Keresés ebben a blogban

2015. január 1., csütörtök

Újévi koncert

Írta: Inkabringa


Mivel volt már tavaly is, mondhatjuk, hogy hagyományos újévi koncertünk következik két részben, két ráadással. A magunk módján.

I. rész
Ilyenkor szimfonikus zenekar, balettkar és pompa dukál, de mi jóval naturálisabb zenei produkciót kínálunk. Nem kell hozzá más, mint kéz, láb és hangképző szervek, no meg a ritmus. Ezek már akkor is voltak, amikor még a naptár sem létezett és meglepő módon még mindig vannak, sőt használni is tudjuk őket. Az ember minden dőresége mellett ez kétségtelenül érdemének tudható be.

II. rész
Maradjunk a ritmusnál. Edgard Varèse a 20. század egyik legérdekesebb zenei kísérletezője volt. Sosem vált tótum faktummá, de hatása a kortárs zenén is túlmutató, hiszen Frank Zappát csakúgy elbűvölte a zenéje, ahogy Charlie Parkert.

Az Ionisation című szerzeménye az elsők között volt, amely tisztán ütőhangszerekre íródott. Varèse imádta New Yorkot, a nagyvárosi zűrzavar valóságos zene volt füleinek, még egy csőtörésben is a ritmusokra figyelt. Az Ionisation a modernkor lüktetését adja vissza, de egyesek szerint ezek sokkal ősibb ütemek: az univerzum ritmusa ez. Hitelesen csak az univerzumjárók tudják megítélni.

Edgard Varèse a jövő megszállottja volt. Nem tudni mit szólna a mi jelenünkhöz, de mindig is úgy hitte, ez a kor fogja igazán értékelni a zenéjét. Kattintásra frissülő világunkban már nem is lehet probléma egy nyolcvan valahány éves zenemű befogadása.
Ha már az előttünk járók kitalálták az időszámítást (nyilván a ritmus kedvéért), ünnepeljük a ráadásban gáláns könnyedséggel az új évet. A történelem csak pereg, pereg…. Hol ilyen, hol olyan eredménnyel. Ezért jó lesz már rögtön az év elején eszünkbe vésni: Hölgyek, urak - csak okosan.
Az újévi koncertet zárja laza örömzene. Örülni mindenki szeret, legyen is benne része sokszor az új esztendőben.

Egyúttal köszönjük vállaltan „trendetlen” és szertefutó témájú blogunk olvasóinak jóleső figyelmét határokon innen és túl! Körhintavirágzás…

Mit is kívánhatnánk az új esztendőre?
Mindenki szeresse teljes szívből a szeretteit, és viselje el megértéssel az összes többit, legyen képes az ütemváltásra, és sose essen ki a ritmusból. Az agyunkat meg ne csak sablonjegyzéknek használjuk, mert nagyobb titkokat rejt, mint a Mars.

Boldog új évet kívánunk mindenkinek!

Inkabringa és YGergely





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése