„A féltudás győzedelmesebb, mint az egész tudás: egyszerűbbnek tudja a
dolgokat, mint amilyenek s ezért megfoghatóbban és meggyőzőbben alkotja meg
róluk a véleményét.” – írta Nietzsche.
Azt érzem már egy ideje, hogy
ebben az országban a féltudás valóban győzött. Ki kíváncsi a tényekre meg a
részletekre, a dolgok valódi hátterére és mélységére, ha úgyis tudjuk, honnan
fúj a szél, meg nem zörög a haraszt stb.
A sztereotípia egyik jellemzője,
hogy a valóság tényeiből csak azokat veszi figyelembe, amik az ő felszínes
megfigyelését vagy tanult előítéleten alapuló szentenciáját alátámasztják.
Minden más, az elméleteit akár cáfoló tényt is, egyszerűen figyelmen kívül
hagy.
Ez nem ostobaság, rosszabb:
érdektelenség. Ez nem pusztán agresszió, rosszabb: az agresszióval szembeni
közöny. Ez nem rosszindulat, rosszabb: szellemi tehetetlenség.
Az elmúlt napokban kétszer is megfordultam a Fugában. A Fuga izgalmas hely. Egy picurka összművészeti pont a város
nyüzsgésében. Kicsi, de eredeti hely. Főként gondolkodóhely.
Három éve jártam itt először, Petri
György verseit hallgattam Vallai Péter előadásában.
Most csütörtökön egy kiállítás
megnyitóra mentem. Fotókiállítás. Címe: Mellőzöttek.
Turay Balázs fotói a cigányok elleni
sorozatgyilkosságok helyszínein készültek. Követik a túlélők, a gyászolók
sorsát.
Élnek tovább, gyászolva férjet, feleséget,
gyermeket, szerettet. Cipelve a fájdalom és a nem szűnő félelem terhét.
Turay Balázs fotója |
Az egyik fotó egy férfi portréja.
Nem akar érzelmet kifejezni, nem cselekszik, nem mutatja magát valamilyennek. Félközeliben
látjuk, amint maga elé mered. Látszólag semmi, de semmi különös nincs benne.
Mégis szíven üt. Áll
fegyelmezetten. Megadó, megtört testtartással. Szinte érezni, ahogy a vállait a
földre nyomja a bánat, a kilátástalanság, a meg nem értettség, a
kirekesztettség terhe.
Torokszorító és felkavaró volt
látni.
Ilyen egy megalázott, meggyötört,
megfélemlített és magára hagyott ember. Egy mellőzött.
A férfi cigány és az egyik
gyilkosság túlélője. Már ahogy egy ilyet túl lehet élni.
A kiállításmegnyitót követően
egy beszélgetés folyt a büntetőperről és a gyilkosságok helyszínén élők
jelenlegi helyzetéről.
A beszélgetés résztvevői voltak: Csonka
Árpád (jogász), Matern Éva
(szociális munkás), Stépán Balázs
(újságíró), Turay
Balázs (fotóművész).
Nem írhatok mást, elkeserített, amit ott hallottam.
Hogyan lehet feldolgozni azt,
hogy megölték a szeretteiket? Csak azért, mert cigánynak születtek.
Vannak ebben az országban
olyanok, akik szerint ez már önmagában bűn. Sőt, feljogosítva érzik magukat,
hogy „tisztogassanak”.
Taszít és undorít a pökhendi
korlátoltság. Az üvöltő butaság. A sekélyes gyűlölködés. A kisszerű
megbélyegzés. Az alaptalan gyanakvás. A gondolkodást helyettesítő agresszió. A
tunya közöny. A szembesülés helyett a szemlesütés. A kíváncsiság helyett a
korlátoltság.
Turay Balázs szerint ezek a
gyilkosságok nemcsak a cigányok elleni gaztettek voltak, hanem az egész
társadalmat támadták.
A társadalom pedig hagyja ezt.
Agyonhallgatja vagy félremagyarázza, de nem érzi át, hogy ez mindnyájunk ellen
elkövetett agresszió.
A nyílt gyűlölet útját nyitotta
meg, és a társadalom hallgat és hagyja. A magyarázata egyszerű és irtóztató: nem
minket érint, hanem őket, a cigányokat. Mert ugye vagyunk mi, meg vannak ők.
Ha velük történik valami, azt csak
közöny vagy gyűlölködés kíséri.
Turay Balázs fotója |
Nem vagyok hajlandó elfogadni,
hogy nem-cigányként automatikusan ehhez a véleményhez kelljen csatlakoznom. Érezhetem
így magam komfortos lelkületű állampolgárnak? Teljesen kizárt.
Egyszer valaki meglepődve kérdezte
tőlem: Te szereted a cigányokat?
Micsoda kérdés ez? – kérdeztem
vissza. Hogyan lehetne emberek csoportjait egységesen szeretni? Sehogy. Szeretni
a szeretteinket szoktuk: család, rokonság, barátok, szerelem.
Összességében nem lehet egy egész
népcsoportot szeretni. A szeretet végtelenül személyes dolog. Azonban minden további nélkül szerettemmé tud válni egy cigány is. Magától
értetődő, természetes módon. Fel sem merül bennem, hogy a
származás legyen a szűrő. A szeretetben egyetlen szűrő van: a bizalom. Azt meg nem a
származás, a pozíció, a kinézet, a vagyon, a társadalmi helyzet határozza meg.
Sőt.
Tudom, hogy ezt sokan nem így gondolják.
De azt is tudom, hogy sokan így
gondolják.
A gond az, hogy akik ellenségesek
a cigányokkal, azoknak erősebb a hangjuk. A gyűlöletben elképesztő energia van.
Üvölt, öklöt ráz. Vagy épp
megfontoltság álcájába burkoltan uszít. Ez utóbbi még aljas is.
Tavasszal láttam egy remek
szlovák filmet a Titanic Filmfesztiválon. A címe: Kutyám, Killer. Nem tudom, hogy valaha is bekerül-e a hazai
mozihálózatba, pedig nagy szükség lenne rá. Kiváló példája ez a film annak, hogyan válik a cigányok elleni gyűlölet
egyre pusztítóbbá.
Akik elfogadóak, érdeklődőek, akiknek egyértelmű a másik ember iránti tisztelet minden címke nélkül, őket meg sem hallja senki ebben az acsargásban.
Ne feledkezzünk meg egy harmadik
csoportról sem. Talán ők vannak a legtöbben. A tájékozatlanok. Akik felülnek
minden látszatnak, és a látszatok szándékolt félremagyarázásának, mert igazából
semmit nem tudnak a cigányság helyzetéről.
Ezek az emberek kellő információ
birtokában elfogadóak lennének.
Csak a megfelelő, higgadt,
árnyalt és elfogulatlan tájékoztatás hiányzik hozzá.
Ehhez hiteles, tapasztalt,
felkészült és tájékozott emberek szavára lenne szükség.
Van ennek tere?
Ilyen-olyan politikai oldalnak (avagy
a sztoriéhségnek) megfelelni akaró médiamunkások meg a politikusok zagyválása folyik.
Felületes, manipulatív, kártékony.
Homályba és káoszba vezet.
Kevesen vannak, akik a hírek
mélyebb és elfogulatlan magyarázatára is vállalkoznak. Szerencsére akadnak ilyen
orgánumok, de a társadalom széles rétegeihez az ő szavuk nem jut el.
Ez ma a cigányságról szóló
diskurzusnak a meghatározója. Egy hír és annak rosszindulatú, gyűlöletkeltő
félremagyarázása.
Mindezt kíséri egyre hőbörgőbb
indulatokkal a brutál, ostoba gyűlölködés.
Miközben hatalmas elméleti tudású
szakemberek és gyakorlati tapasztalattal rendelkező segítők élnek ebben az
országban, akik higgadt, megfontolt és tisztán látó értelmezésre képesek.
Elvétve jutnak szóhoz a médiában.
Például Turay Balázs mély és
emberi tapasztalatokkal rendelkezik a gyilkosságok helyszínén élők körülményeiről,
érzéseiről. Higgadtan, okosan, értelmezve, összeszedetten beszélt az elmúlt
évek tapasztalatairól. Bárhol, bármilyen média felületen érdemes az ő
véleményének hangot adni.
Nem beszélve arról, hogy a cigányok is szóhoz jussanak, és ne csak szánalmat vagy ijedelmet keltő manipulált vágóképen jelenjenek meg. Mindenki
okoskodik, elmélkedik, véglegesen ítélkezik róluk, felettük, miközben senkit nem érdekel,
mit gondolnak ők a világról. Pedig éreznek és gondolkodnak.
Turay Balázs fotója |
Kegyetlen nehéz küzdelem ez. Meg
nem értettség, ellenségeskedés, rosszindulatú agresszív támadások kereszttüzében folyik.
A cigányok félnek és
tájékozatlanok a lehetőségeikről. A környezet pedig elutasító, uszító vagy elzárkózóan
közömbös velük szemben.
A gyilkosságok után a
hozzátartozóknak érdemi támaszt nem tudott adni a szociális intézményrendszer.
Pszichológus állítólag mind a mai napig nem jutott el hozzájuk.
A támadások egyik sebesültjének a teljes bénulás fenyegeti a lábát, miközben megfelelő és gondos orvosi
ellátással ez elkerülhető lenne.
Hiába a szociális hálózat, ha a
benne dolgozók csak a napi rutinra képesek. Mechanikusan teszik a
dolgukat, és ha váratlan helyzetbe kerülnek, nem képesek ehhez alkalmazkodni.
Márpedig egy rasszista gyilkosság után kreatív és azonnali segítségre van
szükség.
„...igen világos fejjel és
eredeti módon kell gondolkodnunk, ha hatni akarunk a körülöttünk lévő világra”
– nem győzöm idézni Fredrik Barth ezen mondatát.
Valahogy úgy képzelem el ezt a társadalmat, mint egy nagy teknőt. Az egyik oldalon a hörgő gyűlölködés és agresszió dominál. A másik oldalon az elemző, empirikus tapasztalatokkal alátámasztott józan, higgadt és elfogadó hangnem. Ezt szinte alig hallani.
Középen pedig, a teknőnek
hatalmas mélységet adva a felületes információkkal, látszatokkal,
sztereotípiákkal megelégedők óriási tömege van. A legijesztőbb ebben a nagy
teknőnyi mélységben a tunya közöny. A belenyugvás, érdektelenség, a minden
kíváncsiságot nélkülöző mechanikus, igazságnak hitt szabályok követése
jellemzi.
Egy társadalom, egy kultúra annál
sokkal bonyolultabb és főként változékonyabb, hogy betonelméletek alapján
gondolkodjunk róla. Ahhoz, hogy megértsük, nem örökre szóló törvényszerűségeket
kell megtanulnunk, hanem a folyamatokra való nyitottságot és az állandó
értelmezés képességét.
Mit lehet tenni? Elkeserítő a
helyzet. Egy biztos: feladni nem szabad. Koncként nem lehet odadobni a
cigányságot az egyre hangosabb gyűlöletnek.
Mit tehet, aki mindezt a közönyt és gyűlölködést nem akarja?
Vitába szállhat, ellenállhat a
mégoly erős agressziónak, vállalva az alattomos ütéseket, támadásokat is. Vihet
élelmet a nélkülöző cigány településekre, cipelheti a sezlonyt. Ez még kevés, de a semminél mégis több.
Ha hörgő üvöltéssel törnek az amúgy is megalázott cigányságra, akkor én is eléjük állok, hogy védjem őket. Akkor is, ha tisztában vagyok vele, mint
egy csikket fognak eltaposni.
Akármennyit is töröm a fejem,
mindig egyetlen megoldásra jutok. Az igazi az lenne, ha ennek a mély teknőnek a
közönyét és tájékozatlanságát lehetne megtörni. Ha értelmes, józan, elemző,
elfogulatlan és elfogadó gondolatok szivárognának be a köztudatba és nem a
manipulálható gyűlölködés.
Ehhez szükség van a médiára, óriási hatalom és óriási felelősség, de nem szabad csak tőlük várni a megoldást. A hétköznapokban is ezt kell képviselnünk.
Kedden szintén a Fugában
Klaniczay Gábor és Hankiss Elemér beszélgetett a boszorkány-és eretneküldözésekről,
megemlítve ennek 20. századi és jelenkori párhuzamait is.
Ennek komoly lélektana van,
válságos helyzetek mindig kitermelik a bűnbakokat. Ezek a csoportok általában a
társadalom peremén állnak. Mint a nők, mint a zsidók, mint a cigányok, mint a hatalmi elvárástól eltérően gondolkodók.
Jellemzően mindig áll e gyűlölethullámok mögött egy befolyásoló háttér, ami szellemi gyúanyagát adja az agressziónak. Manipulál és heccel.
Hankiss Elemér megemlítette egyik
kutatásának eredményét, mely szerint az emberek meggyőződéssel hiszik, sőt
fennen hangoztatják magukról, hogy ők jók. Jószívűek, jóindulatúak,
barátságosak, szeretetteljesek, önzetlenek. De az összes többi! Az bezzeg
gonosz, alávaló, rosszindulatú, önző, durva lélek.
Hogy is van ez?
Ne mentsük fel magunkat, és ne
áltassuk magunkat. Mindenkiben benne van a gonosz és az angyal. A mi
felelősségünk, hogy melyiknek adunk teret a lelkünkben. Nem attól leszünk jók,
ha ezt állítjuk magunkról. Állandó feladatunk a jó és rossz mérlegelése
önmagunkban, a vívódás az ördög és az angyal között. Ehhez azonban előbb fel kell ismerni
mindkettőt magunkban.
Hankiss idézte Nietzsche („egy higgadt pasas volt” – tette hozzá) híres mondatát: „Ha szakadékba nézel, a szakadék is visszanéz beléd.”
Ha sokáig nézünk szembe az
agresszióval, akkor fennáll a veszélye, hogy mi is agresszívvé válunk. Ezt
mindenáron meg kell akadályozni.
Józanság, elfogulatlan
gondolkodás, folyamatos értelmezés. Ez az egyetlen útja, hogy ne az agresszív
indulatok vezéreljenek minket. Mert az csak pusztulásba vezet.
Én csak
egyetlen dolgot szeretnék elkerülni az életben: ne kelljen gyűlölnöm. A
legpusztítóbb veszélyforrása az emberi léleknek.
Ahhoz, hogy a társadalom felnőjön
a „másik tehet róla” gyermekded önbecsapásán, ami ráadásul másoknak is árt, még
nagyon sokat kell küzdeni.
Ésszel, érvvel és nem agresszív
gyűlölködéssel. Ne adjuk át magunkat a szakadék mélységének.
A csütörtöki cigányok elleni
gyilkosságokról folytatott beszélgetés végén Matern Éva megemlített egy 2011-es
hírt, mely szerint Firenze polgármestere gyásznapot rendelt el két szenegáli bevándorló
meggyilkolása miatt. A gyilkosság első hírére tízezer ember tódult ki az utcára
tiltakozva a rasszista erőszak ellen.
Hol vagyunk mi ettől?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése