Pimasz reneszánsz: Rabelais

Írta: Inkabringa

Ha már szóba került a francia irodalom, ne hagyjuk említés nélkül a pikáns-pikareszk bölcsőjét félévezreddel ezelőtt ringató François Rabelais nevét sem.

A reneszánsz szellemisége teljes pompájában nyilvánult meg benne és műveiben. Határon állt: a középkor és a modernség határán.

Korának egyik legműveltebb, legcsiszoltabb elméje volt, aki nem egyszerűen birtokolta, hanem sziporkázó szellemességgel gyúrta, csavarta, kísérletezte azt az ismeretanyagot, amit a korabeli Európa egyetemein megszerzett. Nem biflázta a tudást, hanem a tökéletesedésre használta.

Korának elvárásainak megfelelően a legkiválóbb tudósa lett a skolasztikának, de emellett megtanulta a filozófiát, a jogot, az orvoslás tudományát, s ami akkoriban szinte bűnnek számított, az ógörög nyelvet. Eredetiben olvasta a fellelhető görög filozófusokat és történetírókat, de még Hippokratészt is. Az elsők között volt, aki – a hatalmi tiltás ellenére – titokban boncolt, hogy megismerje az emberi testet. Amit akkor tudni lehetett, azt ő tudni akarta.

Az egyházzal folyamatos összeütközései voltak, vitairatai, gúnyolódásai, piszkálódó megjegyzései miatt sok támadás érte. Aztán megírta a világirodalom egyik legsajátosabb hangú, különlegesen szellemdús, szikrázó élcű öt könyvből álló regényfolyamát az óriás fiúról és annak apjáról. Gargantua és fia, Pantagruel története, kora vásári komédiáinak, harsány népi humorának, és egyben a legnemesebb humanista filozófiának parádés összefoglalása.

Első könyvét azonnal betiltotta az egyház, aztán az összes többi kötete is követte a sorban. Állandóan menekült, hol itt, hol ott öntött egy kis vitriolos életet a szerinte túlságosan magába száradt egyházi tanításokra. Azonban mindig csak az egyházat támadta utolérhetetlen iróniával, a hitet sohasem. Szép példája ennek, ami egyben a reneszánsz egyik hitvallása is lett, Gargantua, fiához, Pantagruelhez intézett levele:

„Mivel azonban, ahogy bölcs Salamon is megmondta, a tudás nem költözik gonosz lélekbe, s az ismeret lelkiismeret nélkül a lélek megrontója, szolgáld, szeresd és féld az istent, oszd meg vele gondolataidat, és benne legyen minden reménységed; könyörületesség táplálja a hitedet, rossz útra ne térj és istenedet semmilyen körülmények között el ne hagyd. Óvakodj a világ ámításaitól. Hiúságok ne bitorolják szívedet, mert e földi élet mulandó, de „Istenünk beszéde mindörökre megmarad”. Felebarátaiddal légy szolgálatkész, és szeresd őket, mint önmagadat! Tiszteld tanáraidat, és kerüld az olyan emberek társaságát, akikre nem szeretnél hasonlítani! Tehetségedet, amely Isten adománya, ne hagyd parlagon heverni! És amikor mindezt a tudást megszerezted, gyere haza, hadd lássalak és áldjalak meg, mielőtt meghalok.”

Remekmű, de ettől még ötszáz év alatt beporosodhatott volna. Hálás utókorként ezt is megbocsátanánk neki. Rabelais azonban a reneszánsz embere volt. Örökké megújul, és soha nem kopik.

Mai napig zavarba ejtően, és ugyanakkor bámulatra méltóan szemtelen, eredeti és sziporkázóan szellemes. A tudós dölyföt, ami korlátolt és változásra képtelen, és az egyházi visszásságokat egyaránt kardélre hányja kivételes éles látó humorral és szárnyaló bölcsességgel.
  

Sajnos magyar nyelven az öt könyvből mind a mai napig csak az első, a Pantagruel található meg igényes, méltó, és magyarázó jegyzetekkel bőven ellátott teljes formában. Mindenkinek ajánlom olvasását, mert fergeteges, felülmúlhatatlan, vérbő és mégis elmehegyező pimasz vircsaft. Humor, groteszk, abszurd, pajzán erotika és egyben filozófia, tudomány, bölcs életlátás nemes, de földre gurítóan kacagtató keveréke.

Példa erre az a könyvlista, amit a tudásra szomjazó Pantagruel Párizs könyvtárában fellelt. A teljesség igénye nélkül néhány példa:

Az üdvösség rúdja

Deliktumok gránátalmáriuma

A teológia gödölénye

Pasta de el Basta: Penitencia

Hitvesi durung

Farbament fundament

A vízilófia alapjai

Gyóntatószék-rekedés

Plébánatos püspökfalatok

Búcsúcédula, mint habos pampuska

Herecserebere

A konstanzi zsinat által tíz napig vitatott rendkívül fogas kérdés: Vajon a semmibe zöngicsélő kiméra megeszi-e a secunda intentiókat?

Idem: Három könyv a hajbéli helyőrségek létesítéséről

Szüzek szőrszálhasogatása

Anonymus: A bukferencesek rendjének statútuma

Ágrólszakadtak szaporapora

Faszari gazdagok

Az alkimisták aranyere

Durungosok nemináriuma

Majommiatyánk

A bortide barátok dorgatóriuma

Prof. Luitpold: A Sorbonne-on szerzett doktori süveg mint morális allegória

Dámák dudabálja

Az igaz bátorság szartaposói
Pajzán parádé

Imamalmi ürücupák

Eretnekdalidó

Benialicus, doctor kerubinicus: Hét könyv a kétszínűek nemzetségéről és a szemforgatás rítusáról

Vastagbőrűek arcbőrcserzőműhelye, részlet a Summa angelicába oltott-toldott Vandálszandálból

Lelkiismereti kérdések ötlettára

Farbakúra. Kézikönyv sebészeknek

Justinianus: Institutio a vakbuzgók ellen

A lélek ellenszéruma

Sokáig nem is merték lefordítani a maga teljes valójában, mert bizony a pajzán sikamlósságok és vásári trágárságok visszarettentették a 16. századi francia nyelv legkiválóbb értőit, féltek, hogy a prűd sznobizmus zátonyain megtörnek a reneszánsz mester által vetett hullámok.

Végre 2010-ben megjelenhetett a Pantagruel (ál)szemérem és piruló félrenézés nélküli teljes fordítása, Gulyás Adriennek köszönhetően. Szerény formában, szinte elbújva, álcázva, de annál nagyszerűbb tartalommal. Örülök, hogy egy nő fordította ilyen pikírten érces, karakán, szókimondó eredetiséggel. Minden könyvespolcnak igaz örömére és dicsőségére válik.

Ha van egyensúly a farsangi trágár kiszólások és a legmagasabb bölcselet között, akkor Rabelais ennek legékesebb példája lehet. Aki csak a trágárságokra kíváncsi, az csalódni fog, mert nemes humanista eszmékbe ütközik majd minduntalan. Aki a fentebb stílt keresi, azt folyton földre rántja a farsangi tomboló gúnyolódás.

Erről írt egy csodálatos könyvet Mihail Bahtyin, François Rabelais művészete, a középkor és reneszánsz népi kultúrája címmel. Hihetetlen élvezetes olvasmány, és sokat segít a reneszánsz és a középkori farsang fejére fordított világának megértéséhez. Ahogy Bahtyin írta, Rabelais „mindennemű gondolati és világnézeti végérvényességet és megoldottságot” elutasított.

Végezetül álljon itt példának a Pantagruel prológjának és epilógjának egy-egy részlete.

„S hogy e prológust befejezzem: miképpen százszakajtónyi rusnya ördög vigyen el engem szőröstül-bőröstül, bendőstül-húrostul, ha egy szóval is hazudok, úgy a Szent Antal tüze égessen benneteket, a frász törjön ki rajtatok, az istennyila vágjon belétek, tarjagosodjon ki a lábatok, a tífusz kínozzon benneteket,

A bujakór, ha cicerézel,

Láthatatlan, mint csöpp tehénszőr,

Melyet a higany hegyesít,

Álljon beléd végbeledig;

kénköves, tüzes eső pusztítson, és a föld nyeljen el benneteket, mint Szodomát és Gomorát, ha nem hiszitek e Krónika minden áldott szavát!"

„Ezzel be is fejezem az első könyvet, mert megfájdult a fejem, és az agyregisztereim egy kicsit összezavarodtak a murcitól.”

„Perdonnante mio, és ne legyetek kíméletlenebbek hozzám, mint tenmagatokhoz.

Ha szememre vetitek: ”Nem vall nagy bölcsességre, mester, hogy ennyi sületlenséget összehord és folyton-folyvást csúfolódik”, én azt felelem, hogy ti sem vagytok különbek, elvégre elolvassátok és mulattok rajta.” 

Mulassunk a világon, merjük a feje tetejére állítani olykor, de sose feledjük, melyik a talpa és melyik a feje búbja valójában. Rabelais segít. Rábízhatjuk magunkat.