Keresés ebben a blogban

2014. augusztus 23., szombat

Esőben bringázás

Írta: Inkabringa


A bringások ezen a nyáron gyakran bőrig áztak. Ez ellen lehet védekezni, vízhatlan rétegeket magunkra húzni, de mégis mindig az eső győz.

Ha meghallom a sikító fékeket egy bringán, máris nyugtázom, valaki esőben pedálozott.
Fotó: Herbert List
Esőben bringázás közben arról mélázom, hogy milyen jó is lenne egy olyan ablaktörlő szerkezet a bringás orcák elé is, mint amilyen az autókban van.

Ha még jobban magával ragad az ábrándozás, akkor a bokszolókra gondolok, akiknek arcát törölközővel dörzsölik át a szünetben. Lehet, hogy péppé verik, de egy zivatar kellős közepén egy bringás mégis csak sóváran eped a bokszolóknak kijáró száraz rongydarabért.

Bringás arcunkra ömlik az esőlé. Sokszor dézsából. Hideg, a viharos szél miatt szinte szúrós. Úgy érezni, hogy befolyik a szemünkbe.

Egy könnyű nyári zápor, frissítő langyos eső nem téma egy bringás számára. Menetszélben száradunk.

Viharos orkán közben azonban sokszor kapunk hideg széllel jeges esőt a nyakunkba.

Ilyenkor elgémberednek az ujjak, fáznak a lábak, áznak az orcák. Vagy megállunk és akkor kezdünk el dideregni, vagy már menet közben olyan hideg zuhanyt kapunk, hogy vacogva tekerjük a bringát. Néha már azt sem tudjuk hova indultunk, csak az egybefüggő sár- és esőfüggönyből akarunk szabadulni.
Fotó: Brassai
Egy igazi égszakadásba beletekerve többnyire nem is látunk mást, csak egy szürke ködfoltot, amiben evickélni próbálunk. Hol van már az a gonggal járó száraz törölköző?

A tomboló vihar, a mennydörgés, villámlás, felhőszakadás kedvelt romantikus toposz. Szemlélése nyilván sokakban indít meg romantikus hevületet. Feltéve, ha biztonságos, zárt helyről csodálhatja a tomboló természetet.
Fotó: Jacques Henri Lartigue
Ámde próbáljon romantikus képzelmeket táplálni a Natura diadaláról, aki egy fémpálcikán két keréken egyensúlyoz az orkánban. Ép elméjű ember nem teker bele direktben egy viharba, de felkészül rá, hogy telibe kaphatja.

Én már számtalanszor bőrig áztam-fáztam a bringán.

Előfordult olyan is, amikor az Írott-kő tetején lepett meg egy hirtelen-váratlan vihar. Szerpentin úton gurultam lefelé, sötétségben, tomboló szélben, villámlásban, mennydörgésben, zúgva zuhogó esőben.

Egyáltalán nem érdekelt a romantikus természetdúlás szépsége, pláne nem a hősi póz, csak az, hogy tudjam tartani a kanyarokat, hogy ne gyorsuljak fel túlzottan a síkos úton, hogy dacoljak az orkán erejű széllel, hogy ne csapjon agyon a villám. Leértem épségben, minden esővédő ellenére csuromvizesen. A kezem begörcsölt a folyamatos fékezéstől és az inam is remegett. Egy régi kedves gyergyói barátunk szavaival élve végig azt éreztem: „Bé vagyok tojva.”
Fotó: Nádas Péter
Romantikus pátosz nincs a viharban bringázásban, mert olyan kiszolgáltatott közelségben vagyunk Gaiahoz, hogy csak meg- és túlélni tudjuk, idealizálni nem. Némiképp kelekótyaságnak tartom, ha kerékpárosok hősi emlékművet akarnak faragni a tekergésből.

A bringázásban egyébként is van valami természetes kajlaság, derűs bolondéria. A drótszamaragoláshoz leginkább valamiféle (ön)ironikus vagányság illik. Ebben rejlik a szabadság maligánfoka.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése