Bringaterápia

Írta: Inkabringa

Itt a tavasz. Már egy ideje itt van. Olyannyira, hogy most hétvégén nyár volt, bolondító. Aztán tél, majd ősz, és így tovább, és még egy hét sem telt el. Európa megszokta az évszakváltásokat, most már azt kell megszokni, hogy ezek naponta történnek.

A tavasz kacér, pajzán, frivol, bűbájos, meg mély, megejtő és szívet melengető is. Különleges évszak. Ilyenkor bele is szaladnánk a világ karjaiba meg menekülnénk is a vonzása elől. Pedig szeretnénk minden pillanatát kiélvezni. Túlságosan erős a rádöbbenés, hogy rátaláltunk valami fontosra, ami emlékeztet önmagunkra, de van benne izgalmasan más is, de nem tudjuk a következő lépést, azt sem, hogy lesz-e vagy sosem lesz, az egész egy gyönyörű bizonytalanság. Belebújunk a tavaszba.

Nem is illik másféle járgány ehhez az évszakhoz, mint a bringa. A bringa a szabadság apoteózisa. Könnyű, laza, suhan. Most világszerte arról regélnek, hogy majd a bringa megoldja a klímaválságot és megváltja a világot. A bringa nem Megváltó. Ne rakjunk rá ekkora terhet, mert eldől.

Az biztos, hogy a bringa előretörése a városi közlekedésben nagyszerű pillanata lenne az életemnek. Pompásan kiépített bringautakon hosszan suhanni bringák között és bringásokkal összemosolyogva, nagyon is kedvemre való lenne. Nem kellene gyalogos járdán egyensúlyozni, nem kellene hatalmas autómonstrumok között lavírozni, csak suhannék a város egyik végétől a másikig pompás utakon. Ezt talán könnyebb is lenne megvalósítani, mint a világbékét. Repes a szívem, ha látom a híreket, hogy bringautat építenek.

A bringázás maga az aktivitás. Ezt pedig már lelkileg sem ártana megtapasztalni e kicsiny ország népének. Mert itt az a bölcs nemzeti tudás, hogy ha baj van - márpedig itt gyakran van baj, például most is baj van - akkor a bölcs magyar ember lerogy egy asztal mellé, rákönyököl, és belehajtja bús magyar fejét a kezébe. Aztán így marad negyven évig. Vannak, akik sóhajtanak és néha a kezükkel is legyintenek, ettől még bölcsebbnek tűnnek. Mindig minden marad így, bús magyar nekikeseredésben, hosszú évtizedekig. Senki nem mozdul, senki nem cselekszik, mindenki csak tűr, mert mindenki bölcs és búsul. Az igazi hazafi bölcsen búsul e honban.

Ha a bringára, mint a szabadság hírnökére tekintenénk, az forradalmi tapasztalatot vihetne a magyar néplélekbe. Bringázni ugyanis nem lehet mozdulatlan nagy nekibúsulásban. Ahhoz aktivitás kell, mozgás, sőt virgoncság, mindeközben figyelni kell az egyensúlyra is, mert az a kulcsa a bringás létnek. Haladni sebesen, fékezve, kanyarodva, tekerni szakadatlan, és közben nem szabad eldőlni, bedőlni, kidőlni. Ez a mentalitás szöges ellentéte a moccanatlan, cselekvésre nem is gondoló búsongásnak. Vannak, akik így élnek már itt, cselekvő együttérzéssel. Az ő példájukat kell inkább követni, bármily nemes hagyománya van is a passzív búsongásnak.

Úgyhogy épüljenek bringautak végtelen hosszúságban, és minden bölcsen búsuló üljön bringára, tekerjen a haladásért és az egyensúlyért. Mit ne merjek mondani: a szabadságért.