Szamizdat öröm

Írta: Inkabringa

Minap komolyan megdöbbentem. Látszólag semmiségen, pedig súlyos problémát jelez. Egy szimptóma, ami azt mutatja, hogy e kies honnak haladéktalanul változtatni kell az életszemléletén, új társadalmi divatokra van szükség.

Történt ugyanis, hogy a napokban valaki valahol idézte két édesapa beszélgetését, mint pozitív példát a tánc fontosságára. Az egyik apa szemére vetette a másiknak, hogy iskolás gyermekét táncórára (balettre) íratta be, ami felesleges időpocsékolás, haszontalanság, fontos különóráktól veszi el az időt, elvégre nem profi táncos lesz a gyerek. Ez is elég kegyetlen, de az igazi döbbenet a másik apa válaszában van. Azért íratta be a gyereket balettórákra, hogy fegyelmet és rendet tanuljon. A honi balettoktatás egyik vezetője, aki kezdetben bájos háziasszonyként mosolygott, ennél a pontnál keménnyé váló arcvonásokkal szigorúan kijelentette: igen, a tánc megtanítja a gyerekeket a fegyelemre és a kemény munkára. Majdnem elájultam. Már a tánc is a fegyelmezés és az emberi lelkek betörésének eszköze? S vajon miféle himpellére vagyok én ennek a fegyelmezetten menetelő társadalomnak, hogy makacsul úgy élem meg a táncot, mint a felszabadult örömszerzés egyik módját? Szégyellnem kéne magam? Legalább a tánc maradhatna meg felszabadító örömforrásnak, hisz a felszabadultság hiányzik leginkább ebből a társadalomból.

Azt hiszem ennél görcsösebb már nem is lehetne ez a társadalom széles e hazában. Sőt, minél görcsösebb, annál felszabadultabbnak érzi magát. Legfőbb örömforrás a rosszindulat és a káröröm. Egyetlen vigaszom, hogy voltak néhányan az egybegyűltek között, akik velem együtt szintén elrémültek a fenti történetet hallva. Ők is másként gondolnak a táncra. Talán nincs még minden veszve. Társadalmi önérvényesítés és aktivitás felszabadultság nélkül nem létezik. Az nem természetes létállapot, hogy egy ország görcsbe rándulva, engedelmesen várja, hogy mikor merre kötözik össze kezét-lábát.

Igazi farsang nálunk nincs, úgy tűnik, nem is hiányzik, szeretjük errefelé szürke, praktikusan haszonelvű egykedvűségben morzsolgatni a hétköznapokat. A farsangi időszakban sokat lehetne táncolni úton útfélen, de nincs rá igény, mert komolyak és gondterheltek vagyunk és semmi kedvünk felszabadultan cselekedni meg egymással keveredni. 

Mégis bátorkodnék ajánlani egy zeneművet, ami nem trendi és nem magaskultúra (a sznobok e ponton feldúlva távoznak), ámde univerzális karneváli melódia. Láttam én már erre a zenére lejteni skandináv néptáncot, mambót, twistet, hiphopot, még csárdást is. Lehet rá szerelmesen összebújva párban táncolni, vagy körben állva, netán egymás után haladva. Megjegyzem, ez utóbbi mozgástípusba tartozik a menetelés is, de ez a zenemű nem jó menetelésre, mert lépés közben óhatatlanul megmozdul a váll és a csípő. Márpedig ha a váll és a csípő a zene ütemére mozdul, az riszálás és végső soron tánc. Van egy ősmagyar titkos tanítás, ami olyan titkos, hogy talán sosem létezett. Így hangzik: aki lépés közben riszál, az nem fog menetelni.