Írta: Inkabringa
Ha követ dobunk a pocsolyába,
akkor felkavarodik az iszap és kiloccsan medréből a sár.
Valami effélére vállalkozott egy
észt színházi társulat 2010-ben, amiről tavaly egy dokumentumfilmet is bemutattak.
Most az idei Észt Hét keretében vetítették a Művész moziban.
A film címe: Miből lesz a por és hová tűnik a pénz?
Már a cím is sejteti, itt bizony
a hatalom megszerzésének technikája lesz a téma: a politika.
Történt ugyanis, hogy Észtországban
egy színházi társulat megelégelte a választási kampányok egyre szemérmetlenebb
porhintését; a mérlegelés és gondolkodás körültekintő kiiktatását a
választópolgárokból; az érvek ütköztetésével kialakult véleményformálás helyett
az érzelmekre alapuló népmámorítást.
Ezért úgy döntöttek, hogy ők is a
politikai arénába lépnek. Kampányt indítanak, és rátukmálják magukat az
állampolgárokra.
Miért is ne sikerülne, hiszen
tökéletesen kiismerték a populista politikai bájkeltés minden csínját-bínját az
elmúlt húsz év alatt.
Céljuk azonban nem a hatalomba
jutás volt. Nem az vezette őket, ami általában szokásos, vagyis nem az eszmei és anyagi javak birtoklására törekedtek.
Egyetlen céljuk volt: tükröt
mutatni a társadalomnak. A politikusoknak és a választópolgároknak is.
Beharangozták tehát a hangzatos
nevű Egyesült Észtország nevű szervezet színre lépését.
Mindent pontosan úgy csináltak,
ahogy a politikai pártok.
Összegyűjtötték a populista
szlogeneket, ígéreteket, marketingfogásokat, népámításokat, istencsináló
mechanizmusokat.
Hozzáláttak a választók
befolyásolásához, manipulálásához, fanatizálásához.
Csakhogy ők kezdettől
nyilvánvalóvá tették, hogy ez egy színjáték, valódi céljuk a politikai
masinéria belső szerkezetének megvilágítása.
A pénztelenségüket kreatív
ötletekkel ellensúlyozták, hiszen a színház éves költségvetését tették kockára
e demonstratív kísérlet miatt.
Közönségtalálkozókat szerveztek,
ahol a befolyásolás különféle technikáira mutattak példát.
Egyik alkalommal a színpadra
hívtak valakit a nézőtérről. Ott állt egyedül, védtelenül egy színházi közönség
pásztázó szemei előtt. Majd biztatták a közönséget, hogy segítsenek neki,
álljanak mellé. Ha többen vannak a színpadon, már nem olyan kínos ez az egész.
Tapinthatóan radikalizálódott a
kezdetben kedélyes közönség. Két táborra szakadva határozottan ellenségesen
fordultak egymás felé.
Az Egyesült Észtország színre
lépése természetesen azonnal kiváltotta a politika felháborodását, remegni
méltóztatott, hatalmát, befolyását és pénzét félteni kezdte a színészektől.
Mi van, ha komolyan veszik, és
tényleg a politika porondjára lépnek?
Ahogy az egyik politikus mondta,
a pártoktól független gondolkodók jelentik mindig a bökkenőt egy kialakult hatalmi
helyzetben. Mindenről van véleményük, és ezt még mondják is. Ki szereti az
ilyet, ha politikus?
A politikának a világot
fekete-fehérben látó, feltétel nélkül hívő és a másik tábort feneketlenül
gyűlölő választókra van szüksége. Így kényelmes a hatalmi játszma.
Az egyik parlamenti párt
képviselője őszinteségi rohamában kibökte, hogy a pártjában időről-időre
felbukkan a változtatás igénye. Aztán mégis maradnak a jól bevált populista szemfényvesztésnél,
mert a világon sehol sem olvasnak pártprogramokat.
A színtársulat készített egy internetes
választási filmsorozatot is, ahol a Monty Pythonhoz hasonló abszurd humorral
elmagyarázták a választópolgároknak a politikai manipulálás természetrajzát. A
kampányok, a befolyásolási technikák, a sajtómanipuláció, a sztárcsináló kreatúra,
minden sorra került.
Majd eljutottak arra a pontra,
amikor egy sportcsarnokban kampányrendezvényt szerveztek.
Hatalmas vállalkozás volt és
merész. Egyszerre volt színházi produkció és társadalmi kísérlet.
A választókban határozott
érdeklődést váltott ki ez a látványosan átlátszóvá tett kampánycirkusz.
Pillanatokon belül elfogytak a
jegyek, mondani sem kell, hogy az elsők között a regnáló pártok foglalták le a
maguk szektorait.
Egyre durvább és alattomosabb
módon támadták a szervezőket. A sajtómunkások pártlojalitásból, vagy
bulvárbotrány keltésből elképesztő kiforgatásokat közöltek róluk.
Ők pedig válogatás nélkül ontották
a leleplező fricskákat.
Lett is hőbörgés.
Sorra pattantak ki az arra
hivatott lángelmék fejéből a különféle összeesküvés-elméletek a külső
hatalomtól kezdve azon át, hogy valamelyik belső politikai erő áll a háttérben,
a lehető legvadabb elképzelésekig.
Csak azt az egyet akarták nehezen
elhinni, hogy józanul gondolkodó, a demokráciát tevőlegesen is művelni kívánó
emberek figyelemfelhívó demonstrációjáról van szó.
Nem ehhez vannak szokva, ahogy
mondani szokás. Mert az is elhangzott a filmben, hogy az észtek inkább
belemennek ebbe a pártos gyűlölködésbe és bábként ráncigálásba, mint hogy
választói elvárásaikkal és igényszintjükkel hatékonyan és tevékenyen befolyásolják
a politikusok mentalitását.
A színtársulat nemcsak a
politikai pártok kisded játszmáit kritizálta, hanem az önálló véleménytől
ódzkodó, a politika által kijelölt érdekkörön belüli mozgásba belekényelmesedő,
punnyadt ön- és közbizalmú, vagy épphogy önelégült választópolgárokat is.
Igazi politikai show volt ez,
minden elemét felhasználva az ilyenkor szokásos eljárásoknak, természetesen
felnagyítva, eltúlozva, és ezzel egyértelművé téve.
A rendezvény végéhez közeledve
egyre nőtt a várakozás és a feszültség a nézőtéren. Vajon bejelentik-e, hogy hivatalossá
tett politikai tényezőként mégis indulnak majd a választásokon?
A főszervező azonban közölte,
hogy bár sejti, mostanra már a nézőtéren ülő pártaktivisták elküldték
vészüzeneteiket feletteseiknek, de ők eredeti tervükhöz ragaszkodnak, ez egy
színházi produkció, egy társadalmi kísérlet, politikai blöff és egyben
demonstráció volt.
Nem keresnek híveket,
támogatókat. Maradnak a kaptafánál.
Ezzel az állampolgári
demonstrációval csupán jelezni kívánták, hogy beleuntak a politikai vurstliba,
egyben kiismerték annak mechanizmusát. Gondolkodó állampolgárok
és nem hatalomszerzésre alkalmas használati eszközök.
A politikus pedig nem
isten, nem császár, nem rajongás tárgya, hanem a közösségért és a közösségnek
felelős ember. Felelősség van a kezében, nem hatalom.
Végül így búcsúztak:
„Mindenkinek köszönjük! Szabadok
vagytok.”
Az egyik parlamenti párt
képviselője szerint mindenki megértette ugyan a célzást, de minden megy majd tovább
ugyanúgy, ahogy eddig.
Talán a fejekben valami mégis
változik… - reménykedtek a szervezők.