Keresés ebben a blogban

2017. január 10., kedd

Egy képre gondolok

Írta: Inkabringa


Tavasszal megjelenik Nádas Péter memoárregénye, melyből az elmúlt években részleteket olvashattunk már itt-ott, vagy hallhattunk az író felolvasásain. Kikeletkor végre kézbe vehetjük a régóta várt kötetet.

Nádas életműve kapcsán azonban más is jár a fejemben egy ideje. Egy fotó, amit még megmutatni sem tudok.

Nádas Péter ezt a fényképet történetesen az Örkény házaspárról készítette valamikor a hatvanas években, de ezúttal egyáltalán nem fontos a fotón szereplők személye. Helyesebb úgy mondani, hogy két embert ábrázol a kép, akik hátat fordítva a kamerának, kézen fogva belesétálnak egy tág horizontúnak képzelt füves-ligetes térbe. Öt évvel ezelőtt a PIM-ben Nádas Péter fotográfiai életmű-kiállításán többször is visszamentem megnézni ezt a képet. Valósággal megigézett. Biztosan vannak ennél jelentősebbnek tekintett, kordokumentum vagy művészi értékében meghatározóbb fotói, de rám ez a fénykép hatott a leginkább. Hogy miért készült és mit akart "üzenni", legyen a kutatók tudása. Rám úgy hatott, mint maga a megtestesült emberi harmónia. Életszerelmes fotó. Akkor, és azóta többször is feltúrtam érte a világhálót, de talán nem jó polcon kerestem, sosem találtam meg. A fénykép csodaszép: benne van a meghittség, de a szelíden dacos vagányság is. Áthatja az univerzális harmónia és valami lebegő életszeretet. Ugyanakkor a kamerának hátat fordítás gesztusában benne van a kívülről jövő zagyva és talán veszélyes mindenféleség csendes és békés hárítása. Derűs ellenállás, de nem bezárkózás. Épp ellenkezőleg.
Elnézve a világ pörgését-forgását, mostanság gyakran jut eszembe ez a kép, idézgetem magunknak is, másoknak is.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése