Keresés ebben a blogban

2017. július 14., péntek

Az olvasók egy éve – Esterházy Péter (Citátumok 14.)


Írta: Inkabringa



Egy éve halt meg Esterházy Péter. Ezt a mondatot leírni még a gyászmunka része. (Tavaly nyári búcsúnk óta mit sem enyhült a hiánya.) Most kezdünk eljutni a gyászmunka végéhez. A többes szám első személy ez esetben a kedves, nyájas, jámbor jelzőkkel illetett, vagy talán csak fizetőképes keresletként számon tartott olvasókat jelöli. Az olvasók pedig jelző nélkül szerették és szeretik Esterházyt. Tavaly nyár óta számtalan beszélgetésben, levélváltásban idézték nekem Esterházy sorait. Sokszor fejből - akár egész bekezdéseket. 

A mai napon a citátumok Esterházy Péter műveiből sorjáznak. Összevissza, csapongva, egymásba öltve, forrást meg nem jelölve. Ahogy Esterházy bánt az ő kedves idézeteivel. Olyan sorokat idézek az életművéből, amiket ebben az egy évben mondtak-írtak-idéztek nekem. Esterházynak Örkény István volt a fejből idézett írója, a mostani nemzedékeknek meg ő. Közös bennük talán a "lélek melege". Nagy ügyet nem csinálva belőle. Ennek azért még mindig van ereje. Ezt az Örkény-sort különféle variációkba ágyazva sokszor idézte Esterházy.
Sorok és bekezdések következnek, melyeket a rakoncátlan olvasók őriznek Esterházy Pétertől.

"A nagy író újra kitalálja nekünk a világot. (A művészet ezért istenkísértés.)"

"Író vagyok, szeretem a vörös bort, a fini autókat, a vastag tehénhúsokat, a nőket, a természetet (abból is főként a füvet és a kaszáspókot), és szeretek legalább fél nyolcig aludni, mert megérdemlem."

"Egyik lábuk itt, a másik ott, a szövegösszefüggések jönnek-mennek."

"Valamilyen kontextusból minden mondat ki van ragadva. Lehetséges, hogy enélkül nem volna irodalom?"

"Ezen a ponton én szívesen hárítom a felelősséget az olvasóra, nem a megúszás végett - én is olvasó vagyok -, hanem mert úgy gondolom, az ún. írótól semmi nem várható, illetve hogy az íróban nem lehet bízni, mert csak az olvasóban szabad. Mert minden onnét indul. Az a fény, amiről szó esett, az olvasó fénye, a művész zsenialitása csak annyi, hogy ezt észreveszi. Ez volna a dolga. Fénykereső. De a fényt nem a művészet teremti."

"Csöndben mást olvasni, ezt Esti Kornéltól tanultuk."

"Viszont, ha azzal kérkedem, hogy kíváncsi természetű vagyok, hogy ez alkatom legfőbb vonása, márpedig evvel szoktam kérkedni, akkor az nem azt jelenti-e vajon, hogy minden érdekel szőröstül-bőröstül, egy-ké-há-négy dimenzióstul? De."

"Esti Kornél a tudományt a művészet szemszögéből nézte, a művészetet viszont az életéből."

"Ám lehetséges-e vajon, hogy a világ attól lesz olyan, amilyen, mert azt gondoljuk róla, amit? Bartók a hibás. Legyen Bartók a hibás. Vagy a boszanova."

"A társadalom, minthogy nincsen igazán tér, ahol mozgásban lehetne, állíthatná, mondhatná önmagát, tehetetlen, s magára hagyja az egyént, aki tehát magában, egyedül, a közösség, a tradíció, a kultúra védelme nélkül áll - állunk, s próbálkozunk ki-ki alapon. És hiába tudunk valamit egyenként, akár több millióan, ez, a nyilvános beszéd híján, személyes tudás marad, pedig kollektívnek kéne lennie."

"Elúrhodott, nagyfőnök, rajtad a kevélység."

"Félek attól, hogy elhatalmasodik a legyintés."

"Soha semmi nem múlik el, semmin nem vagyunk sose túl, semmit nem lehet kikerülni, semmi fontosat, semmi nem formai kérdés, minthogy minden az; a megváltás sosem valamiféle megoldás."

"A korszerűség nem a korral való föltétlen azonosulást jelenti; benne-gyökerezést jelent, de nem gazsulálást."

"Akartok-e rabok lenni? A tömeg nem várta be a mondat végét, hanem egyhangúlag rázúgta: Akarunk! Akarunk! A szónoklatnak vége volt."

"Hangja háromféle csilingelésből tevődött össze: a félelem csilingeléséből, az árulás csilingeléséből és a csetneki csikós csikaja csengőjének csilingeléséből."

"A világban, bármely rettentő pillanatában, mindig van humor, csak nem mindig találtatik ember hozzá."

"A világ együtt hülyül."

"Híveim az Úrban, szeressétek az epret tejszínhab nélkül, és ne legyetek hülyék."

„Minden kérdésen becsületesen el kell gondolkodni, nem véletlenül teremtette az Úr a kérdő mondatot.”

„Nem a problémák megoldása a nehéz, hanem az, hogy miként vessük fel őket.”

„… a hasonlóságon túl egyéb eltérések is vannak…”

„bizonyos tettek elmulasztása semmiképpen sem kisebb bűn, mint egynémely vétkes cselekedet megtétele”

„Bizony, nem csekély mesterség élni és nem csüggedni, olvassa.”

„Erről se feledkezzünk meg. Egyszerre kéne megálmodnunk Közép-Európát, megálmodnunk a hazánkat – és ezektől el is szakadni, nevetségesnek lenni, különcnek, haszontalannak, haszon nélkülinek, jelentéktelennek és kicsinek, azaz nem elfelejtve: hogy az Egészre vagyunk hivatva, hogy az Egészre vagyunk meghíva.”

„és egy kis zene is kell, mindez nem a luxus érzetét keltené, hanem a teljességét”

„Mert a provincializmus csak a provinciában érdekes. Mert érdekeltek vagyunk. Az itteni pletykák és cinkosságok fontosak: nekünk; a mi bőrünkre megy. Saját nívótlanságunkhoz elérzékenyülten ragaszkodunk. De a provincializmus teljességre tör – nemcsak politikusok kiváltsága.”

"Van egy nő. Szeret."

„Végre valami ne tőlünk függjön, ne a jókedvünknek, szerencsénknek, boldogságunknak legyen kiszolgáltatva, hanem legyen: mint a természet. Mint a napsütés. Mi meg ülnénk a kerti fehér karosszékekben, valaki talán még könnyen mellettünk, és arcunkat a fénybe tartjuk. Ez volna az ünnep – jön, amikor ideje van, harmónia és jóság nő a nyomában, és nemcsak jobbá változunk, de a másik jóságára is rálátunk.”

„Állítólag az ember, a Homo sapiens öt másodperc alatt eldönti, akarja-e a másikat, öt másodperc alatt eldől, a sejtek eldöntik, aztán még lehet persze ellenkezni, másik történetbe kezdeni, húzni az időt akár a végtelenségig – csak zárójelben jegyzem meg, fiacskám, és mint kiugrott matematikus ezt érteni fogod, hogy az ember, igen, a Homo sapiens, többnyire a nagyon nagyot nevezi végtelennek, ami korántsem ugyanaz –, vagyis lehetséges a saját történetbe bele sem kezdeni, de a történet ideje az öt másodperc múltán, ha akarod, ha nem, peregni kezd.”

„Úgy élek, mintha az öröklét várna, s nem a teljes megsemmisülés. Vagyis jövőm rabságában élek, s nem halandóságom végtelen szabadságában. Az Isten nem kényelmes fogalom.”

„Megállított egy férfi, hogy hadd fogna kezet velem. Elfutotta a könny a szemét, amikor jó egészséget kívánt. Jó helyen mondja, válaszoltam a szokott imbecillis derűvel. Lehet derűsnek lennem, de csak mellesleg. Tudva, hogy nem számít. Derűsnek lenni csak úgy – ha megy.”

„És persze a szokásos: tartózkodjam-e az olyan észbejutásoktól, mint az onkológiai derű?”

„Szóval kiderül, hogy sehol se jó, és az Úr ezt közömbösen nézi. Oldd meg, fiam. Ezt akár még kedvesen is mondhatja. A nem jóban élni is lehet jó, merthogy élni olyan jó. Eddig így gondoltam, most is így gondolom, de azért olykor eszembe jut, hogy ha a nem jó nagyon rossz, akkor... akkor mi van?”

„Az idő – konkrétan – telt.”

„A boldogság világa más, mint a boldogtalanságé. Az élettől ki kell csikarni a boldogságot, itt nincs felmentés.”

„Jut eszembe: nem is voltam még életveszélyben. Embert se öltem. Micsoda sivár élet. Azért felkiáltójelet ide nem teszünk, annyira nem sivár. Szeretni szerettem, az is valami.”



Esterházy Péter művei a Digitális Irodalmi Akadémián

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése