Joszeliani csendes humora

Írta: YGergely


Az ötvenes évek legvégén indult új grúz filmalkotók kritikus szellemükkel váltak ismertté. Tengiz Abuladzét világszerte megismerték az igényes mozinézők. A grúz filmiskola a hatvanas évektől kezdve mindenütt nagy becsben állt; a grúz filmeknek saját és összetéveszthetetlen világuk volt, leginkább az olasz neorealizmus hangulata érződött bennük.  

A függetlenség és az alkotói szabadság azonban mégsem lehetett olyan nyilvánvaló a Szovjetunió kötelékében. Abuladze arra a kérdésre, volt-e „cenzurális okokból” meg nem valósult filmje, röviden úgy válaszolt: „Ajaj!”

Otar Joszelianinak, a tbiliszi filmművészet legígéretesebb tehetségének a Lombhullás és az  Élt egyszer egy énekes rigó után elege lett a kérelmezésből, elutasításokból és politikus pártfogókból. Ezekkel a filmjeivel is „baj volt”, hiába arattak nagy nemzetközi sikert. Az 1976-os Pasztoralt már be sem akarták mutatni, külföldi terjesztését nem engedélyezték.

Otar Joszeliani

Párizsban maradt, és 1984-ben megrendezte az évtized egyik legjobb francia filmjét, A Hold kegyeltjeit. A René Clair klasszikus komédiáinak hangulatát fanyarabb, olykor Buñuel szürreális humorával ötvöző film meglehetős sikert aratott.

Lírai tolvajkomédia, kitalálhatatlanul szellemes, egyszerre harsány és finom fordulatokkal. Kiderült, hogy a híres „grúz humor” a párizsi flaszteron is megállja a helyét. Kiderült, hogy párizsi hangulatokat egy tehetséges grúz rendező is meg tud éreztetni.

„Plebejus bajtársiasság fűzi az olcsó, utcai pillangókhoz, szakadt, bölcs clochard-okhoz, bolondos, vén anarchistákhoz, tolvaj trubadúrokhoz, és szinte gyermeki kárörömmel figyeli, hogyan járnak pórul a pénzéhes bajkeverők, felfuvalkodott rendőrfőnökök, a tárgyak és javak gyűjtésének erkölcsi koldusai” – jellemezte a filmet s rendezőjét Létay Vera a Filmvilág 1986/10-es „Joszeliani-számában”.

Az  És  lőn világosság   nehezebben megközelíthető, lassúbb tempójú film, mint Joszeliani előző lírai komédiái. Nagyobb figyelem kell hozzá. Persze a világ is zavarba ejtő, melyet ábrázol. Az isten háta mögötti afrikai falu mindennapjaiban nehezen igazodunk el, kicsit bizonytalanul állunk a zűrzavaros cselekmény középpontjában. Egy afrikai falu vándorútra kényszerül, mert a civilizáció betört életükbe. Egy afrikai falu megszűnik létezni. Ezt a tragédiát a Tbilisziből Párizson át ideérkezett grúz rendező kesernyés komédiával láttatja. Talán ő is a vándorlók között érzi magát.

És lőn világosság

Az Agyő, édes otthon!  figurái vagy milliomosok, és akkor hatalmas kastélyokban élnek, vagy hajléktalanok, kiknek csatornapart a lakhelyük. De akár csórók, akár dúsgazdagok, elvágyódnak. Mesevilág ez, mint minden filmjéé, de zaklatott, nagyvárosi, kevés illúziójú, halovány vigaszú mese.

Joszeliani Párizsa sohasem nosztalgikus és sohasem közhelyes. Zaklatott is, meg szürke, monoton is: ez adja zavaró különlegességét, szeretetre méltó páratlanságát. Nincs az a klisé és közhely, amit ne tudna átszínezni és átnemesíteni. Azt szereti, ha a sorsok összevissza bonyolódnak, és csak az a néző sejthet meg valamit, akinek van érzéke ilyesmihez.

Jacques Tati ennek a rokontalan rendezőnek nem is olyan távoli rokona. Tatinál sem beszélnek sokat, van elhallgatás és zörej-bravúr, hars modernitással szembeszálló nyugalom. Mindketten az unalomba fulladó modern világ lassú és kicsiny kínjait festik a vászonra. Joszeliani francia városait csupa-csupa érdekes Hulot úr lakja.

Sokan felfigyeltek már arra, hogy cselekménytelennek látszó filmjeiben rendkívül bonyodalmas cselekmény, párhuzamos és keresztező történetek tucatjai bújnak meg. Összetört történet-cserepek, melyeket csak a figyelmes néző rakhat össze, mint A Hold kegyeltjeiben az összetört sèvres-i porcelánt a tolvajok.

Agyő, édes otthon

A Hétfő reggel a mindennapi fáradtság olyan csendes pasztellképeivel szólított meg, hogy pillanatokig azt sem tudtam, moziban vagyok-e. Pedig nagyon is ott érezhetjük magunkat, Joszeliani minden idők legcsendesebb humorú filmműhelyében.

Vidéki vegyigyár, csőtörés, füstök, csapok, ipari szenny kint és bent. Itt mindenki afféle „tucatember”, és senki sem az, mert mindenki önmaga, vagyis összetéveszthetetlen. Mindenkinek van kis titka, hóbortja, váratlan gesztusa.

Hétfő reggel 

A szabálytalanul lüktető nyitott szabadságnak már csak jelei vannak, de ezekből is lehet kedvet meríteni az életkedvrontó, monoton hétfő reggeleken.

Megértjük azokat is, akik kicsit unatkoznak Joszeliani mozijában, de azokat még inkább, akiknek utána már nincs kedvük a hamisan harsány látványosságokhoz. Jó, hogy élnek még ilyen furcsa filmrendezők. Joszeliani neve után nem hiányzik sem pont, sem felkiáltójel.