Keresés ebben a blogban

2013. május 25., szombat

Csokonai cippantásai

Írta: Inkabringa



Csokonai Vitéz Mihályt az iskolapadban a legnagyobb költőink között tanultuk meg számon tartani. Bizonnyal ezt teszik a mai nebulók is.  Még nem is olvasták, de már unják.
Lehet, hogy ezzel a piedesztállal ártunk neki a legtöbbet, mert az unalmas, feltétlenül tisztelni való múmiák közé sorolják a mában nyakig lubickolni szerető fiatalok. Miközben ugyanilyen bohó ifjú volt ez az unt tananyaggá vált költőzseni is. Ha akkoriban létezett volna már a bulvársajtó (még a sajtó is alig létezett), ő állandó címlap sztori lett volna. ByeAlex és VVNemtudomki együtt sem győzhetnék le.

Magasztos-veretes vagy mélabús-epedő verseit senki el nem kerülheti az érettségiig. A baj ott van, ha utána már kerülik, elő sem veszik. Miközben az iskolában tanított versei is a tökéletesség és költői tehetség netovábbjai. Szó ne érje a ház elejét, hatalmas versek.
Ennek ellenére még olykor azok is kötelességszerűen memorizálják a róla tudni illőket, akik különben irodalomra fogékonynak érzik magukat.
Bár Csokonai nem élt sokkal korábban, de Petőfit mégis jobban tudja a mindenkori utókor up-to-date formába hozni. A nyelvújítás a mi vasfüggönyünk a megelőző korok műveihez. Csokonai nyelvezete kétségtelenül nehezen értelmezhető már a Twitter és Facebook nemzedékének.

Naponta hallom az utcán: „este még fészbukoztam kicsit…” Micsoda rímet csiholna ehhez a ma élő Csokonai!

Pedig Csokonai tényleg egy poeta doctus volt. Tudom, ez nem érv. Sőt ellenérv.

De ha azt mondom, hogy egy virgonc, mindig pezsgő, minden nő után megforduló, minden kocsmában ivócimborát szerző, minden pikáns vagy karcos csínyből a részét kivevő vagabund, akinek fergeteges szatirikus humora és bravúros öniróniája ellensúlyozta magasan művelt szárnyaló tudását, akkor talán …

Jó partyarc lehetett. Ha ez sem elég, nincs több érvem.

Csak a versei. 

Vegyük mindjárt a nőket. Minden poétának a legnagyobb főfájást és a legjobb témát jelentik. 

Csokonaival előfordult, hogy dühödten replikált:

     Mindennek adom tudtára,
     Hogy az asszony gonosz pára.
Olyan, mint a tekenőbe kiöntött víz,
Melynek állandóságához sohase bízz.
     Ezután okosabb leszek,
     Már én senkit fel sem veszek.
Nőstény szarvasbogár módjára sétáljon!
Rajtam kívűl más szeretőre találjon.

(Közhírré bocsájtás)

Az alábbi versrészletnél azért érződik, hogy költőnk nem a basic english talaján állt:

Ő magában femininum,
     Egyebet nem is mutat,
De a szeme masculinum
     Génus felé ver utat.
E végsőből indúlatja
     Bizonyosan kimutatja,
     Hogy communis generis.

Activa, ez amikor csak
     Bálba s templomba lehet,
Passiva pedig, amikor
     Társaságba nem mehet;
A neutrumot elhagyja,
     A deponenset játszodja
     Kivált ügyes személlyel.

Férfiak között viseli
     Magát indicative,
Néha mikor módját leli,
     Van sokkal conjuctive;
Nem is nézi numerusát,
     Csak heves appetitusát
     Tőltse be ad contentum.


Ugyanebből a versből egy másik idézet:

Én Istenem, életemet
     Engedd úgy intézhessem,
Hogy ha veszek feleséget,
     Szoros ráncba szedhessem;
Inkább még most a nyakamat
     Törd ki, mintsem a hátamat
     Súrolja az ő nyerge.
(Egy individuale datum az asszonyi állhatatlanságról)


Jegyezzük meg, e vers születésénél még túl fiatal volt a nősülésre gondolni. Később már nem ilyen hetykén állt a nőkhöz, nem akarta feltétlenül rájuk borítani az asztalt, ha ellentmondtak neki.
Az alábbi viszont már egy igazi Lilla-vers részlete, a pikánsabb változatokból. Zseniális.

 Általkapám,
     S eltikkadt szám
Száján egyet cippantott:
     Egyet sem szólt,
     Csak rámhajólt
S egy lángolót pillantott.
(Hálaének a Vénus oltáránál)

Voltak ilyesmi szösszenetei is. Vajon megvan még az a granárium, amire Csokonai versét felvésték?

A XVIII-adik száznak
Ősze utólsó végén
Lett rakása e magháznak
Borbély Sándor kőltségén. 

(Borbély granáriumára)

Itt fekszik, aki által
     Sokan feküsznek itten.

(Egy orvosnak sírverése)

Egészen lehengerlő trillák az ennen személyét csúfoló önironikus versfutamai. Mint például ez az epitáfiuma.

Csokonai szobra Kaposváron
Búcsúzik Csokornyai Mihály úrtól
(Csokonai) 

Csokornyai Mihály! immár hozzád térek,
     Hat singes orrodtól hogyha hozzád férek.
Ha öreg lész, ennek, tudom, hasznát veszed,
     Lábad szárába majd mikor száll az eszed.
Mert horgadt orrnyodat kősziklába vered,
     Szuszka ifjúságod ekkép visszanyered.
Proboscissal csúffá tedd az elefántot;
     Karika helyt üttess az orrodra pántot.
Kívánom, hogy soha ne is járj négykézláb,
     Hanem orrod legyen tested tartó istáp.
Ha valaha orrod asylummá lenne,
     S valami rossz embert az úton felvenne,
Egyéb bűntetésed ne vedd a bíráktól,
     Hanem hogy külömbözz ennyibe Hornyáktól,
Hogy a rostrumodból csupán egy klafternyit
     Vágjanak el, benne látsz szemeddel mennyit.
Ne félj, takonyvárnak még így annyi marad,
     Hogy alóla ki nem látszik az agyarad.
És lehetsz díszére Nasónak s Amphoknak,
     S semmi híjja nem lesz őseid soroknak.


Végezetül egy vers, amit kétféle változatban is megírt. Itt azért - magát sem kímélve - ad rendesen csapásokat egy számunkra már ismeretlen, de egykor nyilván csupán küllemére gőgös ifjú férfinak is. 

A rút ábrázat s ép ész

Azt mondod, barátom, hogy én ocsmány vagyok,
     S orcám fertelmei irtóztató nagyok.
Hogy én ha magamnak zőld kantust vehetnék,
     Olvasva a majmok között elmehetnék.
És hogy te nem szántál már engemet másnak,
     Hanem csak egy meggyfán lebegő Tamásnak,
Melyen ha íly cirmos képpel hirintóznék,
     A veréb még felém jönni is irtóznék.
És hogy én ne végyek reám semmi harát,
     Magam képe is tud játszani maskarát.
Azért így szól rólam véled sok goromba,
     Hogy ez csak egy essős időbe nőtt gomba,
Ez egy lóganéjon nőtt, hitvány pöfeteg,
     Melyre tekinteni a szemnek viszketeg.
De megállj, barátom! ilyen ítéletet
     A régi időben még Mídás úr se tett.
Megállj, szép ostoba s festett fejű szamár!
     Kiben csak egy szóra kong a kaponya már.
Lélektelen szép test és pengő cimbalom!
     Mért lettél csak cifra makhina, fájlalom. -
Szép vékonyak lábad egyenes szárai:
     Még szebbeken járnak a szarvas borjai.
Súgár derekadat ne csudáltasd vélünk:
     Az ánglus csikókba szebbet is szemlélünk.
Még fejér mellyed sem oly becses portéka,
     Mert csak egy kotlós szív pompásabb hajléka.
Síma kezeiddel ne fitogasd magad;
     A márvány képektől e díszt meg ne tagadd.
Se nyakadnak ne légy oly magasztalója:
     Illene rá a cseh ló nyakravalója.
Rózsaszínnek se mondd veresses pofádat:
     Mert én veressebbnek láttam egy kutyádat.
Frizérozott hajad hosszan fedi nyakad:
     Még ez, szép Absolon! hátha cserfán akad.

Te a főbe tartod minden szépségedet:
     Megnézetem tehát Múzsámmal fejedet.
Ez jóllehet csínos s módija mostani
     Még sem merne reá a cinke szállani.
Éppen, míg még el nem száradt a törzsökje,
     Ilyen volt a Jónás fél-érésű tökje.
Csak elől is volna egy keveset lompos,
     Hordhatná a nyájba az első kolompos.

Nincsen hát, barátom! benned egy bakma is,
     Amely meg ne volna még a baromba is.
Úgyis a természet nem ugrik. S ha igaz,
     Hogy ember s majom közt nexus van: te vagy az.
Sőt oly állatok is elegen akadnak,
     Kik a talentomba téged meghaladnak.
Becsűlnek táncodért? ne mondd azt kérkedve,
     Több becsűlőt talál még egy oláh medve.
Erős vagy s levered az erőseket is?
     Erősebb az ökör s levér tégedet is. -

Íly tarka madárka vagy hát te, barátom!
     Ezzel tépett tested szárnyára bocsátom.
Lebegj te a felhőn s fitogasd magadat,
     Büszkén csattogtatván aranyos szárnyadat:
Én főldszint maradok formátlan testemmel,
     Tökélletesítvén őtet is eszemmel.
Ha ti gyaláztok is, majd mondják valakik:
     Kár, hogy az a szép ész oly rút házba lakik!


Szívből-igazán javaslom mindenkinek, olvasson Csokonait! Gondűzőnek, búfeledőnek, jó kedélyt megőrzőnek, magasztos gondolatokba feledkezőnek. 
Csokonai szobra Komáromban

Jót kívánás

A szomorú veszedelem teljes életedben
Meg ne rontson, háborítson békeségedben.
     Amely öröm benned eredett,
     El ne hagyjon soha tégedet.

Azt semmi bú, semmi bánat el ne űzhesse,
Semmi gondok fergetege meg ne győzhesse.
     Végre ha elmégy:
     Ég lakosa légy.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése