A karnevál szelleme

Írta: Inkabringa

Vízkereszt napja van. Ez a nap a farsang kezdete.

Évek óta írok a farsangról, melyet a világ nagy részén karneválnak neveznek. Most sem hagyom említés nélkül. Bár tudom, nincs már farsang e honban. Régóta nincs.

Vannak persze bálok a fényűzőtől a puritánig. Vannak iskolai jelmezes farsangok. Vannak egykori népszokásokat felelevenítő turisztikai-szabadidős programok. Vannak farsangszerű események. Ha valaki ennyivel beéri, mondhatja, van itt farsang.

Pedig nincs. A farsang a spontán életkedv megnyilvánulása. A fennálló rend tótágasra állításának pajkos, dévaj, vidám, karakán és kreatív ünnepe. Lényege, hogy bárki és mindenki részt vehet benne: nem nézőként, nem termék- és szolgáltatásfogyasztóként, hanem aktív világalakítóként.

A karnevál szelleme egy külön adomány, amivel bizonyos emberek, népek rendelkeznek, mások nem. Megérzem, akiben ott van. Nagy bizalommal vagyok iránta.

Magyarországon nincsenek sokan, soha nem is voltak. Sajnos. Szerencsére a világban élnek még ilyen emberek. A karnevál szellemének hiánya nem értékvesztés, inkább egy másféle életminőség és életszemlélet. Nem szempont ez itt. Akadnak azért itthon is olyanok (távol a kirakattól), akikben él a karnevál szelleme, de ez csak nehezíti az életüket e honban.

Most helyénvaló lenne korrekt definícióját adni a karnevál szellemének. Nem szolgálhatok ilyesmivel. 
Nagy vonalakban az univerzális empátiának és a világjobbító frivolságnak, az elementáris tudásvágynak és problémalátásnak meg a pezsgő életszeretetnek valamiféle csodás elegye.

Definíció helyett inkább körülírom néhány példán keresztül. Segítségre lehetnek a könyvek. Talán így könnyebb közel kerülni a karnevál szelleméhez. Bár nem tagadom, kell valamiféle ráérzés, érdeklődés, igény is ehhez.

Kézenfekvő természetesen az ősforráshoz folyamodni: Rabelais Gargantua és Pantagruel-je, és a karneváli kultúrának máig legjobb elemzését adó könyv, Bahtyintól a François Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája.

Megemlítek egy tavaly megjelent könyvet, melyben teljes pompájában nyilvánul meg írójának karneváli szelleme: Lawrence Ferlinghetti könyve, a Kicsi fiú. Egy 100 éves ember, akiben töretlenül él a karnevál szelleme. Lenyűgöző.

A kirakatban állók között nincs most karneváli lélek kis hazánkban. Soha nem voltak sokan. Másféle értékekre és képességekre van szükség a kirakatban álláshoz e honban. Ettől még kiváló, érdemdús emberek. Ha csak a klasszikusokat nézem: ki vonná kétségbe Ady vagy Babits, Kodály vagy Bartók kiválóságát? Pedig nem élt bennük a karnevál szelleme. Azonban hárman biztosan karneváli lelkek voltak. Három merőben eltérő személyiség, ezért másként is élték meg ezt a plusz adományukat: Szentkuthy Miklós, Weöres Sándor és Esterházy Péter. Sajnos már egyikük sem él.

Szentkuthy Miklós nyíltan, sőt harsányan vállalta ezt, ugyanakkor leplezni is kényszerült. Olyan történelmi szcéna adatott neki a 20. századi Magyarországon, annyi korlátoltság és agresszió, hogy igazi létbátorság volt ezt a karneváli öntudatot felvállalni. Nem mintha a 21. századi Magyarország más lenne. Érdemes olvasni Szentkuthy műveit és az önéletrajzi könyvét (Frivolitások és hitvallások).

Weöres Sándor rejtőzködő, szégyellős személyisége elbújt a nagy (vagy inkább végtelenül kisszerű) magyar valóság elől. Egy fura manó volt, aki kétségkívül zseni, és fennen lobogott benne a karnevál szelleme.

Esterházy Péter. Hatalmas hiány és fájdalom, hogy - bár még lehetne – már ő sincs közöttünk. Hármójuk közül talán ő tudott leginkább alkalmazkodni e nem karneváli országhoz. Posztmodern álarca mögé bújva elbűvölően könnyed szabadságot és elegáns nagyvonalúságot képviselt, megvalósította szent és profán karneváli csodáját, és egész életművét áthatotta a szikrázó életszerelmesség.

Vízkereszt van. A farsangi időszak kezdete.

Hiányzik innen a karnevál szelleme. Talán csak elbújt, elijesztették.

Pedig sokat segíthetne ennek az országnak.

Fotó: Jaco Putker

Kapcsolódó írások:
A Nemzet Gargantuája
Bóbita, táncolj! (Zsenimanó ezer éves)
Az olvasók egy éve - Esterházy Péter