Keresés ebben a blogban

2020. november 27., péntek

Szomjas György és filmjei

Írta: BikassyGergely


Barátai és közeli munkatársai közé tartozom. Iskolában, és talán még a Főiskolán sem ismertük egymást személyesen. Így is több, mint ötven (50!) éve. Erre mondják romantikus és nem romantikus regényekben meg életrajzokban, vének emlékezéseiben, hogy "olyan, mintha tegnap ismerkedtünk volna meg". Lehet, hogy tegnap - de azóta sok filmjében dolgoztunk együtt. Voltam ott színész, dramaturg, néha ötletember. (Ha mondhatom.) Gyorsan most csak ennyit. Szomjas György 80 éves. A többi a lexikonok dolga... Meg azért egy fontos apróság: Még mindig nem vagyunk vének!

Szomjas György




2020. november 23., hétfő

Vége az emberi butaságnak?

Írta: BikassyGergely


Ma 150 éve született a nagyszerű Ráth-Végh István. Besorolhatatlan. 

Ráth-Végh István (1870-1959)

Ügyvéd volt, majd "pikáns" színházat írt. Előadták, az ügyvédek társadalma rossz néven vette. Regényeket is írt, kevés sikerrel. A társadalom arra is emlékezett, hogy a Tanácsköztársaság idején is praktizált: még inkább rossz néven vették. Ügyvédi munkájával felhagyott, és könyvtárlakó lett. Európa sok antikváriumában vásárolt becses kultúrtörténeti műveket. Felfedezte a világtörténelem apró humorát. Történelmi apróságok tudorává vált. Végül az adja maradandóságát. 


Bevallom büszkén, gimnazista korom óta gyűjtöttem könyveit (már apámnak is volt egy fél polcnyi.) "Könyvtárigazgató volt, egész nap kutathatta a könyveket" - mondta apám. Azt viszont egyáltalán nem tudtam, vagy eleresztettem a fülem mellett, hogy hosszabb ideig ügyvéd volt: ami nem érdekli az embert, nem jegyzi meg. Ezért köszönöm most a Népszava kulturális rovatának szép megemlékezését Ráth-Végről. S köszönöm utólag a sokat tudó Onagy Zoltán néhány évvel ezelőtti írását. E cikkekből látom, hogy a háború alatt elpusztult a nagy "könyvember" hatalmas könyvtára (a Ráth György utcában lakott, közel a mai Nyitott Műhelyhez).


Ha elpusztult is saját könyvtára, fennmaradtak saját kultúrtörténeti munkái. Hihetetlenül szórakoztató könyvek. Az ötvenes évek végén kezdték óvatosan újra kiadni őket, olykor rövidítve. A hatvanas-hetvenes évekre óriási sikerük, óriási olvasótáboruk lett. Az akkori Gondolat Könyvkiadó talán legnagyobb példányszámban kiadott magyar szerzője. Életműsorozat, több újra kiadással. Nevettető kultúrtörténet, világtörténelem a nevető ember (sőt, a Nevető Egér) szemszögéből. "Az emberi butaság története" - ezt három kötetes edicióban adták a a harmincas években, majd 1965/70-ben. A Kádár-korszakban még olvastak az emberek. Ráth Végh könyveit nagyon-nagyon. Szerencsénk volt.

"Vége az emberi butaságnak" - jött ilyen címmel a zárókiadás. A cím csak a sorozatra vonatkozott. Olvassuk minden könyvét, hogy értelmesen nevethessünk.







2020. november 11., szerda

Márton nap és Hitler-színészek

Írta: BikassyGergely


A címet most rögtönöztem. Pedig nem akarok a ludak-megmentette szentről emlékezni, sőt Márton-napi libacombról sem, hiszen bezártak a vendéglők. 

Nálam az új zárás úgy kezdődött tegnap késő este, hogy a Spektrum tévén megint belebotlottam a hosszú évek óta végtelen buzgalommal és állandó ismétlésekkel futó valamelyik Hitler-filmbe. Történelmi dokumentumok, régi híradók és újonnan megrendezett áldokumentum-jelenetek egyvelege. Martin (Márton!) Bormann, a hallgatag és szürke főnáci gyakran szerepel itt: kevéssé hálás szerep, ő volt a buták akarnoka, csillapíthatatlan tettvágy és munkabírás, zömök, alacsony igavonó bivaly-típus, de minden jelenése csak a háttérben. Senki élő tévénéző nem miatta nézi az oktató célú történelmi sorozatot. 

Nézik inkább Hitler miatt. A történelemnek ezt a gigantikusan kisszerű és szennyes tévedését, a Führert, lehetetlen rosszul eljátszani, ripacsul vagy visszafogottan, bárhogy, mindig hatásos. Hagyjuk most Chaplin Diktátorát, külön bekezdés, még ha hamis giccs is, itt több betűt érdemelne. És persze a Bukás főszereplője, Bruno Ganz: zseniálisan hozta! Más. Én még emlékszem a sztálini csúcsfilm, a Berlin eleste Hitlerjére, feledhetetlenül nagyot ripacskodó és rikácsoló színész alakította, elmebetegre véve a figurát. Kevesen tudják, hogy az Országúton rokonszenves "Bolond"-szerepét hozó amerikai színész, akire Fellini Alberto Sordi helyett bízta a szerepet, évek múltán egy alig ismert HItler-filmben szintén megküzdött ezzel a nemtelen feladattal. 

Színésznek persze nincs nemtelen feladat, sőt nagy gonoszokat eljátszani hálás feladat. A Spektrum Hitler-színészével azonban bajban vagyok. Megítélhetetlen. színésznek látszik, holott nem az: valamifajta bábu, akit részben színésznek, részben Hitlernek maszkíroztak. Jelentéktelensége, nem képernyőre való léte különleges, afféle "negativ adomány". De ne sajnáljuk. Bár a neve sehol sem szerepel, igazi névtelen, mégis ebből él. Röpke és állandó tehetségtelenségéből, alkalmatlanságából. Van ilyen. Bárcsak ne volna. Nagyon sokat ront ezen az áldokumentum-sorozaton. Gyártói, producerei, a tévéjének vezetői úgy döntöttek: így is, fizessük meg. (Sejtem, sejtem, hogy nem aprópénzzel, és hogy élete végéig telik neki vajaskenyérre.) Hitler örök, a rossz Hitler is.





2020. november 3., kedd

Sean Connery és A domb

Írta: BikassyGergely


Kilencven éves korában halt meg a szép Bahama-szigeteken. Nagyon szegény skót családból származva a "Sir" rangot is elnyerve lett a legnagyobb filmszínészek egyike. Neve és alakja sokáig (máig?) összefonódott a 007-es ügynök, James Bond figurájával. Ez egy idő múltán már zavarta, és hibájának tartotta utólag, hogy hosszabb szünet után egyszer még utoljára elfogadta a szerepet: ez a sorozat egyik rosszabb darabja lett. Én első párizsi utamon, 1967 novemberében láttam először Bondként, és máig ezt a filmet (Goldfinger) tartom a széria "minden idők" legjobb darabjának. Szerencsém volt.
Sean Connery a Goldfingerben 

Most ezért is, nem a szuperügynökről, hanem egy szintén elég korai filmjéről szeretnék írni, A Domb-ról. 1965-ben láttam, filmeseknek rendezett zártkörű vetítésen: magyar moziban akkori szokás szerint nyilván jóval később vetítették: ma az interneten már magyar szinkronnal nézhető. Sidney Lumet, a régi-új hollywoodi iskola (akkor még nem idős) profija rendezte, nagyon feszült és izgalmas filmet alkotva. Az a bizonyos domb egy Afrikában felállított katonai büntetőintézet hatalmas udvarán emelkedik: ide futtatják a halálra szánt rabokat.
Jó idegrendszert a korabeli előzeteshez.