Weöres - Károlyi Amy - Buñuel (1. rész)

Írta: YGergely


Ez a Weöres Sándor nagyinterjú annak idején az átalakult Filmvilág induló számában jelent meg (1979. szeptember). Úgy tudom, egyetlen Weöres-kötetben sem szerepel. 
Amíg majd olvasható lesz könyvben is, olvassuk addig itt.

Weöres Sándor és Károlyi Amy

A beszélgetés fő témája Buñuel három filmje volt: A burzsoázia diszkrét bája, A szabadság fantomja, A vágy titokzatos tárgya.
Mindenek előtt azonban szóba került az Andalúziai kutya.

- A párizsi szürrealista csoport 1929-ben botrányt okozni, tiltakozni indult az Andalúziai kutya vetítésére. Végül is azonban ünneplésben törtek ki, s "szürrealistává fogadták" a fiatal és ismeretlen Louis Buñuelt. Ő viszont később ádázul tiltakozott az ellen, hogy bármily "izmus" címkéjét, akár a szürrealizmusét is életművére, filmjeire ragasszák.

Louis Buñuel

WEÖRES SÁNDOR: Az Andalúziai kutya valóban nem vegytiszta szürrealizmus. A film kezdete, a holdat átmetsző felhő és a szemet átmetsző kés párhuzamos képével jellegzetesen szürrealista gondolkodásmódra és fantáziára vall. Később viszont rengeteg "naturális" elem jelenik meg a filmben, vagyis a rendező felhasználja a valóság "földhözragadt" elemeit is: birkózik velük.

Mindenesetre, akár szürrealista műnek tekintjük, akár nem, ma is ugyanolyan erővel hat, mint évtizedekkel ezelőtt, a készültekor. Vadonat friss!

KÁROLYI AMY: Örök fiatal marad ez a film, felülmúlja összes követőjét s maga Buñuel sem tudott később erősebb vagy gazdagabb művet alkotni. Olyan, mint a bibliai mustármag: benne rejlik a jövő minden lehetősége. Emily Dickinson, a nehezen felnyíló és titkait alig kiadó nagy költőnő írta: "Én a lehetségesben lakom." Az Andalúziai kutya is a "lehetségesben" lakozik.

A másik nagyon erős párhuzam, ami megdöbbentett vetítés közben, az a film folklórban gyökerező jellege. A népköltészet nemcsak a bűnösökhöz, az ártatlanokhoz is kegyetlen. Igazságszolgáltatása borzalmas... Az Andalúziai kutya hőseinek mintha iszonyú bűntudatuk volna, de nem tudni, mi kínozza őket, mi a bűnük...

- A bűntudat jól ismert freudi kategória. A szürrealista mozgalom erősen freudista indíttatású volt. Vajon az Andalúziai kutyát is e mélylélektani iskola tanainak a segítségével lehetne a legtermékenyebben vizsgálni?

WEÖRES SÁNDOR: A híres zongorajelenet a döglött szamárral és a megkötözött papokkal valóban kommentálható, esetleg "lefordítható" freudi értelmezésben, mégsem ezt tartom a legfontosabbnak.

A Bretonnal való rokonságot is kisebbnek érzem, mint például rokonságát Salvador Dali művészetével. S nemcsak azért, mert Dali részt vett a film rendezésében. Ifjúkoruk közös, egész világuk rokon volt. Ne feledjük, hogy Dali nemcsak festő: érdekes verseket is írt. Ebben a filmben a zaklató képsor a tenyérben mászó hangyákkal jellegzetes Dali-kép.

Buñuel másik fiatalkori barátjának, Garcia Lorcának ezt a népballadai tömörségű versét is felidézi a film:

Egy levél hullt.
Második.
Harmadik.
A holdban egy hal úszik.
A víz egy órát aluszik,
a fényes tenger százat is.
A lány meghalt a fán.
Apáca dalol
narancsba zárva.
Leányka
ananászért ment fenyőfára...

Majd a vers végén: "Ó, hangyátlan öböl, hol pirkadat lakik!" És emlékezzünk csak a film zárójelenetére: itt a hősnő valóban egy pirkadatot ígérő, "hangyátlan" öbölbe ér szerelmével... A szürrealizmus vagy a spanyol folklór hatása erősebb Buñuelnél? Hasonlóan Lorcához, az ő esetében is nehéz eldönteni...

- Az Andalúziai kutya után majdnem fél évszázaddal később készült Buñuel három alkotása (A burzsoázia diszkrét bája, A szabadság fantomja, A vágy titokzatos tárgya). Érezhető-e kapcsolat az életművön belül, s egyáltalán, miképp őrzi első filmjének látásmódját a rendező a hetvenes években?

WEÖRES SÁNDOR: Az álmok ezekben a filmekben is a legfontosabbak!

KÁROLYI AMY: Az álmok itt valóságos büntetőexpedíciók...

WEÖRES SÁNDOR: Míg a szürrealisták az álom felszabadító hatására esküdtek, Buñuelnél a lidércálmok valóban iszonyatosak. Holott A burzsoázia diszkrét bájának szereplői majdnem pontosan ugyanazt álmodják, ami életükben történik velük.

KÁROLYI AMY: Nekem Magritte képeit juttatták eszembe ezek az álmok. Ott tapasztalhatjuk az álom borzalmának és az álom humorának ilyen mély összefonódását.

WEÖRES SÁNDOR: A Buñuel-filmek lidércálmai talán a dél-amerikai festőnő, Léonore Fini világával tartják a legszorosabb rokonságot. Úgy tudom, találkoztak is, ismerték egymás műveit.

-  Buñuel utóbbi filmjeinek szinte kizárólagos tárgya a nagypolgárság világa. Látszólag idegen, száraz téma egy áradó képzeletű, álmokat, borzalmakat kedvelő fantázia számára. "Kézcsókom, nagysád, nem dűlt még össze Siófok?" - kérdi egy groteszk hangú Weöres-versben Szabó bizonyos Kissnétől. Buñuel mintha hasonlóképp mulatna nagypolgári hősein, s mintha hasonló fintorral kérdezné, megunván "diszkrét bájukat": "Nem dűlt össze még Párizs?"

WEÖRES SÁNDOR: Idézett versem a szürrealizmusnak abba a fajtájába tartozik, ahol a szürrealista látást állandóan megkontrázza valami nagyon is sárba ragadt, földhözragadt mindennapiság. "Kézcsókom, nagysád..." És a következő verssorban százezer évvel ezelőtti struccok menetelnek, köztük Szabó meg Kissné "háncsbugyogóban".... Vagyis ez a versem közel áll a leegyszerűsítően "abszurd"-nak mondott stílushoz.
Ilyen értelemben, bár magam nem gondoltam rá, van valami hasonlóság. Buñuel ezekben a "politikus", a polgárság gazdag életét elénk táró filmjeiben a saját költészetét állandóan ütközteti ezeknek az embereknek a hétköznapi naturalitásával, költészettől idegen létezésével.

KÁROLYI AMY: Roppant vulgárisak ezek a "finom" emberek, ezek a drága öltözékben járó, halkan suhanó autókban üldögélő emberek, így értem, hogy  Buñuel az ő saját álmaikat küldi büntetőexpedícióként ellenük.

WEÖRES SÁNDOR: Ezek a visszatérő, egymásba bonyolódó, egymásba érő álmok segítenek értelmezni a megtörténteket. Épp ezek az álmok "kontúrozzák" s teszik világossá mindazt, ami nélkülük ködös és elfolyó, vagy tévesen értelmezhető volna. Buñuel idézőjelbe teszi ezeknek a figuráknak a létezését, a néző joggal nevet rajtuk.

- A burzsoázia diszkrét bája hősei egy refrénszerűen visszatérő képsorban országúton haladnak. Nyugodtak, békések. Jelkép volna?

WEÖRES SÁNDOR: Tágas, kitáruló síkságon ballagnak. Itt valami nyugodtabb, természetibb létezés képe jelenik meg. Itt, ha percekre is, emberek. Van ennek a lassú témának valami emberi, sőt ember előtti, állati, növényi jellege. Végül valami őket is összefűzi a természettel.

KÁROLYI AMY: Más szemszögből meg éppen itt a legirreálisabbak. Annyira idegen tőlük a természet, hogy szinte elképzelhetetlen a létezésük benne. A természet nem fogadja be őket, s ők mennek, mennek, életidegen, természetidegen céljaik után...

WEÖRES SÁNDOR: Megölhetik őket, elpusztíthatják ezeket az embereket, álmukban meg a valóságban is, mégis élve maradnak. Régen túlélték önmagukat, rég haláluk után vannak már: ezek az ellenszenves figurák képtelenek meghalni. Ha személyükben elpusztíthatók is, maga a típus folyton újratermeli önmagát. Ez a típus nem személyében él örökké, de funkciójában. Sajnos az értéktelen embertípus sokkal ellenállóbb, mint az értékes.

KÁROLYI AMY:  Buñuel végül is kínjában neveti ki ezeket az embereket. Kétségbeesetten nevet....