Bóbita, táncolj! (Zsenimanó ezer éves)

Írta: YGergely


Nem nagyon szeretem a zseni szót: lejáratták. Gyűlöletes, otromba, gyilkos figurákra is mondták a huszadik században, politikusokra és népámítókra, ezenkívül majd minden tehetséges művészre rámondták a romantika óta. (Ha igaz, magát a "zseni" minősítést is a romantika hozta divatba, az olasz reneszánszról szólva: na ott, majd mindenki "zseni", jól tudom?)

Egyedül Shakespeare-nél nem zavar ez a kései minősítés, nem hogy nem zavar, de tapsra támad kedvem. Főleg, hogy az élete végén mindentől, a színháztól és élettől is megkeseredett Shakespeare profi színházi szakembernek igen, "zseninek" soha nem tartotta magát.

Weöres Sándor azonban zavarba ejt. "Sanyimanónak" is hallottam nevezni, ez is tetszik, de most látom, hogy ezen a címen egy régebbi író írt könyvet, és így hívta saját teremtményét. Nem baj, lehet, hogy a két Sanyimanó megküzdhet az örökkévalóságban, és az se baj tán, hogy két Sanyimanónk is lesz. Weöres azért is zavarba ejt, mert róla és művészetéről szólva a zseni szó szinte elhessenthetetlen. De saját, főleg rá érvényes hangulati többlettel finomodva. ("Többlettel finomodni"? Vállalom, de ő majd mondhatná szebben is).

Az ő "zsenisége" a gyerek, a kamasz zsenije: a játék zsenije. Semmi köze például a "vátesz", a "próféta" zseniségéhez - szerencsére. Weöres a vátesz és a próféta ellentéte. Mivel a magyar irodalomban egymás sarkára taposnak az író- és költő váteszek, próféták, "haza-puffogók", Weöres Sándor egyedi, pótolhatatlan, és még ezek a jelzők sem fejezik ki lényegét és szerepét: Weöres megmentette a magyar költészetet: minden múlt- és jövőbeli váteszség, prófétaságtól örökre megmentette.

Minden sora, minden játékos poétikai bukfence messze űzi a prófétákat és nemzetmentőket, hitvallókat és programadókat.

Sokat kéne idézni tőle. Nem tudom, mit ír elő a buta jogdíj-törvény, és lehet-e teljes versét feltenni büntetlenül az internetre. Részleteket szerencsére igen. Sebő és más énekmondókat is igen.

Weöres zenére jó, táncra jó. Akinek nyomott, sírós gyerekkora volt - azt hiszem, sokunknak, még ha elfeledjük, vagy tagadjuk is - még nagyobb örömforrás.

Fordulok majd a youtube-kincsestárhoz, ne siessünk, van időnk, legyen a száz éves évforduló folyamatos, tartson ezer évig, ezer Weöres-emlékezéssel.

Bóbita, táncolj!