Írta: Inkabringa
Minap egy lerobbant trolin ültem, ami csöppet sem kivételes eset Budapesten. Míg arra vártunk, hogy talán mégis elindulunk, arra lettem figyelmes, hogy a mellettünk levő sávban álló autóból kipattan egy dúlt ábrázatú férfi és nekitámad a mögötte levő autóban ülő férfinak. Hangos szóváltás, fenyegetőzés, vérben forgó szemek, ütésre kész öklök rázása és némi rugdosódás által vélték megtalálni saját igazukat. Ez a jelenet sem számít kivételesnek manapság.
Minap egy lerobbant trolin ültem, ami csöppet sem kivételes eset Budapesten. Míg arra vártunk, hogy talán mégis elindulunk, arra lettem figyelmes, hogy a mellettünk levő sávban álló autóból kipattan egy dúlt ábrázatú férfi és nekitámad a mögötte levő autóban ülő férfinak. Hangos szóváltás, fenyegetőzés, vérben forgó szemek, ütésre kész öklök rázása és némi rugdosódás által vélték megtalálni saját igazukat. Ez a jelenet sem számít kivételesnek manapság.
Rácsodálkoztam, milyen vegytiszta megjelenési formája ez a Pierre Bourdieu
által megírt libido dominandi fogalmának, mely - félmondatban összefoglalva - a
másokon való felülkerekedés kényszerítő vágyát jelenti. (Bővebben Bourdieu
elméletéről és annak kritikájáról: ITT)
Hála az égnek, ennél cizelláltabb a szocializációs skála. Mindazonáltal nekem
úgy tűnik, ebben az országban elég sokan vannak, akik a libido dominandit
követendő mintának tartják.
Történetesen e perpatvar a Városliget sarkán történt, és eszembe
ötlött, hogy tulajdonképpen a Liget is a libido dominandi áldozatává vált. (A
közönséges kapzsi haszonlesésről nem is beszélve.) A „csak azért is úgy lesz”
és az „úgyis én vagyok az erősebb” együgyűségének és kevély erőfitogtatásának áldozata
lett ez a zöldterület, ami mesés lélekőrző helye lehetne Budapestnek. Egy
megbízott főember azt mondta nemrég, semmi nem akadályozhatja meg, hogy a
Városliget kulturális negyeddé váljon. Finoman arra célozva ezzel, hogy akik a
beépítéseket ellenzik, azok a kultúra és haladás ellenségei.
Nos. A korízlés szerint elhibázottnak tekinthető családi neveltetésem és a
társadalmi elvárásoknak véletlenül sem megfelelő felsőfokú tanulmányaim okán, a
kultúrát végtelenül, hogy ne mondjam, életbevágóan fontosnak tartom egy
társadalomban. Ámde. A kultúrának az emberi agysejtekbe kell beépülnie és nem a
főváros kevés számú fás-bokros helyeire. Sőt, úgy vélem, a kultúra nem egyenlő
az intézményesített kultúrafogyasztással, ami a széles látókörű és világra
nyitott szemléletet leszűkíti a trendkövetés zárt horizontjára. Az én ízlésem
szerint nagyobb teret kellene kapnia az ún. alulról jövő szerveződéseknek, a
kultúra alternatív, experimentális és a mainstremtől független csatornáinak, mert
dacos fejemmel nem hiszem el sem az államnak, sem a mainstream kultúra korifeusainak, hogy mindent jobban tudnak széles e hazában. A
kultúra a sokszínűség és sokvéleményűség letéteményese, az pedig az emberi
szabadság alapja.
Kulturális negyed itt is, ott is van már a városban, ami csodálatos,
legyen még több, ebből soha nem elég. De relaxációra alkalmas zöld terület már
lassan se itt, se ott nem lesz Budapesten, márpedig ilyesmire nagy szüksége van
e város lakóinak. Bizony kell olyan hely, ahol kipihenhetjük trendkövető
kultúrafogyasztásunkat és a totalitásra törekvő állami gyámkodást. Legalább ott
hagyjanak békén minket. Erre még a legelszántabb kultúrafogyasztó városi népnek
is szüksége van.
A Városligetnek a természeti kultúra részének kellene lennie. Az meg
még jobb, ha a természet a város szerves része. Budapesten ez még nem magától
értetődő. Néhány díjnyertes (de legalábbis profitábilis), világszámnak szánt épület reményéért
könnyű szívvel beáldozunk erdőt, ligetet, vízpartot. Az épített kultúrának továbbra is nagyobb a respektje a fővárosban, mint a megőrzött természeti kultúrának. A városi természeti kultúra védői így könnyen-gyorsan kerülnek a kultúra- és haladásellenesség és/vagy a lesajnált álmodozók kategóriájába.
A Városliget fái túl szépek ahhoz, hogy a nyugalmukat, és azt a nyugalmat, amit nekünk adnak, a profitot hozó high-tech épületmonstrumok körüli fárasztó turistanyüzsgésért felcseréljük. A mindenből pénzt csinálás árt a mentális egészségnek. Épp elég kárt okoztak már a Városligetnek a korábbi évtizedekben is, nagy hiba volt ezt tovább fokozni. Most már viselni kell következményeit.
A Városliget fái túl szépek ahhoz, hogy a nyugalmukat, és azt a nyugalmat, amit nekünk adnak, a profitot hozó high-tech épületmonstrumok körüli fárasztó turistanyüzsgésért felcseréljük. A mindenből pénzt csinálás árt a mentális egészségnek. Épp elég kárt okoztak már a Városligetnek a korábbi évtizedekben is, nagy hiba volt ezt tovább fokozni. Most már viselni kell következményeit.
A természet és a város szembeállítása mellett zavar, sőt, felháborít a
vidék-főváros szembenállásának szítása is. Vannak, akik belesétálnak ebbe a
csapdába, de egyre több vidéki és fővárosi lát át a szitán. A mindenkori
regnáló hatalom mindig is táplálta ezt az ellentétet az „oszd meg és uralkodj”
elvének érvényesítéséhez. Maradjunk annyiban, hogy a tendenciózus áskálódás és
manipulatív befolyásolás helytelen emberi viselkedés.
És beszéljünk az idős és beteg emberek mélységes, szívbe markoló
kiszolgáltatottságáról, akiknek vidéken is és a fővárosban is egyre nehezebb megőrizni
emberi méltóságukat. Beszéljünk a szülők tökéletes magára hagyatottságáról,
hogy miként tudnak egészséges, nyitott lelkű embert nevelni gyermekeikből egy szigorúan
tekintélyelvű, gyanakvó és fragmentált társadalomban. A mélyszegénységben élő
fővárosiak és vidékiek reménytelensége és a sorsukkal szembeni társadalmi
közöny az egyik legnagyobb szégyene ennek az országnak. Ahogy a nemi, vallási
és etnikai kisebbségek iránti otromba diszkrimináció és ellenszenv is az.
Egészen más szemléletre van szükség a problémák megoldásához: szembenállás
helyett szóba állásra. Rengetegféle tudás és tapasztalat van ebben az
országban, már csak nyitottság kell a befogadásához.
Ennek az országnak a civil kurázsi, az állampolgári aktivitás és a társadalmi
felelősségvállalás még fel nem tárt kincsei. Dölyfös korlátoltságtól, szolgalelkűségtől,
lusta önzéstől és nyegle nemtörődömségtől kell megszabadulni az eléréséhez. Ez hosszú tanulási folyamat és a társadalom eddig mindig elbliccelte a tanulás fáradtságát. Talán lassacskán megérik rá. A kirakatban állóknak
pedig figyelembe kell vennie és méltányolnia kell a civil szféra véleményét. Aki
erre képes, máris sokat tett ezért a társadalomért milliárdok nélkül is.
Kicsi ország vagyunk, hatalmas meg nem értésekkel. Van hova fejlődni.
Napfényes, varázslatosan szép őszünk volt. Szinte kikelet. Legalább a fejekbe ne engedjük be a téli sötétséget.
Kapcsolódó bejegyzés: Nyáridő