Kukkoltatók - harminc éve

Írta: YGergely


Történet egy Pobjeda hátsó ülésén – mondhatnánk Esterházy Péter Kis Magyar Pornográfiájának egyik fejezetcímével. Annál is inkább, mivel Tímár Péter első játékfilmje nemcsak szándékosan roncsoltnyelvű dialógusaival, hanem vállaltan ordenáré világával, a kelet-európai pornográfiát trágár politikai szatírjátékként értelmező ábrázolásmódjával is közel áll Esterházyhoz. Úgy is, hogy sok mindenben az ellenpontja.

Egy istenhátamögötti helyen, ahol az Egészséges erotika játszódik, van egy téesz poros melléküzemágaként működő ládagyár. Az Egészséges erotika harminc éve készült. Mikor is játszódik valójában? Tímár szatíra-világának hatalmasságai régi vágású tökfejek, ők a korszerűsödés külső eszközeivel sem tudnak megváltozni. A filmben megrajzolt figurák kiveszőben levő őstulkok, csupán azon gondolkodom, végleges kihalásukig éveket, évtizedet, vagy még több időt kell-e várnunk?

Az Egészséges erotika legfőbb eszköze a karikatúrák elrajzoltsága. Ezzel viszont kiválóan él. Tímár filmjének, mint minden érvényes kelet-európai szatírának a gogoli ábrázolásmód az ősmintája.

A filmbeli láda (ahogy ott mondják: lada-) gyárnak a munkásnői múlt századi elmaradottságban dolgoznak. A szatíra a legjobb dokumentumfilmek módján hányhat fittyet a távlatoknak, s ott ragadhat egy múlt században felejtett (az ötvenes években felejtkezett?) gyárudvaron. A szatíra hivatásszerűen torzít. A dokumentumfilmnek meg a napi valóságot kell megmutatnia. Az  Egészséges erotika hagyománytalan és eredeti módon egybeötvözte ezt a két nehezen összeférhető ábrázolásmódot.

Az istenhátamögötti, elmaradott és veszteséges kis ládagyárba kinevezett főtűzoltó korszerű ipari televízióláncot szerel fel. A legtűzveszélyesebb helynek a munkásnők öltözőjét és a zuhanyozót ítéli. Ettől kezdve nyereségessé válik a termelés: hogy nézhessék az „egyenes adást”, izgatott vállalkozók felvásárolják a ládákat.

Igen ám, de a munkásnők észreveszik a rejtett kamerát, megszállják az üzemet, és egy olyan illetlen szót festenek a gyárkapura, mely nem tűri a nyomdafestéket, s melyre még csínytevő gyerekkorát visszaidézve az egyik ”fentről” jött vezető is félelemmel vegyes nosztalgiával gondol. „Utoljára ötvenhatban láttam ezt kiírva”.

Egyébként is sok trágár káromkodás és eltorzított, egyszerre komikus és félelmetes szó hangzik el ebben a filmben. Gyakran artikulálatlanul beszélnek a panoptikumfigurák, a mondat egy része legtöbbször hiányzik, általában felböffen belőlük a szó. „Kotmányunk ünnepén...” – kezdi ünnepi beszédét a szónok. A csörlőképesített tűzvédelmi őrvezető így érvel: „Ne bontsunk vitát”. A gyárigazgató minden alkalommal kefirt ráz ernyedetlen gyorsulással, egészen a boldogító tetőpontig, úgy kukkolja az ipari tévét. A két főfigura között egy alkalommal ez a dialógus bontakozik ki: „Mondd, Jánosom, párttag te? „Szimpatizáns.” „Van ajánlód? Kell lépni.”

A dialógus akadozik, torz, görcsös, nem természetes. De nem természetes a film képi világa sem. Kamerába belelógó, belehajló, az optika miatt eltorzuló arcok, gyorsított és meg-megszakadó mozgások, visszafelé pörgő, rövid jelenettöredékek zökkentik ki a nézőt a megszokott valóságlátásból. A film minden technikai trükkje vagy nyelvi leleménye a trivialitást, az ordenáréságot erősíti. Ebben a világban a vulgaritás uralkodik. A trivialitásnak olykor igazi esztétikai értéke, utánozhatatlan varázsa lehet.

A sok torz pofa és torz káromkodás után egyenesen üdítő és felszabadító a téeszelnököt játszó Haumann Péter kitörése a felcsapó tüzet megpillantván: „Bassza meg a veres seggű ördög!” Mert hamarosan TŰZ is támad. Hiába hivalkodott ismét csak Esterházy-stílusban az egyik vezető: mondván: ”Itt még nem vetett lobot hanyag csikk”, a lángok is lobognak, és ama trágár szó is ott virít levakarhatatlanul a gyár kerítésén.

Mint minden jó szatíra, ez a film is keserű és komoly. Füstös álom a tűzről. S ha Tímár Péter választott műfajának irodalomtörténeti modelljéről szóltunk, nyilvánvalóan illik megemlíteni, hogy közvetlen, filmi rokona Miloš Forman alkotása, a Tűz van, babám!

Mindkét film a hatalom paternalista (atyáskodó) gyakorlását gúnyolja ki, századunk kelet-európai társadalommodelljének ezt a nehezen leküzdhető fajtáját.

Mindkét film víziója pontos: tabuktól, elfojtásoktól terhes társadalmakban semmi nem azt jelenti, amit jelentenie kellene, tűz esetén a testület éppen tombolát rendez, tűz esetén a testület tévedésből benzinnel próbál oltani. Nem feltétlenül gyilkos rosszindulatból: csak hozzászoktak, hogy a szavak és a fogalmak rég nem fedik eredeti jelentésüket, s eredeti, természetes jelentésüket már el is feledték, végveszélyben sem jut eszükbe.

A gogoli típusú szatírához a karikatúrát kell mindenféle árnyalás nélkül mélyíteni. Az Egészséges erotika színészei pontosan ily módon játszanak. Ahogy Rajhona Ádám a bugyileső tükröt fiókjába csúsztatja, vagy ahogy Koltai Róbert dürrögve-gúnárkodva belopakodik a gyárterembe; az a karikatúraszerű emberábrázolás meglehetősen magas foka.

Torz gesztusaik tragikomikusak, mint ahogy zagyva félmondataik, idétlen társalgásuk is az. Sejtik, hogy oly régóta szajkózott, értelmetlenné foszlott frázisaik már nem védik őket. Pedig, ha tudnák, hogy bugyit lesni a világ legtermészetesebb dolga, akkor persze tűz is ritkábban támadna.

Tímár Péter „trükkös” megoldásai mellett talán még inkább figyelemre méltó a film ritmusát meghatározó vágása, a tartalomnak, a gondolatoknak megfelelő formai bravúrok révén.

„Felkelt a mi napunk, István a mi urunk” – éneklik a filmbeli ünnepség résztvevői. De aztán a böfögés, csámcsogás, s az idétlenség roppant tengerében nemsokára egy kappanhangú „Tűz van!” kiáltás teremt ijedelmet. Mert bármennyire „árnyalódott”, meg „rétegződött” is a valóság, azért ma is igaz – miként a film egyik szereplője éles elméjűen megjegyzi –, hogy „ahol tűzoltó van, ott hamarosan tűz is lesz”.