Az első magyar marslakó

Írta: Inkabringa


A tegnapi esténk három költő társaságában telt. Parti Nagy Lajos és Kovács András Ferenc idézte meg Weöres Sándor szellemét.

Felüdülés volt őket hallgatni ebben az egyre szikárabb-sivárabb, rosszkedvű, kedélytelen és egymást alja módon marcangoló világban.

A versformák, rímek, szójátékok pazar igényű halmozása állt az est középpontjában. Ez csak az igazi luxus.

Weöres Sándor

A Petőfi Irodalmi Múzeum ékszerdoboza a magyar irodalomnak. Ízléssel, értelemmel, figyelemmel tölti meg a botor hétköznapokat.

Weöres Sándor 100. születésnapját is méltó módon, gondosan körbejárva, sok szempontból megvilágítva ünneplik. Egy hatalmas életműhöz ilyen sokrétűség illik.

A héten kétnapos konferenciát szenteltek Weöres szerteágazó, számtalan műfajban otthonos csodálatos világának („tánc volnék, mely önmagát lejti”). Irodalomtudósok, Weöres műveihez különféle szempontok szerint közelítő kutatók beszéltek a költőről, a drámaíróról, a filozófusról, a szerepjátszóról, a játékos és a tragikus alkotóról.

A konferencia záróeseménye volt Parti Nagy Lajos és Kovács András Ferenc beszélgetése Weöres Sándorról. Ahogy a beszélgetést vezető Horváth Csaba elmondta, a tudósok után most a költők emlékeznek Weöresre. Költők egymás között.

Parti Nagy Lajos

Innentől elindult a szárnyalás. Két költő magas színvonalú, szellemes, kedélyes, mélységekbe és magasságokba tekintő párbeszéde zajlott. Csodálják, szeretik, elemzik azt a titokzatos és sehova be nem sorolható életművet, amit Weöres Sándor maga után hagyott.

Költők beszéltek egy költőről és általa a költészetről. A téma a versírás volt. Nem a bulvársztorizás, nem a költői vátesz fölötti nevetséges lamentálás, hanem a versírás mestersége.

A versformák, rímek és költői párhuzamok adták a beszélgetés sava-borsát. Weöres verseiről beszélgettek, és közben saját verseiket olvasták fel, melyeket kimondva vagy rejtett szálakon, Weöres lírája ihletett.

Kovács András Ferenc

Parti Nagy Lajos kamaszkorában ámult rá először Weöres költészetére, bár édesanyja szerint már gyerekkorában is a Bóbitát olvasták neki.

Mindenki óvodásként találkozik először vele: Bóbita, Galagonya, Kutyatár, végtelenségig sorolhatóak a példák.

Weöres különösebben nem örült annak, hogy gyerekversként skandálják, de a világ forgatagában való megmártózástól még jobban irtózott, így hagyta, értsék úgy, ahogy akarják.

Hiszen a Galagonya soraiban bujkáló létfájdalmat egy ötéves gyerek a ritmusból és a szavak összecsengéséből is kiérzi, talán jobban, mint az óvó nénik.

Kovács András Ferenc szerint kisiskolás korban még megvan a gyerekekben ez a költészetre való természetes fogékonyság. Aztán a felső tagozattal megindul a didaktikus szabályszerűségek agyakba préselése, és ezzel Weöres lírájának mindentől független szabadság érzékelését elveszítik. Van, aki egy életre.

Számos gyerekversként számon tartott költeménye nagyon is fájó, létet érző/félő műremek, a legvégső filozofikus tartalommal bír. Csak a játékosság, a ritmus, a váteszi malterral megkent nehézkes stílus negligálása megtéveszti az olvasókat.

Azok a versei, melyek nem váltak a gyerekirodalom részévé, szintén magukban hordozzák a ritmus, a hangok összecsengésének mélyre ható zeneiségét. Parti Nagy Lajos külön kiemelte, hogy a Galagonya létfájdalma mellett másik kedves verse a Bolero, és ajánlotta szíves figyelmünkbe a költő saját előadásában hallható felvételen.

Weöres minden magyar költői hagyományra nagy ívben fittyet hányt, legalábbis, ami a váteszi, prófétai tradíciót illeti. Parti Nagy szerint a legnagyobb bravúrja épp ez a játékosság, bohóckodás, a világot kívülállóként szemlélő karikírozás.

„Az ugrabugra hóhoz egynyári némafilmen,

mind elmegyünk, na bumm, ma épp te mégy el innen,

hol forrón és puhán kering a vattazápor,

s válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától.”

(Parti Nagy Lajos: Nyár, némafilm)

A versformák változataival bárki kísérletezhet, akinek elég türelme van ehhez. Az még önmagában nem költői bravúr, csak olyan, mint a rejtvényfejtés, mondta Parti Nagy Lajos. Ha valaki rímképletekhez, szabott verssorokhoz keres szavakat, abból még nem lesz költészet.

Weöres a versformák valamennyi változatát magára próbálta a szonettől a szanszkrit verselésig. Csakhogy az a tartalom, ami ezekből a formákból kijött, olyan eredeti és egyedi volt, ami a legnemesebb költészetté emelte a formai változatokat.

Weöres Sándor

Parti Nagy Lajos és Kovács András Ferenc ezt a költői létet tartják követendőnek saját lírájukban is. Minden stílus, forma kipróbálása a mesterségben való megmerítkezés. „Technévájás” – ahogy Parti Nagy Lajos megjegyezte.

„Fölködlik a költő – folyton csak a mása!

Zúg őskori dallam, dolgok hasadása –

Világokon átzeng sok körkörös énnek

Galaxisok árján gerjedt örömének…”

(Kovács András Ferenc: Weöres foreweör)

Weöres egy saját világot, valóságos kozmogóniát hozott létre hatalmas életművével. Szelíd fricskával eltolva magától minden készen kínált politikai és vallási eszmét. Köszönte szépen, de nem kért az ideológiákból. Épített inkább egy saját világot magának.

A költői játékosságnak és teremtőerőnek legékesebb megnyilvánulása a szerepjátszás. Ebben is egymásra talált ez a három alkotó. Lónyay Erzsébet, Sárbogárdi Jolán, Lázáry René Sándor. Teljes, kompakt alkotói életművek, épp csak az alkotóik kitalált személyek.

Weöres Sándor az a költő, akit óvodásként megismerünk és aztán életünk végéig olvashatunk és értelmezhetünk. 

Monumentális életművet hagyott maga után. Parti Nagy Lajos ironikusan jegyezte meg, hogy Weöres hatalmas életművét szimbolizálja az a nagyon is földberagadt hír, hogy Csöngén a költő nemrég avatott bronzszobrát ellopták, feldarabolták. (Kinek jut eszébe ebben az elszegényült országban bronzból szobrot önteni? – tette hozzá.)

Ez a fanyar szimbólum mégis találó, hiszen Weöres életműve valóban sokrétű, több darabból álló, különféleképpen csoportosítható, korszakolható.

Csodálatos, varázslatos és egyedi. Befogadására, megfejtésére, egy teljes életre van szükség. Beláthatatlan tartományokba vezeti olvasóját.

Sokan megállnak befogadásában a gyerekversnek kikiáltott költeményeinél, és felnőttként sem látják át azok mélyebb tartalmait. Mert ugyan mi is a gyerekvers? Semmiképp sem a gügyögés. Mondjuk, amikor egyértelműen obszcén szavakat nem használnak a költők. Bár a sorok között gyakran ott bujkál az erotika, a halál, a létfájdalom is. Ilyenek a népdalaink, és ilyenek Weöres Sándor versei is.

Weöres utóélete kiszámíthatatlan, ahogy minden alkotói életművé az. Hiába a centenáriumi év, hiába az ünnepségek, hiába a lelkes ismeretterjesztés, manapság egyetlen útja van annak, hogy olvassák, keressék, értelmezzék: ha divatba jön.

Hátha, talán, egyszer, esetleg…

Weöres Sándor

Arra a kérdésre, hogy mi a hatása Weöresnek a mai költészetre, egyáltalán van-e néven nevezhető szellemi öröksége, nincs egyértelmű válasz.

Weöres sosem volt programadó, zászlóvivő. Ráadásul, ha valamit került, akkor épp ezt a prófétai szerepet a leginkább. Saját világot teremtett, egész mitológiai tartományt, a költői mesterség legmélyebb rétegeibe merülve. Hatása mégis rejtve, ki nem mondva, fel nem címkézve érezhető a mai költőkben. Juhász Gyulát parafrazeálva, Parti Nagy Lajos szerint „ott van minden félrecsúszott nyakkendőnkben…”

Weöres költészete örök.

Hogy mi is volt Weöres a romantikus pátoszra és honfibúra alapozott magyar lírában? A legfrappánsabban Kovács András Ferenc határozta meg:

„Az első magyar marslakó.”