Mardi Gras

Írta: Inkabringa


Európa-szerte szokásban volt farsangi királyt választani. Tarkabarka menet élén a karnevál királya a városháza elé vonult, ahol a polgármester ünnepélyes külsőségek között jelképesen átadta neki a város kulcsát. Szekerekről a városszolgák, sőt gyakran a rendőrök, bort osztottak a farsangolóknak és kezdetét vette a mulatság.

A Húshagyókedd neve a világ számos helyén Mardi Gras. Manapság elsőként New Orleans jut eszünkbe róla.

A Mardi Gras hivatalos ünnepnap Louisiana államban, és ezen akkor sem változtattak, amikor tíz évvel ezelőtt földig rombolta New Orleanst a Katrina hurrikán. Nyilván úgy döntöttek, hogy az Égiek asztalán inkább a desszert szeretnének lenni és nem a savanyúság.

Nem véletlen, hogy New Orleans mottója ez a mondat: „Laissez les bons temps rouler!”

Nagyjából: „Hadd folyjon vidáman az élet!”

Év elején ígértük, erről az érdemdús és izgalmas városról az idén szót ejtünk majd olykor a blogban.

New Orleanst a franciák alapították, a Mardi Gras ünneplésének első említése 1699-ből maradt ránk. Az akkori városparancsnok az itt élő franciák szórakoztatására rendezte, ez még az elitnek szóló zártkörű bál volt. Az 1820-as évektől azonban már a maszkos utcai felvonulások is megjelentek és a 19. század második felére kialakultak a mai ünneplés főbb keretei.

Mardi Gras 1873

A Mardi Gras igazi bukéját az adja, hogy annyiféle népség formálta világra szólóan életteli ünneppé, ami máig a legfőbb vonzerejét adja. Bázisa New Orleans Francia Negyede volt, aztán az idők folyamán az egész város a részesévé vált a karneváli mulatságnak.

A 19. század második felének világszerte ismert énekes-táncosnője volt Lydia Thompson, aki Amerikában is hódította a híveket társulatának zenés-táncos revüjével. Neki köszönhető a Mardi Gras himnusza is, hiszen az ő előadásában hangzott el először az If I Ever Cease to Love című dalocska, ami érthetetlen okból, ahogy az a slágerekkel lenni szokott, elsöprő sikert aratott New Orleans akkori közönsége körében. Azóta megszámlálhatatlan feldolgozást ért meg és valóban a Mardi Gras himnuszának tekintik. ITT meghallgatható.

Lydia Thompson

Alekszej Alexandrovics Romanov orosz nagyherceg 1872-ben New Orleansba látogatott Lydia Thompson kedvéért, mivel lelkes rajongója volt. Ők lettek a Mardi Gras első nevezetes bálkirálya és bálkirálynője. Azóta is hírességeket kérnek fel bálkirálynak, akik ezt általában nagy örömmel fogadják. Volt már király Louis Armstrong, Tom Jones, Bob Hope, Billy Crystal, Paul Anka és még sokan mások. 

Rex Parade 1872

Ahogy himnusza, úgy természetesen zászlója is van a karneváli ünnepnek. A trikolór kísérője az utcai felvonulásoknak és a báloknak, a karnevál egyik attribútuma. Ahogy minden valamirevaló lobogónak, úgy ennek is van szimbolikája: a zöld a hitet és becsületet, az arany a hatalmat és tehetséget, a lila az igazságot jelképezi.

A Mardi Grasnak a himnusz és zászló mellett jelszavai is valának: „Pro Bono Publico!” – vagyis a „A Közjóért!” Ezt a karnevál királya kiáltja az ünneplő közönség felé.

A Mardi Gras valóban a közjót szolgálja, elsőként azért, mert öröm és felszabadultság jár vele, ami kétségkívül áhított vágya minden közösségnek ezen a világon. A Mardi Gras ezen túl is tesz a közjóért, mert az évszázadok alatt a soketnikumú város békés egymás mellett élésének legfőbb kifejezője lett. Harmadik okként pedig említsük meg, hogy az 1960/70-es évektől a Mardi Gras idején özönlenek a turisták New Orleansba, hozzájárulva a város és lakosai anyagi gyarapodásához, mert a turista akkor boldog, ha pénzt költhet.

A Mardi Gras vidám kavalkádjának elengedhetetlen eleme a zene, és van néhány zenemű, ami nélkül nincs farsang New Orleansban. Ilyen például a főként az afro-amerikai csoportok felvonulásának kísérőjeként használt Mardi Gras Mambo (ITT hallható).

Az Iko, Iko szintén ikonikus dallama a karneválnak, amióta James „Sugar Boy” Crawford a világ elé vezette szerzeményét. Szövege némiképp zagyva, de ez gyakori a Mardi Gras kísérőnóták esetében. Egyesek az afrikai joruba törzs és a francia kreolok nyelvének keverékét vélték benne felfedezni, mások az őshonos indián nyelveket. Az bizonyos, és a szerző által sem titkolt tény, hogy egy általa nem ismert nyelv félrehallásának és elírásának eredménye ez a badar szöveg. Nehezítő körülmény, hogy a rabszolgaság elől menekülő feketéknek egykoron az indián törzsek adtak menedéket, az egymásra hatás óhatatlan. ITT meghallgatható a dal, hátha valaki a homlokára csapva most fogja megfejteni a rejtélyt, nagy terhet véve le ezzel az emberiség válláról.

Az indiánok karneváli felvonulására is létrejöttek zenekarok, közülük az egyik legismertebb a Wild Magnolias, akiknek hamisítatlanul Mardi Gras-stílusú indiánzenéjük van. Hogy milyen is az, ízelítő ITT hallható.

Mardi Gras idején az utcákon vonul a város apraja-nagyja, a gyerekek és az idősek, a családok és a kalandvágyók, indiánok, afro-amerikaiak és európaiak, valamint a világ minden csücskéből odasereglettek. Színes, extrém maskarákba bújva, táncolva, csörömpölve éltetik az életet. Bolondot csinálnak magukból, mert a karnevált komolyan veszik. A Mardi Gras életöröm, groteszk és extravagáns frivol fieszta. 

Turistacsalogató hagyomány, hogy a parádé tetőfokán a nők olykor megválnak felsőruházatuktól. A helyieknek hűteni kell már jó előre a kedélyeket, hogy az odalátogatók ne kényszerítsenek erre senkit, mert annak viszont nincs hagyománya. Nyilván látott már mindenki decens embereket - biztos távolban otthonuktól – hörögve-csörtetve átvágtatni a vadregényen.

A Mardi Gras már a 19. század folyamán komoly szervezést igényelt. Csoportok alakultak, akik a felvonulásokat és bálokat organizálták, ez a krewe. Általában mitológiai istenekről, hősökről nevezték el őket, hiszen a farsang hagyománya mégis csak tőlük eredeztethető. (Pl. Bacchus, Dionüszosz, Orfeusz stb.) Később a város etnikai sokszínűségének is tükrözője lett a krewe. A 20. század elején megjelentek az afro-amerikai közösségek és az indián közösségek is.

A Zulu Social Aid & Pleasure Club 1916-ban alakult, ők szervezték az afro-amerikaiak felvonulását és külön Zulu bálokat is tartottak. Kezdetben még a bálkirálynő is férfi volt. A bálokon és az utcai parádékon is a fehéreket parodizálták. Ilyenkor büntetlenül megtehették.

Az indián törzsek között iszonyú nagy bunyók mentek a Mardi Gras ideje alatt, de ezúttal a pénz nem háborút, hanem megbékélést hozott. Ugyanis az indián csoportok jelmezei kisebbfajta vagyonba kerülnek. Ki lenne olyan ostoba, hogy egy év munkáját és kuporgatását pofozkodással tönkre vágja? Az egymás közötti versengés mára a jelmezek, a zenék és táncok ötletességében és extravaganciájában nyilvánul meg. A kakaskodás és harciasság jelképes koreográfiává szelídült. Akinek az indiánokról elsősorban a tollas díszek jutnak eszébe, ITT gyönyörködhet a Mardi Gras indián jelmezeiben.

Ma van Húshagyókedd. A farsang utolsó napja.

Vajon milyen érzés lehet egy februári kedden az utcára lépve színes maskarákba öltözött vidám karneváli kavalkádba keveredni?

A kérdés nem időszerű.

Kapcsolódó bejegyzés: A bölcső - New Orleans