Írta: Inkabringa
Clifford Geertz összegzése: „Mit csinál az etnográfus? Ír.” Akkor én írok.
Róluk. Amerika őslakosairól. Akiket úgy hívunk mindegyszerűen, hogy indiánok. Írhatnék
sok más népről is. Írtam eddig is, fogok is még. Most megint ők jönnek. Számtalan
antropológus kutatta és kutatja, segítette és segíti őket. Az idők folyamán az
indiánok közül is többen antropológussá váltak. A non plus ultra: egy indián antropológus.
Jó, hogy egyre többen vannak.
Az antropológia és az indiánok sorsa örök időkre összefonódott. Franz
Boas, Bronislaw Malinowski, Sol Tax, Allen Holmberg, Claude-Lévi Strauss és
Boglár Lajos: csak néhány név a sokaságból, akiknek meghatározó élményt
jelentett antropológusként az indiánokkal találkozni. Claude-Lévi Strauss Szomorú trópusok című könyve szépirodalmi
igényű, olvasmányos összefoglalását adja ennek. Természetesen Boglár Lajos
könyvei is. Boglár nem csak kutatta őket: ő a szíve mélyén indián volt.
Brazíliában született, és élete végéig visszajárt a brazil őslakosokhoz. Barátjuk,
védelmezőjük, közösségeik megbecsült tagja lett. Magyarországon pedig megalapozta
a kulturális antropológia tudományát és egyetemi képzését. Tanítványai szerint
kivételesen nagy tudású és példátlanul melegszívű ember volt. Szeretetteljesen
magasra tette a lécet a hálás utókornak.
Az amerikai őslakosok sorsa évszázadok óta a kitaszítottság, meg nem
értés, félreállítottság, depriváció. S mindezek mellett méltóság, sorsvállalás,
értékőrzés, kitartás, függetlenség és önszerveződés. Mindenki, aki egyetlen
percig is foglalkozott a társadalom peremére szorított csoportokkal, tudja,
hogy a megvetettségből kivezető út csak a többségi társadalom segítségével található
meg. Ha a többségi társadalom bezárkózik gőgös sztereotípiáiba, akkor elzárja
az utat a kirekesztett csoportok integrálódása elől. Ez a kirekesztett csoportokban
súlyosbodó problémákhoz, fokozódó anómiához és deklasszálódáshoz vezet, ami
tovább erősíti a többségi társadalom sztereotípiáit. Ördögi kör.
Az emberi megértés útja a párbeszéd. Akkor is, ha összhang és szeretet
van két ember között, mert félreértésre mindig van lehetőség. Ha az egyik azt
várja, hogy a másik azt mondja ’zöld’, és a másik azt mondja valamilyen okból,
hogy ’kék’, abból is lehet végzetes félreértés, pedig ugyanazt szeretnék.
Mennyivel egyszerűbb ilyenkor visszakérdezni: „Igazán? És miért kék?” A
párbeszéd csatornáit és fórumait kell megtalálni. Fokozottan így áll a helyzet,
ha társadalmi csoportokról beszélünk. A társadalom egyik legnagyobb csapdája a sztereotípia
és az egyoldalú nézőpont. Ha a társadalom különféle csoportjai szóba állnak
egymással, bámulatosan nagy lépést tesznek egy egészséges társadalom felé.
Az amerikai őslakosok számtalanszor voltak már végveszélyben, mióta találkoztak
Európával. Erre nem lehetünk büszkék. A mai európaiak persze nem tehetnek erről.
Miért is hibáztatnánk a mostani portugálokat a brazil indiánok szomorú helyzete
miatt? Az biztos, hogy az amerikai őslakosok annyi vészen át megmaradtak,
kitartottak és megőrizték önmagukat.
Ha csak a brazil őslakosok történetét nézzük, fokozódó külső segítség
mellett, megerősödő belső kohézió jött létre a korábban széttagolt indián
törzsek között. Az 1970-es években az a hivatalos hatalom adta meg nekik az első
lépést az önszerveződéshez, amitől évszázadokkal azelőtt jogaik és kultúrájuk
sárba tiprását szenvedték el: a római katolikus egyház. Mindig van mód a hibák
és bűnök helyrehozására. Vallásos nem vagyok, ezért én úgy gondolom, egy ember (vagy csoport) egy
másik ember (vagy csoport) figyelme és szeretete által juthat el a megváltáshoz.
Az 1980-as évektől a brazil indiánok önszerveződése mellé állt két
tudóscsoport, akik közvetlen kapcsolatban álltak az őslakosokkal: a földrajztudósok
és az antropológusok. Az antropológusok kísérik és segítik a brazil őslakosok
önérvényesítésének és identitásharcának útját. Nem könnyű ez, mert óriási
tőkeerőkkel és hatalmi érdekekkel kell szembemenniük minden egyes indiánok
lakta négyzetméterért. A brazil esőerdők indiánjai pedig bátran szembeszállnak
a nagyhatalmú pénzemberekkel. Féltik a földjüket és féltik a Földet. Értik az
ember és természet közötti összefüggéseket. Jobban, mint mi. Sokan várják azt,
hogy a járvány múltával ripsz-ropsz felnyílik majd a világ szeme, hogy a
haszonszerzés nem mehet a környezet, a természet és az emberélet rovására
többé. Bárcsak ilyen könnyű lenne.
Nagy baj ez a vírus a világnak és nagy baj az indiánoknak is. A
kiszolgáltatott csoportok mindig sokkal nehezebb helyzetben vannak válsághelyzetben.
Az amerikai őslakosok általános egzisztenciális helyzete, munkaerő-piaci
esélye, tanultságának szintje elmarad a többségi társadalométól. Főként
Dél-Amerikában, ahol vannak, akik még a hivatalos nyelvet (spanyol vagy
portugál) sem ismerik. Akit egy hatalom el akar nyomni, és a mindenkori bűnbak
pozíciójába akar száműzni, azt kirekeszti a társadalmi tudás kereteiből. Ezek a
peremre szorított csoportok az évszázados hátravetettség negatív hatásait nem
tudják egyedül leküzdeni.
Évtizedekkel ezelőtt Sol Tax és Allen Holmberg is ennek a paralitikus állapotnak
a felszámolására tettek kísérletet: sikerrel. Igazi antropológiai hőstörténet,
amit ők és az indiánok véghezvittek. Tábortűznél kellene mesélni és fóliánsokra
írni, meg kőbe vésni. (A bejegyzés végén olvasható a két történet.) De micsoda
energiákat és erőket kellett ehhez mozgósítani! Társadalmi háttér nélkül nem
lehet jelentős eredményeket elérni. Nem elég csak a kirekesztett csoportoknak akarni, a többségi társadalomnak is akarnia kell. Ez a világ összes hátrányos helyzetű társadalmi
csoportjára igaz. Párhuzamot és hasonlóságot találhatunk a saját
társadalmunkban is.
Az indiánok egész Amerikában hátrányos életkörülmények között élnek. Indiánnak
sehol sem jó lenni. Sok helyen elektromosság sincs, nem tudnak az internet révén
egymással kapcsolatot tartani, nem képesek tájékozódni: teljes elszigeteltségbe szorulnak. A közérthető tájékoztatásra ITT egy példa az Andokból, ahol a kecsuák koronavírus elleni felvilágosító kampányában egy tradicionális dal
szövegét írták át. Könnyes mosoly, de legalább láthatunk képeket a kecsuák
jelenlegi életéből és hallhatjuk a nyelvüket.
Az őslakos háztartásokban gyakran nincs folyóvíz, néha elegendő tiszta
víz sem, így a koronavírus elleni alapvető védekezést, a gyakori, alapos
kézmosást sem tudják megoldani. Többnyire távol vannak az egészségügyi
ellátástól, és ha hozzájutnak is, az gyakran mélyen átlag alatti.
Dél-Amerikában van olyan törzs, amelyik félórányi távolságban van a
legközelebbi orvosi segítségtől – repülővel. Egyébként napokig tart az út. Egészségi
állapotuk túlnyomó részt gyenge: immunhiány, cukorbetegség, szív- és érrendszeri
betegségek tizedelik őket. Aggódnak az idősekért, mert az idősek a törzs
tudásának továbbadói: nagy tisztelet övezi őket. Néven nem nevezhető gazdasági
hátterük miatt nem csak a vírustól, hanem az éhezéstől is félniük kell. Azt is
próbálták már nem egyszer az évszázadok alatt. Ők azt mondják, már sok mindent
kibírtak. Ezzel az újabb vésszel is szembenéznek. Mi mást is tehetnének.
Az indián jogvédő szervezetek azt követelik, hogy az állam hathatósan lépjen
fel, hogy az őslakosok területein a járvány ideje alatt a gazdasági vállalatok
munkálatai szüneteljenek. Ne kelljen az indiánoknak kényszerűen, de
elkerülhetetlenül kapcsolatba kerülniük olyanokkal, akik a vírust bevihetik közösségeikbe.
Inkább kevesebb, mint több sikerrel kérik ezt az Egyesült Államok vagy Brazília
elnökétől, ahogy az állami szubvenciót is. Nem tudom, mennyire political
correct ez a vélemény, de úgy gondolom, egy jobb világban ezt a két elnököt a
kocsmában is lepisszegnék, nemhogy hatalmat kapnának.
A járvány még tart, de már vannak biztató jelek. Még a legnehezebb
helyzetben levő országokban is javul a helyzet. Az olaszok is óvatos lépésenként
szabadok lehetnek, élnek majd ismét vígan kedvükre. Csak semmi bajuk ne
legyen.
Talán lassan Amerikában is oldódik majd a szorítás. Az indiánok egy
újabb nehéz küzdelem túlélői lesznek. Remélem. Kevesen vannak. Egyre
kevesebben. Értékes tudás hordozói. Az antropológusok és klímakutatók sokat tanulnak
tőlük, mert ők már túlléptek azon, hogy csak a civilizált fehér ember tud megoldásokat
adni a problémákra.
Vigyázzunk az indiánokra megtartó jóindulattal. Velük együtt sokkal
jobb hely a Föld.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése