Írta: BikassyGergely
Bajban vagyok a kereszt- (avagy elő)-nevekkel. Háromszáz futballista nevét Puskásék óta bármikor felsorolom, azt is, mely csapatokban játszottak, de csak vezetéknevüket. Száz további soportolóét bármikor, no meg száz sakkozóét, kétszáz színészét, kétszáz képzőművész is jöhet, háromszáz filmrendező pláne, de igen, igen: csak a vezetéknevüket. Ha ez nem elég: közeli vagy kevésbé közeli személyes ismerőseim legtöbbjének sem: soha, semmikor nem jut eszembe a teljes nevük. Száz példám van. Egyszer Timár Pétert Bélának szólítottam, Makk Károlyt Kálmánnak, Böszörményi Gézát Gyulának, és nemrég Margócsy Istvánt Andrásnak. Nem, nem szenilitás: húsz évesen sem ment. A legkínosabb, amikor ifjú- vagy mai koromban a velem beszélgető lányismerőseim nevét is felcserélem. Kati, Éva, Jutka és Kriszta, vagy fordítva? Jaj, ennek sajnos következményei vannak, egyáltalán nem vicces.
Ereszkedjünk alá.
Kamaszkorom nagy olvasmánya volt a Három testőr és folytatása, a Húsz év múlva. A régi, sötétkék színű, többkötetes kiadást legalább ötször elolvastam. És tízévenkét újra. (Gutenberg Könyvkiadó Vállalat, ford. Szini Gyula, Lándor Tivadar és mások.) Borzongatóan gonosz női főszereplője a három testőrt, sőr harminc testőrt, hercegeket és grófokat, francia főpapokat, bíboros nagyurakat, valamint a világ összes kamaszát Izlandtól Maláj- és Tűzföldig megkínzó csábos Milady.
Természetesen tucatnyi színésznő is eljátszotta, többek között Mylene Demongeot, majd Faye Dunaway és Mila Jovovich, de egyik sem versenyezhetett Dumas és a saját fantáziánk fekete lángjaival. Inkább érzem mint tudom, hogy Jókai csodásan gonosz Pankenhorst Alphonsine-ját ő ihlette. A Milady. Gonoszságban, halálnemekben, véres és aljas kalandokban a szelíd Jókai Móric hősnője nem versenyezhet az eredeti Miladyvel. (Akit egyik férje személyesen akaszt fel, a másik, mert mégsem halt meg, később lefejezteti. Szintén személyesen, a hóhért dirigálva. Előzőleg a "céda" tüzes jelét égetik válla húsába.)
Mindez azért jut többször is eszembe, mert már jóideje rádöbbentem, hogy nem tudom, mi volt Milady keresztneve. Kis utánagondolással egyik álmatlan éjszakán elkaptam a nevét: Madame de Winter, igen, ő az, de ekkor sincs keresztneve. Kénytelen voltam a francia Wikipédiát segítségül hívnom. Abból azután fényesen kiderül, hogy a szívforralóan gonosz hölgynek féltucatnyi neve és álneve volt aljas kalandjai során, és aligha tudná megnevezni eredeti nevét bárki a kamaszkor múltán. Még maga Dumas sem persze.
És ez még nem minden: az is nagyon zavaró, hogy Hitchcock híres filmjének (A Manderlay ház asszonya) szintén egy Madame de Winter az ijesztő hősnője, bár utóbbi rendelkezik keresztnévvel, sőt a regény, melynek nyomán Hitchcock vászonra vitte, a regény és a film eredeti címe épp az: Rebecca. Tehát Rebecca de Winter. Nem biztos, hogy a hazai irodalomtörténészek tudják, hogy e figurának is a Milady a mintája. "De továbbá", mint Füst Milán mondaná: a kiváló Margócsy és a szintén kiváló Milbacher Róbert nyilván Jókai minden sorát és levelét olvasták, de félő, nem tudnák felsorolni, más kelet-európai romantikus regényekben hol jelenik meg Milady hasonmása, mondjuk Sienkiewicz-nél... Pedig fogadom, megjelennek...
Miért is panaszlom most ezt a fogyatékosságom? Persze, hogy azért, mert társalgáskor, élőbeszédben nagyon kínos, ha nem tudom valakinek, bárkinek a teljes nevét, s főleg, hogy ha beszélgetek velük, akkor sem, mintha féllábon állnék. Egy időben azt találtam ki, hogy minden férfit Ubulnak, minden nőt Ubullának mondok, no persze megszólításkor ez nem megy. Viccesen sem mindig hat jól. És most, hogy rájöttem, a Miladynek senki nem tudja a keresztnevét, mert ezer is van neki, lassan talán megnyugszom.
Hiszen talán ez a sokszor nagyon kellemetlen tünet nem is született fogyatékosságom, hanem az ő rám mért csapása. Bár nem tudom miért: mert százszor is elovastam a róla szóló könyveket? Gonosz teremtés.
De azt tudom: a Milady bosszúja! Ifjak, vigyázzatok a Dumas-hősnőkkel!
