Keresés ebben a blogban

2013. május 1., szerda

Milyen a menekültek helyzete Magyarországon?

Írta: Inkabringa



Az 1951-es Genfi Egyezmény értelmében menekült státuszú az a személy, akit kérelmére a menekültügyi hatóság menekültként ismert el, mert hazájában megalapozottan tart üldözéstől faji, vallási, nemzeti hovatartozása, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása vagy politikai meggyőződése miatt. (…) Menekültként az indulásnál sokszor nem ismert a végállomás, az az ország, amely az otthonukká lehet. Nem ritkán az egyetlen érték, amit magukkal hozhatnak az a ruha, amelyet épp viselnek.
(Artemisszió Alapítvány)



"A bicskei menekült táborból úgy kerülnek ki, hogy a lakhatásuk nem megoldott, támogatást csak olyan feltételekkel kaphatnak, amelyeket szinte lehetetlen teljesíteni. Így legtöbbjük számára a 6 hónapos ‘integrációs’ időszak további bizonytalanságot jelent. Az orvosi ellátás nem elegendő és nem megfelelő, a szociális munkások száma kevés. Ebben a bizonytalan és információhiányos környezetben várják el tőlük, hogy integrálódjanak, az üldözés és menekülés okozta traumából álljanak talpra, majd többszörösen hátrányos helyzetből kezdjenek egy új életet.

Tavaly novemberben eljuttattak egy petíciót a Belügyminisztériumba, amelyre semmitmondó válasz született. A problémák továbbra is valódiak, sőt a helyzetük egyre kilátástalanabb."



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése