Szívművelés – Baksa Soós János és a Kex

Írta: Inkabringa

A Kex együttes és Baksa Soós János különleges, tündéri jelenléte nekem már csak történelem.

Baksa Soós János

Valahogy mégsem tudom poros holmiként kezelni. Mindig is nagy hatással volt rám az eredetiségük és pofátlanságig menő öntörvényűségük.

Mindez még nem a klasszikus értelemben vett rock and roll életmód öntörvényűsége, az önpusztító világrombítás kifejezése volt. Nem a bevett társadalmi normák elleni lázadást képviselték.  

Inkább valami angyali könnyedségű, játékos, groteszk iróniába oltva egész egyszerűen semmibe vették a fennálló rendet.

Ez talán még nagyobb bűnnek számított, mint a nyílt ellenállás.

Ha van egy adott társadalmi norma, akkor a többség vagy mellette, vagy ellene teszi le a voksot. Mindenképp a társadalmi normához viszonyítva határozza meg önmagát, ennél fogva tudomásul veszi, és még akár lázadásával is megerősíti az uralkodó rendet/trendet.

A normákon való keresztülnézés, a teljes immunitás e normarendszerrel szemben talán a legvégső lázadási forma. Baksa Soós János és a Kex együttes nem kivonult a társadalomból, hanem pontosabb azt mondani, hogy egyáltalán nem vette figyelembe annak normáit a saját értékkereséseiben.

Ez így leírva egyszerűen hangzik. Végrehajtani kevesen képesek. Nem is tudom, hogy manapság van-e erre lehetőség. A materialitás túlságosan erősen köti mindenki gondolkodását. Még a függetlenség is birtoktárgy lesz lassan.

A Kex zenekar 1968 decemberétől 1971-ig létezett. Nagyjából két év, ami évtizedeken áthúzódó legendává vált. Volt bennük valami olyan vitalitás, abszurd játékosság, angyali irónia és elementáris szabadság, ami közönségüket lenyűgözte, és elképeszti az utókorukat is.

Kex

Kevés felvétel maradt róluk, pedig koncertjeik igazi performanszok voltak. A spontaneitás, improvizáció és a kifogyhatatlan játékosság adta az alapját.

Mindennek Baksa Soós János koron kívüli ironikusan angyali-gyermeki-varázslói jelenléte volt a mozgatója.
(Háromszor kezdődik el a felvétel és a hangminőség sem tökéletes, de érdemes végighallgatni.)

A Kex koncertjein sosem lehettem ott, ez már történelem. Baksa Soós Jánossal csupán két találkozásom volt eddig.

Egyszer, még kölyöklány koromban, az óbudai Zichy-kertben (a mai Kobuci helyszínén) egy Török Ádám koncerten láttam őt. A koncert előtt a színpad mellett észrevettünk egy színes maskarába öltözött fura fickót. Gondoltam, valami roadmunkás. Feltűnő jelenség volt, kétségtelen.

Aztán koncert közben Török Ádám bejelentette, hogy most következik Baksa Soós János. Majd felsétált a színpadra ez a fura színekben pompázó különös figura.

Baksa Soós János

Ámultam, nem ismertem rá, már nem az a húszéves fiú volt, akit a fotók őriztek. Megváltozott. Ott volt előttem egy legenda, egyike azoknak, aki mindig is nagyon érdekelt. Mesélt, bohóckodott, rögtönzött, ahogy tette ezt valamikor régen is.

Sokkal később egy bringatúrát csak a kedvéért szerveztünk meg a Velencei-tó körül. Székesfehérváron kiállítása volt Január Hercegnek, és elkerekeztünk oda, látni őt a munkáin keresztül.  

Az országból való távozása után kitűnt jóformán a magyar kulturális közéletből, olykor felbukkan, de nem az a nosztalgiázós típus. Sosem értette, miért is lett ekkora kultusz körülötte és a Kex körül, amikor ők sem ellenzékiek, sem rendszerellenesek, sem művészek nem akartak lenni. Csak viccelődtek, bohóckodtak, utat engedtek minden félelem nélkül a bennük levő önkifejezési vágynak. (Ugyanígy csodálkozott rá Méhes Marietta is több évtizedes távollét után a szintén rövid életű Trabant körüli kultuszra.)

Néhány éve egy kis rádióban Baksa Soós kétrészes hosszú interjút adott, elképesztően izgalmas és érdekes volt. Kerestem, már nincs nyoma a világhálón. Kár érte, aki hallotta, és őrzi e felvételt, tegye közzé, ha lehet. Készült a Kexről dokumentumfilm is Elszállt egy hajó a szélben címmel (rendezte: Kisfaludy András).

Amit a Kex képviselt, nemcsak korukban, hanem ma is egyedinek számít. Talán a Bizottság és néhány underground együttes tudta ezt a jelenlétet megvalósítani. Számomra ma Rutkai Bori képviseli leginkább ezt az abszurd játékosságot.

Baksa Soós János mai napig különös figura maradt. Őrzi a maga univerzumát. Mindegy, hogy ezt én is vallanám, hívéül szegődnék (dacos vagyok én ehhez), avagy épp ellenkezőleg, de mégis van benne valami egyedülvalóság. Nem magáévá tett egy eszmét, hanem kitalált magának egyet, amiben önazonosságát meg tudta őrizni.

Mi lehet ennél fontosabb az életben?

A Balkonban 2002-ben Szkárosi Endre készített interjút Baksa Soós Jánossal.

Valószínűleg reggelig tudnék beszélgetni vele az univerzumáról. Érdekelne, inspirálna, mert nem sablonos készterméket darál le újra és újra konok fanatizmussal. Merészen eltér a szokott útiránytól, mixeli magában a gondolkodás különféle módozatait, belepróbál az életbe. Ilyen embert látva mindig villan egyet a szemem.

Vannak olyan pontok, ahol már túlzás nekem, valamiféle l'art pour l'art univerzumnak tűnik, ám mégis érdekes, így is lehet a világra nézni. De vannak mondatai, amikre csak bólintani tudok, mint ez is: „Műveletlen a szívünk.” Érdemes utánagondolni.

A Kex és Baksa Soós János olyan a magyar kultúrában, mint egy többkötetes hatalmas regényfolyamnak egyetlen rövidke fejezete vagy inkább csak bekezdése. Ezen a rövidke bekezdésen azonban évtizedek után is morfondírozni tudunk.