Beolvasó színház - Thomas Bernhard: Heldenplatz (Katona József Színház – Kamra)

Írta: Inkabringa

Hosszú hónapokat vártunk erre az előadásra. Egy baráti összefogással megszervezett expedíció eredményeként sikerült jegyet szerezni. A színház hirdetőtáblájára már bizonyára ki volt írva az „akáció”, amikor beülhettünk végre múlt vasárnap az előadásra.

A darabhoz háromféle jubileum is kötődik. Thomas Bernhard eredetileg a bécsi Burgtheater 100. évfordulójának megünneplésére kapta a felkérést egy darab írására. Az 1988-ban bemutatott mű egyben a hitleri Anschsluss 50. évfordulójára is reagált-emlékezett. Végül nagyjából negyedszázad múltán megtörtént a magyarországi ősbemutató is a Katona Kamrában.

A Heldenplatz tulajdonképp egy három felvonásos beolvasó színház.

Érdekes lehetett 1988-ban a bécsi bemutató, ahol nyilván összegyűlt az osztrák értelmiségiek és nagypolgárok cizellált modorú, finom gőgű krémje, majd olyan briliáns leteremtést kapott, hogy a Gucci nyakkendő és a Dior szoknya is félrecsúszott, mikor az előadás végén kitámolyogtak. Thomas Bernhard ugyanis nem kímélte sorsukkal elégedett honfitársait.

A mostani előadás közben egy néző a mellette ülőhöz hajolva súgta: „ez volt az a botrányos mondat.” A mondat lényege pedig, hogy Bernhard szerint a bécsiek és úgy általában az osztrákok most és mindörökké  antiszemiták és csak az alkalmat várják, hogy ennek ismét utat engedjenek.

A Heldenplatz 1988-ban, a bécsi ősbemutató után hatalmas botrányt keltett, a szélsőjobb azonnal végigmasírozott minden lehető helyen, a derék osztrákok megrendülten háborogtak, zengett a sajtó Bernhard lesújtó véleményű darabjától.

Aztán elmúlt a csodákra szánt három nap és minden ment a maga útján továbbra is. Helyrecsúszott a nyakkendő meg a szoknya, és a derék osztrákok önbecsülése is.

Magyarországon még botrány sem lett belőle. Bár elkerülhetetlenül felvetődnek az aktuálpolitikai párhuzamok.

Ennél azért mélyebb és bonyolultabb ez a darab.

A Heldenplatz valójában egy dramatizált esszé. Hosszú monológokkal, stabil színpadképpel. A díszlet a Heldenplatz klasszicista stílusú térelemeit idézi. Története szinte nincs is. A szó szoros értelmében vett drámaisága sincs.

Egy bécsi születésű, zsidó nagypolgári családból származó, Oxfordban tanító idős professzor, hosszú évtizedek után visszatér szülővárosába, és beköltözik egy lakásba ott, ahol ötven évvel azelőtt Hitler bejelentette Ausztria megszállását. Ez a Heldenplatz.

Nem bizonyult jó ötletnek, a rettegés nem múlik bennük, mégis inkább Oxfordot választják, már útra készen állnak a bőröndök. Aztán Schuster professzor felmászik a tetőre és leugrik onnan.

A darab ott kezdődik, amikor mindezekről már csak múlt időben beszélnek.

A család összegyűlik a temetésre. A voltaképpeni főszereplője a darabnak az elhunyt Schuster professzor, akinek jelleméről az alkalmazottak és a családtagok elbeszéléseiből alkothatunk mozaikképet.

 

Amikor Bagossy László tavaly hozzáfogott a rendezéshez valószínűleg egyetlen dologra koncentrált. Meg kellett találnia azt a két színészegyéniséget, akikre rábízhatja ezt a három felvonásos esszét. Merthogy ebben a darabban nincs cselekménybeli konfliktus, itt az ibseni jéghegynek is a legcsúcsáról rezonálnak a játszó személyek a múltban történt eseményekre. 

Ehhez olyan színészegyéniség kell, akitől még a telefonkönyv felolvasása is revelatív élményt jelenthet. Szerencsére a Katona József Színház nem szűkölködik az ilyen nagy formátumú színészekben.

Szirtes Ági és Máté Gábor magas színvonalon oldotta meg a szerepét.

Az első felvonás Szirtes Ági monológjára épül. Az általa alakított házvezetőnő fegyelmezett, magányos nő, aki szenilis anyja rideg szeretetlenségével küzd. Rigorózus, rögeszmésen pedáns munkáltatóját pedig feltétel nélkül szolgálta. Tud is róla mindent és ezt el is mondja nekünk. Ő a tüchtig alkalmazott, aki hajlandó volt hosszú éveken át Glenn Gould lemezeit hallgatni, hogy sarkos ízlésű munkáltatója bizalmát elnyerje. Miközben utálja a zongora hangját. Erre a fegyelmezettségre a legbüszkébb talán. Mindig kordában tartotta magát. Kemény, céltudatos és keserű.

A következő két felvonást Máté Gábor alakítása határozza meg. Az elhunyt professzor testvére, Robert, világpolgár, hetedíziglen entellektüel, aki még a reggeli kávéhoz is Descartes-ot olvas.

Megállíthatatlan bölcsességáradat zúdul ránk, penge éles gondolatokkal és meglátásokkal. Percenként elhangzik egy olyan mondat, ami bármilyen citátumgyűjteményben az örök bölcsességek között szerepelhetne.

Az emberek elsöprő többségét a kényelemre berendezkedett gondolkodásra képtelenség jellemzi. Reménytelen sors vár az emberiségre, mert nem hajlandó tanulni az eddigiekből és mindig ugyanazokat a botrányos bűnöket véti.

A Robert Schuster által elmondott mélységesen okos és éleslátó mondatok igazságát csak bunkósbottal lehet cáfolni, érvekkel nehezen.

Bernhard azonban úgy írta meg a darabot, hogy a Robert Schuster által képviselt világlátás is kritika alá kerül. A professzor ugyanis két felvonáson keresztül ontja a világ bírálatát magas színvonalon, megkérdőjelezhetetlen intellektussal és szellemességgel, de ez a végtelen szóáradat sehova nem vezet. Maga a professzor is ironikusan konstatálja, hogy ha netán kristálytiszta helyzetelemzését adja is a való életnek és még arra is javaslatot tesz, hogyan lehet megoldást találni az adott problémára, senki nem figyel oda, semmi változás nem történik. A világ dolgai konokul folynak tovább a komfortos stupiditás medrében.

Úgy általában, származástól függetlenül, a tehetetlen és cselekvésre képtelen, de ugyanakkor a világot kényesen lenéző entellektüel képét vázolja elénk. 

A szellem tehetetlensége, az aktivitás arisztokratikus kerülése ez. Végül már szinte felelősség nélküli locsogásnak tűnik.

A bécsi ősbemutatón a botrányt az osztrákok öröktől fogva létező zsidóellenességét állító mondat jelentette. A darabbeli nagypolgári zsidó család fél ettől a rejtett és alattomos gyűlölettől. Talán nem is alaptalanul. Tenni azonban semmit nem tesznek ellene. Ha végképp nem bírnak már szembenézni vele (vagy inkább elnézni mellette), akkor meghalnak. Leugranak a tetőről, ahogy Schuster professzor tette vagy a rettegésben felőrlődve holtan rogynak össze, mint a temetés után az özvegye.

Thomas Bernhard azt sugallja, hogy a világ egyoldalú szemlélése végső soron korlátoltsághoz vezet. Sokféle szemlélet- és életmód létezik egymással párhuzamosan, egymásnak akár ellentmondva is, és ennek kétségbevonása fenyegető veszélyeket rejt magában. Agresszióhoz, gyűlölködéshez és például a Heldenplatz zúgva Hitlert éltető tömegéhez vezethet.

 „Ez a világ elvénült és közel vagyon fogyatkozásának végezeti” – írta a Karthauzi Névtelen a 15. században. A 20. század végén ezt ismét összefoglalta Thomas Bernhard és bizonnyal lesznek a későbbi századokban is követőik. Addig-meddig, amíg egyszer tényleg bekövetkezik.

Na de hol a katarzis?