Róma, fénylő könyvbarlangok - 1. rész

Írta: YGergely


Róma fényei lehetnek könyvek is. Kicsit keresni kell őket...

Könyvtáraknak sehol sem a napfény adja varázsát. Rómában még kevésbé, mint másutt, mert a barokk paloták termei nagyrészt sötétek, főleg az alagsori vagy földszinti termeké. De ha magas emeletre került a könyvtár, és vannak benne pompás, nagy olvasótermek, akkor is kicsiny ablakok fogadnak, és a legtöbb ablakon rács. Félhomályos világ tudósoknak: így emlékszem a híres római szakkönyvtárakra. Nehéz ezekbe bejutni. A ritka gyűjteményekhez engedély kell, s ha már ott az ember, először szájtátva a palotát csodálja belülről, az előcsarnokot, lépcsősorokat, folyosórendszert, alig marad figyelme a könyvre…

Gyakran mentem a városi könyvtárhálózat fiókjaiba napi olvasmányt, újdonságot, folyóiratokat, friss izgalmakat keresni. Ritkán járt nekik barokk épület, viszont majd mindig kényelmetlen, félhomályos, szűkös helyekre zsúfolódtak. Világos ott sem volt, az égbolt egyikből sem látszott. Lehet, hogy a könyvtárnak eredendően és mindig ilyennek kell lennie, lehet, hogy igazi kutató be sem lépne másfélébe (tudósok és fóliánsok rosszul tűrik a fényt), és lehet, hogy másnak nem hiányzott – Rómában úgyis van kívül bőségesen. Nekem mindig hiányzott, de tág, fényes könyvtártermet soha nem találtam, mindenhol csak lámpafényt nappal.

Egy könyvtár kivételével. Ennek az egynek a fénye napsütéses tavaszt hoz még télen is, emléke átsugárzik minden római könyvtárra. Úgy hívták: Casa delle Letterature, Irodalmak Háza. Narancsfa várt belül, nemcsak irodalom.

Szerencsés Róma-járó, aki még ismerte a Casa delle Letterature főépületének a könyvtárát. A város egyik legszebb kis terén (Piazza dell’Orologio), toronyórás palota földszintjén volt az a könyvtár. A palotát évek óta folyamatosan restaurálták, tornyán a tér nevét adó Orologio rég megállt.

Ez illik Rómához, itt az időt nem sietősen mérik, soha óra itt még nem járt pontosan. Azt viszont nehezen tudom elfogadni, hogy a teret hosszú évekig elzárták, még mellékutcáit is.

Casa delle Letterature

Palotáit vastraverzek rútítják, a legfőbb római Pirandello-játszó színház (távolról a Katona és a Kamra rokona) rejtett, nem-találom labirintuson át lelhető csak fel. Így tartott évekig. A színházról tudtam, a könyvtárról nem. Véletlenül fedeztem föl, és átléphettem egy tavaszibb világba. A vastraverzek, a labirintusok, építkezés-kerítések, fél-romhalmazok takarásában rejtve ott a Narancskönyvtár. Sehol nem olvastam így a nevét, emlegetni sem hallottam. A helybéli olvasók nyilván rég megszokták a kertben álló narancsfákat, nekik természetes, ők itt születtek.

Casa delle Letterature udvara

Belépsz a Narancskönyvtár kertjébe: március eleje van, télen, a tél elől menekültél ide Budapestről, és most kiülsz, ha felöltőben s nem hosszú időre is, de azért kiülsz a narancsfák alá a könyvtárpalota belső terén. Ott kívül a Toronyóra tere, itt belül a kinti építkezéstől majdnem láthatatlanul a napfényre nyíló könyvtárudvar. Palota ez a könyvtár, pázsit a kertjében… narancsfa az egész könyvtár. Megbámultam: érett narancsok hevertek a földön most, március elején. A napfény erősebb, mint idehaza, bár nem hónapokkal; az ég kékebb, bár nem óceánszín-fokozatokkal – és a narancs túléretten már a pázsiton.

Casa delle Letterature

Könyvtár vagy könyvesbolt? Nekem Rómában majdnem egyre ment. A könyvesboltokban nem kerestem napfényt, épp az vonzott, hogy a legjobbak éjfélig tartottak nyitva. A Fahrenheit 451 például, Giordano Bruno szobrának közelében.

Giordano Bruno szobra - Róma, Campo de'Fiori

A Bradbury-regény nyomán készült Truffaut-filmben lépnek színre az „élő könyvemberek”, akik szóról szóra megtanulnak egy-egy könyvet, hogy az elégetése után élve maradjon. A bolt neve erre utal, ezért van az egyik legnagyobb filmkönyv választéka, a magyar filmről is talál az ember valamit, ha nagyon keresgél.

Párizsban és Londonban talán több könyvember sétál, Rómában leginkább a Campo de’Fiori körül: itt van a legtöbb és legjobb kis könyvesbolt.

Campo de'Fiori

A Könyvbarlang, Grotta dei Libri legendás hely, de sajnos rég turista-bámuldává vált: akkor is talmi, ha néha kiváló dolgokra bukkanunk benne, mondjuk a Trastevere története hét kötetben, régi metszetekkel – a Fahrenheitben már évekkel előbb belelapoztam.

Fahrenheit 451 könyvesbolt

Sok olyan könyvesboltom van Rómában, ahol nem is jártam, csak elsétáltam előtte, méregettem, nekem való-e. Bizonyos La Strada nevű könyvesbolt, természetesen a Via Venetón és éjfélig nyitva: ott is filmkönyvek bőséggel. Szinte soha nem zár be, éjjel-nappal nyitva, hirdették – de én vasárnap dél körül futottam oda, épp zárva volt: ezután bojkottáltam. Sokkal több filmkönyvet találtam a saját környékemen, az Argentina és a Campo de’Fiori között (a Via Veneto meg véletlenül sem az én negyedem, Fellini filmhelyszínei ellenére sem az.) 

Nem lett negyedem a Vatikán melletti Borgo sem, amely pedig sok turistája és bóvlija ellenére is kicsit tán eredetibb, mint a Via Veneto. A Borgóban létezett egy Alberto Moraviáról elnevezett „irodalmi központ”, de mivel nem én fedeztem fel, mint az Orologión az Irodalmak Házát, ezért nem látogattam.

E centrumban egyik héten Marco Lodoli tartott előadást a prózaírás technikájáról. Később Andrea Camillerit és Dacia Marainit hirdették… beszéljenek békében. Legalábbis az utóbbi kettő, a tömegsikerű szerzők legyenek csak meg nélkülem.

Marco Lodoli Róma utcáinak és tereinek egyik ritka írója, hármuk közül természetesen ő maradt és marad teljesen ismeretlen magyarul…

Elveszni Rómában – Róma negyedeinek és rejtett arcának antológiája, ennek majd minden szerzője ismeretlen, kivéve Vincenzo Ceramit. Rómában Cerami állandóan előkerülő, színházi pódiumon, sőt időnként templomban felolvasó, minden vitán véleményformáló „megkerülhetetlen” író. Filmre vitték, vitatják. Rómaiként talán bosszantana, bár nem olyan rossz író.

Vincenzo Cerami

Itthon inkább azt kívánnám: fordítsák le még néhány könyvét, mert a mai olasz irodalom teljesen ismeretlenné vált.

Az Elveszni Rómában antológiát nem a Fahrenheit polcain, hanem a Feltrinelliben lapoztam végig megvásárlása előtt. A Feltrinelli egész a legutóbbi időkig a város legnagyobb könyváruháza volt: ha valamit feltétlenül meg kellett szerezni, mindenki itt kezdte. (Azóta a Trevi-kút közelében megnyílt a Mondadori nagy áruháza, több könyvük nincs ugyan, de nagyobb a mozgólépcsője és luxusbüféje.)

Feltrinelliből egyébként kettő is létezik: a „nemzetközi” (magyarul inkább idegen nyelvű) másfél megállónyira a Terminitől, az eredeti pedig itt, az Argentina téren. Nyitva szombat-vasárnap, unalmas esős deleken több folyóiratot végig lehet olvasni benne. Igaz, kényelmetlenül, ha úgy adódik, zsámolyon kuporogva. Italo Calvino plakátnagyságú mosolygós képe a bejárat fölött, nekem túl hivalgóan mosolyog: íróként nagyobb, mint reklámfotó-modellként.

Feltrinelli könyvesbolt

A Feltrinellinek nemcsak a Mondadori lehet riválisa, de a közeli Croce is. Ez az első látásra szürke, jellegtelen hely önálló fejezetre méltó. Egy kint tanuló magyar történészhallgató tanácsolta, válasszam törzshelyemmé: éjjel kettőig nyitva van, és fotelben lehet olvasni. Nahát, az nem valószínű, gondoltam, mert én még egy régi nagy májusi hideg eső óta nemszeretem viszonyba kerültem ezzel a Crocéval: zárva volt, én meg álltam az esőben.

A Feltrinelli, bármennyire pályaudvarszerű is, legalább esőben-hóban, éjjel-nappal nyitva van. Elöl talmi kötetek hevertek a tárlókon, a nagyterem polcain poros kötelező olvasmányok, hátul meg a rejtett filozófiai terem. Ott hátul a kevés asztalnál, mintha titkos terem volna, tudósfélék ültek bennfentesen kislámpa fényénél. Az egész boltot unalmasnak hittem sokáig, egész addig, míg rájöttem, mikor van az a röpke holtidő, mikor egy ideig üres a két fotel. Akkor gyorsan odaültem, és utána minden este, föl nem keltem volna éjfélig.

Feltrinelli könyvesbolt

Folytatása:
Róma, fényló könyvbarlangok - 2. rész