Írta: Inkabringa
Szorgos napokat élünk, de egy röpke bejegyzés erejéig megemlékezünk az emberré (és emberségessé) válás fontos eleméről, a táncról. A tánc képes megbékíteni embereket, kultúrákat, társadalmakat. Világnapja is van, épp a mai napon, bár nekem az efféle világnapok mindig azt jelzik, hogy valamit, amit egyébként kellene, nem becsül meg eléggé az emberiség. Talán a tánc is ilyen.
A tánc az ember legősibb kísérője, ahogy a zene is. Sokáig rítus volt, vallási szertartás, a közösségbe tartozás szimbóluma. Mára inkább a szórakozás részeként tekintünk rá, de egy agyondolgozott világban a szórakozásnak és kikapcsolódásnak is mágikus jelentősége van.
Ünnepi pillanat lesz, amikor a járvány után végre összegyűlhet mindenféle ember és együtt táncolhat. A tánc spontán boldogságforrás.
A táncantropológia friss ága a kulturális antropológiának. Bár már az első mesterek (Boas, Malinowski) is írtak a táncról, az első komolyabb tánctudósításnak Evans-Pritchard az afrikai azande törzs sörtáncáról szóló megfigyeléseit tartják (1928). A tánc komolyabb antropológiai elemzése csak az 1970-es évektől indult meg. A tánc ugyanis társadalom- és kultúraszervező erő. Elemzése révén sok mindent megtudhatunk egy adott társadalomról vagy közösségről.
A tánc a Föld nevű bolygó élőlényeivel is rokonságba hozza az embert és erre az érzésre mindennél inkább szüksége lenne a természettől elszakadt emberiségnek. A tánc egy csábító örömforrás. A madarak, halak, emlősök és kígyók is táncolnak a másik kedvéért. Miért maradna ki ebből a jó mulatságból az ember? A tánc a legkönnyebb út két ember és két élőlény között. Ha valamire szüksége van az emberiségben, az éppen a spontán örömforrások megtalálása. A tánc erre az egyik legkiválóbb eszköz. Minden kultúra minden tánca örömforrásunk lehet. Nem kell hozzá pénz, hatalom, pozíció, csak az emberek harmonikus együttmozgása.
Van-e ennél értékesebb dolog a világon?
 |
| Bondan Tias: Party on the street |
Kapcsolódó bejegyzések:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése