Preparababrakabaré

Írta: Inkabringa

Kislány koromban az Albert Einstein Bizottság tündöklő éveinek zenei ínyencségeit tíz évvel idősebb bátyám hallgatta amatőr felvételekről és a megjelent lemezeikről (Kalandra fel! és Jégkrémbalett). Bár nem gyereklemezek voltak, de én nagyon szerettem valamiért, persze a tizedét sem értettem. Mind a mai napig kívülről fújom valamennyi szerzeményt. Most már szinte érteni vélem.

Ez a zenekar azért volt, mert nem lett volna szabad lennie. Olyan zenét játszottak, amit nem tartottak zenének. Szövegeik sokakat felháborítottak, még többen teljes értetlenséggel fogadták.

Nem mertek velük nevetni, ezért dühöngtek miattuk. Nem mertek arra gondolni, amire ők, ezért szorongva elutasították őket. Annyira vállaltan pojácák voltak és ugyanakkor annyira meghökkentően eredetiek, hogy mégis megtalálták az utat a publikumhoz.

Amit műveltek, az szabad volt, izgalmas, provokatív, önfeledt és energikus. Klimpírozásukból és hülyéskedéseikből mára ikon lett. Tavaly a Műcsarnokban én is végigjártam az „emlékkiállításukat”. Sosem lehettem egyetlen koncertjükön sem, mégis otthonosan mozogtam ott, hiszen ezen a zenén nőttem fel.

Az utolsó teremben felírtam a falra egy ceruzával: preparababrakabaré.

 Utószóként ne feledjük, hogy a magyar és egyetemes kultúra legmélyebb és legőszintébb dalát írták meg minden idők leggyakrabban elemzett, epedett, búsongott és hörgött témájához.