Sweet happy life

Írta: Inkabringa

Végére értünk ennek az évnek. Ilyenkor szokott jönni a mulatozás, az emelkedett hangulatú újévi köszöntés. Most némiképp másként alakul. Világjárvány van. Ez nem az egymással keveredés és a táncmulatságok ideje. Az idei szilveszter visszafogott lesz. Ámde szűk körben, akár kettesben is át lehet táncolni az új esztendőbe. Szentkuthy Miklós a náci megszállás alatt levő Budapesten egyik szerelmével egy lakásba zárkózott és commedia dell'arte darabokat vittek színre - egymás kedvére. A szokásaiból kilökték ugyan, de a lelkét nem tudták megtörni. A lényeg, hogy még ennek a furán cudar évnek az utolsó napján se adjuk meg magunkat a nyekergő rosszkedvnek. 

Most az év végén azokért a nemzedékekért táncolunk itt a blogban, akik a leginkább kiszolgáltatottak a világ bumfordiságának. Táncolunk az idősekért, akiket elzártak szeretteiktől és a világtól egy életüket fenyegető veszély árnyékában. Szembe kellett nézniük a magánnyal, a feleslegesség érzésével és a halállal. Ez az év nekik volt a legnehezebb.

Ilyenkor mindig eszembe jut a szüleim tánca egy családi esküvőn. Apámnak fájt a lába akkoriban, botra támaszkodva járt. Aztán úgy éjféltájban megszólalt egy hamisítatlan keringő. A keringő volt az ő kedvenc táncuk. A lábfájós apám felkérte anyámat táncolni. Keringőztek úgy, mintha a parkett forogna alattuk, és csak siklanának ezen a forgó színpadon. Lebegtek, forogtak, lehengerlő eleganciával. Bámulva csodáltuk őket. Minden gondjuk, bánatuk, fájdalmuk elmúlt a tánc idejére. Későn született harmadik gyerekként nekem csak ez a tánc jutott a szüleim egykori táncmulatságaiból. Apám január 1-én született, s bár már évek óta nem él, ez a keringő minden Újévkor eszembe jut. Életem legnagyobb táncélménye.

És táncoljunk a gyerekekért és a fiatalokért. Ők sokkal lazábbak, nyitottabbak, kreatívabbak, szabadabbak, mint a felnőttek. Mi lenne, ha a következő évtől a felnőttek tanulnának tőlük némi görcsös tradíciók nélküli életkedvet? A gyerekek nem annyira a világjárványt szenvedik meg, bár a szorongás észrevétlenül az életük része lett. Azok a gyerekek pedig, akiknek szülei jövedelem nélkül maradtak, mára a szegénység vasmarkába kerültek. Ez a világ, ha nem vigyáz, a nélkülöző és a jómódban élő gyerekek jövőjével is packázik pillanatnyi érdekekért.

Ezen a szokatlan szilveszteren húzódjanak félre a táncparkettről az omnipotens felnőttek, és figyeljenek arra, milyen táncra vágynak az utánuk következő és az előttük járó nemzedékek. 

A mostani szilveszterhez csak egyetlen zenét ajánlunk, nem az idei TopHits slágerek egyikét, hanem a 100 éve született Peggy Lee Sweet happy life című dalát, az idősekért, a gyerekekért, és az észhez tért emberiség jövőjéért. Meg azért is, mert szilveszteri mulatozó társaság nélkül is varázsos élmény erre a dalra kettesben áttáncolni az új esztendőbe. Jövőre majd bepótoljuk az idén elmaradt összes táncmulatságot, lerázzuk magunkról a bilincseket kis hazánkban és nem zabáljuk tovább élvetegen a Földet. Mikor legyünk bizakodók, ha nem egy új esztendő küszöbén?

Önmagunkon túllátó bölcsességet kívánunk mindnyájunknak! 

Egyúttal köszönjük trendetlen blogunk olvasóinak határainkon innen és túl egész éves figyelmét!

Boldog Új Évet Kívánunk!

Karácsonyi triptichon

 Írta: Inkabringa

Itt a karácsony. Ilyenkor mindig leáll az ország és a világ. Néhány napra összebújunk azokkal, akiket szeretünk. Ez a karácsony most más lesz, mint amit megszoktunk. mert a járvány nem csak a világtól, hanem a családtagoktól és barátoktól is elzár minket.

Az idei év a pandémia éve. Az aggódás éve. Sokaknak a gyász éve. Az egész év az elzárkózásról szól. A karácsony is. Nem lehet összebújni azokkal, akiket szeretünk, akikkel szeretnénk. Óvnunk kell egymást. Meghittség a távolból.

Nem lesznek az ünnepi asztal fölötti tereferélések, éjszakába nyúló baráti diskurálások, többgenerációs családi ünnepségek. Nem is láthatjuk együtt a családot, pedig az évnek ez az egyetlen napja, amikor mindenki együtt lehetne.

Egymásra kell vigyáznunk és ezért most meg kell fosztanunk magunkat egymástól. Ilyenkor jövünk rá, hogy az emberi élet egyik legnagyobb öröme egy másik ember átölelése. 

Jusson eszünkbe idén is, hogy nagyon sok nélkülöző van. Egyre több. Munkanélküliség, kilátástalanság, segítség nélküliség, magára hagyatottság. Tudom, hogy sokan gondolnak idén is a bajba jutottakra. Permanens segítségre van szükségük tőlünk, a társadalomtól. A társadalom pedig pedig nem más, mint az én, te, ő, mi, ti, ők.

Külföldön élő barátunk a lakóhelyükhöz közeli erdőben szokott sétálni a gyerekeivel meg a kutyával. Az erdő mélyén nemrég megjelentek falapokra festett színes képek a fák törzsére tekerve, vagy ágakra aggatva. Egyre több lett belőlük, különböző stílusúak, más-más alkotóktól. Mesebeli hatása van. Valaki elkezdte, mások követték, a barátunk is. Az alkotók nem ismerik egymást, de együtt, egymás kedvére díszítik a mesebeli erdőt.

Ezt a fára festett vidám triptichont a barátunk küldte karácsonyra. Ők készítették. Felkerülnek egy magyarországi fára. Idén ilyen is lehet a karácsonyi ölelés.

Kívánunk mindenkinek nyugalmas, szeretetteli ünnepet! A távolból is.

Zappa 80

Írta: Inkabringa

Ez az év a „lenne” éve. Tavasszal arról írtam, hogy Esterházy Péter 70 éves –lenne. Most év végén arról írok, hogy Frank Zappa 80 éves – lenne. Mindketten élhetnének még. Élniük kellene.

Néhány nap múlva karácsony, ilyenkor már az ünnepi jókívánságoknak van ideje, mi is így teszünk majd, de az ünnep előtt még megemlékezünk a zene imposztoráról. Mert Zappa a társadalmi dölyfös képmutatást, a korhadt konvenciókat imposztor módjára fricskázta. Ámde a zene a legfontosabb és legszentebb volt számára: műfaji határok nélkül.

Zappa ma lenne 80 éves. 27 éve nincs már köztünk. Meghalt rákban 52 évesen. Még élhetne. Még élnie kellene. Ahogy Esterházy Péternek is. Ők ketten szinte semmiben nem hasonlítanak egymásra, kivéve abban, hogy mindkettőjükben élt a karnevál szelleme. Esterházy és Zappa is valamiképp Rabelais szellemi örököse. Megvolt bennük szent és profán, élet és halál, az ideák és a földi tudás meghitt kettőse. Esterházy talán inkább angyali volt, Zappa talán inkább imposztor, de az angyaliság és az imposztorság nemesen keveredett mindkettőjükben.

Ma van az év legsötétebb napja. Egyébként is már napok óta sötét van, nappal is. Jó lenne már egy kis napfény. Ebbe a végtelen téli sötétségbe született bele 1940. december 21-én – éppen 80 éve – Frank Zappa. Ahogy mondani szokás, ő volt a fény az éjszakában.

Frank Zappa (1940-1993)

Most világszerte ünneplik, könyv, dokumentumfilm, zenei válogatás jelenik meg, ahogy az ilyenkor történni szokott. Így helyes. 

A kortársai túlnyomó része a pimasz botrányhőst látta benne. Pragmatikus és szigorú főnökként és üzletemberként is emlegették. Drogok nélkül élt a hippik és rocklegendák korában, imádta a családját, de gyakran napokra bezárkózott a stúdiójába zenét írni. Dweeze, a fia szerint, sokan csak úgy gondoltak az apjára, akinek fura a stílusa és vicces nevűek a gyermekei. Akár jó, akár rossz emberként tartják számon, Zappa  elsősorban és mindenekelőtt zeneszerző volt, zenész és odaadó zenebolond. Az utókornak ez a legnagyobb adománya, amit hátrahagyhatott: a zene. Ebben is karneváli lelke nyilvánult meg, mert kamaszkora óta megfért benne, szent egységbe forrva, a rythm and blues, a doo-wop és a kortárs zene. Edgar Varèse zenéje épp úgy hatott rá, mint Muddy Waters vagy a The Cardinals.

Összehasonlíthatatlan, izgalmas zenei világot teremtett ebből a sokféleségből.

Gondoljunk csak bele, Zappa írta a Cruising With Ruben & The Jet lemezt és a The Yellow Shark albumot. A tangó varázsos univerzumát a The Sheik Yerbouti Tango-val és Be-Bop Tango-val gazdagította. Zappa nevéhez fűződik az első rockzenei concept album, ami egyben az első duplalemez is volt (Freak Out!). Maró társadalomszatíra és önirónia lengte át minden megnyilvánulását, koncertjei többórás szürreális performanszok voltak, és polgárpukkasztó gesztusait Sztravinszkij, Anton Webern, Alban Berg előtti zenei főhajtások kísérték. Jazz, kortárs zene, blues és doo-wop jól megfértek egymással a lemezein.

Zappa mára doktori disszertációk témája. Sok-sok évvel halála után is inspiráló, élvezetes és izgalmas a zenéje. Továbbra sem a fogyasztói társadalom terméke. Ő ezért élt, a zenéért. Kamaszként kortárs zenedarabokat írt és huszonéves koráig nem is gondolt a rockzenére. Fordított utat járt be. Aztán olyat művelt a rockban, ami egyszerre volt kritikája és frissítője a műfajnak. Zappában épp az volt a jó, hogy nem gabalyodott bele egyetlen zenei műfajba: ő maga volt a zene. Bámulatos teremtőereje volt. 1966-ban jelent meg az első albuma és haláláig (1993-ig) 55 albumot adott a világnak. A zenében két végén égette a gyertyát. A rocklemezeiből finanszírozta kortárs zenei kísérleteit. Sosem állt le a kísérletezéssel. Sokszor volt elégedetlen, de élete legvégén megnyugvást talált az Ensemble Modern közreműködésével létrejött The Yellow Shark lemezével. Erre még ő is azt mondta: tökéletes.

Zappa a kelet-európaiaknak is sokat adott: elfogulatlan, érdeklődő figyelmet. Nem sok részünk van benne. Halála előtt – már betegen – ellátogatott a Vasfüggöny leomlása utáni Prágába és Budapestre: először és utoljára. 1991-ben a Tabánban koncertet adott. Ha tovább él, talán én is eljuthattam volna egy koncertjére. Ez örökre kimaradt. A zenéje mégis életem része lett. A Vasfüggöny leomlása előtti pillanatokban a gorbacsovi Szovjetunió tagállamaiban is körbeportyázott. Előítéletektől mentes érdeklődéssel fordult a kelet-európai rezervátum lakói felé. Nem véletlen, hogy halála után a világon először Vilnius, Litvánia fővárosa emelt szobrot Zappának. Berlinben utcát neveztek el róla és Budapesten az underground kultikus helyének számító Tilos az Á helyén üzemelő bisztró Zappa nevét viseli.

Frank Zappa és Kocsis Zoltán

Matt Groening, a Simpson család alkotója szerint az ő nemzedékének Zappa volt az Elvise, a minta, az őstípus, ő adta az inspirációt fura, szatirikus és társadalomkritikus szemléletük kialakításához. Zappa Kelet-Európában járva rácsodálkozott, hogy itt mennyire értik és érzik az ő szatirikus, groteszk és abszurd világát. A saját hazájában gyakran megütközést váltott ki. Persze Zappa nem tudhatta, hogy a különféle zsarnokok prédájává vált kelet-európai országok lakóinak mindig is a szellemi túlélést jelentette a groteszk abszurd, az irónia és az önirónia, mert e nélkül könnyen xenofób nyárspolgárrá vagy méla tejbe tökké válnak e rezervátum lakói. Ez az abszurditás földje. Zappa, ez a szabadszájú botránybonviván érzékeny empátiával ráérzett erre.

Zappa ma 80 éves – lenne. Jövőre lesz 30 éve, hogy Budapesten járt. Nem fontos a szobor, elég lenne a Tabán fűszálait megőrizni Frank Zappa emlékére.  

Zappa egy imposztor angyal volt. Vagy angyali imposztor. Bizton állítom, hogy mostanra a hálás utókor már azt látja benne, amit ő mindig is szeretett volna: a zeneszerzőt.

Zappa 80.

Zappa forever.

Kapcsolódó bejegyzések:

Őrangyalom, Frank Zappa

Happy Zappadan!

Ahogy az amőba mozog

 Írta: Inkabringa

Jó ideje nem volt időm írni a blogba. Ilyen a 21. század: Ecce Home Office. Most már idemerészkedek, nyugalmasabb idők jönnek. Óriási szerencsém, hogy a munkám természetéből adódóan a dokumentumfilmek nézése kifejezetten javallott számomra. Így még az x+1-dik határidős munka mellett is – mintegy munkaköri kötelességként – lehetőségem nyílt a Verzió Dokumentumfilm Fesztivál filmjeiből szemezgetni. Sajnos nem annyit, amennyit szerettem volna, de így is öröm volt. A dokumentumfilmek és a nyár elkötelezett híveként nekem minden évben elsődleges vigaszom a borús hónapok beköszöntével a Verzió Filmfesztivál. Újításként bevezethetnék, hogy decemberben, januárban és februárban is van Verzió, mert nekem mindenképp bearanyozza a világ fényével a sötét-hideg napokat. Évről évre inspiráló filmeket tár elénk a világból. 

 

A Verzió Filmfesztiválon minden évben ott vagyok, és évek óta írok is róla a blogban. Idén a járványhelyzet miatt online fesztivál volt. De legalább volt. A Verzió egy hónapja véget ért, de csak most van időm írni róla. Nem vagyunk mi napilap. Stílszerű, hogy Luca-napján írok egy hónappal korábbi eseményről. A Verzió megint kézen fogott és körbevitt a világon. A világ nagy, sokszínű és érdekes. A mainstreamtől messze pedig csodás emberek és emberi akarások vannak. A kultúrakutatók szerint a 21. század legjellemzőbb szava a spektákulum. Most olyan példákat hozok, melyek azt mutatják, hogy mégis vannak olyan emberek, csoportok, akik ezzel a kirakattal nem elégednek meg. Valami jobbra vágynak, teljesebbre, messzebb nézőre. Sőt, nem átallnak egymásra figyelni a politikus szemfényvesztők helyett. Még ellent is mondanak nekik. Okosan, laza vagánysággal, egymásért és másokért érzett felelősséggel.

Gyönyörű volt a Saját érdekedben című rövidfilm. Egy nepáli család három női generációja (nagymama – anya - unokák) egymáshoz való érzékeny viszonyulását láthattuk félórába sűrítve. A két unokalány külföldre (Japánba) készül tanulni, mert Nepálban nőként nem lenne lehetőségük ilyesmire, vagy csak erős korlátok között. Nincs velük egyéb baj csak az, hogy nők. A nagymama és az anyjuk történeteiből kiderül, nekik semmilyen választásuk nem adatott az életben. A nagymama kapál, cipel, fürgén fára mászik. Rettenetes lelki fájdalmakat hurcol magában, és mégsem megkeseredett ember. Bölcs szeretettel félti és óvja a nagyvilágtól az unokáit, de nem tartja vissza őket. Ahogy az anya sem. Nem mondják, hogy én is kibírtam, neked is végig kell csinálnod. Épp ellenkezőleg, mindenáron meg akarják óvni a lányokat a társadalmi elvárások személyiségrombolásától. Ki tudja, sikerül-e? A mindenkori társadalmak legfőbb hátulütője rendkívüli korlátoltságuk. A filmben a leggyönyörűbb, a nepáli nyelv dallamossága mellett, e három női generáció felszabadult, őszinte együtt nevetése. Öröm volt látni. Az egyik legfontosabb dolog az életben.

Aztán láttam másféle embereket. Mondjuk a szlovák indián és társai, akik a Drága földünk című filmben egy erőszakosan terjeszkedő cég területszerző környezetrombolását gátolják meg. Kezdetben ügyetlenek, szervezetlenek. Semmibe vették őket a cégvezetők, mit is tehetnének a pénzükkel szemben ezek a jelentéktelen emberek? Ők mégis megvédték szülőföldjüket a pénzemberek mohóságától. Tanultak, fejlődtek, összefogtak. Nem a haszonért tették, hanem a jövőért. Védték a talpalatnyi földjüket, mint az indiánok. Csodálattal néztem őket. Hogyan lehetne ezt a mentalitást divattá tenni?

Az Én vagyok Greta című film Greta Thunbergről szól. Egy tinédzser, aki ráadásul aspergeres, és semmilyen módon nem illik bele ebbe a spektákulumért rajongó spekulatív világba. Befolyásos politikusokra mutat rá ujjacskáival és mondja haragosan a szemükbe: hazudsz, becsapsz, elveszed a jövőmet. Rendesen leteremti őket. A politikusok többnyire nem veszik komolyan Grétát. Sokan úgy gondolják a világban, ez így helyes. Csak egy csitri. Egy beteg gyerek. Mégis több köze van a jövőhöz, mint a jelenlegi nagy hatalmú éltes uraknak és hölgyeknek, elvégre ő fog élni benne. A nyomában milliónyi tinédzser kezdett tüntetni, de rájuk se nagyon figyelnek. A tolerancia és a humánum gyakran csak máz, és ez egyszerű kísérletekkel kiderülhet. Greta Thunberg egy ilyen példa a világnak. Magára valamit adó politikus ügyet sem vet a tüntetőkre, csak a tőkemozgásokat és tőzsdejelentéseket követi, ez viszont a jelen érdekeihez szögezi. Nyilván Greta Thunberg is egy médiatermék. Használati cikk a like- és click-versenyben. Ki és mi nem az? Nekem úgy tűnt a filmből, ezzel ő is tisztában van. Mondják, a világ bonyolult. Kár vitatni. Mégis van benne valami faék egyszerűségű: a pénz hatalma. 

A végére hagytam egy magyar filmet. A Védelem alatt egy magyar nőről szól, aki elvált, egyedül neveli gyermekét. Nem gazdag, nem bűnöző, nem sztár, nincs benne semmi címlapra való. Ó, dehogynem. Szociális munkásként kétségbeejtő helyzetből menekült nőknek segít lakáshoz és munkához jutni. A szociális szférában dolgozók, amennyire fontosak a mai magyar társadalomban, annyira nincsenek megbecsülve. Felháborító. A film bemutat egy nőt, aki a munkájában életeket, sorsokat és lelkeket ment. Vagány elhivatottsággal és szeretetteljes eltökéltséggel. Pozitív kisugárzású, bizalomkeltő személyiség, akire odafigyelünk. A segítséget váró nők sorsa borzalmas. Egyiküket 11. születésnapján erőszakolták meg, elszökött otthonról és sorsa a prostitúció és számkivetettség lett. Képtelen volt egyedül megoldani az életét, amíg nem jutott segítséghez. Kapálózik, ellenáll, nekirugaszkodik, feladja, küzd a démonaival. Egyetlen ember van, akiben feltétlenül megbízhat: a szociális munkás. Empatikus elszántsággal keresi, és végül megtalálja a kulcsot védelmezettje életének megoldására. A film utolsó tíz percében a nehéz sorsú fiatal nő, aki magára talált, gyermeket nevel, most - munkája részeként - hasonló bajban levő lányoknak ad okos és hasznos tanácsokat. Mellette ott ül a szociális munkás. Csendes mosollyal konstatálja, hogy értelme volt az évekig tartó munkájának: egy lelket felszabadított, anya és gyermeke biztonságos otthonra talált. Néhány éve egy Verzió fesztiválról szóló bejegyzésben írtam egy kongói nőről (Ezredes mama), akinek címlapra kellene kerülnie. A Védelem alatt vagány segítője ott lehetne mellette a címlapon. 

A Verzió fesztivált idén az SZFE hallgatói nyitották meg. Dokumentumfilm készül az egyetemfoglalásukról a résztvevő dokumentumfilmezés módszerével. Ez különösen kedves hír a nekem. Remélem, jövőre láthatjuk a Verzió Filmfesztiválon. A Falak című rövidfilmben a belorusz tüntetők és hozzátartozóik küzdelmét nézhettük egy börtön falánál állva. Antropológusok a világban zajló tüntetéseket vizsgálják Hongkongtól kezdve Ecuadoron át Indiáig. Sorra adják közre kutatásaik eredményét.

Az Én vagyok Gréta című filmben mondja valaki, hogy a világ úgy halad, mint az amőba: a szélei hozzák mozgásba. Az idei Verzió Filmfesztivál megmutatta, hogy a szlovák indián, a nepáli nagymama, a klímatüntető tinédzserek, a magyar szociális munkás, a belorusz tüntetők, az SZFE hallgatói meg a hozzájuk hasonlók, képesek lennének egy jövőbe tekintő, egymásra figyelő világ felé mozdítani ezt a századot. Úgy, ahogy az amőba mozog. Csak figyelni kellene rájuk.

Kapcsolódó bejegyzés:

Verziók a valóságra

 

Godard és Godard

Írta: BikassyGergely

A Bolond Pierrot moziba megy (A francia film ötven éve) című régi könyvem fejezetcímét írom most e Godard-bejegyzés fölé. Nem baj, ha a filmművészet addigi szép szövetét gondosan megszaggató szabálytalan mester neve a szokottnál többször is előfordul. Sok filmjének címe talán nem, ezeket keresgéljük szorgosan más forrásokból.

Jean-Luc Godard

Minden újhullámos nemzedéktársam, meg más nemzedékek fiatalabb filmtársai is álmukból ébresztve sorolják Godard korai, ma már "klasszikusnak" számító munkáinak címét, Kifulladásig (persze), A kis katona (talán), Éli az életét (persze), Week-end (persze), és nagyon persze a Bolond Pierrot... - itt aztán kicsit elakad a tű a lemezen, közbeszólt 1968, meg Godard válása Anna Karinától, új élete új feleségével (Anne Wiazemsky), és egy csúnya sötét szellem, a maoizmus, a radikális világmegváltás fegyveresen buta szelleme, melynek Godard pár évig híve lett. 

Godard: A kínai lány

A kínai lány értékes esszé-vitafilm, nem ez volt a baj, hanem, amikor komolyan vette a világmegváltást. Vagyis, nem a kamera előtt és mögött, nem a stúdióban, nem a vágószobában volt a baj, hanem a teóriákkal, és a politikai gyakorlattal. "Világmegváltó nagy eszmék zászlaját fújja a szél" - és a közel-keleti homok port fújt Godard szemüvege mögé. Ilyesmibe művészileg és néha szó szerint bele lehet pusztulni.

Ugorjunk. Godard a nyolcvanas években visszatért a hivatásos filmgyártásba, rögtön egy-két remekművel, (Mentse, aki tudja az életét) például. Aztán a lefordíthatatlan című "Soigne ta droite", amit én szabadon "Vigyázat jobbról"-nak tituláltam, és ezt azóta is mindenki átveszi, míg egy másik különös filmjét (Passion, nálam Szenvedély) nem vették át, hanem a helyesebb Passiójáték-nak keresztelték. A Soigne ta droite feledhetetlen, többek között Godard filmbeli szereplésével. Eddig is felvillant régebbi munkában, valahogy másodpercre, valahogy Hitchcock-módon. Itt azonban a Félkegyelműt olvasva és hurcolva magával ő is a világban botladozó félkegyelműt, bölcs bolondot alakít, életműve egyik nagy fejezete. "Jaj nekem" - mint egy másik filmjében az Isten panaszolja.

Godard: Soigne ta droite

Mondanom sem kell, igazi filmjeinek nincs szabályos története. Bámulandó képi varázsa van: gyakran kényelmetlen, szabálytalan kizökkentő, szaggatott, görcsös, hagymázos varázs.

Utóbbi éveiben folyton dolgozik, videokísérletekkel - leginkább saját magának. Utóbbi éveinek legértékesebb filmjének én a nálunk is vetített A szerelem dicsérete című (kis és nagy vásznon egyaránt jól nézhető) munkáját tartom. 

A Genfi-tó és a kék meg a zöld, meg mindenféle árnyalt természeti színek elé meg mögé sok nagy közelképben emberi arcok néznek a néző szemébe. Vagy inkább valahova máshova. Valami a képek mellett és mögött zajlik. Kollázstechnika, a töredezettség mesterműve. A néző belehullámzik a Genfi-tóba és az emberi arcokba, a világ legérdekesebb színes filmjébe. "Érteni" hagyományos értelemben nem értjük, és nem is kell. Csodás főszereplője egy szép, nagy termetű, barátságos barna kutya. Filmfesztiválon is díjazták. Elismerve, hogy az élethez egy értelmes állat talán jobban hozzátartozik, mint a legtöbb ember.

Godard ma kilencven éves. Úgy képzelem, van még tartaléka.

Kapcsolódó írások:

Németország Kilenc Új Nulla

Godard: téli művész?

Godard ugróiskolája