életművet kell felépítenie, hogy félévszázad múlva meghatottan méltassák a mestert. Bárhogy is alakul a jövő, örülünk, hogy tanúi lehetünk szárnybontásának.