Najmányi

Írta: BikassyGergely

Csak így, vezetéknevével. Aki nem volt közeli barátja a hetvenes években, mind csak így emlegette. Én is.

Najmányi László (1946-2020)

Najmányi a hetvenes évek elején a Balázs Béla Stúdió egyik tehetséges fiatal rendezője volt. A Császár üzenete című rövidfilmjét sokan láttuk és jót vitáztunk róla. Aztán pár év múltán egy irodalmi vitadélutánon ültünk együtt, ahol eleinte az én kisregény kéziratomról lett volna szó, emlékszem, Najmányi előre mondta, hogy hozzá fog szólni, végül - valakinek egyetlen lekezelő mondatán kívül - írásom egyáltalán nem került terítékre, tehát ez ügyben Najmányi semmit sem szólt. Legnagyobb sajnálatomra persze.

1978 márciusától több, mint félévet Párizsban töltöttem. Mintha már kiutazásomkor hallottam volna, hogy Najmányi disszidált és talán Párizsban lesz. Mintha az is elterjedt volna, hogy az egész zenekara, a híres "Spions" is disszidált, és persze barátja és költőtársa, Molnár Gergely is. Eszembe sem jutott keresni őket, a rock (és/vagy pop)-zene egyáltalán nem érdekelt, ráadásul az underground-körökben nagyra tartott Molnár Gergelyt nemcsak, hogy nem ismertem, de alig tetszett, amit francia filmekről írt (és amit csak meg nem hirdetett, félig titkos (vagy tiltott?) összejöveteleken olvasott fel. Rég nem emlékszem már arra, hogy akkor mégis miként olvastam ezeket az írásokat? (Lehet, nagyon is irigyeltem titkosságukat... Ő sem kedvelhetett: hozzá képest én szinte hivatalos filmkritikusnak számítottam, még ha az ellenzékinek minősülő Bíró Yvette-féle Filmkultúrában jelent meg majd minden írásom...)

1978 nyár elején aztán egy Párizsba érkező magyar ismerősöm, akivel véletlenül találkoztam a Quartier Latin egyik kis mozijában, (sok korombeli magyar ilyen helyeken futott össze) lelkendezve újságolta, hogy ez elmúlt héten még jól lehetett látni és olvasni ennek a mozinak az üvegbejáratán a szénceruzával írt következő magyar üzenetet: "Marci! Gergely és Laci átmentek a Pagode-ba, ott várnak!" Ismerősöm erre szintén elrohant a Pagode-ba (híres-neves kis művészmozi), de nem talált senkit. Némi csalódással vette tudomásul, hogy az üzenetben szereplő Gergely nem én voltam - rövid közös töprengés után nyilvánvalónak véltük, hogy csakis Molnár Gergely és Najmányi László lehetett a párizsi mozi két magyar vándora.

A Pagode mozi kertje Párizban

Najmányi nemsokára hatalmasabb távolságok vándora lett: Az USA és Kanada városai mellett például Indonézia néhány városát és szigetét is bejárta. New York-ban a Halász Péter-társulat díszlettervezője volt, más földrészeken - végig fotózva - alkalmi munkákból élt. Kalandos élete lett, sokat nyomorgott, és sokféle szabálytalan művészettel foglalkozott. Olyasmivel, amihez sem a tehetség, sem a bátorság nem elegendő külön-külön: együtt a kettő eredményt hozhat. (Nem olyan eredményt persze, amilyet a nagybetűs Társadalom felfedez és "jutalmazni óhajt".)

Az őt (is) elüldöző rendszer bukása után hazatért. Elismerő zajjal fogadta, aki egyáltalán emlékezett még rá. A rockzene világa sok mindenre emlékező mély lápvilág. Ellenségei is emlékeztek rá, valamelyik nyilatkozata után az utcán bántalmazták. Najmányi leginkább videóművésznek tartotta magát, de jelentek meg érdekes könyvei is: technika, művészet, utópia, a vizualitás lehetőségei fonódtak bennük össze. Zene, film, video, színház: mindegy is, mivel foglalkozott, ugyanazt vizsgálta, szabad fantáziával. Néhány érdekes riport, beszélgetés jelent meg vele, ITT az egyik.

Halász Péter halála után én is megkaptam körlevelét, melyben arra kérte a címzetteket, javasolják Halász Péter posthumus Kossuth-díját. Lelkesen csatlakoztam: a fősodorral szemben úszó tehetségeket becsülni kellene. Ritkán becsülik... Ezután egy ideig email-kapcsolatban álltunk, elküldtem neki például Buster Keaton kései éveiről szóló cikkemet, meg kisebb írásomat Jonas Mekasról. Ha valaki, Jonas Mekas tehetsége közel állt hozzá.... Személyesen utoljára egy videó-kiállításán találkoztunk, negyven év elteltével már alig ismertük meg egymást. A nagyon érdekes videókísérletekben azonban fel tudtam ismerni.

Megörültem, amikor emailben elújságolta, hogy most már kizárólag csak meglevő hatalmas fotó- és videóanyagaival foglalkozik: rendszerezi, tematikus (vagy más) csoportokba rendezi őket. Hallottam, hogy súlyos beteg: nem tudom, de nagyon remélem, ez a fotó- és videóanyag hozzáférhető, és az is marad. "A filmszalag nem ég el!" - akárkitől származik ez a mondás, Najmányi Lászlóra és szabálytalan életművére nagyon igaz.