Boccaccio 700

Írta: YGergely


Tudósok és tudósjelöltek gyülekeztek a Budapesti Olasz Intézet (Istituto Italiano) egyik termében, ahol is bemutatták a Helikon című hosszú évtizedek óta már méltán elismert folyóirat (főszerkesztő: Varga László) legutóbbi számát. Évente négyszer jelenik meg, majdnem mindig tematikus számmal. A mostaninak a címe "Boccaccio 700", és ezt oroztam el most saját címként.

A pódiumon jeles kutatók ültek, köztük Vigh Éva (SZETE), Nagy József (ELTE), Antonio Sciacovelli (Szombathelyi Egyetem), és vitavezetőként (is) Kelemen János (ELTE). Kelemen professzor több szempontból is - és joggal főszereplőként - szerepelt ezen az estén, ugyanis a folyóirat Boccaccio-számát ő szerkesztette. A másik főszereplő a kiválóan érdekes Antonio Sciacovelli volt: reneszánsz- és Boccaccio-szakértő, sőt a modern olasz és magyar irodalom tudója is, valamint - ez nem különlegesen ritka, de nem is igazán gyakori - szinte (sőt, tán a "szinte" szó nélkül is) - anyanyelvi fokon beszél magyarul, holott nem az anyanyelve: itthoni tanársága idején tanulta meg ilyen magas szinten.

Az Olasz Intézet igazgatónőjének bevezetője után tehát az egész beszélgetés magyar nyelven zajlott. Sajnos még nem tudtam átlapozni sem - nemhogy elmélyedni benne - a Helikon gazdag Boccaccio különszámát, de a vitabeszélgetés alapján különlegesen érdekes kiadvány. (Sokat idéztek is belőle, és persze elég részletesen ismertették a közölt dolgozatokat.) Gyors beszámolóm így aztán valóban csak gyors beszámoló, tudósítás csupán.

Mindenki hosszan méltatta a magyar italianisztika egyik nagy alakjának, Sallay Gézának Helikon-beli nagy tanulmányát (állítólag most jelent meg először, sajnos a professzor halála után). Felmerült ennek kapcsán, hogy a folyóirat akár egy teljes különszámot is kiadhatna Sallay Géza válogatott írásaival. Vigh Éva - akárcsak Kelemen János egykor - a Római Magyar Intézet nemrégi tudományos vezetője, ma ismét Szegeden élő tanárnő, egy Magyarországon eddig alig vizsgált témáról ír a lapban, és erről beszélt most: Boccaccio terjedelmes latin nyelvű írói munkásságáról. (Magyarországon eddig alig vizsgált? Mint a tudósok egyetértően megjegyezték, a "latin Boccaccio" igazán még Itáliában sem igazán ismert...) Ennek apropóján került szóba a "minden idők legfőbb Boccaccio-tudora", Vittore Branca neve és személye: mondanom sem kell, hogy hiába ő "minden idők legfőbbje", magyar nyelven először jelenik most meg írása. Ez azért elgondolkodtató (bár nemrég ebben a blogban is szerepelt, hogy Rabelais teljes műve sem jelent még meg magyarul, és sorolhatnánk...)

Vittore Branca főművének címe "Boccaccio medievale", vagyis a "középkori Boccaccio", és érdekes gondolatok hangzottak el arról, hogy miért nem a klasszikus író "reneszánsz mivoltát" hangsúlyozza a cím. Aztán szóba került: az volna az igazán jó, ha ez a nagy mű (az egész) napvilágot láthatna magyarul. (1956-os megjelenése után a szerző életében hat (!) bővített és kiegészített új kiadása jelent meg: Branca kilencvenöt éves korában halt meg, de ezt már nem tudta kivárni... Idén júliusban volna száz éves.)

Kelemen János és Antonio Sciacovelli egyaránt hangsúlyozta a Dekameron kapcsán Pasolinit, és szóba jött Visconti "Boccaccio '70") című filmje is - általában a Dekameron hatása a világirodalomra, a modern világirodalomra is.