Írta: BikassyGergely
Valahogy ez a furcsa, régi városnév jobban tetszik nekem, mint a Lisbon, Lisboa, vagy a magyar, feleslegesen hosszú, dupla "sz-es" változat. Olisipo, talán Ulisipo, ez jobb. O, vagy u a kezdőbetű? A városnévvel még Ulyssest is gyanúba fogták. Van egy kiváló, magyar utazási szakértők szerkesztette és írta könyv Olisipóról. Érdekes magyar vonatkozások is szerepelnek benne, például a legelső (országalapító) portugál király magyar származásának legendája. Alfonz Henrik vitéz magyar apja? igaz, vagy nem igaz, mindegy. A legnagyobb klasszikus portugál költő, Camoes ís így tudta.
A könyv dicsérendő értéke, hogy Olisipo más magyar hőseiről is bőven ír: Guttmann Béláról, aki a Benficával 1961-62-ben kétszer is megnyerte az Európa Kupát, majd megátkozta a csapat jövőjét, és pédául Szenes Árpád festőművészről, aki feleségével (Maria Helena Vieira da Silva) a modern nagyok közé emelkedett, még ha erről sem eredeti, sem fogadott hazája nem tud eleget.
Nagy értékei mellett zavaró a könyv kis hibája: szép, kiemelt vastag betűkkel jelöli a kiváló Pessoa nevét, mutatja szobrát, fotóját, ám Pessoa teljes nevét vastagítottan is durva betúhibával adja meg. Hadd írjam ide jól: Fernando.
Minden Olisipo útikönyv olvastán fáj az ember szíve, hogy milyen keveset is látott a város környékéből. Hiszen ennek a furcsán nagyszerű városnak a környéke még nagyszerűbb. Hegyek, sziklák, várak várromok határán, meg óceánhatáros folyók... Ezt aztán csak az itt hosszabb időre letelepedett turisták tudják, őket viszont már nem is turistának mondanám.
Utazó fiatal koromban elmaradott, rongyos országnak hittem Portugáliát. Lehet, hogy akkor az volt, de kultúrában nagyon gazdag. Itthon persze az elmaradottságát dobolta az akkori propaganda: futballját elismerték, kultúrájáról, történelméről hallgattak.
A budapesti ELTE-n a hatvanas évek elejéig még önálló spanyol tanszék sem volt, nemhogy portugál. A spanyol al-tanszék az Olasz bölcsésztagozat "leánykaraként" működött, bár néhány olasz-és francia szakos egyetemista bátran felvette hozzájuk a spanyolt. Győry János franciaprofesszor lánya is (a professzor jól ismerte a klasszikus, irodalmi spanyolt). Én csak egy régi argentin nyelvkönyből tanulgattam. A portugál eszembe sem jutott. A Grant kapitány gyermekei című Verne regényben szerepel egy szórakozott tudós, aki csak később jön rá, hogy összekeverte a két nyelvet. Később, amikor Braziliában beszélni akar a lakosokkal.
 |
| Hein Semke: 1974. április 25. |
1974 áprilisában kitört Lisszabonban a szabadság. Vér nélküli forradalom útján, de azért utána hónapokig bizonytalan volt a helyzet. Az alakuló liberális pártok mellett a szovjetbarát kommunisták mozgalma is erősnek tűnt. A magyar sajtó az ő győzelmüket várta, a liberálisokról rosszakat írtak. Utazásra több okból sem gondoltam. Nem volt pénzem, olcsó repülőjárat nem létezett, nem volt ismeretségem, a beszélt portugál számomra megtanulhatatlan volt. Minden évben Párizsba készültem, oda azért gyakran el is jutottam.
Talán már elmondtam itt blogban, hogy először egy filmfesztiválra utazhattam (Olisipo városát épp csak érintve) egy szép kis portugál városkába, ahol kevés életet és sok filmet láttam... Hosszű szünet... Az évek teltek, az évek múltak, végre a kétezer-tízes évek végefelé ott álltam Olisipo-Lisboa főterén, a Rossión, járkáltam a tengernek látszó folyó partján. A filmekből ismerős ódon sárga villamsra nem kellett volna felharcolnom magam: turisták turistaidőt rabló "kötelezvénye." Mint ahogy a fogaskerekű-sikló-szerű zakatolványok is. Saramago lisszaboni hősei nem utaznak ezekkel.
S ha már könyvek, egy német emigráns író, nem is a legrosszab írt az 1940-es év német és más emigránsairól, akik amerikai vizumra várva csatangolnak a városban. Ekkor csatangolt arra a magyar Lénárd Sándor is, egy kiváló olasz szakácskönyv írója, aki aztán egy brazil faluban kötött ki. És Braziliában élt a kiváló Boglár Lajos néprajzkutató is, akiről e blogban sokat írt Inkabringa. A világháború első éveiben ifjabb Horthy Miklós vezette (vagy valmi fontos beosztásban dolgozott a brazíliai magyar követségen), de 1941 decemberében a követség megszűnt, és a munkatársak hajóval érkeztek Lisszabonba, ugyanezen a hajón Boglár Lajos is. Regénytéma. Mint ahogy Szenes Árpád braziliai emigrációja, és lisszaboni viszontagságai is. A híres német emigráns író megírta regényét, magyar író nem írt regényt Szenes Árpádról vagy Boglár Lajosról. (Nem kötelező, de jól esne).
Lám, egy kicsit elkanyarodtam. Lisszabonból - Olisipoból nehéz is meg könnyű is a elkanyarodni. Talán fejezzük most be ezzel, a folytatás halvány reményével.
-.-
,
Kapcsolódó korábbi bejegyzések:
