Búvópatak - J. S. Bach

Írta: Inkabringa

A ’bach’ szó jelentése ’patak’.

Ilyen egyszerű neve volt minden idők legmeghatározóbb muzsikusának: Pataki János Sebestyén.

Úgy is mondhatjuk, hogy Johann Sebastian Bach.

A 18. században élt, de zenéje máig ható, afféle örök kortárs.

A pedáns zseni, a szigorú újító, a fegyelmezett renitens.

J. S. Bach

Zenei tehetségét, ahogy magát a zenét is isteni adománynak tekintette. Fegyelmezett volt és szorgalmas, szerény és önérzetes.

Az igazságtalanságot, a törleszkedéssel előrejutást nem szívelte, ő maga nem is művelte.

Nem volt botrányhős, sőt épp ellenkezőleg.

Zenéjében azonban mégis újított, változtatott, kísérletezett.

Ami legnagyobb erénye, alázattal és szakadatlanul tanult. Nyitott volt mindenre, élete végéig nyomon követte kortársai zenei fejlődését, fáradhatatlanul másolta mások kompozícióinak kottáját, tanult, csak tanult.

Szenvedélyesen érdekelte a zene. Máig ez a legfontosabb öröksége, amit a mindenkori zenészekre hagyott.

„Szorgalmasnak kellett lennem, eljuthat eddig más is, aki ilyen szorgalmas.”

Komolyzenészek, népzenészek, rockerek, jazzisták, akik kortársaik fölé nőttek, valószínűleg mind tisztában voltak és vannak azzal, hogy a talentum önmagában még nem elég.

Csak akkor megy, ha szenvedélyük a zene.

Bach annyira benne van a zenéről való gondolkodásunkban, hogy még a legkevésbé vájtfülűek is felismerik egy-egy dallamát.

Pedig őt is elfelejthettük volna, ha a feledékeny és mindig tékozló kortársakra bízzuk az emlékét. Halála után „csupán” virtuóz zenészként és orgonaszakértőként maradt meg a köztudatban.

Majd Mendelssohn 1829-ben (Bach 1750-ben halt meg) a közönség elé vezette a Máté-passiót és ekkor döbbent rá a világ, hogy mekkora zeneszerzője volt neki valaha.

Ez a szerény 'patak' azóta óriási, tápláló, ringató folyammá szélesült.

Mendelssohn

Csupán 185 éve gondolunk rá úgy, mint a legnagyobbra, aki zenét alkotott. Az emberiség történetéhez mérten ez az idő semmiség.

Ha másért nem is, de Bach muzsikájáért érdemes lenne még embernek lenni a földön.

Bach minden zenésznek mértéke, még ha nem is gondolják.

Talentum, szenvedély, szorgalom és alázat. Ez a legfőbb öröksége.

Nem tűrte életében sem, nem tűri műveiben sem a hatalmi kisajátítást.

Bárki fordulhat hozzá, Bach táptalaja a zenei kísérleteknek.

Nem komolyzenei revelatív előadásokat citálok most ide. Épp azért nem, mert Bach legfőbb erénye, hogy minden zenei stílus számára ihlető forrássá tudott válni.

A jazz képviselői magától értetődően vették el az asztalról Bach kottáit és fesztelenül lépték át annak leírt kottafejeit.

Mint például azon a legendás 1937-es felvételen, ahol Eddie South, Stephane Grapelli és Django Reinhardt értelmezte újra Bach hegedűkoncertjét.

A felvétel producere Charles Delaunay volt, a kubista festő Robert Delaunay fia. A jazz és a gypsy zene tökéletesen simul Bach univerzális és transzcendentális zenéjéhez. A zenében nincs határ, meg minek is. 

A Modern Jazz Quartet meghatározó formációja volt a 20. század második felének. 1974-ben jelent meg Blues on Bach című albumuk, melyen öt kompozíció hallható Bach ihletésére.

Milt Jackson (vibrafon), John Lewis (zongora), Percy Heath (bőgő), Connie Kay (dob).

Bobby McFerrin erős gyökerekkel kötődik a komolyzenéhez. Nemcsak azért, mert édesapja volt az első afro-amerikai tenorista, hanem azért is, mert maga is karmester, azon kívül, hogy „don’t worry, be happy”.

Ő a műfajok közötti szabad átjárás képviselője. A komolyzenészeket például improvizációra biztatja, mert szerinte túlságosan belemerevedtek a kották uralmába, akadémikus felsőbbrendűséggel fordulnak a zenéhez.

Pedig Bach a legjobb példa, hogy a hangszer és a hangok birtoklása az improvizációnak, a változatok sokszínűségének a letéteményese.

Magyarországon is számos jazzistát megihletett már Bach muzsikája, ahogy Szabados Györgyöt is, akit talán joggal nevezhetjük az avantgarde jazz atyjának. Dresch és Grencsó meg még sokan mások nőttek fel mellette.

Ez most véletlenszerű válogatás, ami elsőre eszembe jutott. Sokakat lehetne idézni még. A jazz és egyéb műfajok képviselői között is. 

Még a világrombító rockzene is fejet hajt Bach eszménye és muzsikája előtt.

Talán a legklasszikusabb e körben a Jethro Tull Bourrée-feldolgozása. A rock és a jazz határán egyensúlyoz, de a műfaji határok ez esetben semmit nem számítanak.

Ahol Bach a kiindulópont, ott zene születik.

Újévi koncert

Írta: Inkabringa


Újévi koncertet közvetítünk ráadással.

Mivel az újévi koncerteken ha kell, ha nem, van ráadás, nálunk is lesz.

Az első ráadással kívánunk mindenkinek olyan évet, hogy egy év múlva elégedetten gondoljon vissza rá.

Öregnek-fiatalnak, gazdagnak-szegénynek, boldog-boldogtalannak adjon örömet ez az esztendő!

Csak lazán, derűsen, optimistán...

Egyúttal megköszönjük országhatárokon belül és azon kívül is minden ismeretlen kedves olvasónknak a figyelmét!

Saját kedvünkre, barátaink szórakoztatására kezdtük a blogot, de nagyon örülünk, hogy mások is szívesen olvassák.

Köszönjük!

Újévi koncertünknek ezt a ráadás dalát olvasóinknak ajánljuk ismeretlenül is szívből-szeretettel:

Inkabringa és YGergely

Boldog karácsonyt!

Írta: Inkabringa

Karácsonyra mi mást is kívánhatnánk, mint azt, hogy mindenkinek olyan legyen ez az ünnep, amilyennek szeretné…

… Aki a szeretteivel való összebújásra vágyik, adja meg neki ez az ünnep.

… Aki meg a családjától inkább menekülne, találja meg az egérutat.

… Aki csillogó ajándékokra vágyik, kapja meg valamennyit.

… Akinek ennivalóra, tüzelőre, biztos hajlékra, és egyetlen jó szóra lenne szüksége, annak hozza el ezt az ünnep.

… Akinek mindez megadatott, legalább ezen az ünnepen gondoljon azokra, netán tegyen is értük, akik szegényen, margóra szorítva tengetik az életüket. Egyre többen vannak.

… Akik pedig gondolnak rájuk ezen az ünnepen, ne feledjék, hogy a kemény tél még csak most következik. A hosszú téli hétköznapokban is szükség lesz ennivalóra, tüzelőre és jó szóra a rászorulóknak.

Szép csendesen, de folyamatosan segítsünk másoknak.

Pataki Kitti grafikája - Igazgyöngy Alapítvány

Nyugalmas, derűs, örömöt, biztonságot, felszabadultságot adó, bizalomébresztő, félelem és szorongás nélküli ünnepe legyen mindenkinek!

Ajándékként zenét adunk.

A zene mindenkié, de azért tudjuk, sajnos még a zenei műfajok között is vannak falak. Könnyű- és komolyzene – a hallgatóik és művelőik közül is sokan bizalmatlanul pillantgatnak egymás irányába.

Nagy kár, hogy még a zene sem kivétel: itt is vannak szekértáborok.

Ezért mi Bobby McFerrin egyik koncertrészletével köszöntjük az ünnepet.

A blogban az ő egyedi muzsikaszemlélete kíséri majd az évzáró és évköszöntő ünnepkört.

Bobby McFerrin laza fesztelenséggel járkál a zenei műfajok között. A komoly- és könnyűzenészeket, és közönségüket is, improvizációra és a saját karámjuk fölötti átugrálásra buzdítja.

A sokféleség gyönyörködtet.

Azt is mondhatnánk, hogy Bobby McFerrin a zene Nelson Mandelája (Invocation) és a 21. század Kodály Zoltánja (Power of Pentatonic Scale).

Mindenki hangjára szükség van, csak merje kimondani bátran.

Az összhang mindig úgy jön létre a zenében (és minden másban is), hogy mindenki máshogy játssza a dallamot, de a sajátját nem érzi kizárólagosnak, hanem figyel a többiek dallamára is.

Aztán ebből egyszer csak létrejön a harmónia, ami a kiteljesedés és felszabadultság érzését adja mindenkinek.

Összebújós, buksi simogatós, nyugalmas és főként boldog karácsonyt kívánunk!

Közeleg a karácsony

Gőzerővel robognak a napok és egyre elképedtebb ábrázattal konstatáljuk, hogy megint egy nappal kevesebb van az ünnepre való felkészülésre.

Még masszívan munkahét van, az ostobán mindig az élre törekvő hétköznapok uralma alatt állunk. Ez korunk adventje.

Este fáradtan bevásárolunk, cipekedünk, éjszaka ünnepi menüsort állítunk össze. Mindenki szeresse, de meglepetés is legyen benne, hagyományosan ünnepi legyen, de mégis eredeti.

Év végi hajtás, tolakodó szürkeségű hétköznapok, mellette éjszakai ünnepről töprengés, szervezés (ki, hova megy és mikor), egyszerűsítés, bonyolítás, e kettő mindig egymást váltja.

Aztán eljön a nyugvópont, amikor a legbonyolultabb változatot nyilvánítjuk a legegyszerűbbnek.

Az egész egy loholás. De bármilyen fárasztó, mégis tudjuk, akárhogy is lesz addig, a karácsony már a nyugalomról szól.

Ráérős, egymásra figyelős, meghitt, szeretetteljes napok lesznek.

Mindig ilyenek. Gyerekkorom óta tudom, a karácsony a megoldás a zűrzavarra.

Pedig rettentő-roppant felnőttként már nem azért várom, mint gyerekkoromban. De változatlanul úgy várom, mint egy gyerek. A karácsony már rég nem az ajándékokról szól. A kézzelfogható ajándék a gyerekeknek igazi öröm, és nekik is inkább a várakozás és a meglepetés öröméért.

Nekünk felnőtteknek már egész másféle kívánságaink vannak karácsonyra. Mondjuk az, hogy végre ráérősen együtt legyünk a szeretteinkkel.

Ez az évnek egyetlen olyan időszaka, amikor a szürke hétköznapok nyomorult fontoskodása nem tolakszik a lényeges dolgok elé.

Asztalhoz ülünk, és éjszakába nyúlóan beszélgetünk. Emlékezünk, tervezünk, nevetünk, merengünk. Kiszakadunk az időből. Erre találták ki az ünnepet.

Együtt vagyunk.

Mondani szokás, hogy ilyenkor megáll az élet. Vagy épp ilyenkor éled.

Magunkra találunk, egymásnak erőt adunk, egymásból erőt merítünk. Bizakodunk, szeretünk.

Szeretni nagyon jó. Mindenféle formája áldás.

Nem akartam csillagszórós-gyertyafényes karácsonyfát és agyoncsépelt ünnepi verssorokat és zeneműveket idecitálni.

Túlságosan érzelmes vagyok, ezért általában zavar az érzelgősség.

Mégis megidézek egy nagy klasszikus karácsonyhoz kötődő dallamot.

A szerzőpárosa talán az egyik legeredetibb duó a zenetörténetben.

A Bach-Gounod szerzőpáros évszázadokat átívelő remekművet alkotott.

Johann Sebastian Bach az 1720-as évektől kezdve komponálta a prelúdium és fúga sorozatának darabjait.

Ahogy a zenetudósok mondják, a világon semmi sem tökéletes, csak Bach. 

Tudta ezt a száz évvel később élő Charles Gounod is, és Bach C-dúr prelúdiuma megihletett benne egy dallamot, ami aztán évekig nem hagyta békén, míg végre nyilvánosság elé tárta.

A dallamhoz tökéletes pontossággal illeszkedő latin szöveg már szinte magától sétált a készülő remekműbe a letűnt évszázadokból.

 Így aztán 1853-ban két mester évszázadokon átnyúló munkálkodásából megszületett az Ave Maria.

Világkarrierje azóta is töretlen, operacsillagok és kisiskolások egyaránt éneklik. A karácsony elengedhetetlen dallama.

Én most a billiónyiból azt a változatot ajánlom mindenki figyelmébe, ami számomra a legkifejezőbb formája ennek a zenetörténeti ínyencségnek, általában a zenének és a karácsonynak is.

Bobby McFerrin dúdolja a Bach prelúdiumot, és a közönség énekli Gounod dallamát.

Azt hiszem, itt van valahol a zene titka.

Az általam nagyra értékelt Bobby McFerrin említésével eddig az ünnepig vártam. Most kiengedtük a palackból, emlegetve lesz még bizonyosan.