Írta: Inkabringa
Általánosan elterjedt
szemléletmód, mely az emberi kultúrákat, társadalmakat, közösségeket és
egyéneket egyenrangúnak tekinti. Napjainkban ez számít kultúremberhez illő
viselkedésnek.
Ha valaki most azt mondja, hogy ő
mást sem tesz, csak így gondolkodik, az először is mélyen nézzen magába, hogy
tényleg így van-e, másrészt jusson eszébe, hogy nem volt ez mindig ilyen
természetes.
Az emberek közötti egyenlőség
eszméje (nemre, bőrszínre, származásra, világnézetre való tekintet nélkül) nagyon
is új keletű, ezért törékeny. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát 1948-ban
fogadta el az ENSZ. Történelmi léptékkel mérve ez semmicske kis idő. Nem is úgy
néz ki még a világ, hogy ez a látásmód igazgatná.
Abban, hogy manapság mégis sokaknak
ez már természetes szemléletmódja és egyben igénye lett, elévülhetetlen érdemei
vannak egy német származású amerikai tudósnak.
Úgy hívták, hogy Franz Boas.
Németországban végezte egyetemi
tanulmányait. Fizikus lett és geográfus, 1881-ben doktorált. Disszertációjának
témája a víz színének változásai. Remek kutatásnak tűnik, ülni a tengerparton
és nézni a fény játékát a hullámokon. Nyilván ő ezt azért továbbgondolta.
Ámde Heidelbergben nagy kedvvel
hallgatott előadásokat Kant filozófiájáról is. Ez lett később a kopernikuszi
fordulat egyik alapköve.
De tanult pszichológiát,
matematikát, nyelvészetet és remekül zongorázott. Habzsolta a világot.
Csak azért nem lett belőle nagy természettudós,
mert rögtön az első tengervíz-vizsgáló expedícióján rájött, hogy az emberek
sokkal jobban érdeklik.
A Csendes-óceán arktikus területén,
a Baffin-szigeten, egy évet töltött szélsőséges időjárási viszonyok közepette
az inuitoknál.
Igazi barátsággal vált el tőlük
és innen már nem volt visszaút a fizikához.
Lenyűgözte az
alkalmazkodóképességük, ahogy a viselhetetlen természeti viszonyok között
éltek, élelmet szereztek, ünnepeltek, társadalmat szerveztek, használati
eszközöket, sőt művészetet hoztak létre. Rájött, hogy amit otthon hallott
ezekről a „vadakról”, abból egy szó sem igaz.
A legenda szerint a szigeten egyetlen
könyv volt vele, ezt tanulmányozta üres óráiban a mínusz negyven fokban. Ez a
könyv Kant A tiszta ész kritikája
című műve volt.
A világtól (a saját kultúrájától)
elzártan, egy idegen közösségben élve, Kant sorait morzsolgatva elindult azon
az úton, ami az etnográfia kopernikuszi fordulatához vezetett.
Ennek lényege, hogy az emberi
kultúrákat kizárólag saját törvényeik szerint lehet megvizsgálni. Bevezette a
kulturális relativizmus fogalmát, hangsúlyozva, hogy minden kultúra egyenrangú,
és a csak rá jellemző belső törvényszerűségek alapján fejlődik, alakul.
Ezt ellentétbe szokták állítani az
etnocentrizmus fogalmával, mely a saját kultúra törvényszerűségei alapján ítéli
meg a tőle eltérő kultúrákat is.
Manapság már sokaknak természetes
a kulturális relativista felfogás, de jól tudjuk, hogy számosan etnocentrista
beállítottságúak. Sőt, azt is beláthatjuk, hogy mindenkiben munkál mindkét
megközelítés. Kérdés, hogy melyiknek enged nagyobb teret.
A 19. század végén azonban ez a
szemléletmód robajos változást hozott. Korábban ugyanis a darwini tanokat az
emberi társadalmakra alkalmazó kulturális evolúció elmélete volt divatban.
Az alapvető eltérés a két
felfogás között, hogy a kulturális evolúció általánosít, univerzális
törvényszerűségeket állapít meg és tisztán elméleti.
Boas felfogása (hála az
inuitoknak és Kantnak) jelentős mértékben a tapasztalatra alapoz, és a
vizsgált kultúra sajátosságaiból kiindulva von le következtetéseket.
Boas felismerte, hogy az emberi
kultúrákat nem lehet természettudományos módszerekkel vizsgálni. Egyszerűen
azért, mert az ember ahány annyiféle, nem mindig azt mondja és teszi, amit a logika
szabályai szerint kellene, sőt gyakran nem azt mondja, amit gondol.
Türelem, empátia, állandó
értelmezés – nincs más kulcs hozzá.
A kulturális evolúció elmélete szerint
a fehér civilizáció a csúcsa a kultúrának, és a „vadembernek” vagy
„primitívnek” nevezett közösségek jóval alacsonyabb fejlettségi szinten állnak.
Nehezen hiszem el, ha valaki azt mondja, nem ismer olyat, aki ne hangoztatna manapság
is efféléket.
Ez bizony egy nagyon szerethető
és önkényeztető elmélet, így aztán érthető, hogy Boas homlokegyenest ellenkező
megközelítése végtelen felháborodást keltett. Ez a háborgás, tudományos és
tudománytalan körökből - olykor meglehetős durva módon - végigkísérte aztán az
életét.
Például 1933-ban Németországban a
náci párt aktivistái elégették könyveit (amihez hozzájárult persze Boas zsidó
származása is). A Kultúra és rassz
című könyve 1911-es megjelenése óta folyamatosan méregbe gurítja a rasszizmus
híveit.
Boas letelepedett az USA-ban és
itt mélyült el igazán az etnográfia tudományában. Dolgozott múzeumban, majd
egyetemen tanított, hosszú évtizedeket a Columbia Egyetemen.
Tanárnak állítólag csapnivaló
volt, legalábbis ahhoz, hogy derék, egyenletes középszert neveljen. Tanítványainak
nagy része egyáltalán nem tudta követni előadásait, Boas magától értetődőnek
vette, hogy azokat az indián nyelveket, amiből példáit hozta, mindenki
beszéli, vagy legalábbis törekszik rá. Elvégre azért mentek oda.
Volt azonban néhány hallgatója,
aki minden szavát értette. Ők lettek a kulturális antropológia klasszikus nagy
nemzedéke: Ruth Benedict, Margaret Mead, Edward Sapir, Alfred Kroeber és mások.
Érdemes beleolvasni az ő műveikbe is.
Franz Boas tanításának legfőbb
lényege a résztvevő megfigyelésen alapuló terepmunka. Oda kell menni, és odafigyelni arra, amit mondanak. Nem szabad a saját kultúra karosszékéből agyalmányokat
csiholni. Az ilyesmi
ugyanis könnyen félreértést okoz, és ha a félreértés meggyőződéssé válik, az
katasztrófához vezet.
Tanítványaitól kíváncsiságot, nyitottságot
és az adott kultúra holisztikus vizsgálatát követelte meg: család, társadalmi
berendezkedés, gazdaság, művészet stb. Csak így együtt lehet képet kapni egy
általunk ismeretlen, netán merőben szokatlan kultúra megértéséhez.
Mert megérteni kell és nem
megítélni. Ehhez kellett kiszállni a karosszékből.
Hatszáz tanulmányt, máig fontos
könyveket írt a főként a kwakiutl indiánok között végzett kutatásairól. Az
elsők között kezdte el firtatni az addig mélységesen lenézett „primitív
művészet” jelentőségét és értékeit.
Nagy összegző, elméletet és
rendszert felállító könyv azonban nem került ki a kezéből. Ezt többen nehezményezték
- ahogy minden egyes mondatát újra és újra átgondolják (az antropológusok híresen
kritikus társaság) - elvégre egy iskolaalapítótól ez mégis csak elvárható
lenne. Mert ő az volt. Nagy elméleti összegzés nélkül is.
Kant filozófiáját átültette a
gyakorlatba. Nem kis teljesítmény.
Franz Boas az emberi kultúrák
tanulmányozásában kopernikuszi fordulatot vitt végbe. Az emberek közötti
egyenlőség eszméje sokat köszönhet neki.
Úgy „mellesleg” pedig - az inuitok barátságának köszönhetően - megalapozta a modern kulturális antropológiát.
Ő az atyamester.