Keresés ebben a blogban

2023. július 13., csütörtök

Értelem és jóakarat – AGA emlékére

 Írta: Inkabringa


Napsütés és jégeső. Ilyen mostanság az élet. Csak sodor az ár valamennyiünket. Néhány hónapja elsodródott az élők sorából egy ember, egy tudós, egy tanár, aki hiányzik. Tavasszal meghalt A. Gergely András (AGA). Nem lehet megszokni a hiányát.  Szerettei, tanítványai, kollégái, barátai és tisztelői kivétel nélkül így éreznek.

Sok évvel ezelőtt a Szimbiózis Napokon (kulturális antropológiai fesztivál) találkoztunk először, könyveket ajánlott és ajándékozott nekem már ismeretlenül is. Olvasó ember volt. Író ember. Gondolkodó ember. Könyvimádó. Egy szuperintelligens, halk szavú bölcs az egzaltált magamutogatók áradatában. Kulturális antropológus és a politikatudományok kandidátusa. Olyan ember, akire ránézünk és megnyugszunk: a világban még fellelhető, így együtt, az értelem és a jóakarat. Úgy hiszem, ilyen lehetett Boglár Lajos, a hazai kulturális antropológia megteremtője, akivel AGA is évekig dolgozott. A. Gergely András is vitte tovább Boglár Lajos tudósi és emberi tisztességét, és most majd más tudósoknak kell továbbvinni AGA tisztességét.

Egyszer azt mondta, az egyetlen dolog, amit nem szabad megengedni, hogy a társadalmakból a színek és árnyalatok miriádjai eltűnjenek. Mert a sokszínűség az emberi szabadság feltétele.

Most sem nekrológot akarok írni, hanem AGA emlékére, kulturális antropológusok beszámolói alapján, hírt adok a világ távoli szegletében élő népcsoportról. Mert igen, a világ nagy és érdekes. Nem lehet, hogy eltűnjenek belőle a színek és árnyalatok miriádjai. És nem tűnhet el belőle AGA emléke és tudósi tisztessége sem.

A. Gergely András (1952-2023)


Boglár Lajos írta le, hogy az 1970-es években Mexikóvárosban egy nemzetközi antropológus konferencián az őslakosok helyzetéről folyt a diskurzus. Egy paraguayi professzor előadását különösképp nagy érdeklődés előzte meg. Szélsőségesen rossz helyzetben levő indiáncsoport megsegítésének tervét akarta elővezetni. Egy dokumentumfilmet is ígért, amiben maguk az indiánok beszélnek a rasszista kormányzati erőszakról. Ez akkoriban kivételesnek számított. A status quo, a fennálló hatalmi erőviszonyok ilyen egyértelmű vitatása egyáltalán nem volt veszélytelen vállalkozás. Az előadás előtt néhány perccel valaki odasietett a professzorhoz és a fülébe súgott. Mire a professzor azonnal lefújta az előadást és a filmvetítést. Információt kapott arról, hogy a közönség soraiban titkos ügynökök vannak, akik a kamerák előtt nyilatkozó indiánok személyazonosságát akarják megtudni.

A kulturális antropológiában mérhetetlenül fontos az etika. A kutató elsődleges kötelessége, hogy a kutatott közösséget védje. Ugyanis a fennálló renddel szemben kiszolgáltatott, netán pellengérre állított csoportok esetében a hatalmi agresszió és bosszú végzetes lehet.

Arra is volt példa, hogy Boglár Lajosnak egy piaroa közösség üzent, akiknél többször járt és bíztak benne, hogy a kormányzat már a létüket fenyegeti. Boglár odautazott és a megfigyelő tudósi szerepkört a konkrét cselekvésre, a közösséget segítő, érdekérvényesítésre felkészítő akcióantropológiára cserélte. Az amerikai őslakosok kiszolgáltatott helyzete továbbra is fennáll. Bár - talán némiképp az antropológusok tevékenységének köszönhetően is - most már az őslakosok maguk is kiállnak a jogaikért. A kormányzati hatalmakkal szembefordulás pedig manapság sem veszélytelen. Legutóbb Peruban láthattunk erre példát.


Még a magyar sajtó is hírt adott év elején a perui tüntetésekről. Pedro Castillo elnök megpróbálta feloszlatni a parlamentet, ami alkotmányellenes lépés. Castillót ezért bebörtönözték. Választások nélkül Dina Boularte - a korábbi alelnök - került az elnöki székbe, aki mindenben a nagyrészt szélsőjobboldali nézeteket valló Kongresszus érdekeit képviselte. Castillo börtönbe zárásának hírére tiltakozásul tömegek áradtak le az andoki magasföldekről. A Marcha a Lima tüntetői gyalog, busszal és egyéb fellelhető közlekedési eszközzel indultak a fővárosba. A korábban láthatatlan (jobban mondva láthatatlanná tett) andoki őslakosok tömegei gyűltek össze a fővárosi köztereken. Boularte és a rendőrség radikálisan léptek fel ellenük. Durván és véglegesen akarták megállítani a hegyekből leáramló őslakosokat. Legalább hatvan ember meghalt, tízszer annyian megsebesültek, több száz embert letartóztattak.

Mostanra napvilágot láttak az eseményeket a helyszínen követő kulturális antropológusok terepbeszámolói és tanulmányai.

Pedro Castillót 2021-ben választották elnöknek az andoki őslakosok elsöprő támogatása mellett. Minden idők legnagyobb őslakos részvétele volt ezen az elnökválasztáson. A „minden idők” itt természetesen nem túl nagy történelmi távlatot nyit meg. Az őslakosok csak 1979-ben jutottak választójoghoz. Addig megvetett vadakként tekintettek rájuk, és tegyük hozzá, hogy utána is.

Castillo megválasztása után a perui szélsőjobb (a fehér felsőbbrendűség szószólói) újraszámlálást követeltek, és vitatták az „analfabéták” választójogát. Az andoki őslakosok bíztak az elnökben. Pedig Castillo nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Továbbra is virágzott a korrupció, a politikai vezetők alkalmatlanok voltak a népképviseletre, annál inkább sikeresek voltak saját érdekeik érvényesítésében. Castillo elnök az ügyetlen önpuccsal tulajdonképp azokat is elárulta, akik a hatalomba segítették: az andoki őslakosokat.

Régi sztereotípia Peruban, hogy a hegyekben élő őslakosok tudatlanok és semmiképp sem tekinthetők egyenrangúnak a civilizált városiakkal. Aníbal Quijano perui kulturális antropológus ezt a hatalom gyarmatosításának nevezte. Politika, hatalmi játszmák, gazdasági érdek, szociális előnyök, társadalmi presztízs, egyszóval minden e felosztás alapján értelmeződik. Ez nem csak a szélsőjobb, hanem a magát finom ízlésű civilizált városinak tartó emberek meggyőződése is. A szélsőjobb mindezt csak kihangosítja, és ezzel olybá tünteti fel, hogy ez helytálló narratíva.

Év elején ezek a tudatlannak tartott, és a hivatalos médiában terroristának nevezett őslakos csoportok ezrével érkeztek a fehér civilizált fővárosba - teljes megdöbbenést okozva. Castillo bebörtönzése volt a kiváltó ok, de a követeléseik messze túlmutattak ezen: a másodrendű állampolgárságból való kitörés, alkotmányos jogok, tisztességes választások biztosítása. Beléptek a politika porondjára azok, akiket emberszámba sem vettek addig. „Hang nélkül nem vagyunk emberek” – többek között ezt kiáltották a rendőrök sorfala előtt a világba. Ahogy az egyik tüntető mondta: „Eljött az idő, hogy felemeljük a fejünket, és egy olyan hazát építsünk, ahol mindenki számára van hely.”

Peruban a cholo a nagyvárosba költözött andoki őslakost jelenti, aki a peremlétből és a szegénységből nem tud, és nem tudhat kilépni. A társadalmi status quo nem engedi. A pituco pedig a főként fehér, nagyvárosi, jómódú, előkelő negyedekben élő, a spanyollal szemben az angol nyelvet előnyben részesítő csoportot jelöli. Számos kutató az alt-right és a perui pituco között ideológiai hasonlóságot lát. Van egy harmadik kifejezés is, a terruco, a terrorista. Korábban konkrétabb volt a jelentése, a Fényes Ösvényhez tartozókat nevezték így. Mostanra kitágult a fogalom jelentésköre, mert a jogokat követelő őslakosok, a feministák, környezetvédők, lázongó fiatalok, azok, akik velük szimpatizálnak, és gyakorlatilag mindenki terruco, aki számon kéri vagy kritizálja a hatalmon levőket és nem fogadja el örökérvényűnek a status quót.

Amikor még Punóban zajlottak a tüntetések, Boularte azt nyilatkozta, „Puno nem Lima”. Vagyis a főváros fölötte áll a vidéki tudatlanok tömegének. Aztán megjelentek Lima központi helyein is a tüntetők, közöttük szép számmal nők is, nem félve az állig felfegyverzett rendőrök sorfalától. A közoktatási miniszter arról értekezett, hogy az andoki asszonyok olyanok, mint az állatok, mert a hátukra kötve vitték a gyermekeiket. A rasszizmus, furmányosan, civilizált kulturáltságnak álcázott szóhasználata egyre nagyobb teret nyert a hivatalos médiában és a kormány köreiben. Bár ebben korábban is kiváló teljesítményt nyújtottak.

A tüntetők között elvegyülő titkos ügynökök tömegével tartóztatták le a férfiakat és nőket. Nagyon sokan megsebesültek, sokan meg is haltak, vagy eltűntek a fogdák mélyén. A kormánymédia szócsövei a jól bevált szólamokkal démonizálták őket: terroristák és külföldről pénzelt lázongók.

A tüntetők komoly veszélyben voltak, semmilyen politikai támogatásra nem számíthattak. Sokan meghaltak, megsebesültek, börtönbe kerültek, eltűntek. Mégsem hátráltak. A hatalom számára a legszörnyűbb veszedelmet jelentették: kétségbe vonták a fennálló társadalmi rendet azzal, hogy jogot követeltek maguknak, hogy cselekvő és érdekérvényesítésre képes politikai aktorként léptek a színre. Egy bukott politikus híveiként beállítva őket, lehetett lesajnálni, tudatlannak tekinteni a tüntetőket. Amikor állampolgári jogokat, szabad véleménynyilvánítást, tisztességes választást követeltek, akkor a status quót kérdőjelezték meg, ami a hatalom legfőbb félelme.

Az andoki őslakosok – különösen a nők – bátorsága és talpraesettsége a perui és nemzetközi közvélemény egy részében – a kormánypropaganda ellenére – felébresztette az empátiát és az elismerést is. Tömegével jelentek meg fotók, videók és beszámolók az andoki asszonyokról, akik főznek, mások gyerekeire is vigyáznak, tüntetést szerveznek, szónokolnak, nyilatkoznak a külföldi sajtónak, ápolják a sebesülteket és egyetlen percre sem rettennek vissza a média lejárató kampánya és a rendőrök agresszivitása miatt. Persze a médiát nem azért találták ki, hogy a fennálló rendet csak úgy le lehessen tolni a trónjáról. Pompásan működött a terruco-veszély és az őslakosok civilizációt fenyegető rémképének rettentőre nagyítása.

Ayacuchóból egy őslakosok által használt oltárt hoztak, amin az életüket vesztett tüntetők fotóját és nevét hordozták körbe. Mások esernyőkre applikálták az áldozatok fotóját (az esernyő egyébként a hongkongi tüntetések attribútuma volt).

Mondanom sem kell, a status quo roppanthatatlan továbbra is Peruban (hol nem az?). De olyanok is vannak, akik ebbe nem hajlandók belenyugodni. Az őslakosok cselekvő, egyenrangú állampolgárrá akarnak válni. Felébredtek a beletörődésből. Nem hiszik el, hogy szavuk sem lehet a róluk való döntésekben. Valami elindult. Láttam egy dokumentumfilmet az idei Verzió Filmfesztiválon brazil őslakosokról, akik a Bolsonaro-éra politikai-gazdasági hatalmasaival vették fel a harcot. Fegyver helyett kamerát fogtak a kezükbe, a közösségi oldalakat a saját - status quón kívüli – nézőpontjuk közvetítésére használták. Kiválóan és okosan. Napi szinten adtak bizonyítékot a hatalom kapzsi agressziójára, és egyben hatásos ellenérvet a status quo fenntartására hivatott mainstream média állításaira, ami tudatlan, civilizálatlan veszélyes elemeknek állította be őket.

Ehhez hozzájárultak Allen Holmberg, Boglár Lajos és más antropológusok is, akik hosszú évtizedeken át segítették az őslakosokat, hogy elnyomott és megvetett csoport helyett öntudatos és cselekvő állampolgárokként merjenek gondolni magukra. 

Az ókori görög filozófiában a négy sarkalatos erény a bölcsesség, bátorság, mértékletesség és igazságosság. Nem hinném, hogy ennek érvényessége bármit is változott az évezredek alatt. Mindenki mérlegelje, saját társadalmában mennyire érvényesülnek ezek a sarkalatos erények.

Az én ízlésem szerint mindenkinek joga van az emberi méltósághoz és szabadsághoz függetlenül attól, hogy vagyonos vagy sem, fehér bőrű vagy sem, magas társadalmi presztízsű vagy sem, tanulhatott vagy sem, öreg vagy fiatal, beteg vagy egészséges, városi vagy falusi, és a végtelenségig sorolhatnám még a kategóriákat. Ez a szemlélet persze szintén a status quo határait feszegeti.

Peruban a nagy kérdés, hogy akad-e olyan pituco, aki képes az őslakosok jogait elismerni. Az én nagy kérdésem, hogy terrucónak számítok-e, ha az indiánokkal vagyok. Nem hinném, hogy a válaszra kizárólag egy pituco jogosult. Miért kellene mindig és kizárólag a status quo logikája szerint nézni a világra? Ahogy A. Gergely András mondta, a szabadság alapja a sokszínűség. Ebből következik, hogy ha egy társadalom valóban szabad akar lenni, lehetőséget kell adnia az elnyomott és peremre szorított csoportoknak is a társadalmi diskurzusban való részvételre.