Óévi tánclépések az új évért

 Írta: Inkabringa

Mit is mondhatnánk ilyen viharvert év végén? Boronghatnánk, epésen megjegyzéseket tehetnénk, és persze sírva vigadhatnánk, ahogy állítólag egy derék magyar embernek viselkedni illik. Egyikhez sincs kedvünk. Nem volt ez könnyű év. 

Valami reményt és szépséget mégis találni kell az életben, mert akkor mi értelme van az egésznek?

Óévi táncrendünket e kies hazában is ismert Zaz dalával kezdjük (Qué vendrá). Táncba hívó ritmus. Pedig nem épp táncba ringató volt ez az év. Ez a dal azokért a nőkért szól, akik Ukrajnában és a világ más háborús helyein küzdenek a családjukért, gyermekeikért, szüleikért, férjükért, a szeretteikért és az elvesztett nyugalomért. Azokért a nőkért, akik két kezünkben tartják a szeretni tudást egy olyan közömbös, kapzsi és kegyetlen világban, amilyenné a miénket tettük.

Öröm, hogy pedzegetni kezdik egyre többen a civil szféra megerősödésének fontosságát kis hazánkban. Évek óta ezt epedem én is, írtam róla megannyiszor. Az érzi ennek az erejét, aki megtapasztalta már, hogy milyen pozitív energiák vannak a fedő alatt tartott civil szférában. Csodálatos dolog lenne, ha több mint harminc év után eljutna ez a társadalom addig, hogy a levegőben lógó (épp ezért rendkívül labilis) demokratikus jogi-politikai intézményrendszer alapjainak megteremtésére is hajlandóvá válna. Ez pedig Toqueville és Kant óta sem más, mint a civil szféra. A hétköznapi emberek közös célokért való szervezkedése. E nélkül lehet akármilyen a jogrendszer és az intézményi struktúra, inkább előbb, mint utóbb hordószónokok, Cipollák és egyéb válogatott gazemberek játékszerei lesz örökkön örökké ez a drága nép.

Ha a civil emberek egymásra figyelnek végre, felszáll a köd a fejekben, és képes lesz az ország népe szolidárisan viszonyulni egymáshoz és az egész kerek világhoz. Ez nagy feladat, nem ismerős terep mifelénk, energia kell hozzá, hogy belefogjunk. Úgyhogy a legjobb kezdőgyakorlat Gogol Bordello energiaébresztő Shot of solidaritine szerzeményére ugrálni teljes odaadással ott, ahol éppen vagyunk.

Jövőre újra koncertezik a Fekete Vonat. Lehetnének egy újabb szimbolikus nyitás a cigányok és nem cigányok között, ami majdnem elkezdődött az 1990-es években. Mostanra nagyon visszaestünk ebben az egymás felé fordulásban, de mégis úgy van, hogy a Forró a vérem mindenkihez szól ebben az országban. 

Folytatva eklektikus óévtől szabaduló zenei kalandozásunkat, gondoljunk arra a játékos, virtuóz és eredeti zeneszerzőre, akinek a napokon belül megérkező új esztendőben lesz a születési centenáriuma. Ligeti György elment ebből az országból, de sosem szakadt el ettől a kultúrától. Mindvégig teremtő ember maradt. Élete végén csodás játékba keveredett Weöres Sándor (a másik teremtő ember) verseivel. A Síppal, dobbal, nádihegedűvel pompásan guruló kreativitását már egyszer megidéztük a blogban, és most itt az ideje, hogy ismét felidézzük. Tanuljunk Ligeti Györgytől kreatív játékosságot, könnyed teremtőerőt ebben az elnehezült, lomha erejű, magába forduló országban. Ránk férne a játékos könnyedség.

Végül pedig emlékezzünk arra az emberre, aki a brazil szambát bevitte a futballpályára. Pelét most elveszítette a világ, de hagyott hátra nekünk egy tudást, hogy a merev izomzatú erőből akarnokság helyett a laza könnyedség világhódító lehet. 

Kívánjuk mindenkinek, hogy játékos teremtőerő, a másokkal együttműködés energiája, és a szamba lazasága vezesse az új esztendőben! Legyen mindenkinek nyugalma és egészsége!

Ahogy a népdal mondja: "mitől félünk, mentsen meg, amit várunk, legyen meg"!

Egyben megköszönjük szertefutó témájú blogunk határon inneni és túli olvasóinak egész éves figyelmét!

Boldog Új Évet Kívánunk! 

Mysteries of the Macabre

Írta: Inkabringa


Trendi lett a félelemkeltés, másokkal ijesztgetés. Viszik, eszik, mint a cukrot. Minden, ami kívülről jön rossz, gonosz és veszélyes, garantáltan romlásba dönt. Végóráink meg vannak számlálva, ha nem zárkózunk be és nem hisszük el, hogy a világtól félni kell. Pedig félni nem jó, a félelem olyan, mint a tűz, ha elharapózik, mindent elemészt. 

Ámde, ha az új módira akarnak rávezetni, akkor elvárjuk, hogy legyen az a félelemkeltő vészharangkongatás stílusos, eredeti, és elsöprően szellemes, ne csak egy elcsépelt „bakk!”.

Rátaláltunk a tökéletes vészhírt hozóra, aki oly elementárisan hisztérikusan félelmet gerjesztő, hogy mesterkurzust vezethetne. Ligeti György Le Grand Macabre című - Alfred Jarry abszurd szellemét idéző – operáját minden végítéletre várónak ajánljuk szíves figyelmébe. Az ősbemutató 1978-ban volt Svédországban, és bámulatos gyorsasággal eljutott a magyar publikum elé is. Csak húsz évet kellett rá várni. 

A vészlármás, bizarr ária Barbara Hannigan, Simon Rattle és a Londoni Szimfonikus Zenekar parádés előadásában tökéletesen meggyőző.

Mi így félünk.

A kilencvenéves kortárs – Kurtág György

Írta: Inkabringa


Kurtág György ma 90 esztendős. „Térdet s fejet neki hajték…”

Ünneplésére mindenki szánjon egy percet elfoglaltságokkal telezsúfolt életében. Nem azért, mert Kurtág világhírű komponista, nem is azért, mert szerte szerént megsüvegelik, mert kiváló tanáregyéniség, és mert úgy általában tisztelni illik. Ez mind igaz persze, de önmagában még kevés lenne az ünneplésre. A világ telve van hírességekkel, a céltalanul eldobott kő is eltalál egyet.

Térdet s fejet hajtva ünnepelni azért lehet Kurtágot, mert mindazt, ami zene, és ami élet, és amit e kettő megértéséről megtudhatunk és megkínlódhatunk a saját életünkben, az ő művei magukban foglalják. Olyan személyessé, bizalmas beavatássá teszi a zene befogadását, vagy az emberi élet alig viselhető és önfeledten felszabadító állomásait, amely közvetlenség és őszinteség belőlünk, egyszerű porba hulló hallgatóiból, egyértelmű bizalmat vált ki. Ennek a bizalomnak a megszerzése és megtartása adja Kurtág György kivételességének a lényegét.

Pokoli bűnökkel, vétkekkel, hibákkal terhes az emberi történelem, ezt Kurtág sosem tagadta. A 20. század botrányos kelet-európai ostoba otrombaságainak tanúja és elszenvedője. Nem is mondható, hogy önelégült kényelmességgel simult bele korába. Megszenvedte dúlásait gondolkodó, alkotó emberként. Életrajzát mindenki elolvashatja, tanulmányozhatja, én nem veszem most sorra az eddigi állomásait, ahogy a számtalan díját sem sorolom. Izgalmas, tartalmas, világra reflektáló, érzékeny alkotói életút az övé.

Nemzetközi bemutatkozása Darmstadtban volt, az 1960-as években írt Bornemisza Péter mondásai című művével, melynek szövegkönyvét a 16. századi prédikátor írásaiból állította össze. A bűn és a halál áll e kompozíció középpontjában, az utolsó tételben hozva csak feloldást. Az embert és emberséget kísértő gonosz általános tapasztalata mellett egy rejtett, ki nem mondott értelmezést is hordoz a mű. Az 1956-os forradalom utáni megtorlás és megfélemlítés reménytelensége ez. A társadalomnak a politikai hatalommal való megalkuvó lepaktálásának bűnét sejdíti fel. (Részlet ITT hallható, a szövegkönyv ITT olvasható.) Kroó György írta: „Kurtág zenéje azt ígéri, hogy az ördöggel kötött szövetséget fel lehet mondani. Az európai zene fölött egy darabon újra megcsillan az ég kékje.”

Kurtág zenéje olyan szavakra késztet, amiket a közbeszéd már a végtelenségig kizsigerelt és egysíkúvá, netán manipulálttá tett. Szabadság, európai kultúra, barátság, szeretet, játék, zene. E szavak valódi értelmezéséhez több ezer könyvet kell elolvasnunk, egy gondolat-és érzelemteljes életet leélnünk... vagy Kurtág György zenéjét kell hallgatnunk.

Ez a zene magában foglalja a jelent és a múltat. Palestrinától és a gregoriántól a dodekafóniáig és a szeriális zenéig. Kurtág számtalan művét a nagy zeneelődök emlékére dedikálta. Saját bevallása szerint életének nagy részét tanulással töltötte. Tanult az előző századokból, pályatársaitól, kortársaitól és a tanítványai kreativitásából. Nagy titka ez az életnek.

Kurtág jó tanítómester, nem csupán a zenében. A kortársaknak, zenésztársaknak, nagy elődöknek jegyzett darabjai mind-mind tanulmányok. Nem csupán a komponálásról, hanem a befogadásról is tanulhatunk. Hogyan hallgassunk zenét? Sztravinszkij, Bach, Schumann, Pierre Boulez, és még sok más elődje és kortársa: minden darab egy-egy zenei kurzus, a hallgatói befogadást segítő tanulmány, s egyben egy önvallomás.

Zeneművei az életére is reflektálnak. Mintha csak a naplóját olvasnánk. Csodálatos a távolságtartásnak és a barátságos közelengedésnek ez a nemes keveredése. Megírta zenéjében az unalmat, a veszekedést, a szerelmet, a barátságot, az elveszettséget és a gyászt. Ezért olyan személyes élmény Kurtágot hallgatni, mert a zenéjében megírt önreflexiói a hallgatóját is önreflexióra készteti. Helyünk a világban így válik otthonossá.

Köztudott, hogy az irodalom meghatározó alkotóeleme Kurtág életművének. Pilinszky, József Attila, Kafka, Tandori Dezső, Samuel Beckett ihlették zenére. Ahogy a képzőművészet is ihletője, hiszen Duchamp a „ready-mades” tárgyak művészetbe emelésével Kurtágot is efféle zenei kísérletekre ösztönözte. Ahogy Bálint Endre festészetével is virágzó párbeszédet folytatott a zenéjében. Halász Péter színházával szintén kölcsönhatásban volt a művészete. A posztmodernre általában jellemző a „magas” és „mély” szándékos és önkényes keveredése. A népzene Bartók révén alkotóelemévé vált a magyar kortárs zenének, Kurtágra óriási hatással volt Bartók zenéje, ha nem is a népzene, hanem a modernitás felől közelített hozzá, de a népzene elemeit ő is számos művébe beépíti. Például ITT. De Kurtág még a popkultúrára is reagált zenéjében. (EBBŐL leszűrte EZT.)

Ez az évszázadokat és művészeti ágakat egybefogó érdeklődés teszi a zenéjét univerzálissá.

Az európai kultúra éltető közege Kurtágnak. Akkor is az volt, amikor vasfüggöny zárta el egymástól Európa országait. Kurtág két évet Párizsban tanult, ahol megismerkedett a kortárs zene új útjaival. Az életre szóló barát, a külföldön élő Ligeti György révén a kortárs zene vérkeringéséből sosem szakadt ki.

Az akkori Magyarország végtelen elzártságban és szűk látókörűségben élte a mindennapjait egy pulzáló, változó, a világgal kapcsolatban élő Európa közepén. Mint egy darab mozdíthatatlan és formálhatatlan kő. Kurtág műveiben reflektált erre. Hol keserűen, hol iróniával, hol habozó tehetetlenségét, hol groteszk fricskáját írta zenébe.

Ahogy a legbensőbb érzéseit is. A felesége, Kurtág Márta, házastársa, alkotótársa, gondolkodó és érző társa az életének. Jövőre lesznek 70 éves házasok. Lenyűgöző ez a felszabadító ragaszkodás.

Felszabadító elköteleződés a barátság is. Kurtág és Ligeti György barátsága legendás. Sem a távolság, sem a halál nem vetett véget neki, hiszen Kurtág szerint az ő barátságuk nem szakadt meg Ligeti halálával, ez a kapocs örökre megmarad.

A mély, szeretetteljes emberi kapcsolatok átjárják Kurtág zenéjét. Ez hallgatóként egekbe repít. Csodás kincseket birtokolhat az ember, de mégis csak ez teszi teljessé: szeretni és szeretve lenni. Ha valakinek elege van a felszínes világ hívságaiból, hallgassa Kurtág zenéjét a lényeg megőrzéséért.

S végül a játék, ami a szabadságot is magában rejti. Az alkotás és a befogadás szabadságát, a komolyat és a gurgulázóan virgoncat. A játék fontos életkísérője Kurtágnak. Hosszú évtizedek óta (1973-ban kezdte el írni) újabb és újabb apró gyöngyökkel ékesíti az életművét. E rövid zenedarabok összefoglaló címe Játékok. Biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki e zseniális szösszeneteket hallgatva szerette meg mély s egyben felszabadító kötődéssel Kurtág zenéjét, és nyitott kaput lelkében a kortárs zenének. Bartók Mikrokozmoszának nyomdokain haladva Kurtág is azzal a céllal kezdett hozzá, hogy a zongorázni tanuló kisgyerekeknek gyakorlatokat adjon. Kurtág szerint a zene felfedezés. Alkotótól, előadótól és befogadótól is kreatív közreműködést kíván. A Játékok darabjai nem a gyerekeket idomítják a hangszerhez, hanem a hangszert teszik a gyermeki játékos teremtőerő eszközévé. Olyan érzés ezeket a zenedarabokat hallgatni, mintha felfedezőútra indulnánk. 

Bálint Endre: Harsonás

A világ Kurtág György 90. születésnapját ünnepli. S most kapok észbe, hogy mindeddig azt soroltam, mi minden értéket kapunk mi tőle. Cserébe mit adhatunk? Köszönet és hódolat. Békés, nyugodt, boldog éveket kívánunk neki! Mi pedig tanulunk, szeretünk, gondolkodunk tovább a saját életünkben, ahogy ő sugallja nekünk. Elegáns játékossággal, mély őszinteséggel tanít minket a zenét hallgatni, érezni, érteni.

És a játék folytatódik… 

Amadindázás

Írta: Inkabringa

Az amadinda egy ugandai hangszer.

Az Amadinda pedig egy ütőhangszeres zenekar, akik idén ünneplik harmincadik születésnapjukat.

A kilencvenes évek legelején ültem be először koncertjükre.

Amit ott és akkor kaptam, azt hívhatjuk nyugodtan mézes madzagnak is.

Olyan elegáns könnyedséggel vontak be a kortárs zene bűvkörébe, amely lazaságot egyre nagyobbra értékelem.

A kortárs zene ugyanis nincs rajta a mindennapok zenei palettáján.

Aki bevallja, hogy hallgatja olykor, cipője orrával pöcköli, burkait fejtegeti, azt vagy sznob köldöknézőnek nézik, vagy zenetudósnak.

Aki egyik sem, meg másik sem, őt talán az Amadinda bódította el.

Van varázsuk, pedig csöppet sem erre figyelnek. Annyira különleges az a zenei világ, amibe elvezetik a hallgatóságukat, olyan sosem-látottak a hangszereik, olyan szellemesek a ritmusaik és mindezt olyan barátságos nyíltsággal nyújtják át, ami bizony bűverejű.

Így természetes léptekkel sétálunk a kortárs zene mezejére és ott nem aknákat találunk, hanem izgalmas, továbbcsatangolásra késztető élményeket.

Az Amadinda nemcsak a zenélést - dobolás-csörömpölést-csilingelést-kopácsolást - hanem a zene befogadását is egyértelművé teszi.

Nem misztikus, nem ködös, nem isteni csoda, nem vátesz, nem lángoló zsenialitás, dehogy, az Amadinda nem bánt minket ilyesmivel.

Az ő koncertjeiken a zene nyitott befogadást jelent, ami nem nélkülözheti a feszült figyelmet, az örökös értelmezést sem.

Csak közben nem kell belefulladnunk a fellengzősségbe, maradhatunk önmagunk, miközben minden kultúrfogyasztási buta konvenciót felejtünk.

Aki érez magában még némi nyitottságot a kortárs zene irányában, annak csak ajánlani tudom, hogy az Amadindával induljon el felfedezni ezt a világot.

A mézes madzag mindenkit gazdagon termő földekre, bő vizű folyókhoz tereli. Ez a világ a tradicionális indonéz vagy afrikai zenéktől John Cage-ig terjed. Csodás birodalom.

Az Amadinda ugyanis megmutatja, hogy az ütőhangszer nemcsak a dob, amit jó hangosan püfölünk, hanem az apró csilingelőktől a legrafináltabb furcsa szerkezetekig minden belefér ebbe a kategóriába.

Három évtized alatt világhírű, számos módon elismert ütőhangszeres zenekarrá váltak.

A kortárs zene legjelentősebb magyar és nemzetközi zeneszerzői írtak darabot a számukra.

Ahogy Ligeti György a Síppal, dobbal, nádihegedűvel című kompozíciót, Weöres Sándor verseire. Nagy kedvencem, már említettem is a blogban.

Steve Reich, aki maga is ütőhangszeres képzettségű, és a kortárs zene fontos szereplője, a zenekar negyedszázados jubileumára írta a Mallet Quartetet.

John Cage ütőhangszerekre írott összes műveit lemezre játszotta az Amadinda. A mester pedig 1991-ben nekik dedikálta a FOUR4 című művét.

A koncertjeik igazi élményszámba mennek. A zene annyira széles és sokrétű, és ezek a rétegek olyan nemes eleggyé keverhetők, ahol a kontinensek folklórban gyökerező ritmusai szép szelíden (vagy épp groteszk csörömpöléssel) átvezetnek minket a kortárs ritmusokba.

Se sznob nyavalygásnak, sem ijedt szinkópa-figyelésnek nincs helye a koncertjeiken. Nyitottság és elfogulatlanság. Mint mindig, most is ez a titok nyitja. Így lehet felforgató, megrázó, vészterhes vagy épp groteszk és karikírozó a zene, megtaláljuk hozzá az utat.

Egy „antimuzikális” költő - Weöres Sándor és a zene

Írta: Inkabringa

Weöres Sándor önmagát kifejezetten „antimuzikálisnak” tartotta, botfüle miatt sosem tanult zenét.

Ehhez képest talán (hacsak nem bizonyosan) a legtöbb zeneművet ihlető költőként tarthatjuk számon.

Lehet, hogy önmagát félénken nem tartotta zeneértőnek, de a verseinek mégis olyan ritmusa és olyan zengése-bongása-csilingelése van, ami mellett egyetlen zenét művelő alkotó sem tud elmenni.

Weöres nem „antimuzikális”, hanem egyenesen „multimuzikális” költő. Kincsünk, tudjuk ezt.

A zene számára Kodály Zoltán fedezte fel Weöres költészetét.

Weöres egyik versét 1933-ban kórusműként dolgozta fel. Rácsodálkozott arra a mély empátiára és zeneiségre, melyek mai napig is a legfontosabb védjegyei Weöres költészetének.

A vers címe Öregek.

Kodály elismerését és csodálatát nemcsak a vers kiválósága nyerte el, hanem az is, hogy ezt a témát ilyen mély beleérzéssel és érzékenységgel egy kamasz fiú írta meg. A vers 1929-ben jelent meg a Pesti Hírlapban, Weöres ekkor tizenhat éves volt.

Ezt követően Weöres költészete beláthatatlan kincsestára lett a zene minden ága-bogának.

Kodály, Farkas Ferenc, Bárdos Lajos kórusműveiben mindenki találkozhatott Weöres verseivel, aki kórusban énekelt vagy az ő énekeiket hallgatta.

A kortárs zene könnyed egyértelműséggel vette birtokába Weöres százerejű ritmikáját és dallaminspirációkat adó költészetét.

Szokolay Sándor, Sáry László, Petrovics Emil, Ránki György és még sokan mások merítettek ihletet Weöres verseiből.

Nekem személyes kedvenceim Ligeti György Weöres-feldolgozásai. Olyan ezeket hallgatni, mintha két gyerek, de nem is, inkább két szellemdús és a frivolitásig szabadon szárnyaló képzeletű bölcs játszana együtt a legtökéletesebb harmóniában.

Minden hangnak, minden pontnak (és kontrapunktnak), minden ritmusra csattanó hangzónak kimunkált és preferált helye van ezekben a művekben.

Szellemes, érdemdús játék. Mindennél többre értékelem.

Eötvös Péter is rátalált Weöres költészetére. Atlantisz című kompozícióját 1995-ben mutatták be először.

A zenemű a Platón által útjára bocsátott és máig metaforaként élő Atlantiszról szól. Az elsüllyedt aranykort és az elkerülhetetlen elmúlást egyaránt példázza.

Kultúrák a világra születnek, egymással találkoznak, egymásból táplálkoznak, és egymás sírjaivá válnak. Egyik civilizáció a másik után.

A műben Weöres Néma zene című versének részletei is elhangoznak.

Ez a vers nemcsak a szavaival, hanem a kalligráfiájával is újabb és újabb tartalmakat húz elő.

Az egyik versrészletben például a sorközépi tördelésekből egy külön, önálló verssor olvasható ki:
"Atlantisz elsüllyedt, mikor történt, nem ismeri senki."

Eötvös Péter legújabb műve, a Speaking drums Weöres Sándor nonszensz költeményeire íródott.

"Olyasmi ez, ahogy az indiai ütősök játszanak, akik a zene fölött mondják a szöveget. Nem azt mondják, amit játszanak, hanem azt játsszák, amit mondanak" - nyilatkozott a szerző.

A táncház mozgalom újabb felfedező hullámot indított el.

Sebő Ferenc és zenésztársai a népzene és Weöres költészetének összehangolásából eredeti és hiteles hangú csobogó csodákat hoztak világra.

Gyümölcsöző és kölcsönös érdeklődésen alapuló együtt munkálkodás volt ez. 

Sebő Ferenc és a Kaláka óvodás koromtól elkísér és még most is gondolkodás nélkül megfordulok utánuk.

Felsorolhatatlan és besorolhatatlan azon Weöres-dalok sora, amelyeket most szívem szerint mind idecitálnék. Mindenki gondolja-dúdolja mellé az összes többit is.

Weöres Sándor egyik legnagyobb titka a mély empátiája, ami nem én-költészetté tette a verseit, pedig annak mély hagyományai vannak a magyar lírában.

Weöres valami kozmikus távolságtartással és ugyanakkor valami természetes érzéki közvetlenséggel viszonyult a világhoz. Szemlélte, átélte, beleérzett. Zavarba ejtően gazdag és elfogulatlan volt a lelke.

Megírta Lónyai Erzsébet, a félig grófi, félig cigány származású szabad lelkű poéta-asszony bőrébe bújva a  Psychét. Weöres empátiájának, világra érzékenységének ékes bizonyítéka ez a mű.

Weöres játszik itt is. Egy szép, és korának csöppet sem megfelelni akaró, szabad szellemű lány asszonnyá érésének pikáns és ugyanakkor érzékeny leírását adja.

Palya Bea, 2005-ben megjelent lemezén, a 19. századi korlátlanul életigenlő Lónyai Erzsébet történetét átdúdolta a 21. századba. Azt hiszem, minden nő, aki megéli igazán mélyen lelki-fizikai értelemben a nőiségét, elismeréssel tekint erre a műre. A női lélek legmélyére érez rá Weöres. "Lélekre vált a szerelem".

Szalóki Ági is több Weöres-verset dalba foglalt már zenésztársaival. Tündéri dalok, tündéri hangon.

A női dalnokok után egy feltétlenül figyelemre méltó férfiút is említsünk meg, aki szintén szellemes eredetiséggel fordul Weöreshez. Zenélő-daloló nők gyűrűjében Szőke Szabolcs és Weöres Sándor.
Meg a Szajkó.

A Kaláka gyöngyszem. Számtalan Weöres verset megzenésítettek. Csakúgy mint Sebő Ferenc, a Kaláka is komoly játékossággal formálta dallá Weöres verseit. Értelmezték, ütemezték, dallammá kerekítették.

Szinte lehetetlen a választás és megint csak azt ajánlom, mindenki dúdolja hozzá az összes többit.

A fenti példák is mutatják (nyilván számtalan más példa is hozható még), Weöres legfőbb szövetségese, játékostársa, ihlető forrása a zenének.

Vajha mi lett volna, ha nem „antimuzikálisnak” születik?