"Párizsban szép a nyár..." (Louis Malle és Zazie)

Írta: YGergely


1959–1963: A háború utáni francia történelem leghisztériásabb, legidegesebb évei. Évente puccs, vagy puccsfélelem. Aztán de Gaulle elfojtja a Francia-Algéria megtartásáért küzdő tábornokok mozgalmát. Békét köt, Algéria függetlenné válik. Francia-Algéria híveinek titkos fegyveres szervezete, az OAS még jó ideig merényletekkel tartja bizonytalanságban a társadalmat. Ebben a néhány évben az új hullám, a nouvelle vague magasra csapja tajtékját. Néhány évig a francia film a legérdekesebb Európában. Kellenek hozzá e válságos, hisztérikus évek.

Jó ideje persze minden év válságos, butaság és megalkuvó gyávaság nem észrevenni.

Louis Malle kimaradt a hatvanas évek nouvelle vague-nemzedékéből, kimaradt Párizs ’68-ából is. Minden filmjét, mintha egy új, egy másik Malle rendezné, életművét az inkoherencia paradox kötőanyaga tartja össze.

Louis Malle

Legjobb filmje ma is, akárhányszor újranézve, a Zazie, a metrón, ahol van utálat és részvét, vad és harsány stílusparódia, alpári grand guignol, ínyenc utalás, böffenő röhej és halk szó. Queneau stílusgyakorlatát Louis Malle is könnyedén elénk varázsolja. A Zazie-ban szinte szétneveti saját lidérceit: egyik jelenetében OAS terroristák rohamoznak meg egy kiskocsmát. A szürrealista izgalmú csata egyszerre zazie-s, idétlen diákcsíny és nagyszabású Übü királyos paródia.

Izgatott, hisztérikus nevetőgörcs ez az alkotás. Nem a Queneau-regény adaptációja, hanem írás Queneau-módra töltőtoll-kamerával. Különböző fajta és minőségű stilizáció ötvöződik itt,  az irodalmi szövegé, a díszletvilágé, a harsány színhasználaté, a szándékoltan keresett, kiszámíthatatlanságot éreztető, olykor természetellenes vágásé. Az ötvözet az álomvilág felé vezet. A Zazie álomhangulata azért érdekes, mert egyszerre, egy időben sugall félelmet és örömöt, minden beállítás, minden snitt ambivalens érzelmi hatást kelt. A felszabadító félelem filmjét látjuk.

Zazie-t egy mókásan ügyefogyott szatír üldözi, a szatírt meg a járókelők, és a rendőrség üldözi. A szatír lincseléstől fél. A tömegbe verődött emberek egymástól tartanak a leginkább, egyre agresszívabbak. A különféle egyéni és kollektív félelmek komikusan halmozódnak. Mindezt a film mesebeli, bizarr vágástechnikával eleveníti meg.

A lappangva erősödő hisztéria a film végén egy különleges bravúrral megkomponált és vágott szürrealista kocsmai verekedésben robban ki. Egy szekrény fiókjain a történelem fejezetcímeit olvashatjuk, ha kinyílnak, piciny hitleristák, hóhérok és géppisztolyos OAS-terroristák bújnak elő. 1961-ben vagyunk, amikor a Szajnán holttestek úsznak, s Franciaország közel kerül a polgárháborúhoz. A Zazie a rendetlenség filmje. Tele pofonként ható, gyors nagyközelikkel és tele queneau-i verbális humorral.

Van a Zazie-ban egy rövid, de fontos jelenet: a kislányt a gátlásos és folyton felsülő szatír kagylós ebédre invitálja. Zazie igazgyöngyöt harap ki a kagylóból, de szórakozottan köpi ki, mit neki milliós értékű gyöngyszem, ő a szatírt és általában a felnőtteket akarja bosszantani, és főként a metrót akarja látni. Elhajítja hát a gyöngyöt. Ez rejtett önvallomás. Malle, alighogy valamelyik filmjével megtalálta a neki illő stílus igazgyöngyét, már hajította is el. Unatkozó, finnyás rendező. Hűtlen önmagához, nem épít egységes stílusú életművet. A Zazie anarchista humorának nemhogy Malle-nál, de az egész francia filmművészetben nem lett folytatása. 

„Utazott. Megismerte a nagy hajók melankóliáját”. Louis Malle úgy hagyja maga mögött Franciaországot, mintha csak Flaubert Érzelmek iskolájának hőse volna sokféle csalódás után. Amerikában telepszik le, ahol nem kínozza a francia közélet egyetlen lidérce sem. Talán az önvád sem, hogy minden elől kitért és kívül maradt. Évtizedet tölt az Egyesült Államokban, amerikai filmrendezőnek számít már, amikor visszatér, s előbb gyerekkoráról forgat filmet, a német megszállásról, aztán ’68-ról. 1968-ról, igen, melyből kimaradt. Mit mondhatott volna húsz év távlatából? Louis Malle nem mondott egyebet, mint Zazie a regény és a film végén: „J’ai”.