Sevcsenko szobra

Írta: BikassyGergely

Sevcsenko budai szobrát kevesen ismerik, holott a forgalmas Fő utca sarkán látható, egy kis görög-katolikus templom mellett (melyet szintén kevesen ismernek).

Sevcsenko kétszeres embermagasságú bronz-alakja komoran ücsörög. Állítólag eredeti ember voltában sem volt nagyon vidám. Talán az egyetlen ukrán költő-író, akinek legalább a nevét hallotta nem-ukrán valaki, bárki. Minden évben megkoszorúzzák a szobrot, ha nem tévedek, április elején, szép a sok kék-sárga virág és koszorú. Aztán a szigorú bronz-alak körül ismét csend van. Arany János kortársa volt.

Léteznek persze ukrán származású nagy írók és művészek. Rögtön maga a legnagyobb: Gogol. Csakhogy Gogol, és a korukban mások is, ukrán származásuk ellenére az orosz nyelvet választották, ő is oroszul lett a világirodalom egyik géniusza. A zeneszerzők közül: Glinka. Zeneszerző esetében a nyelv talán nem is a legfontosabb, mindenesetre Glinka operáit is orosz színházak vitték színre. Érdekes volna utánanézni, akkoriban létezett-e ukrán nyelvű zenés, vagy prózai színház. Feltehetőleg még nem, vagy ha mégis, az falusi színkör volt. Agyonnyomta őket a Nagy "Testvér." (Állandó magyar kőszínház is csak 1840 körül alakult. 1847-ben?)) 

Ha valakinek sok az ideje, és van némi kedve, újabban az ukrán televíziót is tudja nézni. Háború, elpusztult városok, kegyetlenségek és hadijelentések. Nem igazán szívderítő. Elzárom, és inkább leülök a Sevcsenko-szobor előtti padra. 

 

Vad Mecsek, 1944 (regényrészletek)

 Írta: BikassyGergely

A Múlt és Jövő folyóirat 2022/1. számában Bikácsy Gergely "Vad Mecsek, 1944" c. készülő cserépregényéből részletek jelentek meg. Ebből az összeállításból közöljük az egyik cserepet.

Vakondirtás

Maga, Noémi kisasszony, úgy látom, városi lány, és fogalma sincs a vakondokról. Fogadok, azt sem tudja, mi a különbség a vakond és az ürge között. Jól mondom?

Én mohácsi lány vagyok, és nagyon jól ismerem a Mohács-Szigetet. Az például nem éppen városiaknak való.

Jobb, ha nem ellenkezik velem. Egyet mondok jó előre, kedves kisasszony: mindkét fajzatot agyon kell ütni.

Milyen két fajzatot?

Tudja azt maga jól.

Nem tudom.

Majd meglátja. Máma, legkésőbb holnap vakondirtást fogunk végezni. Ehhez nem kell más, mint egy jó erőben levő ásó, kapa, meg a kapa nyele. Nézze csak meg: úgy látja,jó erőben van az ásóm, kapám meg a nyele? Jól markolom?

Nem tudnám megmondani.

Majd megtanulja, ha kelletik.

 

Én madarakat és lepkéket szoktam nézegetni.

Hát most nézegessen mást. A vakondirtást.

Nem szeretném nézni a vakondirtást.

Pedig nagyon tanulságos. Tanulságos, hogy menekülnek a kártékony vakondok. És hiába menekülnek. Ugye érti, amit mondok?

Nem értem.

Nemsokára meg fogja érteni. Addig is, akár érti, akár nem, részt kell vennie a vakondirtásban. Azért, hogy lássa.

Nem veszek részt a vakondirtásban.

Hát pedig magának is ez a dolga. Itt a zárdában mindenki dolgozik. A vendégek is.

Hogy kinek mi a munkája, azt Margit anya szabja meg és dönti el. Én a virágpiacon dolgozom. Erre kért. És én csak azt csinálom, amit ő kér és engedélyez.

 

Még hogy kér és engedélyez? Kicsoda, a Margit anya? Nem röhögök, mosolyogni meg nem tudok, de magácskának fogalma sincs arról, hogy már mások, egészen mások engedélyeznek, mint eddig? Margit anya nincs itt, és ha van esze, vissza sem jön. Akik most rendelkeznek, azok elég durva emberek, és fejre tudják állítani a babákat. Hogy így mondjam. Ért engem.

 

Mondtam már, hogy nem értem. És nem is akarom.

Kár. Én meg tudnám védeni magát.

 

Megvédem magam.

 

Meglátjuk. A kertek revitalizációja a legfontosabb. Mindenki szereti a kiscicákat. De nagyon jól tudja, és ha nem, akkor most elárulom, hogy a túlszaporodott macskákat is kiirtom. Én, a megbízott főkertész irtom ki. Az embereknek sincs elég táplálékuk háborús időkben, sok gyerek éhezik. Fölös számú macskára nincs szükségünk, csak az egérirtó macskákra. A macskakölyköket likvidáljuk, vízbefojtás által. Az élővilágnak, beleértve az embereket, törvényei vannak. Én és társaim a törvényeket teljesítjük.

 

Napokon belül az egész országban megkezdődik a vakondirtás. A vakond kártékony állat. Elrágja a növények és virágok gyökerét, elrágja az élet gyökerét. Minden földjét szerető magyar embernek kötelessége a vakondok kiirtása. Nálam okosabb emberek, szakértők és tudósok már összeírták a községek és városok, termőföldek, erdők, mezők, kertek és puszták vakondjait. Szám szerint, jegyzőkönyv szerint. Vannak erre megfelelő számítások, valamint akadnak már vakondok elszállítására szolgáló eszközök.

 

Én ennek a kertnek vagyok a felelőse, vagyis az ebben a kertben megbúvó vakondokok felderítésével, megsemmisítésével bíztak meg hivatalosan. Néha segít ebben Franyó, a bolond Franyó, aki mindig vigyorog. Én komoly arccal, mert komolyan véve végzem a munkát, értsd a szakszerű likvidálásukat, míg a bolond Franyó vigyorogva és nyálcsorgatva teszi ugyanezt. Hiszen azért bolond, áldja meg őt a mi Istenünk. Elegendő munkatárs híján az elpusztult vakondok elszállítását is mi ketten végezzük. Én és a Franyó. Meg még egy vasúti szolga. Aki az életadó és életmentő munkában segít, az az életet segíti. Aki ebben akadályoz, az az életet akadályozza.

Szökni nem érdemes: egy gettóból szökött hölgyet, aki segítséggel egy éjszaka alatt észak felé átment a Mecseken, a dombóvári vasútállomáson elkapták. Kihallgatáskor nem bántalmazták a hatóságok, csak a segítőjének a nevére voltak kíváncsiak. Figyeljen ide, kisasszony: magát elnézve biztos, hogy lennének segítői. Ne bóknak vegye, hanem figyelmeztetésnek.

 

Fenyegetés, mégis köszönöm.

 

Ne köszönje. A széleskörű, országos vakondirtásról kormányhatósági és városvezetői rendelet van. Írásos, városi, rendőrhatósági és polgármesteri rendelet, tanácsnoki rendelet a megfelelő pecséttel. Nincs nálam, mert még titkos, Viszont már ma sem titkos támogatni. Sőt, ajánlatos támogatni. Vagy, még egyszer mondom, és lassan, hogy mindenki értse: holnap fejre állítjuk a babákat.

 

Ezt nem köszönöm meg.

 

És most dolgom van kis kisasszony. A többit beszélje meg a Franyóval, épp itt jön. Csak vigyázzon, mert ő sem szent ember. Dadog, de nem ez az igazi probléma. Ha nyáladzik, akkor nőt akar. Természetes dolog egy férfi esetében, még ha bolond is. A bolond is csak ember. De mondtam, én magát megvédem, legalábbis, ha úgy alakul. Ha majd kérni fogja, és csakis akkor, ha kérni fogja.

Fenyegető monotónia

 

Írta: Inkabringa

Nagyon rossz a monotóniatűrésem. A szó szerinti jelentésében is meg tágabb értelemben is. Újabb négy év (vagy annál sokkal több) ebben a rezsimben a monotónia olyan foka, ami számomra viselhetetlen. Már eddig is alig bírtam. Egyszerre unalmas és fenyegető.

A kezdeteknél megfogadtuk, hogy a blogban nem fogunk politikáról írni. Legalábbis abban az értelemben nem, ahogy mifelénk a politizálást értelmezik. Pedig a politika nagyon népszerű téma kis hazánkban. Itt mindenki politizál. Bár valójában senki. Vagy alig valaki. Ugyanis a politika nem csupán a kirakatban álló politikusok mondatainak ágrajz elemzése. Itt a politikusok és az állampolgárok közötti kapcsolat az alá-fölérendeltségen és nem a kölcsönösségen alapul. Ez már a képviseleti demokrácia legcinikusabb magyarázatának sem felel meg. Demokráciában a politika a hétköznapi cselekvések szövevénye. Tevékenykedés a szűkebb vagy tágabb közösségért a legkülönfélébb területeken, hétköznapi célokért való közös kiállás. Ez ad állampolgári öntudatot, ami megakadályozza, hogy bármelyik politikus a nyakunkra nőjön. Az állampolgári (civil) közéleti aktivitás terepe nem egyenlő a politikusok rajongásával-gyűlölésével, kényszerű vagy hódoló szolgálatával. Itt a bökkenő. Erről írtam már sokszor (például ITT és ITT), de tudom, hogy ennek a felfogásnak nincs terepe. Most végképp nincs. Itt a demokrácia alapja hiányzik (a civil öntudat és tetterő), de van helyette a „politikai profik begyöpösödött, zárt csoportja” (forrás ITT), akiknek lessük, analizáljuk minden szavát, és ők szépen a fejekbe diktálják miről, mit kell gondolni. 

Pedig sokkal célravezetőbb lenne, ha végre egymásra figyelnének a társadalom egymásról mit sem tudó csoportjai. Akik leginkább okoskodnak, valójában semmit nem tudnak azokról, akikről okoskodnak. Ha már empirikus tapasztalatokra nem vágynak, legalább olykor-olykor olvassanak társadalomtudományi tanulmányokat is a politikusi nyilatkozatok és az azokról megjelenő elmélkedések mellett. 

Ez most elérte csúcspontját. A választás itt nem a demokrácia ünnepe. Hiányzik az alapja, és csak a rozoga felépítményt nézegetjük. A demokrácia alapja, vagyis az állampolgári hétköznapi (civil) aktivitás sokfélesége lesajnált, egyesek szerint veszélyesnek tartott nyüzsgés, hiszen ott vannak a politikusok, az ő feladatuk és joguk a cselekvés. Mióta az eszemet tudom, ez a szemlélet a meghatározó. Mindig csak néhány kiemelt főszereplő van a közélet színpadán, és akár balfék, akár főgonosz, csak az ő cselekvése számít. Mindenki más nyugodjon meg, nem kell csinálni semmit, mert csinálják helyettünk a politikusok. Ránk annyi van bízva, hogy féljük vagy rajongjuk, netán arisztokratikusan megvessük őket. 

A civil öntudat azt eredményezi, hogy az állampolgárok véleménye befolyásolja a kormányon levőket, ellentétben azzal, amit jó ideje tapasztalunk kis hazánkban, hogy a gyenge civil öntudat miatt a kormányzat befolyásolja az állampolgárok véleményét. 

Óriási riogatás megy hetek óta az országban arról, hogy háborúba kell menni. Ukrajna népe közben valóban küzd egy rettenetes agresszor ellen. Szégyenteljesnek tartom az agresszorhoz törleszkedés és az áldozathibáztatás hőzöngő megnyilvánulásait. Én egyszerű állampolgárként azért aggódom, hogy viharvert kis hazánk végképp Oroszország és Fehéroroszország útjára lép. És akkor előbb-utóbb elérjük, hogy egyetlen ember mondatai és tettei jelentik majd a politizálás és a közéleti aktivitás teljes spektrumát.

Ezért nem írunk politikáról a blogban a továbbiakban sem. Abban az értelemben, ahogy kis hazánkban a politikát értelmezik, semmiképpen sem.

Kép: Dariusz Klimczak