Keresés ebben a blogban

2019. december 31., kedd

Újévi táncrend



Idén összeállítottunk egy táncrendet, mely átvezet minket az óévből az új esztendőbe. Mert akárhogy is van, az élet él és élni akar. A tánc pedig az életkedv és az emberi tetterő egyik csodás megnyilvánulási módja.


A legjobb lenne, ha éjfélkor, amikor átlépünk az új évbe, senkinek eszébe nem jutna, hogy hervadt lelkű politikusok televíziós beszédét hallgassa, vagy közösségi oldalakra biggyesztett üzeneteiket böngéssze. 

Passzív befogadókból váljunk sorsunk aktív alakítóivá. Szimbolikus lépés lehetne ehhez egy régi jó hagyományhoz visszanyúlni, ami ráadásul a világ legkülönbözőbb pontjain ismert, felkutatott és dokumentált. Nevezetesen az, hogy az új esztendő beköszöntekor az emberek zajt csaptak: csörömpöltek, dudáltak, doboltak, ostort csattogtattak, lábbal dobogtak, és ehhez még ön- és közveszélyes pirotechnikai eszközökre sem volt szükségük. Tették ezt azért, hogy elkergessék a jövőjüket fenyegető gonosz erőket.

Ez a gonoszt űző ősi rítus a civil tetterő szimbolikus megnyilvánulása volt, és az lehetne most is ebben a kurázsiját vesztett- és kereső országban. 


A lábbal dobogás és a teremtő aktivitás kiváló módja a tánc is. Nem véletlen, hogy számos országban isteni attribútumnak tekintik. Úgyhogy szilveszter éjjelén mindenki táncoljon át az új esztendőbe. Sopánkodás, áskálódás, ármánykodás, dühöngés és lemondás helyett lazaságra, könnyedségre, elegáns nagyvonalúságra lenne szüksége ennek az országnak. Erre jó a tánc.

Egyszer egy zeneszerző, nem tudom már ki, de komolyzenei, sőt, talán kortárs zenei művek értékes alkotója volt, azt nyilatkozta, hogy végső soron minden zeneszerző szeretné megtáncoltatni egyszer a közönségét.

Most ajánlunk néhány táncra termett zenét a szilveszteri mulatsághoz.


Kezdjük mindjárt két klasszikussal. 2020-ban lesz Sammy Davis Jr. halálának harmincadik évfordulója. Anno a világ legjobb szórakoztatójának nevezték. Az bizonyos, hogy az ő előadásában a Love me or leave me minden futurisztikus jövőbe irányzott táncmulatságnak méltó kísérője lehet sok-sok évtized távlatában is.
Erre a zenére egy szobát, egy termet, egy utcát, és egy egész várost is keresztül lehet táncolni.

Tökéletes párdarabja Sammy Davis dalának a Hallelujah, I Love Him So, mely Ray Charles szerzeménye, de Peggy Lee feldolgozása is tökéletes mestermű. Peggy Lee-nek 2020-ban lesz születési centenáriuma, úgyhogy ő is megérdemli az emlékére tett tánclépéseinket.
Ha pedig már tetőfoka felé kúszik a hangulat, jöhetnek az electro swing mesterei. Parov Stelar és a Clap Your Hands révén bárki Fred Astaire-nek képzelheti magát. Ha pedig még tovább akarjuk fokozni a tempót, ne hagyjuk ki a táncmulatságból a Caravan Palace Rock It For Me című fergetegét.

Vinicio Capossela hol a filozófia, az emberi kultúrák, vagy épp a lélek legsűrűjébe vezet, máskor meg táncra késztet. Az biztos, hogy sosem esik ki a ritmusból. Így aztán az All’una e trentacinque circa az egyik legtökéletesebb zene a szvingre. Pompásan lehet rá táncolni.
S mivel latin-amerikai ritmusok nélkül úgysem érdemes átlépni az új évbe, a Guiro, a Medusa cha cha cha, vagy az E allora mambo a hajnalra elfáradó mulatozókat is táncra perdíti.

Tom Waits nélkül a Föld sem forog, és így az új évbe sem léphetünk át nélküle. A Jockey full of bourbon vagy az Ice Cream Man egyetlen szilveszteri táncrendből sem hagyható ki.
A világ helyrebillen, ha Tom Waits zenéje szól.

Végezetül egy olyan zeneszerző két művét ajánlom, aki bevallottan nem tudott egy kicsit sem táncolni, nem is írt igazán táncra alkalmas zenéket, de nélküle mégsem lehet egyetlen szilveszteri mulatság sem.
Ő Frank Zappa.
2020-ban lenne 80 éves. 

Van egy olyan ősi hiedelem is, amit nyilván valamennyi kontinensen ismernek, bár nem kutatott és nem dokumentált. Nevezetesen, ha Újév napján Zappát hallgatunk, abban az évben lassabban hülyül az emberiség. Egy próbát megér.
Ezért szilveszter éjjeli mulatság táncrendjébe feltétlenül ajánljuk felvenni a Vowie Zowie-t.
Újév napjára pedig kihagyhatatlan a Blessed Relief  című zenemű.


Mindenkinek boldog új évet kívánunk!

Idén is köszönjük blogunk olvasóinak figyelmét határainkon innen és túl!

Táncoljátok át lazán, felszabadultan, teremtő aktivitással az új évet!








2019. december 24., kedd

Mindenféle karácsony



Van, akinek az jelenti a karácsony boldogságát, hogy a fogyasztói kultúra minden attribútumát megvásárolta. Élete és ünnepe minden tekintetben megfelel a társadalmi elvárásoknak.

Van, akinek az jelenti a karácsony boldogságát, hogy mélyen hívő keresztényként várja a kis Jézus megszületését. 

Van, akinek az jelenti a karácsony boldogságát, hogy családja és barátai körében kiszakadhat néhány napra a hétköznapok őrlőmalmából.

Van, akinek az jelenti a karácsony boldogságát, hogy minden tradíciónak, társadalmi elvárásnak és kényszernek hátat fordítva kivonulhat a társadalom ketrecéből. 

Van, akinek az jelenti a karácsony boldogságát, hogy végre alhat kicsivel többet, mert az év végi hajszolt munkában nem az advent öröme, csak a napin rutin tartotta össze. 

És van, aki kórházi ágyon fekszik, van, aki durvaság, bántalmazás elől menekül, van, aki reméli, hogy lesz elég tüzelője a télen, van, akinek valóságos élettapasztalat a "Jaj, de jó a habos sütemény", van, akinek nincs hova mennie, pedig szeretne, van, akihez nem megy senki, pedig vágyna rá.  

Sokfélék vagyunk, sokfélén éljük az életet. Nyugalomra mindenkinek szüksége van.


Mindenkinek békés, nyugodt és boldog karácsonyt kívánunk!

Janet Ledger: The Christmas tree











2019. december 21., szombat

Anna Karina évei

Írta: BikassyGergely


"Karina-évek" - ez áll egy (francia) Godard-életrajz hosszú fejezetének a címében. Pedig Godard Karina-évei nem is az éveket, hanem inkább a periódus művészi fontosságát tekintve döntő. Nemcsak a rendezőt, hanem az egész francia új hullámot meghatározta. 
Anna Karina (1940-2019)
Talán legnagyobb közös filmjük, a Bolond Pierrot más volt, több, érettebb, fájóbb, mint csak pár éve az új hullám korai és lázadó darabjai. A Bolond Pierrot a lázadás vége, a szerelmi és társadalmi kiábrándulás kiáltása.
1965 van: előttünk a párizsi diáklázadás tavasza és a prágai reformok szétzúzásának ősze. Mégis, valahogy ez a film, Ferdinand és Marianne tragikus históriája megelőzte a történelmet.

Anna Karina és Jean-Paul Belmondo (Godard: Bolond Pierrot)
1979-re ugrok. Hihetetlen, de épp napra pontosan negyven éve Anna Karina halála előtt  jelent meg cikkem Godard-ról a Filmvilágban. A rendező ekkor pályájának és életének mélypontján járt, még ha ezt soha nem ismerte be, sőt életrajzírói sem egyértelműen látják így. Godard ekkor  többszörösen elvált férfi, egy maoista csoport tagja, tehát maoista propagandafilmeket gyárt, a francia filmiparból kiszorult. Vagy kivonult? Ez, hogy a margón van, még tetszett is volna, de valahogy a dogmatikus Mao-hit egyáltalán nem.

Még 1974-ben láttam a maoista korszaka utáni első mozifilmjét, az sem tetszett. Még mindig a régebbi filmjei tetszettek, az Éli az életét (Anna Karinával) és a Bolond Pierrot (Anna Karinával). Mint egyetemista koromban, nekem ő maradt a "párizsi lány", pedig nem is volt párizsi, sőt francia sem. Nem tudom elképzelni, hogy másnak elhittem volna azt a csodás jelenetet, amikor a párizsi utcalány a moziban sírva fakad a Jeanne d'Arc vetítésén. Meg az a másik szívettépő jelenet, amikor az utcalányt eladják, és a stricik tárgyalása alatt ő táncol. Valamikor két évenként megnéztem, most, hosszú szünet után ismét látnom kellene. Ez a film nem nagyon öregszik, talán a Bolond Pierrot-nál is maradandóbb, mellesleg a modern fekete-fehér képnyelv operatőri mesterműve is.

Most már mindenki öregszik, Godard elmúlt nyolcvan - csak Anna Karina nem öregszik.

Anna Karina és Jean-Luc Godard






2019. december 13., péntek

Életkedv ideje


Írta: Inkabringa




Tudom, most sokan boronganak, szomorkodnak az ország állapotát nézve. Én sem vagyok elragadtatva a helyzettől. De gyászba borulni nem szabad. Most van csak igazán szükség a tetterős életkedvre. Életkedvet a civil szervezetektől tanulhatunk. Bár számtalan fejbecsapást meg hátba döfést kaptak az elmúlt években, mégis zseniális kreativitással teszik a dolgukat. Szélesre tárják az ajtót a társadalmi csoportok között. Mintát adnak arra, miként kell koherens társadalmat építeni.

Országot, birodalmat, szent hazát lehet építeni fentről irányítva. Társadalmat nem. Ahhoz mindenkire szükség van, mindenki tapasztalatára és hangjára, és leginkább az egymással szóba állásra. Ha nincs kapcsolat – nincs társadalom. Csak a feszengés.

Érdemes lenne ezt a civilek által behozott új szemléletet kipróbálni széles e hazában. Nincs ugyan mély hagyománya, de a csírái már megjelentek. Csak a régi berögződésektől kell megszabadulni. Akkor majd létrejön egy kommunikatív és szolidáris társadalom, ahol nincs terepe a hatalmi manipulációnak. Ha az egyik csoportot támadás éri, más csoportok mellé állnak.
Most másnak van az ideje, nem a szomorkodó befelé fordulásnak. Felfokozott hangulat, majd szomorú lehangoltság: ezek váltogatják egymást a lelkekben. Helyette az a permanens életkedvvel való együtt munkálkodás kell, amit a civilek csinálnak. Mert a társadalom csoportjainak egymásra van a legnagyobb szükségük.