Mr. Thoreau - Citátumok 19.

Írta: Inkabringa

Nyáron a napfénytől lebarnulunk, a csavargásoktól megizmosodunk. Ez mindig így van és idén is így lesz. Pedig ez a nyár nem olyan, mint a többi, bár egyik nyár sem olyan, mint a többi. A nyár olyan, ahogy Szerb Antal írta le a nőket: „Minden nő egyforma, csak az egyik ilyen, a másik meg olyan.”

Idén a világjárvány elsöpörte a farsangot, karanténba kényszerítette a tavaszt és a nyár az óvatos latolgatások jegyében telik. Tavasszal, amikor Montevideótól Nemesmedvesig mindenki a karantén végét várta, egymást érték a vélemények, hogy mindent másként kell csinálni, a fogyasztói társadalom felzabálja a bolygót, és vele minket, embereket is. Most már kevesebb az ilyen vélemény. Mindenki ott akarja folytatni, ahol abbahagyta: termel, fogyaszt – mérték nélkül. A változás csupán annyi, hogy ruhatárunk szerves része lett a maszk. Egyre többeken látok világmárkás logójú maszkot. Ez a 21. század: világjárvány ide, világjárvány oda, a brandépítés nem állhat meg.

Nehéz helyzetben van a világ, de esze ágában sincs gyökeres változásokra gondolni, és kétségbeejtő állapotban van kis hazánk, de a többség ebbe is belenyugszik, csak ne kelljen a változáson gondolkodni, pláne tenni érte, legfeljebb egy lakásfelújítás erejéig. Korlátlan lehetősége van itt a kollektív tehetetlenségnek. Most van egy kis idő arra, hogy a szabad levegőn csavarogva, kedves emberek társaságában átgondoljuk, miben élünk mostanság. Kontemplatív nyár. Nekem tetszik. 

Ebben a kontemplációban egy 19. századi fura figura is segítségünkre lehet, akit úgy hívnak, hogy Henry David Thoreau, és épp a mai napon ünnepli 203. születésnapját. A napvilágot az Amerikai Egyesült Államok Concorde nevű városában látta meg és élete túlnyomó részét itt is élte le. Thoreau nem volt világutazó vagy felfedező, mégis valahogy így hat ránk: bámulatosan rendhagyó.

Henry David Thoreau (1817-1862)

1845-47 között két év két hónapot a Concorde közelében levő Walden-tó mellett töltött egy maga építette házikóban. Kétkezi munkával tartotta fenn magát, puritán életet élt, kiismerte a körülötte levő természet flóráját és faunáját. Napi egyszeri szerény étkezést elegendőnek tartott, és bár volt három széke, úgy tartotta, ő egy sütőtökön is elüldögélne. Annyit dolgozott, ami a létfenntartásához szükségesnek tartott. A vagyont, felhalmozást és fényűzést száműzte az életéből. Thoreau-nak a szabadsághoz az anyagi javaktól való függetlenségre is szüksége volt. Ügyes ezermesterként feltalálta magát a civilizációból kiszakadva is. Tapasztalatiból írta meg a Walden című könyvét, ami lassan 150 éve foglalkoztatja az olvasókat.

Amiért idén megünnepeljük a születésnapját, mert Thoreau olyan gondolatokat hagyott a 19. században a világra, amivel most, a járvány és a diktatórikus ambíciókkal sújtotta, puhányra és agresszívre manipulált 21. században sem tudunk, és főként merünk mit kezdeni. Pedig most igazán kellene egy ún. paradigmaváltás. Bár lehet, hogy a 21. században már csak trendváltásokra van igény. Mit mond erre Thoreau? „Olyannyira őszintén és teljesen behódolunk életmódunknak, hogy tagadjuk a változás lehetőségét. Ez az egyetlen lehetséges mód – bizonygatjuk: holott annyiféle mód van, ahány sugarat húzhatunk a kör középpontjából.”

Thoreau vajon mit szólna a 21. századhoz? Vélhetően lesújtó lenne a véleménye. A 19. századnak sem volt rajongó krónikása. Thoreau 1862-ben meghalt, így a ma ismert kerékpárt már nem próbálhatta ki. Az autót végképp nem ismerhette. Fogalma sem volt a virtuális valóságról, az internetről, nem élt meg világháborút és világjárványt. Egy mázlista 19. századi dacos idealista, mondhatjuk, a kegyetlenségekből komfortossá tett 21. századból visszanézve. Persze milyen mázlista az, aki 44 évesen meghal tuberkolózisban? Teljesen és tökéletesen más közegben élt, mint mi, mégis a mi korunk izgalmasan provokatív civilizációkritikusainak előképe. Thoreau volt az első környezetvédő, így tartja számon a világemlékezet. Minden lehető fórumon kiállt a rabszolgaság eltörléséért, amikor ez még büntetendőnek számított. Ő írta le először a polgári engedetlenség fogalmát. Mellesleg gyakorolta is, ami már akkor is állami szankciókkal járt. Könnyű biztonságos közegben forradalmárnak lenni és igazi elkötelezettség kockázatos életközegben. Thoreau az egyéniség építésére figyelt, de nem puszta egoizmusból, hanem azért, mert úgy gondolta, hogy egy igazságos társadalomhoz nem a kormányokon és intézményeken át vezet az út, hanem az öntudatra ébredt egyének társadalmi felelősségvállalásán. 

Mások szerint viszont Thoreau mizantróp remete volt, elviselhetetlenül konok puritán nézetekkel. Szembement mindazzal, ami a 19. század második felében tömegeket varázsolt el: az ipari-monetáris, profit vezérelte civilizációval. A 20. század feltette erre a koronát és a 21. század már olyan élveteggé vált, hogy fogalma sincs, mit kezdjen vele. Majd valakik eldöntik, mi legyen, és az összes többinek csak le kell tölteni egy appot. Ilyen komfortos évszázad még nem volt – a bajokat nem számítva.

Thoreau már saját korában is sokakat felbőszített, és ez azóta is így megy. Néhány éve olvastam egy írást, ami már szinte hisztérikusan becsmérelte őt és híres könyvét, a Waldent. A felbőszült cikkírónak Clifford Geertz írásait kellene olvasnia - aki egyébként becsülte Thoreau-t - hogy szert tegyen Geertz univerzális és konvenciókon átlátó empátiájára, és megértse Thoreau iróniáját és provokatív túlzásait.

Thoreau szabályátlépő volt, játszott a társadalmi korlátok ide-oda tologatásával, sőt szamárfület mutatott annak az életmódnak, aminek eléréséért és megőrzéséért sokan éjjel-nappal küzdöttek. Vallotta a Harcosok klubja kultuszmondatát: "Amit birtokolsz, az birtokba vesz téged." Manapság az államhatalmi szankciók mellett cyberbullying járna érte. 

Számomra a 21. század egyik szimpatikus embertípusa a természetelvű és civilizációkritikus Thoreau és az univerzális empátiájú és értelmezőképességű Geertz nemes keveréke. 

Thoreau mentora Ralph Waldo Emerson filozófus volt, aki eredeti színfoltja az amerikai kultúrának. Unitárius lelkészként hamar összerúgta a port az egyházi vezetőkkel, egy Harvardon mondott beszédében azt javasolta, hogy Jézus tanításait úgy kövessük, mert messzemenőkig követendőek, hogy embernek tekintsük őt és ne istennek. Jutalmul harminc évig nem hívták a Harvardra. Ő is a rabszolga felszabadítás híve volt. Szorgalmazta az amerikai őslakosok kultúrájának tiszteletben tartásával és elismerésével egy európai hagyományoktól elszakadó sajátos amerikai kultúra létrehozását. Nagy hiba, komoly vétek, hogy nem követték a tanácsát. Ahogy Thoreau, úgy ő is lelkes tanulmányozója és csodálója volt a keleti kultúráknak és vallásoknak. A Bhagavad-Gíta mindennapi olvasmányuk volt.

Ralph Waldo Emerson (1803-1882)

Thoreau másik barátja Walt Whitman, az amerikai élet első és felejthetetlen poétája. Amikor Thoreau és Whitman először találkozott 1856-ban, két különc idealista nyújtott kezet egymásnak. Rögvest össze is vitatkoztak, mert Whitman éltette és rajongta a hétköznapi embert, Thoreau viszont a tömegtársadalomba fakuló arctalan, sodródó és céltalan embert látta benne. Mégis barátok lettek. Whitman kopár szobájában három kép lógott: Herkules, Bacchus és egy szatír. Whitman szerint ő e háromnak a keveréke. Így folyt a 19. században a brandépítés. Whitman akkoriban az anyjánál lakott, ahogy Thoreau is a szülői házban élt az anyjával. Whitman később megírta, hogy míg őt várta Thoreau, édesanyjának süteményét már a forró sütőből kiette.

Walt Whitman (1819-1892)

Megjegyzem, Thoreau a Waldenben bezzeg ostorozta a finomított lisztekből készült csemegéket... De nem fogom megkövezni ezért, mert a technológiai civilizációnak ugyan én sem vagyok engedelmes híve, de a kávét, csokoládét és habos süteményt szeretem, és bár mezítláb futok a füvön, de kifestem a körmeimet. Thoreau ezek, és sok egyéb más miatt sem tartana engem puritánnak, én meg nem tartom őt mizantrópnak.

Thoreau a Walden-tóhoz egy életbeli megakadásnál költözött. Nem tudta, mitévő legyen a foglalatosságaiban, ezért kivonult a társadalomból. De nem élt színtiszta remete életet, hiszen kétnaponta bement a városba, időről időre vendégei voltak az erdei házikójában, szóba elgyedett bárkivel, aki nem a közhelyes konvenciókat darálta. Thoreau idealista volt, ezt ő sem tagadná. Konokul következetes idealista. Azonban a tömegtársadalom és a technológiai civilizáció  olyan éles szemű kritikáját nyújtja némely oldalain, ami elismerésre méltó, lévén, hogy még csak a nyiladozásának volt tanúja. Kortársai közül a legtöbben ájultan rajongták a technológiai civilizáció eljövetelét. Mementó a 21. századból nézve Thoreau könyve, hogy milyen irányba indult az emberiség: a hübrisz vezette és nem az Univerzumba beleérző értelem. 

Thoreau vitriolos kritikusként állt a technológiai civilizáció bölcsőjénél. Irónia, pikírtség, meghökkentés, célzott provokáció, szárnyaló költészet és empátia váltakozott nála a konok fafejűséggel, túlzott puritánsággal és naiv panteizmussal. A filantrópiát elutasította, ezért ráfogták, hogy szívtelen. Olyan egyszerű korlátolt egyoldalúsággal látni valakit. Ámde azok a segítők, akik valóban dolgoznak kirekesztett és mélyszegénységben élő emberek között, ugyanezekkel a dilemmákkal találkoznak: mit ér a segítség, ha a szegénység és kirekesztettség újratermelődését nem tudjuk megakadályozni? Olvassuk Thoreau biztatásását: „A világért sem állnék senki géniuszának útjába, és aki szívvel-lélekkel, elhivatottsággal teszi meg azt, amit én elhárítok magamtól, annak azt mondanám: tarts ki szilárdul utadon, még ha a világ rossznak bélyegzi is, ami több mint valószínű." A világ igazságtalanul működik, és Thoreau szerint a baj gyökerét kell kivágni, nem csak az ágait metszegetni. 
Egy biztos, ha egyszer olvastuk Thoreau-t, csodálva vagy bosszankodva, többé nem megy ki a fejünkből.

Thoreau szobra a Walden-tónál

A citátumok most Henry David Thoreau Walden című könyvéből sorjáznak.

„De az emberekkel bátorságunkat kell megosztanunk és nem kétségbeesésünket, egészségünket és derűnket, nem borongós kedélybetegségünket, sőt inkább gondosan kell ügyelnünk, hogy ez utóbbi ne terjedjen fertőzés által.”

„Azt hiszem, az emberek általában még ma is félnek egy kissé a sötétben, noha a boszorkányokat réges-rég mind felakasztották, és bevezették a kereszténységet meg a gyertyát.”

„Testünk táplálásának vagy gyógyításának majd minden cikkére többet költünk, mint szellemi táplálékunkra a maga egészében.”

„Legalább ott kellene tartanunk, ahol az ókor legjobbjai álltak; de ehhez az első lépés előbb megismerni őket, hogy milyen kiválóak voltak. Vakarcs nemzedék vagyunk, szellemi szárnyalásunk nemigen terjed túl a napilapok hasábjain.”

„Ha szabad véleményt mondani e helyt olyan valakinek, aki ritkán pillant bele az újságba: külföldön sosem történik semmi említésre méltó, a francia forradalmat is beleértve.”

"Jól olvasni, azaz megfelelő könyveket olvasni megfelelő hangulatban, ez nemesítő elfoglaltság, és jobban próbára teszi az olvasót, mint sok minden, amit a nap divatja megkövetel. Olyasformán kell hozzáedződnünk, mint ahogy az atléták edzették testüket, úgyszólván egész életünkön át szilárdul kell haladnunk a cél felé. A könyvet éppolyan elmélyedően, tartózkodóan kell olvasni, mint ahogy íródik."

„A közmondás azt tartja, hogy „amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra”, így már ma agyondolgozzuk magunkat, hogy holnap elölről kezdjük. Ez nem munka a szó valódi értelmében; igazi munkánkhoz még hozzá sem láttunk: az emberiségnek vitustánca van, azért nem bír nyugton maradni.”

„A Föld felszínén mindenhol lehet Olympus.”

„Ami engem illet, sosem álmodtam nagyobb bűnről, mint amit jómagam elkövettem. Sosem ismertem, és nem is fogok ismerni magamnál nagyobb gazembert.”

„Ezren és ezren metszegetik a bajnak ágát-bogát, de ezer közül legfeljebb ha egy veszi célba gyökerét; és könnyen meglehet, hogy aki a legtöbb időt, pénzt áldozza a szegények megsegítésére, életmódjával a legtöbbet tesz azon nyomor létrehozásáért, melynek kiirtásán hasztalan fáradozik.”

„Némelyek azzal támogatják a szegényeket, hogy konyhájukban dolgoztatják őket. Nem volna-e kedvesebb, ha magukat dolgoztatnák?”

„A nemzetekben esztelen becsvágy dúl, hogy emléküket minél nagyobb mennyiségű faragott kővel örökítsék meg. Mi volna, ha ugyanannyi fáradtságot fordítanának rá, hogy elméjüket faragják és csiszolják? Egyetlen értelmes cselekedet emlékezetesebb emlék volna, mint egy égig érő kőépület.”

„Nos, miért spekulálunk örökké arra, hogy több kényelmet, több fényűzést szerezzünk? Miért nem érjük be olykor valamivel kevesebbel? Miért kell, hogy a köztiszteletben álló városi polgár szóval meg példával arra oktassa a fiatalokat, hogy mielőtt sírba szállnak, elengedhetetlenül szükséges bizonyos számú fölösleges cipő meg esernyő beszerzése, valamint üresfejű vendégeknek szánt üres vendégszobák berendezése?”

„Érdekes megfigyelni, hogy milyen könnyen zökkenünk bele egy bizonyos kerékvágásba, s utunk milyen könnyen válik kitaposottá.”

"Ha tehát az emberiséget valóban talpra akarjuk állítani, hamisítatlan indián, botanikus, mágikus vagy természetes módszerekkel, akkor először legyünk mi magunk is olyan egészségesek és egyszerűek, mint a Természet, űzzük el a fejünket elborító felhőket, és szívjunk egy kis életet a pórusainkon által."

„A világért sem szeretném, ha bárki a kedvemért az én életmódomhoz alkalmazkodnék, egyrészt, mert ki tudja, mire beletanul, addigra én talán már egészen másféle életmódot ókumláltam ki magamnak, másrészt, mert azt kívánom, hogy az emberek legyenek minél különbözőbbek; végül és főként azt szeretném, hogy mindenki nagy körültekintéssel válassza meg és kövesse a maga életmódját, s nem apjáét, anyjáét vagy a jószomszédét.”