Keresés ebben a blogban

2013. május 12., vasárnap

Milán bácsi az Írók Boltjában

Írta: YGergely


Füst Milánra emlékezett az Írók Boltja három nappal ezelőtti rendezvénye. Új Füst Milán-könyv bemutatóját tartotta a Fekete Sas Könyvkiadó. Füst Milánra leginkább illik az a kifejezés, hogy ő "az írók írója", s ez talán olyasmit jelöl, hogy A feleségem története kivételével az olvasók ritkán olvassák, bár, mint minden általánosítás, ez is csalóka. Azért csalóka, mert a hatvanas évek Madách Színházi sikerei óta drámáit többször műsorra tűzik igényes rendezők. (És adja ki könyveit igényes könyvkiadó, így a Fekete Sas vezetője, Fazakas István.)

A különleges Füst Milán-drámákról beszélt Sándor Iván, az irodalmi délután fő vendége: főleg azért a drámákról, mert évtizedekig a Film Színház Muzsika színház- és filmkritikusaként élt és írt.
A hatvanas évek elején tanúja lehetett a Madách Színház úttörő Boldogtalanok premierjének, majd Füst talán legnagyobb darabja, a IV. Henrik király előadásának.
Füst Milán: Boldogtalanok (Madách Színház, 1963)
Sándor Iván most nem titkolt örömmel mutathatott fel egy korabeli Füst Milán kötetet a személyes dedikációval... - "Fiatalkorom büszkesége" - mondta a Boldogtalanokról az idős Füst Milán, majd: "Öregkorom büszkesége" - a IV. Henrikről. Utóbbi igazság afféle belső, szubjektiv időszámítás szülötte, igazán az előadást köszöntötte így a szerző: a IV. Henrik akkori premierje azért is volt korszakos esemény, mert a fenséges mű először került színpadra, holott évtizedekkel azelőtt született. Születésekor híres és jó ízlésű magyar színházigazgatók gratuláltak, köszöntötték az írót, halkan és mintegy mellékesen aztán megjegyezve, hogy sajnos nekik közönséggel kell megtölteniük a nézőteret. "Milyen címre küldjem vissza  kéziratot?" - így az egyik. Mindezt Sándor Iván, és beszélgetőtársa, a kritikus Tarján Tamás elevenítette föl. A magányosnak és különcnek mondott Füst Milán magányos és különc életét groteszk anekdotát tucatja, sőt százai felhőzik: Sándor Iván és Tarján Tamás csak néhányat tudott feleleveníteni. A IV. Henrik viszontagságairól magam (vagy hogy FM kedvelt fordulatát alkalmazzam: "magam én") hozzátenném még, hogy 1932-ben egy berlini színház már-már elfogadta: előbb a német fordítással volt baj, aztán a fordítás átdolgozásával, végül Hitlerrel volt baj: ugyanis hatalomra került, s a színház megértette, mi a teendője.
Füst Milánnak mindig voltak hívei, és mindig kevés, bár nagyon igényes olvasója. Mégis, talán jogos "sikertelennek" mondani élepályája legnagyobb részén. Legigazibb "öregkori büszkesége" A feleségem története volt, amelyet például értő kritikusok nagyon nem kedveltek, például Fülep Lajos, aki sokkal több volt mint kritikus: gondolkodó és kultúra-értő, mit mondjunk még: jelentős író a szó igaz értelmében maga is. De nem volt szeme és füle a könyv sajátos nyelvéhez. A Magyar Csillag, (a Nyugat utód-folyóirata, Illyés Gyula szerkesztésében) különösen bántó kritikát közölt róla (a beszélgetésen ez sem jött szóba: minden bántását felidézni húsz irodalmi délutánon sem lehetne elég.)
1948-as Kossuth díja után az ötvenes években háttérbe szorított Füst Milán egész írói életének  oly sikertelennek bizonyult korszaka után öregkorában megérte a fénylő sikereket. 1958-ban nagy francia könyvkiadó jelentette meg A feleségem történetét, és halljunk csodát, nem tömeg- de mégis világsikere lett, az író pedig Nobel-díj jelölt. A IV. Henrik, ismétlem, színháztörténeti esemény, ünneplően tombolő közönséggel. Ilyen életpályát kitalálni sem lehetne.
Füst Milán: IV. Henrik  (Madách Színház, 1964)
Nem hiszem, hogy csupán a Nobel-díj jelöltség, úgy gondolom, ettől függetlenül a magyar olvasók körében erős kultusza támadt ennek a nagyregénynek. Több új kiadása mindig siker lett, és ez - ha lenne még újabb magyar kiadása - ma is megtörténne. Már vagy negyven éve több magyar filmrendező akarta filmre vinni: tévesen vagy nem, Huszárik Zoltánról, Makk Károlyról és Szabó Istvánról tudom így, Enyedi Ildikóról pedig biztosan. A múzsák ez ügyben várakoznak, lehet, hogy még sokáig.
"Milán bácsi" - mert nem is olyan vénen már mindenki így nevezte (az ő nagy helyeslésével), Milán bácsi most már nagyon tud várni...




2 megjegyzés:

  1. A Feleségem történetét én sem tudtam megkedvelni valamiért (tényleg nem tudom, miért), pedig igen komoly emberek ajánlották, ellenben a Boldogtalanokat szerettem - bár főleg színházi élmények alapján. Szexuállélektani fejtegetései pedig alapjaiban határozták meg ifjúkorom idevágó pillanatait. :D

    VálaszTörlés
  2. Volt egy Székely Gábor-féle nagyon jó rendezése a Boldogtalanoknak, benne a siketséget imitáló gonosz anya szerepében Gobbi Hilda, és--- ...és a napokban kiderítem, ki volt a többi főszereplő. Jordán? Őze? Csomós Mari? Sajnos csak önálló tévéjáték-változatában láttam, és nem a színházban (Katona), viszont ezt újra lehet nézni.

    VálaszTörlés