Írta: Inkabringa
A hagyományok szerint június első vasárnapján kis hazánkban Dél-Amerikára gondolunk. Ha pedig még nem létezik ilyen hagyomány, akkor épp ideje megteremteni.
A hagyományok szerint június első vasárnapján kis hazánkban Dél-Amerikára gondolunk. Ha pedig még nem létezik ilyen hagyomány, akkor épp ideje megteremteni.
Úgyhogy a mai napon Dél-Amerika
körül járnak a gondolataink. Tudományos konferencia majd jövőre lesz, most inkább
csavarogjunk kicsit.
Dél-Amerika rendkívül izgalmas
földrész, bizonyára az egy főre eső GDP alakulása szempontjából is, de ami
igazán érdekes benne a zagyva-kevert sokfélesége.
Ennek a földrésznek ritmusa van,
az egyszer biztos. Nem is akármilyen.
Mielőtt nekivágunk, azért
ismételjük át még egyszer a Dél-Amerikával kapcsolatos sztereotípiáinkat. A
legtalálóbb összegzést a kolumbiai Gabriel Garcia Marquez fogalmazta meg:
„Az európaiak szemében Dél-Amerika egy bajszos, gitáros meg revolveres
ember.”
Kezdjük a csavargást Brazíliával. Hatalmas ország, lakják is
sokan, sokféleképpen.
Amikor az argentin bíborost
Ferenc pápává választották egész Dél-Amerika ünnepelt. Annak ellenére, hogy a saját
bíborosukat várták a pápai trónra, a brazilok öröme mégis őszinte volt. Azt
azért hozzátették a csalódást esdve kereső szenzációéhes újságíróknak, hogy nem
bánják, ha a pápa argentin. Mert Isten brazil!
Na ja, ide születni kell.
Boglár Lajos, aki kiváló volt tudósnak,
tanárnak és embernek is, negyven évig kutatta a dél-amerikai indiánok életét. Zseniális volt és példaadó.
Boglár Lajos
|
Magyar szülők gyermekeként Brazíliában született és nőtt fel. Egy interjúban egyszer azt nyilatkozta, hogy a feje európai, de a szíve brazil.
Ecuador, Peru és Bolívia az Andok országai, és egyben az inkák örökösei. Kecsuák és aymarák (ők főként Bolíviában élnek) alkotják ezt a különlegesen érdekes és izgalmas népességet.
A 16. századi európai hódításokat követően a konkvisztádorok évszázadokon keresztül semmibe vették az itt élők kultúráját. Isten ellenesnek, vadnak és megvetettnek tartották. Két lábbal tiporták, a szó szoros értelemben tűzzel-vassal irtották. Az indiánokat emberszámba se vették.
Később ez a hozzáállás változott, a letelepült európai népesség keveredni kezdett az őslakos indiánokkal, elindult egy mára már általánossá vált meszticizálódás. Ez a kultúra minden területére rányomta a bélyegét, így a zenére is.
Fő hangszereik a dob, furulya és a pánsíp volt, és ezeknek számtalan változata. A meszticizálódás eredménye a húros hangszerek megjelenése.
Az Andok hegyláncaiban északról délre haladva fokozatosan hidegebb hőmérséklet és egyre gyérülő növényzet jellemző. Ez megmutatkozik a zenében is.
Brazíliában még mindmáig élnek őslakos indián törzsek elszórtan, főként az esőerdők védettségében, bár a modern világ már oda is benyomult. Manapság a dzsungel mélyén is van egy Coca-Cola automata.
Van azonban egy másik hatalmas ország Dél-Amerikában, Argentína, ahol már valóban alig élnek őslakos indiánok. Számukat körülbelül fél százalékra teszik. Ez már szinte udvariasságból számon tartott arány. Főként a mapuche nyelvcsaládba tartozó indián törzsek és kecsuák alkotják ezt a fél százalékot.
Néhány százalékra tehető a meszticek aránya (indiánok és európaiak keveredése).
Argentínában bennszülöttnek már az európaiak számítanak, főként a spanyolok és olaszok, de jelentős számban élnek itt németek, angolok és más európai nációk is. A kontinensen itt van a második legnagyobb magyar népesség és a walesiek saját hazájukon kívül itt tömörülnek a legnagyobb számban.
Indiánok nincsenek itt már sajnos, de Argentína mégis dél-amerikai ország. Még a tangót is átfaragták. Buenos Aires utcáin gyakoriak az utcai táncosok. Ilyet láthat, aki leugrik egy újságért. Nem épp halvérű mutatvány.
Az Andokban azonban mind a mai napig jelentős számban élnek őslakos indiánok. Az egykori Inka birodalom leszármazottai még őrzik nyelvüket és kultúrájukat, még ha a meglehetősen durva európai beavatkozások az évszázadok alatt módosították is.
Ecuador, Peru és Bolívia az Andok országai, és egyben az inkák örökösei. Kecsuák és aymarák (ők főként Bolíviában élnek) alkotják ezt a különlegesen érdekes és izgalmas népességet.
A 16. századi európai hódításokat követően a konkvisztádorok évszázadokon keresztül semmibe vették az itt élők kultúráját. Isten ellenesnek, vadnak és megvetettnek tartották. Két lábbal tiporták, a szó szoros értelemben tűzzel-vassal irtották. Az indiánokat emberszámba se vették.
Később ez a hozzáállás változott, a letelepült európai népesség keveredni kezdett az őslakos indiánokkal, elindult egy mára már általánossá vált meszticizálódás. Ez a kultúra minden területére rányomta a bélyegét, így a zenére is.
A hagyományos inka zene és tánc rituális volt. Szinte hetente tartottak egy ünnepséget, ahol a hagyományokat, hiedelmeket átadták az utódoknak a zene és a tánc segítségével. A hegyi népekre jellemző kevés szavú zárkózottság miatt a történeteiket, érzelmeiket zenében és táncban fejezték ki.
Fő hangszereik a dob, furulya és a pánsíp volt, és ezeknek számtalan változata. A meszticizálódás eredménye a húros hangszerek megjelenése.
Az Andok hegyláncaiban északról délre haladva fokozatosan hidegebb hőmérséklet és egyre gyérülő növényzet jellemző. Ez megmutatkozik a zenében is.
Ecuador még buja erdőségekkel borított hegyvidéken terül el, a zenéjük is pergőbb, ritmusosabb.
Az andoki Magasföldön (Altiplano) már jóval hűvösebb van és szikárabb a növényzet. Ezért a zene is fenségesebb, ünnepélyesebb, lassabb.
Tekintsünk most el az El contor pasa trilliónyi feldolgozásától és a pánsípon előadott Verdi operarészletektől.
Az Európában élő dél-amerikai utcazenészek egy mixét adják az andoki zenevilágnak. Ecuador, Peru, Bolívia és a mesztic kultúra keveréke ez. Ami egyáltalán nem baj, egy sajátos andoki zenét alkottak Európában.
A hagyományos rítusokhoz köthető zenék és táncok közül többeket tiltott és üldözött az európai térhódítás. Pogánynak, eretnek tartották. Pedig mély és áhítatos vallási rítusok voltak ezek, csak nem a keresztény felfogásnak megfelelően.
Ilyen például a tinku, ami a táncban való aktív részvétellel fejezte ki az égiek iránti tiszteletet.
Ahogy minden nép kultúrájában, úgy az andoki hagyományokban is fontos szerepe van a mindennapi munka dramatizálásának és a jó termésért, bőséges állatszaporulatért végzett rituális szertartásoknak.
A llamerada például a lámapásztorok hagyományos táncos szertartása.
Csavargásunk végén vessünk egy tiszteletteljes pillantást a Tűzföldre. Az egyik legzordonabb része a Földnek, szeles, viharos vidék, de emberek itt is éltek, ilyenek voltak a yamana és a selknam indiánok. A természettel még meg is küzdöttek valahogy, de az európai hódítás felőrölte az itt élő népességet.
yamanák |
„A tűzföldi indiánok kiirtása a hódítások legkegyetlenebb fejezetei közé tartozik. Itt a különböző kultúrák találkozásakor létrejövő átalakulás helyett mind kulturális, mind pedig biológiai értelemben a megsemmisülés következett.” (A Föld országai. A világ népei. 1965. 1019. o.)
A tűzföldi indiánoknak nem voltak hangszereik, rítusaikat énekhanggal kísérték. Kevés töredék maradt fenn tőlük, amit próbálnak különféle módon megőrizni, feldolgozni. Érdemes belehallgatnia még annak is, aki csak a dolby surround hangzást tekinti zenének.
Ez a blog ismerős? Bár nem kulturális jellegű, és igen-igen szubjektív is, de ez valóbban egy csavargás Dél-Amerikában. Már befejeződött, direkt és kizárólag ezen az asszem másfél éves úton készült, érdemes beleolvasgatni. http://panamericana.blog.hu/
VálaszTörlésKöszi, nem ismertem. Ez a praktikum csúcsa! Hihetetlen sok érdekességgel. Bármelyik világrésznek örömmel nekivágnék én is ilyen csavargó turistaként.
VálaszTörlésDél-Amerika az egyetlen helye a Földnek, ahol semmiképpen sem turistaként akarok megjelenni. Sehol máshol nem zavarna ez, de itt igen. Nem tudom az okát, de így van. Legyen ott valami dolgom.
Boglár Lajos odaszületett, úgy persze könnyű. :)) Mondjuk az ő követőivel szívesen elmennék, de az nem turistaút lenne.
http://boglar-hagyatek.blogspot.hu/p/irodalom.html