Írta: Inkabringa
Nemrég írtam ITT, hogy amikor az 1848-as szabadságharcosokra emlékezünk, az akkori szabadságvágy sokkal kézzelfoghatóbbá válik, ha Ukrajna állampolgárainak függetlenségért, demokráciáért és szabadságért folyó mostani küzdelmét látjuk.
Én most is a kulturális antropológiához fordulok. Ez olyasféle tudás, amit nem a papír kedvéért tanulunk. A megélt terepmunka tapasztalatok segítenek megőrizni a józan eszünket. A spektákulumok, orákulumok és manipuláció korában ez nagy adomány. A terepmunka tapasztalataikat közreadó antropológusok nem a nagypolitikát elemzik, hanem a hétköznapi emberekre figyelnek.
Azok az antropológusok, akik évek óta Ukrajnában kutatnak, a háború kitörésekor is ott voltak (netán még most is ott vannak), feljegyezték az első reakciókat az orosz támadás első hetéről. Az ukránok főként a közösségi oldalakon tartották egymással a kapcsolatot. A chatoldalakon folyamatosan tájékoztatták egymást a tartózkodási helyükről, mentális állapotukról és arról, hogy milyen segítségre van szükségük, hol lehet benzinhez jutni, hol van forgalmi dugó, és melyik utakon várhatók robbantások. Oroszországban élő barátaiktól érkeztek az óvatos kérdések, mégis mi történik most velük.
Egy válás miatt szétszakadt család kalandos útvonalakon egy elhagyott területen találkozott egymással, hogy félretéve a korábbi civódásokat, négy generáció még egyszer lássa egymást, közös fotót készítsen a semmi közepén, és elbúcsúzhasson egymástól, mert a család egyik része átmenekült a gyerekekkel a román határon, a másik része visszatért Kijevbe.
Beszámoltak arról az ukrán családról, akik a bombázások miatt alig alszanak, és a nagymama tanácsait követik, aki még emlékszik a második világháborúra, amikor a nácik támadták Kijevet. Kartonpapírral, takarókkal elsötétítik az ablakokat és gyertyával világítanak. A nagymama a Krím megszállása óta eltelt években felhalmozott gyertyákat, és ennek most jó hasznát veszik. Sűrűn emlegetik a nagypapát, aki Ukrajnában élő orosz volt, és szerencse, hogy ezt nem kellett megérnie. Már csak a nagypapa emléke miatt sem értik, hogyan lehet rávenni az orosz katonákat, hogy az ukránokra támadjanak. Miféle gyilkos propagandagépezet teszi őket az oroszok számára ellenséggé.
 |
| Fotó: ZUMA Press Inc Alamy Stock Photo |
Gyerekek születnek a megtámadott városokban, akiket világra jövetelük utáni első álmukból bombadörgés riaszt fel és óvóhelyre menekítenek.
Az ukránok fohászkodnak a békéért, Ukrajna szabadságáért, és azért, hogy a gyűlölet ne hatalmasodjon el bennük, hogy a világosság minden tekintetben erősebb legyen a sötétségnél.
Fájón hiányzik nekik az elvesztett életük, a mindennapjaik, a kedvenc kávézóik, az önfeledt gondolataik, az, hogy bármikor nyugodtan hajthatták fejüket nyugovóra. Ennek vége. Most minden nap le kell győzniük a félelmeiket és tenni kell valamit a saját és mások túléléséért.
Az ukránok szenvednek, egyre többet és egyre keservesebben, de cselekszenek is. Célpontjai az orosz agressziónak. Tiszteletreméltó az a civil öntudat és önszerveződés, ahogy a városaikat és egymást védik. Az antropológusok szerint az önszerveződés a legbámulatosabb az ukrán társadalomban. Az, hogy ha valakinek képessége van valamire, megteszi, és tudását és készségeit megosztja másokkal is. Nem hatalmi utasításra várnak, mert a civil önszerveződés természetes számukra. Az antropológusok szerint ennek eredője a 2014-es Majdan téri tüntetés, ami az állampolgári alulról jövő kezdeményezések erejét és cselekvésképességét hozta felszínre az ukránokban (amellett, hogy a szélsőséges nézetek felszínre törését is jelentette, mint - sajnálatos módon - általában a forradalmi állapotok). Ez a civil öntudat a tüntetések leverése ellenére is velük maradt. Részt akarnak venni a saját sorsuk alakításában, és elvárják, hogy ezt a hatalmon levők is elismerjék. A Majdan téri tüntetések idején az akkori kormány támadta, egyszerre démonizálta és negligálta, korlátozta és lesajnálta ezt a civil öntudatot. A jelenlegi kormány kezet nyújt nekik. Egyenrangúként kezeli és támogatja a civil kezdeményezések és tetterő megnyilvánulásait. Egymást erősítik.
A Majdan téri tüntetések ráébresztették az állampolgárokat, hogy ők nem csupán a hatalmi masinéria fogaskerekei, hanem az életük alakítói, akik képesek változtatni és befolyásolni a folyamatokat, és nem hajlandók csak szemlélődő kívülállóként nézni a körülöttük zajló eseményeket. (Elismerem, ezt nagyon nehéz a jelenlegi Magyarországon megérteni.) Az emberekben most, az orosz támadás idején, ismét feltámadt a Majdan tér civil öntudata. Autókat szerveznek a menekülőknek, segítenek az utánpótlás megszervezésében, a harcolók hátországának erősítésében, amelynek most része az ételek és a Molotov-koktél előállítása is.
 |
| Fotó: ZUMA Press Inc Alamy Stock Photo |
Az antropológusok a kibertérben folyó harcot is kutatják. A nagy hackerhálózatok mellett a hétköznapi állampolgárok is részesei ennek. Zavart keltenek az orosz propagandagépezetben és mozgósítják, generálják a világ nyilvánosságát. Tik-Tokon és egyéb közösségi oldalakon tudósítanak a háború mindennapjairól, és a hétköznapi hackerek az orosz propagandát megzavaró akciókkal folyamatosan küzdenek az agresszív elnyomás térnyerése ellen.
Egyelőre az önfeladás helyett az öntudatosság dominál közöttük. De kérdés, hogy meddig bírják a gyilkos agresszióval szembeni ellenállást lelkileg és fizikailag.
Mindezt az állampolgári aktivitást a kulturális antropológusok a design antropológia elméletével magyarázzák. Ennek lényege, hogy a tervezés és a kihívásokra való reagálás folyamatát egészen más dimenzióba helyezi. Kilép a hagyományos problémafelvetések és problémamegoldások logikájából. A design antropológia a hétköznapi emberek helyzetfelismerésére, improvizációs képességeire és kreativitására épít. Az állampolgárok bevonódnak a tervezési és a megvalósítási folyamatokba, és nem csupán engedelmes végrehajtói egy szűk csoport ötleteinek. Egyenrangú partnereivé válnak a kormányzati szerveknek. Ez egészen új lehetőségeket nyit meg a hagyományos gondolkodási struktúrák által kibogozhatatlan problémák megoldása előtt. A design antropológia a probléma felismerésétől, annak értelmezésétől az együttműködés, a tervezésbe való beavatkozás és a közös megvalósítás felé vezet. Ez a szemlélet az állampolgári felelősségteljes aktivitást és a társadalmi csoportok közötti kooperációt erősíti. A kiüresedett demokratikus intézményrendszer helyett az állampolgárok elkötelezettségére és civil öntudatára épít és egy valóságos demokratikus átalakulás elindítója lehet.
Ukrajna állampolgárai hétköznapi emberként is résztvevői és mozgatói egy világszerte zajló demokratikus szabadságjogokért folyó küzdelemnek. Jelenleg ennek a küzdelemnek az ukránok a legfőbb ikonjai.
Korábbi bejegyzések az ukrán háborúról (a blog bal oldali sávjában is elérhetők):
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése