Szimbiózis Napok 2013 - Kulturális antropológiai fesztivál a Fogasházban (máj. 10-11.)

Írta: Inkabringa

A társadalomtudomány a legfiatalabb a tudományok között s ezen belül is legifjabb a kulturális antropológia. Állítólag növekszik azoknak a száma, akik tudják, hogy mi az. Amerikában és Nyugat-Európában kétségkívül beágyazottabb a társadalom vérkeringésébe ez a furcsaság. Kelet-Közép-Európában, és így Magyarországon is, ennek a beágyazottságnak még mogyorónyi nyomai sincsenek.

Ettől függetlenül ez a diszciplína létezik és nagyon is szereti az életet. Élni és értelmezni is szereti. Nem regulákban és doktrínákban, hanem egy folyton változó, pulzáló megértési folyamatban. Úgy mondják, hogy a filozófia nem a tudás birtoklása, hanem a tudásra való végtelen törekvés attitűdje. Ennek mintájára nyugodtan mondhatjuk, hogy az antropológia a gyakorlatban megvalósított filozófia. Nyakkendő kiold, sznobság csillapodjon, ez nem a végérvényes ítéletek tudománya.

Ha valaki görbe hátú, sápadt, pergamenbőrű papírkurkász „hülyebölcsészeknek” gondolja az antropológusokat, akkor csalódnia kell. Munkaköri kötelességük az élet sűrűjében lenni. A Szimbiózis Napok a világ legkötetlenebb, leglazább, magától értetődő, nyitott és érdeklődő szakmai összejövetele. Jó pasikkal és jó nőkkel. Mindkét nembéli vélemény szerint. Évek óta mindig ott vagyok ezen a rendezvényen, mert maga a közeg olyan lélekmelengetően fesztelen és közvetlen, ami jól működő immunrendszerként lök ki magából minden gondolati és magatartásbeli merevséget.

Hol itt, hol ott bukkant fel az elmúlt években ez a szakmai fesztivál, a fényes hotelek konferenciatermeit messze elkerülve. Tavaly és idén is a Fogasház adta a kereteit. Szemben a Klauzál téri piaccal, a pesti csupabeton nyüzsgés kellős közepében. Egy Mándy Iván tollára való bérház varázslatos udvarán, ahol önkéntelenül is Színes Gézát, Csutakot, Csempe-Pempét és Nagyvilági Főcsőt keresi először a tekintetünk. Akkor is, ha tudjuk, hogy Mándy életvilága a nyolcadik kerület volt.

Nem ismerem e ház történetét, talán érdemes lenne utánajárni, mert az udvar egyik falán felfedeztünk egy régről ottmaradt táblát, mely ezt hirdeti: „Vetkőző”. Fantázialobbantó felirat. Orvosi rendelő? Mégis Csempe-Pempe mosodája? Netán az Egy erkölcsös éjszaka oeuvre-jét idézi? Nem tudtuk megfejteni, de nem is akartuk. Jól mutat ott az a tábla minden környezetben.

Alig világított belső termeiben pedig recsegős székeken, sokat megélt fotelekben pompás beszélgetések, előadások, filmvetítések, viták és együttnevetések zajlanak. Ülnek a félhomályban emberek, akik más embereket hallgatnak és kérdeznek arról, hogy tőlük egészen másféle életet élők hogyan is gondolkodnak a világról. Ennek a sokféleségnek a megízlelése izgalmas, de próbára tevő feladat is.

Az idei Szimbiózis Napok programja az etnográfiai világutazások mellett (Bali és az indonéz kultúra), a jelenkori falukutatáson és az ökofalvakon, a társadalom és a fotográfia kapcsolatán, korunk digitális identitásán, a katonaság és az antropológia alapjaiban eltérő szemléletmódján, a menekültek helyzetén és a roma gyerekek iskolai integrációjának problémáin át az agyonhiszterizált egészséges életmód és az ezzel összefüggő sportolási és koplalási őrület vizsgálatáig nagyon sok izgalmas témát érintett. Még a buddhista ereklyék nyugati világba való útját is nyomon követhettük.

Milyen is az a Hollandiában divatos átlátszó fröccsentett műanyag Buddha-fej, a gördeszkára rajzolt vágtázó dalai láma, és pláne az a gyertya, amely szintén Buddha fejét formázza, de Obama arcával. 

Jó volt ülni az udvaron rég látott kedves ismerősökkel fecserészve, beülni a félhomályos termekbe és tűnődni az előadókkal a teljesen összegubancolódott kultúrák hogyishívják mibenlétéről. Pergő volt és szellemdús ez a hétvége ott a pesti bérházban bóklászva.

Az antropológusok nem azok a könnyen bóduló alkatok. Muszáj észnél lenni, hogy valamit, ami annyira más és szokatlan, ne élből rúgjunk le magunkról vagy minden áron a csizmánk talpa alá akarjunk gyűrni. Hódítani és hódolni néha könnyebb, mint megérteni. A világ értelmezése annyira sokrétű, izgalmas és magával ragadó folyamat, hogy a kíváncsiság és a megértés folyamatos vitákat és értelmezési felületeket nyit meg. Disputa, ellentmondás, nézőpont ütköztetés, kritika, rácsodálkozás és elfogadás.

Az egyik szekcióban az előadók azt fejtegették, hogy a kulturális antropológia egyáltalán nem kap teret a hazai köz- és felsőoktatásban, miközben egy befeszült és a saját életterén kívül eső dolgokkal szemben ennyire elutasító és ellenséges társadalomnak ez alapvető szükséglete lenne. Hiszen az antropológia nem egy tankönyv ízű tételgyűjtemény, hanem egy szemléletmód. A sokszínűség elfogadása és az értelmezés folyamatossága, a világhoz való kritikus és reflektív viszonyulás. Az oktatásba épp ezért nem találja az utat, mert a poroszos kategorizáció miatt egy ilyen képlékeny diszciplína nem fér bele semmilyen gondosan összehajtogatott papírdobozba sem. Tapasztalataikról beszámoltak a különféle iskolai fokozatokban ezzel próbálkozók, és általános véleményük szerint a gyerekek, diákok rendkívül fogékonyak erre a látásmódra. A problémák mindig a tantestülettel és az iskolavezetéssel vannak.

Ezen borongtak hát az antropológia mesterei, amikor felállt a nézőtéren egy fiatal férfi, aki középiskolában földrajzot és biológiát tanít, de kulturális antropológus is, és mindenkit megnyugtatott, hogy az összes többi tudományág és tantárgy művelői is összegyűlnek olykor ilyen félhomályos kis zugokban, és azon tanakodnak, hogyan lehetne a meg nem értettségüket világmegváltó sikerbe fordítani. Úgyhogy a siránkozás nem segít. Az antropológia kész tényként fogadja el a világot. Jelenleg az a kész tény, hogy ez a szemléletmód nincs divatban. Azért lobbizni lehet, sőt kell, sőt érdemes, hogy felszínre bukkanhasson. Mi az a néhány évtized küzdelem a tudománytörténet végtelen folyamában?  Mindenki egyetértett vele, az imént borongók is. Ez van, ezzel kell kezdeni valamit. Hiszen történelem érettségi is csak a hetvenes évektől kötelező, tette hozzá az egyik előadó.

Azt hiszem, hamarosan nem várható e tárgykör érettségi tételként. Addig is mindenki a maga életében képviseli ezt a szemléletet. Tanárként, hivatalnokként, üzletemberként, kinek mi adatott a megélhetésre. Mert a kulturális antropológiából megélni a világnak ezen a részén nem lehet. Ezzel a szemléletmóddal élni viszont érdemes.