Felejtés, 1944 június

Írta: BikassyGergely

Pécsen és Mohácson, a közelmúlt idők abszurdjában  játszódó történeteket írok. (Az epizódok egy része megjelent a nuuvella.hu honlapon.) Néhány abszurd jelenségre máris rábukkantam. A Mecsek az ország legsétálhatóbb hegye. Hihetetlen gazdagság lobog ösvényben és növényekben. A Mecsek flórájának-faunájának legnagyobb ismerője a Nagy Lajos Gimnázium botanika-tanára, Horváth A. O. paptanár volt. Nemzedékek dicsérték. Elfelejtették? Talán nem.

Kevesen ismerik egy pécsi városi könyvtár 1943. őszi megnyitását, melynek Csorba Győző és dr. Weöres Sándor, doktorátusát Pécsen megszerző fiatal költő lett első igazgatója. (W.S. épp a kinevezése után Budapestre távozott, hivatali munkát még könyvtárban sem tudott-akart végezni.)

A legijesztőbb felejtés természetesen 1944 júniusára és július első napjaira vonatkozik: a pécsi zsidók gettósítására. A mohácsiakkal és Pécs környékiekkel együtt kb. ötezer embert szállítottak lezárt vagonokban a német haláltáborba. A "munkát" magyar városi tisztviselők és magyar csendőrök végezték.

Kerestem mindennek nyomát némely pécsi emlékezésben. Alig találtam. A város kulturális életének, és általában irodalmának van egy legendás, rejtett, majdnem elfelejtett alakja, Bajor László kritikus. A későbbi Jelenkorban sem írt sokat, de néhány költő mesterének, tanárának tartja. A pécsi kultúra afféle szürke eminenciása. Az ő későbbi (nem túl hosszú) emlékezéseiben minderről semmi nem szerepel. Igaz, katona volt épp azokban a hetekben, bár az is igaz, évekkel később valamit tudnia lehetett volna valamiről. Nem tudott? Potomság?

Hosszabb, bővebb, részletes, a szerző egész pályáját és működését alaposan áttekintő memoárkönyv (igen, önálló kötet) Csorba Győző emlékezéskönyve, önéletrajza. Évtizedekkel ezelőtt jelent meg.(Csuhai, akkor fiatal irodalmár beszélget vele, több száz oldalon át.) Csorba Győzőt nem kell bemutatni. Városi hivatalnok volt 1943-ig, onnan kezdve könyvtáros, majd a Jelenkor egyik vezető munkatársa. A legenda szerint egész életében két hétnél több időt sohasem töltött a városon kívül. Maga is jelentős, becsült költő, Weöres Sándor és mások baráti munkatársa. Élet-elbeszélése alapmű. Pécs irodalmi életét jobban sehol sem lehet megismerni. Minden benne van, ami a város kultúráját illeti. Személyek, események, lap- és könyvtár alapítások, minden. --- Csak 1944 júniusáról nem tesz említést. 

Ötezer embert elhurcolnak, vagyonukat elrabolják, lakásukat az állam lefoglalja, de magánfosztogatók is derekasan, sebesen rabolnak, zajlik a város történetének pár szennyes emlékű hete. 

Csorba Győző erről nem beszél. Lehet, hogy tán emlékezne valamire, de az életút riportere, az ifjú Csuhai sem kérdezi. Sokat és jól kérdez, erről semmit. Így aztán ebben az értékes, mellőzhetetlen pécsi élet- és kultúrtörténetben nagy fehér folt marad. Titokban marad? --- Nem tudok mást mondani, pláne kérdezni. Kérdezzenek a pécsiek.

A méltóság édes madara

 Írta: Inkabringa

Jó ideje nem befolyásolnak a társadalmi elvárások, de érdeklődve figyelem, másokra milyen hatással vannak. Más mércével mérek. Vademberségem egyik bizonyítéka, hogy nem használok Facebookot, így a világot sokkoló nagy leállás semmiféle hatással nem volt rám. Pedig világot megrázó borzalom lehetett, mert ötből három újságcikk ezzel foglalkozott. A klímaváltozás persze még ennél is nagyobb veszedelem. Ha a saját kis életterünktől hihetetlenül messze levő korallzátonyok elpusztulnak, vagy a sarkköri jég elolvad, az ránk is hatással lesz. Sokkoló hatással. 

Rang, pozíció, vagyon, pénz, befolyás nem tud meghatni. Hitelesebb mérce az emberi méltóság. Jó nehéz fogalom, néha kétségeim vannak, hogy a 21. század embere megtud-e vele birkózni. S ha már az emberi méltóságnál tartunk. Minapi hír, hogy egy villamoson meghalt egy ember. A hír nem arról szólt, hogy az utasok fejvesztve ügyetlenkedtek, szaladgáltak, kétségbeesve segítséget hívtak: egyáltalán nem érdekelte őket, hogy mellettük egy embertársuk haláltusáját vívja, és egyedül, sötét közönyben távozik az élők világából. Senki nem akadt, aki próbálta megmenteni az életét, de legalább felé hajol, és a kezét fogja, hogy méltósággal távozhasson a földi világból.

Kép: Dariusz Klimczak

Szerencsére van kiváló példa is az emberi méltóságra. Évekkel ezelőtt kapcsolatba kerültem az idén tíz éves BAGázs Egyesülettel. Találkoztam ott banki tisztviselővel, aki ráunt a pénzére büszke emberek önteltségére. Találkoztam jól menő üzletemberrel, aki a gyermekeinek meg akarta mutatni, hogy van másféle élet is a sajátjukon túl. Segíteni akartak azoknak, akiknek senki nem akar segíteni: a szegregátumban élő cigányoknak. Ez nem leereszkedő segítség, amit a jobb sorban élő mindentudó nyújt a nincstelen tudatlannak. Ez kölcsönös viszony. Ők tudtak adni valamit szakértelmük révén a bagi cigányoknak, és a bagi cigányok másféle tudással viszonozták ezt, ami meg az ő életükből hiányzik.

Amikor először voltam a bagi telepen, ez a kölcsönös egymásra támaszkodás jelentette a legnagyobb élményt. Egyenrangú viszonyok fesztelensége. Ez szédítően unikális. Valóságos katartikus élmény. Az emberi méltóság édes madara természetesen röpködött közöttük. Amikor a több nyelven beszélő fiatal diplomás tanácsot kér és kap a nyolc általánost felnőttként befejezni akaró családanyától. Majd ő ad tanácsot más témában a családanyának. A BAGázs révén az emberi méltóság oly igen áhított tapasztalása a mindennapok része egy darabka területén ennek a társadalmi elvárásokba hibbant országnak. El sem képzeli kis hazánk népe, micsoda tekintélyt parancsoló érték ez. Az összes rang, pozíció és vagyon elbújhat mögötte. Meseszép távlatot adhatna a 21. századnak.

Kapcsolódó korábbi bejegyzés:

Méltóság

Felvilágosult zene

Írta: Inkabringa

A zene mindenkié. Ez nagyon szép mondat. Az is jó, ha mindenféle zene a miénk. Mert mi a jó abban, ha valaki csak punkot hallgat, más valaki meg csak Bachot? Csodálatos élményektől zárják el magukat. A zene a mindenség és a szabadság élményét adja. Nem győzöm mondani: a zene az emberiség egyetlen mentsége minden ostobaságára. Ha elborzadunk az emberiség tevés-vevésétől olykor, jusson eszünkbe, hogy a zene is az embertől jön. Attól tartok, én képtelen vagyok mizantróppá válni.

A zene a szabadság érzetét adja nekünk. Épp ezért elborzasztó, ha műfaji kategóriákba és fogyasztói kasztokba zárják, ha a száraz etikett és az ostoba konzumszabályok korlátozzák. Én attól is elborzadok, ha a Zeneakadémián a sznob etikett ürességét érzem meg valakiben, és nem azt, hogy a zene szárnyalásáért van ott, és az is meghökkent, ha egy rockkoncerten az üvöltés és a gitár szétverése jelenti a szabadság csúcsfokát.

Számos olyan klasszikus zenész és zeneszerző van, aki kék haj és tetoválások nélkül is formabontóan szemtelen és vérfrissítő megújulást hozott a zenébe. Például Pierre Boulez igazi krakélere és forradalmára volt a zenei befogadás megújításának. Jó sok szabálykövető felhorkant azon, hogy Mozartot, Beethovent és kortárs zenét vezényelt földön heverésző hippik előtt decens koncerttermekben.

Ugyanakkor a klasszikus zene előadóhelyei a pózos feszengés netovábbjai egyes esetekben. A közönség már kisded gyermekként megtanulja, hogy egy koncertteremben semmiképpen ne kerüljön a zene hatása alá, csak szépen viselkedjen, ahogy a klasszikus zene kasztszabályaihoz illik. Miközben a klasszikus zene közönsége hihetetlen szenvedélyesen szereti a zenét, érti és ismeri. (Egyébként a jazz rajongói is ilyenek.) Ez a szabályrengeteg a kaszton kívülieket elidegeníti a klasszikus zene hallgatásától is, pedig Mozart zenéje minden érző emberi lelket a mindenségbe emel. Boulez és Leonard Bernstein, vagy napjainkban Fischer Iván és mások, ezeket az elidegenítő feszengéseket és szabályba zárt zenei élményeket akarták és akarják elűzni a klasszikus és kortárs zenétől. A klasszikus zene nem a kiváltságosoké: a zene mindenkié.

Bizonyos értelemben ennek a hagyománynak folytatója egy brit zenekar, az idén 35 éve alapított Orchestra of Age of Enlightenment (röviden: OAE). A Felvilágosodás Korának Zenekara. A mai kort nem szokás a felvilágosodás korának nevezni, bár mindenki tudja, hogy mindennél nagyobb szükség lenne egy felszabadítóan életmentő szemléletváltásra.

A felvilágosodást manapság legfeljebb a szép számú spirituális eszme általi megvilágosodásként értelmezik, a rációt és a tudást pedig a praktikus hasznosság váltotta fel. A haszonelvűség a legfőbb igazodási pont az élet minden területén. A mai kor embere büszkén uralja az „itt és most”-ot, de a jövőképe a „majdcsak lesz valahogy” zavara. Az a repesve a jövőbe látó optimizmus már hiányzik a mi korunkból, ami a felvilágosodás korában még megvolt.

A Felvilágosodás Korának Zenekara vajon miért választotta ezt a furcsa nevet? Egyrészt az a kor, amiben élünk, a felvilágosodás idején született meg. Más kérdés, hogy most már rálátunk azokra a problémákra, melyek a felvilágosodás korában jelentek meg és mára szörnyeteggé váltak (pl. klímaváltozás, profitéhség).

Másrészt a zenekar fontosnak tartja a tudomány és a zene, a tudás és a művészi kreativitás egymást erősítő ötvözését. A tudomány rangot kapott a felvilágosodás korában. Az OAE szerint a tudás – minden ellenkező tapasztalatunk ellenére – még mindig fontos érték. A zenekar előadásain a fizikáról, az univerzumról, vagy épp a vírusokról, netán a mesterséges intelligenciáról tudhatunk meg többet a zene révén. (Példa ITT)  A felvilágosodás korától kezdve avatkozik be az ember a természetbe drasztikusan. A maga képére akarta formálni. Már látjuk, ez hova vezet. A Felvilágosodás Korának Zenekara az ember számára gyakran vad és veszélyes természetet élhetővé és barátságossá teszi, anélkül, hogy leigázná és kizsákmányolná. Mindezt Mozart, Haydn és Beethoven zenéjén keresztül (ITT).

Az Orchestra of Age of Enlightenment is azt vallja, hogy a zene mindenkié. Alapvetésük a zene demokráciája, és a zene demokratizmusa. Elvégre a parlamentarizmus is a felvilágosodás idején jött létre. A zenekar alapításakor eldöntötték, hogy a hagyományos kereteket több tekintetben is átlépik, sőt, áttörik. Például nincs vezető karmestere a zenekarnak, a repertoárról és minden fontos dologról a zenekar egésze dönt. Teljes demokratizmust próbáltak ki egy nagy zenekaron belül és sikerrel jártak. Meghívott karmestereik és szólóművészeik vannak, az ő személyükről is a zenekar dönt.

Örömteli magyar vonatkozás, hogy a zenekar egyik oszlopos tagja az erdélyi születésű Debreczeni Kati. Ujszászi Kinga, a budapesti Zeneakadémiáról indult barokk hegedűművész, az OAE egyik zenei nagykövete. Schiff András és Fischer Iván kiemelt művészvendégeik, akikkel rendszeresen és szívesen dolgoznak együtt. Ez nagy szó, mert a zenekarnak a zenei kvalitásokon túl az innovatív szellem és a kísérletező kedv, a korhadt kereteken való átlátás is fontos szempont a vendégművészek kiválasztásában. Például Schiff András és az Orchestra of Age of Enlightenment idén megjelent közös lemezén Brahms műveket adnak elő. Érdemes meghallgatni. Schiff András Brahms-elemzései pedig felérnek egy felvilágosodással.

Fischer Iván a zenekari koncerthelyzetek tágítását és demokratizálását próbálgatja a Felvilágosodás Korának Zenekarával. Például időnként arra buzdítja a közönséget, hogy ha tetszett nekik a zene, nyugodtan tapsoljanak a tételek között is. Engedjék el magukat és élvezzék a zenét. Ez merőben ellentétes a nekünk kisdedként megtanított koncertlátogatói attitűddel. Hozzáteszem, amit Fischer Iván itthon és a világban bárhol művel a zene befogadásának kitágításáért, az szintén felér egy felvilágosodással. Az pedig külön öröm, hogy az OAE már többször koncertezett kis hazánkban, és remélem, jönnek is még. Akár egy romkocsma turnéra is jöhetnének a budapesti éjszakába. A zenekarnak az ilyen helyszín egyáltalán nem idegen.

Ugyanis a demokratikus szemléletükből következik, hogy nemcsak a világhírű koncerttermek a kizárólagos desztinációs pontjaik. Legalább ekkora ambícióval és buzgalommal akarják bevenni a klasszikus zene számára még érintetlen területeket. Ezért évekkel ezelőtt elindították The Night Shift című programsorozatukat, amit máig nagy sikerrel folytatnak. Ahelyett, hogy megdorgálnák a fiatalokat, hogy kerülik a klasszikus zenét a koncerttermi feszengés miatt, ők utánamennek a fiataloknak a kocsmákba, klubokba, éjszakai szórakozóhelyekre hangszereikkel és a több évszázados zeneművekkel, hogy bebizonyítsák, a zene műfajtól és kortól függetlenül felszabadító és örömteli. Az est végére a másféle bulikhoz szokott fiatal közönség önfeledten énekli a barokk kor életigenlő dalait. (Példa ITT és ITT)

A klasszikus zene népszerűsítésének két kitaposott útja van: klasszikus zene diszkóritmusban, vagy popdalok szimfonikus zenekari kísérettel. A Felvilágosodás Korának Zenekara merészen más utat választott. A kezdetektől ragaszkodnak ahhoz, hogy a zeneművek korának megfelelő hangszerekkel és hangszereléssel adják elő a repertoárjukat. Kutatnak, gyakorolnak, újabb és újabb felfedezéseket tesznek a régi korok zenei világában. Hihetetlen izgalmas és formabontó, amit csinálnak. Állhatatosan bemutatják és magyarázzák a korabeli hangszereket és azok megszólaltatásának módozatait (ITT), ahogy a klasszikus zene műfajait, a zeneelmélet alapjait is csodás kis zenei esszékben foglalják össze (ITT). Schiff András jellemzése szerint kollektív intellektusuk van. 

Az a felvilágosodás, amit az Orchestra of Age of Enlightenment – immáron 35 éve – képvisel, elképesztően vonzó és varázsos. A tudás érték. Az öncélúvá váló szabály csak ketrec. A zene mindenkié. Tegyük hozzá ezeket is a 21. századi felvilágosodáshoz szükséges cókmókunkhoz.

Kapcsolódó korábbi bejegyzés:

A renitens kortárs - Pierre Boulez