Clouzot és az Ördöngősök

Írta: YGergely


Henri-Georges Clouzot, A holló (Le corbeau) rendezője a háború után három évig nem dolgozhatott. Mára A holló egyértelműen a francia film klasszikusa, címe gyakran használt fogalommá vált, értékei nyilvánvalóak.

A harmincas években a francia „film noir” különösen aljas figurákat állított a boldogságra vágyó főhősök útjába. Azt azonban, hogy mindannyian aljasok lehetünk, korábban nem láthatta francia filmvásznon a néző. Clouzot műve, A holló kellett hozzá.

Egy francia kisváros életét névtelen levelek bolygatják fel. Amikorra a névtelen levélíró lelepleződik, már a film összes figurájáról kiderült, hogy gyáva, haszonleső, gyilkos indulatokat forral és becstelen.

Amikor azután a „hollótól” való megmenekülést köszönti a templomban a város polgársága, valahonnan felülről, a semmiből névtelen levelek fehér áradata hull alá… Itt mindenki feljelenthet mindenkit, és a rágalmak értő szívekre találnak.

Clouzot minden érzelmességet száműz filmjeiből, hidegen fegyelmezett, maróan gúnyos. Teljesen rokontalan a francia filmművészetben. Világ- és emberszemlélete nem fáradtan kiábrándult, hanem eredendően és megvetéssel telve, támadóan keserű. Nagy feszültséget teremt, s egyáltalán nem igyekszik feloldani. Nincs különbség jó és rossz között, a jó és rossz helyet cserélhet.

 „Rágalmazza a francia embereket, mindannyiunkat!” – ismételték a vádat A holló bemutatója után. Kissé talán alábecsülték Clouzot igényeit és mércéjét: ő az egész világon, a rossz uralta és mozgatta világon utálkozott.

Clouzot-t emberbőrbe bújt gonosznak titulálták, a cinizmus, szadizmus mozikészítőjének. „Ördög-e Clouzot?” – kérdezte egy kritikusa. A kérdés 1955-ben, az Ördöngösök évében merült fel ilyen tálalásban. Nyilván reklámként is használt, a bulvársajtó egész kis sátáni legendáriumot szőtt A holló rendezője köré. E szerint már hétéves korban csak a bűn érdekelte, hajnali négyig olvas krimiket, az egész stáb iszonyodik vele dolgozni, fiókjában rendőrségi fotót őriz egy többnapos foszló hulláról, és így tovább. Mindez tehát jó reklámfogás.

Clouzot azonban ennél sokrétűbb alkotó.

Georges-Henri Clouzot (1907-1977)

Clouzot-nak Magyarországon (s talán szerte a világon) legvisszhangosabb sikere A félelem bére (1953) volt. Clouzot a suspense mestereként mutatkozott be. Mexikóban vegetáló európai emigránsok nitroglicerin-rakomány szállítását vállalják robbanásveszélyes utakon: egy kivételével mindannyian elpusztulnak.

Yves Montand ezzel a filmmel vált mitikus alakká a filmvásznon. Cluzout halmozza a kegyetlen izgalmú epizódokat, kiválóan játszik a néző idegeivel. Semmi igazán eredeti nincs a filmben, de nincs benne butaság és ízléstelenség sem.

Az Ördöngősök (1955) Barbey D’Aurevilly írásából készült, de csak a film címe és hangulata utal rá.

Két „olvasata” is lehetséges a filmnek. Az egyik szerint csupán rejtvény, a „kitalálós” krimik nemtelen keresztrejtvényműfajából. A másik szerint több ennél. Paul Meurisse, a hatvanas évek elegáns szerepeit játszó színésze itt elegánsan szadista internátusigazgató. Szeretője és felesége közösen megölik. A holttest azonban eltűnik, bújócskát játszik a két nővel. Végül megtudjuk, sem a holttest, sem a gyilkos nem azonos önmagával, a szerepek másként vannak kiosztva.

A film egyrészt játék csupán, amely önmagát is kifigurázza. „A szobában három hulla tartózkodott. Az egyik még élt” – jutna eszünkbe Karinthy, de Hitchcock is eszünkbe jut meg Highsmith, a bűnügyi művészetnek az a sugallata, hogy bűnöző és áldozat között nincs éles határvonal.

A nouvelle vague megjelenése kihívásként érte Clouzot-t. Ő ugyanis mindig a francia film háború előtti „klasszikus” hagyományai ellenében dolgozott, azok értékeit saját műveiben tagadva korszerűbb, illúziótlanabb, keserűbb és igazabb emberábrázolással próbálkozott.

Legbecsvágyóbb filmjének szánta az 1960-ban bemutatott Igazságot. Hősnője modell, a felnőtt társadalom álszentsége ellen érzelmeivel lázadó, küzdelmébe belebukó fiatal lány. A szerepet a népszerűsége csúcsán álló Brigitte Bardot-ra bízta, hogy a modell fétissé is válhasson. Óriási reklám kísérte a forgatást. Egész Franciaország Bardot-lázban égett, s mindezt már-már hisztérikussá fokozta a „szadista” módszereiről ismert rendező és a „kezelhetetlen” sztár találkozása.

Brigitte Bardot és Clouzot

A film a reklám fűtötte várakozásokat nem tudta igazolni, az Igazság egyöntetűen kedvezőtlen kritikát kapott. De nemcsak egy mesterkélten harsány reklámhadjárat ütött itt vissza. Clouzot „újhullámosabb” filmet akart csinálni, mint az újhullámos ifjak. Eszközei formanyelvi konzervativizmusról árulkodnak, miközben mindenáron korszerű szeretne lenni.

Az önmaga poklait járó rendező nem ördög volt, aminek vélték, hanem önmaga kiszabadíthatatlan foglya.