Keresés ebben a blogban

2017. augusztus 29., kedd

„A zene mindenkié”

Írta: Inkabringa


Mostanság mindig azt halljuk, félnünk kell mindentől és mindenkitől, és meg is kell sértődnünk mindenért és mindenkire, mintha a világ csak azért lenne, hogy minket elemésszen. Pedig ha ártott valaha valami ennek az országnak, az mindig a világtól elzártság volt. Jön az ősz, visszatértek a politikusok a manipulatív mondatocskáikkal, amit mindenki komolyan elemez majd, hogy az utókor álmélkodhasson, mi mindennel voltunk elfoglalva ahelyett, hogy azzal foglalkoztunk volna, amivel kell. Lassan eljutok addig, hogy mára csak egyetlen egy mondatot tudok feltétel nélkül elfogadni: „A zene mindenkié”. Na, ezt még elhiszem. 

Afrika az emberiség ritmusának bölcsője. Ezt akkor is tisztelnünk kell, ha manapság szó sem esik róla. Az afrikai ritmusok nagyvilág elé tárásában hatalmas érdemei vannak egy afro-amerikai nőnek. Pearl Primus táncosnő volt és antropológus, úgyhogy itt az ideje, hogy mélyen meghajoljunk előtte a blogban. 
Pearl Primus (1919-1994)

Az 1940-es évek Amerikájában vált ismertté a neve, az afrikai és karibi táncokat kutatta mint antropológus, mint táncos és mint koreográfus. Afrikai és karibi terepmunkáin gyűjtötte a táncdialektusokat és ezt a nyugati világnak a modern balett elemeivel ötvözve mutatta be. Csodálták égbe törő ugrásait, a kecses lépteit, fergeteges ritmusait. Egész életében táncolta, kutatta az afro-amerikai ritmusokat, tanította a táncot és az etnológiát. Tánc közben és az egyetemi katedráról is küzdött a faji előítéletek ellen egy olyan korban, amikor ez egyáltalán nem volt divatban. (Most megint ilyen korban élünk.)


Pearl Primus Libériában egy etnológiai gyűjtőmunka során ismert meg egy táncszertartást és az USA-ba visszatérve egy sajátos stílussá csiszolta. Ez a fanga, amit azóta is világszerte tanítanak és táncolnak. Megismertetéséért sokat tett a nigériai származású dobos, Babatunde Olatunji is, aki szintén megérdemel egy főhajtást. Gyerekkora óta dobolt, az 1950-es években egy tanulmányi ösztöndíj révén került az USA-ba. John Coltrane segített neki az Olatunji Center of African Culture megalapításában. Ez az intézmény a Harlemben a nincstelen rétegeknek is lehetőséget adott a zene és tánc révén a továbblépésre. Babatunde Olatunji nagy mágus volt. Sokat tett Afrika zenéjének megismertetéséért.

Babatunde Olatunji (1927-2003)

Olatunji úgy jellemezte a fangát, mint egy köszöntő táncot. Az egymás nyelvét nem ismerő nyugat-afrikai törzsek tánccal és zenével fejezték ki egymás iránti békés szándékaikat. Olatunji egész életében tanította a fangát szerte a világban és ezt követői mindmáig folytatják. Én is megtanultam itt élő afrikaiaktól és tényleg hatalmas élmény másokkal együtt táncolni. Életenergia van benne. Sokszor jut eszembe, hogy az ENSZ-ben vagy az EU-ban vagy bármi ilyesféle helyen ezt a táncot kellene a világ vezetőinek ellejteni és csak utána ülhetnének a tárgyalóasztalhoz. Nehéz abban a világban ritmust találni, amiben botlábúak diktálják a tempót.
Most egy archív felvételen megtekinthető, hogyan tanította ezt Babatunde Olatunji. Javaslom, hogy mindenki emelkedjen fel a székéből és táncoljon a fanga ritmusaira. Garantáltan a magas égbe repül a lelke. Csak össze ne ütközzünk. 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése